Hetilap kereső

Barát József írása

A kormányszóvivő felriadt. Mi van a tegnap talált kismadárral? Evett végre a reszelt tojásból? Hajnali négy óra volt. Persze azonnal eszébe jutott, hogy a rövid nyaralás előtt ez az utolsó munkanapja, és még nem vásárolt, nem pakolt be. Hogy előbb tévéinterjú, majd kihelyezett szóvivői tájékoztató lesz Alsónémediben, később még számos szerkesztőség kérdéseire kell felelnie. De tudta, hogy erejéből – ahogy más napokon is – telik majd arra, hogy lefussa a napi akadályversenyt. De mi van az ijedt kis vendéggel? Tegnap a Független Hírügynökség előtt egy kocsi alatt csipogott kétségbeesetten, így a kormányszóvivő felvette, és a szakmai megbeszélésre tenyerében a sérült csurival érkezett. Ha csak veréb is, nem szabad az úttesten pusztulnia. Nagy Anna egy napjának eseményeit BARÁT JÓZSEF követte.

„A kormány legmegnyerőbb arca.” Így mutatja be a nézőknek a műsorvezető a szóvivőt. Reggel fél kilenc van. Nagy Anna végül csak fél hatkor kelt fel. Aznap megint szüleinek biatorbágyi lakásában aludt, hiszen most az iskolaszünetben ők vigyáznak Márkóra, az egyedülálló édesanya kilencesztendős kisfiára. Ők hárman is komoly terhet vettek magukra, amikor Anna májusban igent mondott a kihívásra, a kormányszóvivői állásra. „Anya, neked ez nagy meghívás, ezt meg kellett próbálnod” – mondta erről kicsit később komolykodva Márkó, amikor az új helyzetről beszélgettek.

Szóval irány a városi lakás, majd nyolc előtt érkezés az ATV-be. Érdemes volt igyekezni, mert visszaüt, ha a fodrásznak és a sminkesnek rohannia kell. Még jó, hogy Anna sohasem iszik kávét, és manapság már nem is reggelizik. Nem testkontroll vagy más fakszni: megszokássá vált időhiány.

A kormányszóvivő korábban két ütemben összesen hét évig volt tévés műsorvezető. Hogy milyen a pultnak ezen az oldalán? Sminkelés közben nevetve válaszol: sokkal nehezebb. A kérdező kritikusan összeráncolhatja a homlokát, ingathatja a fejét, mert a bíráló feladata persze mindig hálásabb, mint azé, akinek azt kell megmagyaráznia, hogy egy-egy döntés miért jó. És sorjáznak a kérdések. Szabad-e egy kormánynak elfogadnia augusztus 20-ra ingyentűzijátékot? Hátha a vállalkozó akar valamit cserébe? Ugyan – hangzik a felelet. Ez a gesztus nem a kormánynak jár, hanem az országnak, az árvízkárosultaknak. Hogy vannak anyagi ellenérvek is a nők negyven év utáni nyugdíjazásával szemben? Hiszen csak hatezer érintettről van szó. Egyébként sem az az alapkérdés, hogy mennyi pénzből gazdálkodik a kormány, hanem hogy azt miként költjük. Csupa hihető válasz: azért hihetőek, mert Anna maga is hisz bennük.

– A madármentő állomáshoz a cirkusz melletti gazdasági bejárat felől mentünk legutóbb. Márkónak mondd meg, hogy ne sírjon, a madárnak jobb lesz ott, mi nem tudnánk neki megfelelő körülményeket biztosítani.

Anna az Alsónémediben tartandó szóvivői tájékoztatóra tartó autó fedélzetéről édesanyjával beszél. Sóhajtva magyarázza: legutóbb egy rigót vitt be, de szakemberek leszidták. Szerintük ott kellett volna hagyni a fa alatt, ott jobbak a túlélési esélyei. Anna nem hiszi: macskák járnak arra.

Hogy nehéz-e egyedülálló szülőként helytállnia? Megkönnyíti, ha valakinek olyan nyugdíjas szülei vannak, akik hallani sem akartak állandó bébiszitterről: amiről csak kell, ők majd gondoskodnak. Így persze a kisfiúnak is könnyebb, aki valamire bizton számíthat: édesanyjának a munkán kívüli minden perce az övé. Mondjuk pár perc esetleg jut még az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványra is, amelynek Anna a létrehozója, elnöke, lelke, motorja. Magánélet? Hát az nincs.

– Mint Nagy Anna egyszerűen megszűntem létezni mostanában. Amióta az új poszton vagyok, múlt szombaton jutottam el először társaságba. Hát furcsa volt csupa olyan ember között, akiket szeretek, csupa személyes dologról beszélgetni. El sem hittem...

Nagy Anna a nemzeti együttműködés arca. Nemcsak képzettsége, a gyakorlata is bizonyítja, hogy profi munkát végeztek azok, akik kiválasztották. Persze a szakmai önéletrajza is hibátlan. Angol–francia szakos bölcsészdiploma, majd egy másik az amerikai Maryland Egyetemről médiából. Aztán egy harmadik: szakdiplomácia-oklevél a Budapesti Gazdasági Főiskoláról. Gyakorlata pedig szinte mindenben van, ami egy szóvivőnek jól jöhet. Volt televíziós újságíró, minisztériumi sajtófőnök, a brit nagykövetség kommunikációs vezetője, főszerkesztő-helyettes a Malév fedélzeti újságjánál, ezzel egy időben rovatvezető a Szabad Földnél.

És ez már arra utal, hogy ezt a nevetős, kiegyensúlyozott, negyvenöt esztendejével is fiatal nőt nemcsak az teszi a nemzeti együttműködés alkalmas arcává, ami benne van az életrajzában, hanem az is, ami hiányzik onnan. A Malév-lapot és a Szabad Földet ugyanis az a Geomédia Zrt. jegyzi, amelyről a sajtóviszonyok ismerői pontosan tudják: enyhén szólva nem a Fideszhez áll közel. Amely pártnak a kormányszóvivő sohasem volt tagja. És még arról sem kérdezték, hogy a Fideszre szokott-e szavazni. Csak azt kérdezték tőle, hogy vállalja-e a szóvivői posztot. Mert nyilvánvaló volt, hogy ő azoknak is szimpatikus lehet, akik nem fogják elhinni a kötözködő, kioktatásra mindig kész Szijjártó Péter újdonsült mosolyát, együttműködésre állítólag kinyújtott kezét.

– Kicsit süllyedős ez a talaj, de igyekszem egyenesen állni – mondja nevetve a kormányszóvivő, aki – kissé talán meggondolatlanul – tűsarkú cipőben érkezett Alsónémedibe, hogy a mezőn elhelyezett mikrofonok előtt az alkalmi mezőgazdasági munkavállalók alkalmazásával kapcsolatos könnyítésekről beszéljen.

Délelőtt negyed tizenegy van. Miközben az újságírók megtudják, hogy az új rendszer annyival olcsóbb és egyszerűbb a réginél, hogy ezt már nem érdemes kijátszani, Anna könnyed és kedves marad. Külön a tűsarkúhelyzetre kell figyelnie annak, aki észreveszi: ez most nem mindennapi erő- és önfegyelem-mutatvány. Süllyedés után finom lábujjhegyre emelkedés, majd a kényes helyzet megtartása – derűsen. Amíg más beszél, kis sasszé, majd elölről az egész. Aztán megérkezik a szilárd talaj imitációjának szánt összehajtogatott papírdoboz, de mit tegyünk: a tűsarkúnak tűsarka van. Beszakad a doboz, süllyedés, lábujjhegy. Rajtunk kívül senkinek sem tűnik fel, mert a többiek a téma miatt jöttek. Hát igen: süllyedős talaj, de igyekszik egyenesen állni. Szimbolikus mondat?

– Valahogy mindig bevállalós döntést hoztak, akik nekem ajánlatot tettek – mondja majd délben Anna a gyümölcsleves és a borsófőzelék fölött. – Hiszen nem nagyon lehetett tudni, hogy milyen minisztériumi főosztályvezető leszek tévés műsorvezetőből.

Hogy később egy frissen szült média-tanácsadó hogyan válik be Nagy-Britannia nagykövetségének kommunikációs vezetőjeként? Csak nem úgy lett a Malév-lap főszerkesztő-helyettese, hogy előtte semmilyen lapszerkesztési gyakorlata nem volt? Csak nem úgy bízták rá a lap arculatát megadó nagy országriportok készítését, hogy egyetlen írását sem olvasták, mert nem is nagyon volt mit? Hát de bizony hogy.

Persze mindezt kiegészíti, hogy Anna maga is bevállalós nő. Például gyakorlott siklóernyő-pilóta, aki tudja, hogyan kell a textilből szőtt légi jármű alatt egy szál rúdon ülve meglovagolni a felfelé szálló légáramlatot, és nem pánikba esni, amikor a kalimpáló lába alatt sok száz méteres mélység nyílik. Sőt, nem pánikba esni még akkor sem, amikor megtörtént a baj. Mert megtörtént: a hegy túloldalára sodródott, ahol a légáramlat nem felfelé száll, hanem lefelé rohan, és bizonyosan odacsapja a könnyelmű pilótát. Csak az a kérdés, hogy mennyire. Ügyesnek kell lennie annak, aki pár év múlva kormányszóvivő lesz még.

– Én civil maradtam, és nem lettem pártpolitikus – magyarázza Anna.

Mint mondja, ugyanazt teszi, mint korábban újságíróként: őszintén elmondja, amit olyan helyeken látott, ahová az olvasói nem juthatnak el. Ez misszió, mint ahogy misszió a kormányüléseken az egyetlen színes kosztümös nőnek lenni az egyensötétbe öltözött férfiak között. Hogy tényleg fel kell-e állni mindenkinek, amikor megjön a Viktor? Mesebeszéd. Hiszen nem is ül senki. Amikor a miniszterelnök valamiért később jön, érkeztéig mindenki állva beszélget. A híres-nevezetes Nenyi? A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat? Akit nem érdekel, ne olvassa! De nem járja, hogy az is beleköt, aki a harmadik mondatig sem jutott benne.

Anna belelendül: és végre tényleg együttműködésre van szükség ebben az országban, hiszen mindnyájan megszenvedtük, hogy az árkok a politikán kívüli világba is betörtek. Barátok vesztek össze, családok estek egymásnak a vasárnapi ebéd fölött. Hát szabad ezt? Mi mégiscsak egy ország vagyunk! Ez mégiscsak egy szerethető hely, egy szerethető nép! Muszáj, hogy együttműködjünk, mert ez mindenkinek az érdeke!

Persze lennének további kérdéseink. Hogy miért, ki miatt is alakult így azokkal árkokkal az elmúlt években, és hogy tényleg az árkok betemetéséhez járul-e hozzá, ha a kormány az összes ellenőrző pontra a saját embereit ülteti, és hogy... A krónikást azonban jobban foglalkoztatja saját felfedezése: Anna azért adhatja arcát a nemzeti együttműködéshez, mert tényleg hisz benne. Hogy ezzel hányan vannak így egy-egy kormányülésen – nem tudhatjuk.

A kormányszóvivő azonban igazából és komolyan mondja: lehet, hogy mások másképpen képzelik a gazdaság talpra állítását, de mind a tízmillió magyarnak jó, ha végre talpra állhat a gazdaság. Tény, Anna már követségi emberként, majd száguldó riporterként is jó, sőt szerethető volt abban, hogy helyeket, népeket megszerettessen velünk. Lehet, hogy még minket is összehozhat? Még minket is megszerettethet saját magunkkal? De mi lesz, ha a gazdaság nem áll talpra? Mi lesz, ha egy nap úgy látja majd: az, ami itt alakul, már nem az együttműködésről szól? Hiszen egy interjúban maga vallotta be: kár is megpróbálnia a hazugságot, látszik rajta. És ha, és ha, és ha? Persze azon a hídon akkor kell átmenni, ha... Most még most van. Válasszuk ezt a napot ünnepnek, és maradjunk az üzenetnél: bizonyos dolgok csak akkor sikerülhetnek, ha képesek vagyunk az együttműködésre. És pont.

– Ugye sikerült csajosan berendeznem? – kérdezi a hivatali szobájában Anna.

Hogy igazán csajos-e, azt nem tudom, de a növények, a mesevilágot asszociáló festmények tényleg oldják a kormányzati ridegséget. Délután kettő van, most majd szakmányban nyilatkoznia kell, felelnie hazai és külföldi lapoknak, rádióknak, tévéknek az augusztus 20-i ünnepségekkel, a Széchenyi tervvel, az IMF-fel kapcsolatos kérdésekre. Aztán még értekezlet. Kora este lesz, mire végez.

Akkor Márkóval vásárolni megy – paprikát a Horvátországban készülő lecsóhoz, rágcsálnivalókat, miegymást. A fiú – nagy focista – még egy labdát is kap. Az útra szendvicseket készítenek, egyik-másik vacsoraként végzi. Aztán pakolás, és irány az ágy: hajnali háromkor ébresztő! Hosszú lesz az út. Éjjel tizenegykor a kormányszóvivőnek leragad a szeme, bár elalvás előtt még felvillan benne a felismerés: a búvárszemüveg, a békaláb kimaradt. Majd reggel. Reggel. A vakáció első napján.

Igaz is, ne feledjük. A félős kismadár kicsit sem volt veréb, hanem igazi szürke légykapónak bizonyult. Az állatkertiek szerint fontos volt bevinni hozzájuk, mert egyébként biztosan elpusztult volna. Így aztán Márkó sem bánta a búcsút.