Krémer Ferenc szociológus, történész legutóbb márciusban nyilatkozott nekünk, s arról is beszélt, hogy szerinte Magyarországon diktatúra van. A professzor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense volt. Nemrég azonban arról értesített bennünket: elbocsátották állásából. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
- Politikai okokból mondtak fel önnek?
– Számomra ez egyértelmű. A Nemzeti Közigazgatási Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának újonnan kinevezett dékánja június végén behívatott, és közölte: megszüntetik a közalkalmazotti munkaviszonyomat. Magyarázatot nem adott, viszont arról igyekezett meggyőzni, hogy ez remek ajánlat.
- Mármint a kirúgás?
– Igen, mivel a hat hónapos végkielégítésemhez hozzátettek még négy hónapot, tekintettel arra, hogy elmúltam ötvennyolc éves, azaz védett korban vagyok. De ez akkor is elfogadhatatlan, és ezért munkaügyi bírósághoz fordultam. Védett korban lévőket kizárólag különös indokkal lehet elbocsátani. Én tizenkilenc éve tanítom szociológiára, politológiára a rendőrhallgatókat, és a munkám ellen az egyetemen soha nem volt kifogás.
- Viszont márciusban interjút adott lapunknak, s ebben azt is kifejtette, hogy ön szerint diktatúra van nálunk. Találkozásunk után jelezte nekünk: a cikkből botrány lett a munkahelyén.
– A 168 Órában megjelent interjú után az akkori dékánunk, dr. Sárkány István többször felszólította a tanszékvezetőmet, dr. Kozáry Andreát: a tanszék határolódjon el tőlem. Andrea ezt azzal utasította el, hogy elégedett oktatói és tudományos tevékenységemmel. Majd április elején az NKE-ben értekezletet hívtak össze, ahol dr. Sárkány bejelentette: lemond dékáni posztjáról. Egyértelműen érződött, hogy ez összefügg az én interjúmmal. Hangsúlyozta is: megengedhetetlennek tartja, hogy egy közalkalmazott ilyen politikai véleményt tegyen közzé, ráadásul ez szerinte nem is az első eset volt. Saját hibájának tekinti, hogy eddig mindezt megengedte, ezért is mond le. Ám annak, aki ezt a beszédet végighallgatta, nyilvánvaló volt, hogy nem önszántából döntött így, hanem felszólításra.
- Nem értem: ha az ön közszerepléseivel volt a gond, miért a dékánt büntették?
– Egy parancsuralmi módon irányított szervezetet úgy lehet a leghatékonyabban működtetni, ha először a főnököket fegyelmezik meg. Megfélemlítik őket azzal: a pozíciójukba kerülhet, ha eltűrik, hogy valamelyik beosztottjuk a kormányt kritizálja. Hozzáteszem, szerencsére a nyugalmazott Sárkány professzor egyetemi tanárként továbbra is az NKE-n tanít. Az intézményből végül egyedül engem távolítottak el. Apropónak talán az is jól jött ehhez, hogy közben megszüntették az egész társadalomtudományi tanszéket, ahol docensként dolgoztam.
- A leendő rendőrtiszteknek nincs szükségük arra, hogy társadalomtudományokat tanuljanak?
– Csak a tanszéket számolták fel, de a tantárgyak és a kollégáim maradtak. Ők veszik át az én óráimat is.
- Ismerős fideszes technika: ha valakit félre akarnak állítani, kiszervezik alóla az intézményt. Voltaképp ez történt önnel is?
– Lehet, hogy ez volt a cél. Akadtak más előjelei is annak, hogy ideológiai okokból fölöslegessé váltam a karon. „Felsőbb utasításra” nekifogtak például az új tantárgyi struktúrák kialakításának. A szociológia tematikájának a kidolgozásába engem már be sem vontak, noha én vezettem a Rendészettudományi Kar szociológia szakcsoportját. Persze nem csodálkozom azon, hogy a véleményemre nem voltak kíváncsiak, hiszen mindaz, amit én képviseltem, oktattam, abszolút ellentétes az iskola új szellemiségével.
- Hogy érti ezt?
– Az NKE mamutintézménye januárban jött létre a volt Rendőrtiszti Főiskolából, a Nemzetvédelmi Egyetemből, valamint a Corvinus közigazgatási karából. Az összevonás koncepciója teljesen szakmaiatlan és antidemokratikus volt: tükrözi az orbánizmus szellemét. Amúgy az NKE-t Orbán Viktor személyesen alapította meg, tehát nyugodtan tekinthetjük Orbán egyetemének. Ezt az úgynevezett Fenntartói Testület irányítja, amelyben a honvédelmi, belügyi és közigazgatási tárca képviselteti magát. A Fenntartói Testület felállítása azt jelenti, hogy az egyetem gyakorlatilag semmilyen autonómiával nem rendelkezik. Egyébként az iskola irányvonaláról annyit: Pintér Sándor valamikor 2010 végén behívatott minket, tanárokat a Belügyminisztériumba, és közölte velünk: az új, összevont egyetemen mindenkinek meg kell tanulnia engedelmeskednie és parancsolnia. Ugyanabban a parancsuralmi szellemiségben kell képezni a leendő állami közszolgákat, mint a katonákat vagy a rendőröket.
- Ön egyre keményebben bírálta mindenütt a Fidesz-kormányt. Talán már várta, hogy kirúgják a „nemzeti közszolgálat” soraiból?
– Nézze, nem vagyok mártír, közel a hatvanhoz senkinek sem az a célja, hogy elveszítse az állását, és munkaajánlatot még sehonnan nem kaptam. A barátaim közül sokan tanácsolták, fogjam vissza magam, mert ebből baj lesz. De úgy éreztem, nem lehet szó nélkül tűrni, amit a Fidesz művel ebben az országban, muszáj tiltakozni a jogállam lerombolása ellen. Megértem azokat is, akik félelemből, reménytelenségből úgy gondolják: nem érdemes nyilvánosan állást foglalni, kockáztatni. Másfelől: ha mi, demokrata értelmiségiek sem merünk megszólalni, ki teszi meg helyettünk?
- Kérdés, vajon a példája bátoríthat-e másokat, vagy inkább arra figyelmeztet: vigyázzunk, nehogy úgy járjunk, mint ön.
– Erre csak azt tudom felelni: nem én vagyok az egyetlen, aki a politikai „alkalmatlansága” miatt az utcára került. Ez önmagában is bizonyítja, hogy itt tényleg diktatúra van.
- Márciusban arról is beszéltünk, hogy a Fidesz egyre inkább jobbra tolódik. Pedig akkor még nem volt Horthy-, Nyirő- meg Prohászka-kultusz.
– Félelmetes, hogy a Fidesz milyen gyorsan sodródik a szélre. Onnan próbálja pótolni elveszített szavazóit. És ez sem készteti összefogásra a honi értelmiséget! Pedig annak igenis lenne súlya, ha a konzervatív szellemi elit is kinyilvánítaná: antiszemita, nyilas íróknak a Nemzeti alaptantervben nincs helyük. Horthy és Prohászka nem lehet idol egy európai demokráciában.
- Néhány évvel ezelőtt még a háromszáz forintos vizitdíj ellen tüntettek itt a tömegek. Ma sokkal súlyosabb megszorításokat is megadóan tűrnek. A kiégés, a tehetetlenség társadalmi tünetté válhat?
– Az emberek akkor képesek aktivizálódni a közéletben, ha perspektívát látnak maguk előtt, vannak hiteles vezetőik és választási alternatívájuk. Orbánt azért követték annyian, mert elhitték az ígéreteit. Ám ma a kormánnyal szemben nincs senki, aki jövőképet tudna mutatni. Ha a demokratikus ellenzéknek mégis sikerülne legközelebb legyőznie a Fideszt, mi jönne azután? A kulcspozíciókban továbbra is ott maradnának a Fidesz több ciklusra kinevezett káderei. És alakulna egy olyan új koalíció, amelynek a tagjai semmiben nem tudnának egyetérteni. Ez az ország végét jelentené.
- Ne prognosztizáljunk rémálmot, 2014-ig még van idő!
– Persze, én nem is választási programot sürgetek: előbb a demokratikus alapértékekben kellene megegyezni. A Milla márciusi 12 pontja például jó alapot adhatott volna ehhez, de a vita el sem kezdődött. Akadnak, akik a mondanivaló hiányát pártosodással kompenzálják. A Szolidaritásban például sokan bíztak, ám a mozgalom kezdett elhalni. Erre bejelentették: párttá alakulnak. Vagy ott a 4K!. Addig voltak igazán sikeresek, amíg játékos utcai akciókat szerveztek. Amióta baloldali párttá váltak, alig hallani róluk.
- A törésvonalakat az LMP is szaporítja. Schiffer András azt nyilatkozta, olyan „rendszerbűnös” pártokkal, mint az MSZP vagy a DK, nem fognak össze.
– Viszont a Jobbikkal adott ügyekben hajlandóak összefogni. Nem értik, hogy ez a demokratikus alapelvekkel összeférhetetlen. Az meg, ahogyan Schiffer gyűlöli a baloldalt, már egyszerűen irracionális. Megosztó politikájukkal ők is sokat ártanak. A „kiszorítósdiból” persze nem marad ki az MSZP és a DK sem. Az utóbbiban Gyurcsány pozícionálja magát mindenáron, noha nyilvánvaló, hogy így több szavazót lehet veszíteni, mint nyerni. A szocialisták sem kívánkoznak szembenézni súlyos bukásuk okaival, amit jól példáz, hogy Horváth Csabát jelölik a következő főpolgármester-választásra. A mindenki mindenki ellen légkörében esély sincs párbeszédre. Ezen a politikai térfélen is csak a személyes ambíciók és a hatalmi nyomulások számítanak. Orbán Viktor kényelmesen hátradőlhet a miniszterelnöki székben, hiszen a demokrácia megújításának a legfőbb akadálya maga a demokratikus ellenzék.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 58 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Igen, ezek a gennyek mindent meg akarnak fojtani.
Aztán újra akarják építeni a dolgokat, de akkor már az ő embereikkel az ő ellenőrzésük alatt.
Mindenben ez a szándék fedezhető fel.
Nem simán diktatúra hanem Maffia állam van!
De nap mint nap tapasztalhatja az ember az utcán is...
Lementünk a családdal hétvégén sétálgatni parkba. Épp aláírást gyűjtenek, valami zavaros kutyakitiltás meg hangos rendezvények ellen. A döbbenet csak az, hogy a volt osztálytársam öcsikéje szónokolt, aki már 17 évesen egy rablóbanda feje volt, végigtarolta a egész Budapestet meg Pest megyét. Emlékszem egyszer valami kutya megcsípte (no nem a rendőrség). Ahogy elnézem azóta se sokat változott, most is "góré", némely "birka" meg még lehet alá is írja hogy tiltsák ki a kutyákat pld a körzetéből, aztán nyivákol ha mire hazaér a munkából tégláig lepusztították a házát. Fideszes embléma volt a telefonján és azt harsogta, hogy ki kell "nyírni minden kutyát" és ki kell tiltani minden zenés rendezvényt, mert az utóbbi zavarja a "zembereket" és a fiatalokat "drogozásra szoktatja". Akinek meg nem tetszik az kötözzön el, mert ez a terület az "ővéké" és ők "rendet tartanak". Ennyit az egész bagázsról!!!! Nem is értem minek az aláírásgyűjtés ha úgyis ők dirigálnak! Vagy csak valami hatalomfitogtatás.
KállaiII
Te vagy nem éltél még a cocalizmus idején, vagy nagyon gyönge a memóriád. Nekem csak a puha diktatúrában volt részem (szerencsémre), és Magyarországon az átmenet fokozatosabb volt, mint a legtöbb volt kommunista országban, de azt azért nagyon jól látom, hogy miben különbözött a rendszerváltás utáni 20 év a 70-es, 80-as évektől, és hogy miben hasonlít a Kádár-korra az utóbbi 2 év. Egy demokrácia sem tökéletes, és lehet, hogy elmosódik a különbség egy korrupt, rosszul működő demokrácia és egy aránylag jól működő, viszonylag puha diktatúra között, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne óriási minőség különbség A demokrácia és A diktatúra között. Hogy ezt valaki mennyire tapasztalja, éli át, az nem a kisemberségétől függ, hanem a közéleti érdeklődésétől és aktivitásától. Nem szeretnék minősítgetni, de ha valakit csak a napi söre és valóságsója érdekli, annak tényleg nem jelentenek semmmit ezek a fogalmak - amíg a diktatúra nem durvul be esetleg...
"sunyin diktált" kontra "nem lacafacázik": érdekes megfogalmazása a demokrácia kontra diktatúra kérdésnek (tudom, nem annak szántad), de tulajdonképpen nem rossz. A demokráciában is az akaratát szeretné érvényesíteni a politikus, csak ott meg kell szerezni hozzá a választók beleegyezését, ha úgy tetszik, sunyin, a többi sunyi elleni versenyben. A Fidesz hiper-sunyin szerezte a 2/3-át, aztán most már nem lacafacázik - de nem is demokrata.
brunn!
Demokrácia, jogállamiság, hatalom-megosztás esélyegyenlőség,stb. szépen hangzó mesefogalmak. Ami sosem volt, azt nem kell leépíteni. Ezek a politikai fogalmak a kisembernek nem jelentenek semmit. Neki a főnöke a diktátor. A lényeg: Krémer úr és a többi szociológus elfelejtették időben feltárni a valóságot. 23. éve vezetik félre a közvéleményt. Az MSZP sunyi módon diktált, Orbán meg nem lacifacázik.
Ja.
Ezt már többen láttuk fél évvel a NAGY GYŐZELEM után.
Valami új?
Megoldás lehetőség stb?
Az nincs?
Beszélni arról kéne.
Ha már így is úgy is kirúgták.
Kállai-val tökéletesen egyetértek. Annyival egészíteném ki, hogy a fidesz szerint aki nem ért velük egyet az még csak nem is magyar. Van aki a gazdasági válságot napi probléma szintre hozza le. Kéretik Marx Tőke című művét elolvasni. Benne van! Mert ez nem napi-hanem rendszerhiba! Az EU-ról annyit, az volt a marha, aki a határokat kitalálta.
KállaiII!
Az EU válságát egyenesbe állítani a demokrácia és jogállamiság hazudásával... hát ez eléggé meredek. Valami borzasztóan nagy félreértése a dolgoknak. Igaz, Orbánunk is az EU válságáról, sőt már hanyatlásáról beszélt a minap. (nem ismerős? csak akkor egyenesen a hanyatló kapitalizmusról beszélt egy másik diktátorunk)
Ilyen alapon NÁLUNK viszont tényleg van válság és hanyatlás: demokráciát és jogállamiságot hazudik az Orbán rendszer. Miközben keményen dolgozik a demokrácia és a jogállamiság leépítésén.
Mx-Mx-Mx
A periodikus válság oka a pénz kamattal terhelt forgalomba hozatala és kivonása. Silvio Gesell: Természetes gazdasági rend című könyvére, Síklaki István: Létbiztonság és harmónia című művére felhívom szíves figyelmét. Róna Péter általam nagyra tartott közgazdász szerint a régi közgazdaságtan megbukott.
Ja! A szavazofulkekbe senki nem latja a szavazatodat, ott nem kell felni!
Bator es tisztesseges ember. A tobbi ertelmiseginek is ki kellene allni mellette! Tobb osszefogast emberek!!!
Dehogy azért van válságban!
Amerikában a manhattani ficsurok eltapsikolták a globális tőke 30%-át.
(Megjegyzem hogy egy konzervatív kormány által a bankoknak adományozott új szabálynak a következményeként, amely engedélyezte azoknak a rizikós tranzakcióknak a létrehozását, amelyek 2008-ban az összeomláshoz vezettek.)
Ezért van válságban szinte mindenki a Földön.
Nem csak Európa.
Az EU válsága is inkább abból fakad most már, hogy a pénzhiányt és az abból fakadó gazdasági problémákat az ilyen orbán féle nacionalisták kíméletlenül kihasználták a téveszméik terjesztésére. Nem haboztak hazudozni a probléma okát illetően. Most már valóban probléma Európa szerte a széthúzás, amivel ezek megfertőzik az összes ország társadalmát.
Mx-Mx-Mx
Az Eu válságban van, mert nem volt jól definiált szabályrendszere. A demokrácia és jogállamiság hazugság volt.
Kioktató stílusából pedagógusnak vélem. Megjegyzem, ahová egy pedagógus beteszi a lábát ott kipusztul minden (tudomány, közösségi szellem, együttműködés, erkölcs, etika, morál). Rendszeres nézője vagyok az ATV-nek is, csak azt nem tudom, hogy a "katasztrófa" után hogyan fogják magyarázni a védhetetlent.
Az úgy van Kállai, hogy az EU-nak van egy jól definiált szabály rendszere.
Amikor egy ország csatlakozni akar az EU-hoz, akkor elemzi, hogy megfelel-e számára annak a "klubnak" a szabályrendszere, ahova be szeretne lépni.
Hosszas mérlegelés után, sok-sok belső vita után az ország úgy dönt, hogy egyetért az EU szabályaival.
Eldöntik hogy csatlakoznak.
Eldöntik hogy azonosulnak azokkal a szabályokkal, amelyekkel a klub rendelkezik.
Aláírják a szerződést, melyben elkötelezik magukat, hogy a tagság fejében a saját szabályaikat az EU szabály rendszeréhez harmonizálják.
Ez a szabály harmonizáció elengedhetetlen ahhoz, hogy a nagy közösség, az EU konzisztens legyen, azaz ne legyenek a tagok szabályai között kibékíthetetlen ellentmondások.
Eddig érti?
Nos: Hol van ebben a diktatúra?
Ne tessék annyi hírtv-t meg echo-t nézni, mert el tetszik veszíteni a józan gondolkodás képességét, és ez az egész életét rosszra fogja fordítani! Ezt az "EU egy diktatórikus valami" dumát ezekben a hazugság gyárakban találják ki és terjesztik. Azért mert ők ki akarnak lépni az európai közösségből. Ők nacionalisták, azaz nácik. Nekik nem passzol az EU. Nekik mindenki, aki nem Magyar, ellenség. Mi nem így vagyunk ezzel. Mi Európában pont úgy a szülő hazánkat látjuk, mint Magyarországban. Legalábbis én EU polgárnak is érzem magam. És semmi problémát nem látok abban, hogy egy nagyobb közösségnek is egyenrangú részese vagyok. Nem értem Önöknek mi okoz ebben problémát? Talán a téveszmékkel van a baj, melyek kizárják a normális gondolkodást? Nem tudom. Szerencsére én nem vagyok nemzeti, azaz náci. :)
(Nácionalista ugyebár! Mert hogy abból ered a náci jelző. Tipikus német "becenév" a múlt századból, midőn még ők is nácik, azaz nacionalisták voltak.)
Ha a szociológusok időben feltárják az UNIÓ valós működésének lényegét, akkor rájöttek volna arra, hogy a legnagyobb diktatórikus intézmény az EU.
23 éve van KÁOSZ az országban, amit az értelmiséginek csúfolt analfabéta (áruló) réteg okozott. Jogállam és demokrácia sosem volt, miről beszél szegény Krémer úr. Az országot a pénztulajdonosok (piac, befektetők) térdre kényszerítették. Orbán hajója süllyed és nem a saját embereit fogja kidobni.
Szerény véleményem: finoman szólva is szemét az a rendszer / diktatura / amelyik a zsarolás, megfélemlítés, és egzisztencia megvonással bünteti a másképp, vagy éppen jobban gondolkodókat. Sajna sok évbe telik a következő nemzedékkormányoknak ezt az állapotot megszüntetni. Tisztelettel , együtt érzek önnel.
sziuhu
Krémer professzor kiállt (igaz, ült az interjú alatt) a véleményével, ami meglehetősen bátor dolog a mai diktatórikus rendszerben. Az eredménye pedig előre látható volt.
Szavai, illetve véleménye igazolódott saját esetén keresztül is.
Mocskos egy világban élünk, barátaim! Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ez az Új Magyarország? Köszönöm minden Fidesz-szavazónak! Köszönöm minden vakhitű szimpatizánsuknak! Lesújtó, hogy több, mint 40 éves (proletár)diktatúra után most egy bugris banda diktatúráját éli át az ország.
Csak egyet nem értek vajon a Magyar emberek ennyire gyávák lenének,hogy el tűrik ilyen cigánybandát,hogy ők mondják mi a jó vagy rósz.
Talpra magyar,hí a haza
itt az idő,most vagy soha!
Rabok legyünk,vagy szabadok!
Ez a kérdés,válasszatok!
valakiaki 2012-07-23 06:55:43 #41
Veled sincs vitám.
korvetthadnagy 2012-07-22 22:42:01 #38
Már megint nincs vitám veled.
Én már gyüjteném a régi bútorokat, amik jók lennének barikád építéshez. No persze ez komolytalan lenne.
Azok akik az M1,M2, Duna, Hír Tv-t nézik, azok rendesen félre vannak vezetve. Amikor Gíró-Szásztól (Szíjjártó magyar hangja) azt hallja a szerencsétlen fülkeforradalmár hogy 80 ezerrel nött a foglalkoztatottság, akkor elégedetten csettint, ez igen ! a Fidesz megcsinálta !
Csak azt hallgatják el, hogy viszont 28 ezerrel csökkent a versenyszférában az álláshelyek száma, 61 %-al nött a kkv cégbezárások száma és a foglalkoztatottság a fasiszta kényszermunka jellegü közfoglalkoztás miatt nött.
Tudja-e valaki -pl.: puzdra- hogy statisztikai szempontból mi a foglalkoztattság definíciója ?
Neki elárulom : Az a munkavállaló, aki heti 1 óra bejelentett munkaviszonyt igazol, az statisztikailag foglalkoztatottnak számít.
Ebböl el lehet dönteni mit ér a Fidesz sikerpropagandájában a foglalkoztatottság növekedése !