Kövér: az MSZP újra győzhet
Ha nem sikerül a jobboldalt egységbe szervezni, akkor a következő választásokon ugyan biztosan nem, de azután előfordulhat, hogy újra az MSZP alakítson kormányt - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányi elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján, a Kisgazda Polgári Egyesület rendezvényén.
Az MSZP 1994-es, demokratikus körülmények között elért - "remélem, soha meg nem ismétlődő" - sikerét az okozta, hogy a jobboldal széttagozódva állt a megmérettetéshez, az SZDSZ vezetői pedig egyszerűen elcsalták 12-13 százaléknyi szavazó voksát a jobboldalról a baloldalra - mondta Kövér László.
Véleménye szerint az átverés, a manipuláció 1994-ben aratta első diadalát. Hozzátette: azóta sincs az MSZP-nek más esélye, mint egy olyan politikai konstellációt előidézni, amelyben összegyűjti a baloldali voksok jelentős részét, míg a jobboldalról különböző trükkökkel lefarag néhány százalékot - írja az MTI.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kórisme: üldözési mánia
A hírből is kitűnik,hogy a Fidesz bárkinek kiénekli a sajtot a szájából,hogy végre(Orbán)kormányra kerülhessen.
Van ez így! Csak gyomor kell hozzá!
kisgizda???? Atyaisten,ilyen meg van????:-)))))
Kover megint olyan okos volt,mint mindig.
Kisgazda Polgári Egyesület??? Úgy látszik semmiből sem tanulnak, vagy túl feledékenyek? Ennyire nem szerethetik a szalámit, hogy a Fidesszel kokettáljanak.
Kövér téved.
Az MSZP egyetlen esélye hogy a választások elött Kövér László sokat szerepel a nyilvánosság előtt. :-)