Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének a főtitkára indokolatlannak, végrehajthatatlannak és károsnak tartja a kormányfő döntését a közszféra létszámstopjára vonatkozóan. A döntésnek semmi köze a közalkalmazotti létszám 50 ezerrel való növekedéséhez - állítja.
Szollár Domokos kormányszóvivő a napokban jelentette be, hogy a kormányfő a közigazgatásban létszámstopot rendelt el. Az intézkedés oka, hogy év elejétől 50 ezerrel nőtt a közszféra alkalmazotti létszáma. A KSH adatai szerint év elején 700 ezer környékén volt az állami szektor alkalmazottainak száma. Néhány hónappal később viszont már a 760 ezret közelítette a mutató. A hirtelen létszám-növekedést szeretnék megállítani, sőt visszafordítani, azzal hogy a megüresedő álláshelyeket sem szabad betölteni.
Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének a főtitkára nem ért egyet a bejelentés indoklásával.
- A létszámstop elrendelése a közigazgatásban egy politikai PR fogás, semmi egyéb – mondja hevesen Fehér József.
Tény, hogy év elejétől 50 ezerrel nőtt a költségvetési szektorban foglalkoztatottak száma, ám ennek oka nyilvánvaló – kezdi az érvelést. – Az emelkedés az Út a munkához elnevezésű programhoz köthető, amelyet az év elején törvényben szabályoztak. A kezdeményezés a monoki polgármester tevékenységéhez köthető. Ő vezette be a közbeszédbe, ahogy csak azok kapjanak szociális segélyt, akik dolgoznak is érte. 2009 januárjában elfogadta az országgyűlés a törvényt, és márciustól megkezdődött a képzési, foglalkoztatási program.
Rendelkezésre állási támogatás
Korábban szociális támogatást azok kaphattak, akik már nem voltak jogosultak sem a munkanélküli segélyre, sem az álláskeresési támogatásra. Az új rend szerint rendelkezésre állási támogatást kapnak, mert a rájuk bízott közmunka jellegű feladatokat el kell végezniük, illetve ha hívják őket, akkor meg kell jelenniük az önkormányzatnál. Nem csak munkát kapnak, hanem tanulhatnak, különböző képzéseken is részt vehetnek. A programban való részvétel ideje jogszerző időnek számít, járulékot fizetnek utánuk, sőt ha a rendszerből kikerülnek, munkanélküli segélyt is kaphatnak.
Hogy meddig tart a program, a Rendelkezésre állási támogatásból élők foglalkoztatása? - Fehér József nem tudja megmondani. Megvan, hogy honnan kerül ki az 50 ezres létszám Az érintettek száma ismert: összesen mintegy 180 ezer emberre vonatkozik a szigorító rendelkezés, ám közülük nagyjából 50 ezren különböző okok miatt felmentést kapnak. Az életkor, a betegség, a családi állapot lehet felmentő indok.
A márciustól megkezdődött programba azonban már tömegével kapcsolódtak be a rászorulók. Az 50 ezerrel megnőtt alkalmazotti létszám nekik köszönhető. Teljességgel világos, hogy a közfoglalkoztatotti létszámnak semmi köze a közigazgatási létszámhoz. Következésképpen a közigazgatási létszámstop sem indokolható ezzel az érveléssel – elemzi a helyzetet a szakszervezeti vezető.
A kormányfőnek nincs joga erről dönteni
Mindehhez még hozzáteszi, hogy nem indokolt, nem végrehajtható, és károkat okoz az új intézkedés.
- Mondjuk nyugdíjba megy egy főosztályvezető az APEH-nél. Helyette nem fognak senkit alkalmazni? Akkor az a munkakör felesleges? Inkább meg kell szüntetni, mint létszámstopot elrendelni, mert az ugyanolyan káros, mint az elbocsátások – magyarázza az intézkedés ésszerűtlenségét Fehér József.
Mindehhez hozzáteszi, hogy a kormányfő egyedül nem is hozhat ilyen döntést. Erről csak a kormány határozhat, ám ide vágó kormányhatározattal még nem találkozott. A létszámstopra vonatkozó intézkedést azért szeretné hivatalos formában is látni, hogy kiderüljön: - Meddig lesz hatályos a korlátozás és pontosan kikre vonatkozik? A kormányszóvivő csak a bevezetést jelentette be, de a felfüggesztés idejét nem közölte. Még az illetékes szakszervezeti vezető, Fehér József sem tudja.

közszolgálatimenedzsment.hu
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A 13.(14-5-6-7-8-9) havi bér egy nagyon okosan kitalált dolog, gondoljatok csak bele. Fzetéscsökkentést, csak mind a két fél elfogadásával, vagy nyomós indokkal lehet bejelnteni...a 13. havi bért viszont bármikor oknélkül (vagy kamuokkal) elvehetik.
Persze legyen létszámstopp, gondolom poénból voltak az álláshirdetések kint az állásportálokon. Terheljünk túl mindenkit. Aki meg munkát szeretne az ne szeressen pfff.
Mellesleg sokan azért mennek az állami szektorba, mert nincs kirúgás, ill. annyira jelentenek be, mint amennyit kapsz.
Egy blogon olvastam, hogy egy csávó bement a munkaügyi központban. Állás: Legyél vadászrepülő pilóta...ennyi.
Majd ha ráérek sajnálom őket,ha annyi fizetésük lenne mint nekem akor talán de amíg 100 ezer fölött van nekik felejtsenek el!
A síráshoz mindig nagyszerűen értettek. Önkormányzaton dolgozó ismerősöm most fog kapni 14. havi fizetést. Csak a 13. havit szüntették meg??
Amenyiben jól értem Fehér ur érvelését,az ut a munkához, miatt nött meg a létszám, ami 180ezer embert érint, ebböl ki esik 50 ezer marad 130ezer, akikre kb. 60ezerrel több tisztviselö kellett.
Akkor 2 /kettö/ munkanélkülire, segélyezettre, egy tisztviselö jut.....akkor nagyon sikeresnek kell hogy legyen ez a tisztviselöi tim.....
üfélszolgálat,...tapasztalat alapján értek egyet az elöttem irók véleményével.
Azért ennyire ne legyen demagóg egy Főtitkár.Inkább a hatékonyabb munkavégzésre buzditanák a a közalkalmazotti szférát.A társadalom egyik
"genygóca" a közalkalmazottak területe,már ami a korrupciót illeti.Van
személyes tapasztalatom bőven.
Igaza van Fehér Józsefnek, valóban megvezetik az embereket. Mégpedig ő, és az általa vezetett szakszervezet. Ha valaki járt már ügyfélként bármelyik közhivatalban, az világosan látja, a túlterhelt tisztviselők munkatempóját, és tapasztalja magas fokú szakértelmüket, valamint ügyfélbarát magatartásukat.
Van mindenütt néhány üdítő kivétel, ők húzzák a szekeret, a többi pedig sajnálja magát.
A KTV-vel a szakszervezet elérte, hogy egy hivatalvezető a lusta dolgozni nem akaró tisztviselőtől nehezebben szabdulhat meg, mint kutya bolháitól.