A Századvég égisze alatt tér vissza az elemzői pályára ötévnyi főosztályvezetés után a Köztársasági Elnöki Hivatalból. Állítja: az elmúlt száz nap – sokak szerint a jogállamot leépítő – döntései miatt csak azok háborognak, akik nem értik a politika logikáját.
- Mikor kezdett állást keresni?
– Már 2009-ben beszélgettem néhány emberrel.
- Sejtette, hogy nem lesz újrázás?
– Olyan forgatókönyvvel is számoltunk, hogy helyén marad Sólyom László, de érezni lehetett: ez nem életbiztosítás. Feltűnt, hogy a kampányban a köztársaságielnök-választás nem volt téma. Ilyenkor normális ember elkezd gondolkodni a B-terven. Persze voltak kétségeim, hogy lehetséges-e visszatérni az elemzői világba. Egyszer alaposan összevesztem egy neves televízióssal, mert nem tudtam Sólyom Lászlót bevinni a műsorába. Mérges lett rám, és azt mondta: nem számíthatok semmi jóra, ha véget ér a hivatali munkám, és visszatérnék a közéletbe. Nem gondolom, hogy hatna az átok – nota bene az illető már nincs sehol –, de átmeneti időre mindenképp szükség van.
- Az ATV-ben kezdte, aztán jött a főosztályvezetés, most meg Századvég-paraván előtt beszélgetünk. Megérezte az idők szelét?
– Az ATV-ben 2003-ban szerepeltem először, a Századvéggel 2001 óta dolgozom együtt, tanítok is itt. Nem olyan nagyok ezek a kurflik, mint elsőre tűnnek. A mondandómat sosem igazítottam a közeghez.

Ajpek Orsi felvétele
- Nem csodálkoztam volna azon sem, ha az LMP-nél köt ki: régóta mondogatta, hogy hiányzik egy ökopárt.
– Párhuzamosan futottak a történetek. Amikor az LMP sikerén elkezdtek dolgozni, akkor én már a hivatalban ültem. Mára az arra alkalmas emberek bent ülnek a frakcióban, mi dolgom lenne ott? Háttér-ideológusként kísértsek a folyosón? Másrészt bennem hamar eldőlt, hogy a folytatásban nem szeretnék gyakorló politikus lenni. Eddig kicsit akként szerepeltem, ki akartam törni a keretből, visszajönni a szabad világba.
- Maradt „az elnök embere” bélyeg.
– Nem bélyeg, inkább büszkeség – mégis ki kell bújni ebből a szerepből, hiszen már más a munkám.
- De hogyan lehet hitelesen elemezni olyan döntéseket, amelyekben részt vett, és támogatta is őket?
– Azokat a kérdéseket, amelyek a volt vagy a jelenlegi köztársasági elnökre vonatkoznak, kerülnöm kell, de nem hiszem, hogy gyakran fognak faggatni a régi eseményekről.
- Pedig épp azt akartam megtudni: ön szerint miért bukott meg Sólyom?
– Nincs belső információm, én is akkor értesültem a döntésről, amikor a nyilvánosság, emiatt kicsit kapkodva csomagoltam. Utólag nézve: a leváltása illeszkedik a személyi döntések sorába. Ha azt mondanám, rosszul határoztak, rám sütnék, hogy a jó kis állásomat sajnálom. Ha helyeselném, úgy tűnne: elárulom a korábbi kenyéradó gazdámat.
- Vagy hogy visszaváltott elemzőbe. E státusban is úgy látja, hogy például a szélsőjobb kezelése rendben volt Sólyomnál, mindig időben érkeztek a jelzések?
– A kritikák csúsztatnak. Amikor például a romagyilkosságoknál kiderült, hogy rasszista sorozatgyilkosságról van szó, másnap Sólyom magához kérette a rendészeti minisztert és az országos rendőrfőkapitányt, majd a nyilvánossághoz fordult. A gárdaavatás utáni első parlamenti ülésen pedig világosan elmondta, mit gondol a szélsőjobbról. Szerintem az idő igazolta Sólyom higgadt, nem túlreagáló stratégiáját. A Jobbik a vártnál gyengébben szerepelt tavasszal, ám ha az államfő folyton vele lett volna elfoglalva, segített volna abban, hogy jelentősebbé váljon. De hadd tartsam magam az imént mondottakhoz: e kérdések megválaszolására nem én vagyok a legalkalmasabb ember, hiszen természetes az elfogultságom.
- Akkor közelítsünk máshonnan. Mit szól Boross Péternek, az alkotmányozó testület tagjának a felvetéséhez, miszerint az államfőivel szemben a miniszterelnök pozícióját kell erősíteni, például azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat, a legfőbb ügyészt is a kormányfő jelölje?
– A kinevezések kapcsán közelről láttam, hogy a jelenlegi gyakorlat milyen szerencsétlen helyzeteket teremt. Nyilván ez indokolja, hogy a jelölési hatáskörök megváltoztatása most napirendre kerülhet.
- A jelenlegi gyakorlat a függetlenségre próbál garanciát adni.
– Csakhogy egy garancia akkor jó, ha működik. Ha holtpontot eredményez, akkor nincs értelme. Nyilván a rendellenes működés jele, ha nem sikerül betölteni fontos alkotmányos intézmények vezetői posztját, meg persze az is, ha ezeket a pozíciókat a pártok csomagban, előre leosztják. De hipotetikusan beszélgetünk, mert abból, hogy az előkészítő bizottság tagjai mit mondanak, nem lehet következtetni a konkrét elképzelésekre. Annyit tudunk, hogy az új struktúra a parlamentáris berendezkedést fogja követni. Ezt Orbán Viktor nyilatkozta, ahogy azt is: nem akarja a jelenlegi egyensúlyokat felborítani, a parlament továbbra is központi szereplője marad az államszervezetnek.
- A személyi döntések mást mutatnak. Halmai Gábor például úgy véli: ezek és a megszületett új törvények lényegében kiiktatták az alkotmányból a hatalommegosztás szervezeti biztosítékait és ezzel az emberi jogok garanciáit.
– Nem tudjuk, így lesz-e, tervekről, elképzelésekről beszélünk.
- Tényekről beszélünk. Tudjuk, ki ül az ÁSZ elnöki székében, a köztársasági elnökében, vagy miképp változtak az alkotmánybírák megválasztásának szabályai.
– Amikor emiatt háborgunk, nem értjük a politika logikáját. A politika úgy gondolkodik: ha egy lehetőség adott, akkor különleges ok kell arra, hogy a felhatalmazott ne éljen vele, korlátozza magát. Ha egy politikai oldal hatalmasat nyert, nem értem, miért kellene fontos pozíciókat kiadnia a kezéből.
- Azért, mert nem az övéi, sőt, épp az ellenőrzésére szolgálnak. Ez a hatalommegosztás lényege.
– Sokféle megoldás létezik a világban, olyan is például, hogy az ügyészség a kormány alá tartozik. Ezek nem ördögtől való ötletek, de a pró és kontra érveket alkotmányjogászok tudják igazán. Azt azért érdemes megnézni, kik és mikor korlátozták magukat.
- ’94-ben az MSZP és az SZDSZ.
– Akkor csupán négy évvel voltunk a rendszerváltás után, és mivel alkotmányozó többséget szerzett a korábbi kormánypárt utóda, ez sokakban azt a képzetet keltette, hogy megnyílik az út a visszarendeződés felé. Ezért volt szükség a gesztusokra. Ma nem látok olyan körülményt, amely arra késztetne egy nagy választási sikert elért kormánypártot, hogy átengedjen posztokat a másik oldalnak, különösen ilyen bizalomhiányos helyzetben. Sehol nincs az leírva, hogy az ÁSZ-elnök ne lehetne korábbi gyakorló politikus.
- Persze, leírva nincs. Miképp a Fidesz reformtervei sincsenek kézzelfogható állapotban, legyen szó önkormányzati reformról, egészségügyről, oktatásról.
– Nem hiszem, hogy száz nap után máris tudnunk kellene: hogyan akarják megreformálni a nagy ellátórendszereket. Ha nem tesznek semmit, az politikai öngyilkosság, hiszen a ciklus végén most először senkire nem lehet áthárítani a felelősséget – nincs koalíciós partner, nem jön majd a menetrend szerinti összeveszés. Viszont tény: a jobboldali politizálásban a szimbólumok általában felértékelődnek, amit a másik oldalról sokat kritizálnak. De a politikát fogyasztóknak ilyen ügyekre is szükségük van.
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ekkora ökörséget már régen hallottam. Pontosabban a magyarázkodó és kifogást kereső jobboldaliaktól elég gyakran. Mi az, hogy ha elhatárolódnak a jobbiktól és a náci bandától, akkor ezzel emelik fel őket? Ha ebből a logikából indulok ki, akkor ezek szerint a nácik azért emlegetik állandóan a cigány bűnözést, hogy a cigányok még többet bűnözzenek? Ekkora ökörséget hogy mondhat értelmiségi?
Nem nem drága testvéreim! Nem erről van itten szó. A valóság az, hogy Sólyom, pont úgy mint szinte az összes fidesz párti és fidesz szavazó, a jobbikos nácik szimpatizánsokról nem is beszélve, ezek mind fajgyűlölők, mint antiszemiták, mind nacionalisták, egy szóval ezek mind kisebb-nagyobb mértékben de azonos platformon állnak gondolkodásmódjukban. Nem azért nem történt itt elhatárolódás, mert ezzel mintegy rangot adtak volna a jobbikos gondolatmenetnek, hanem egyszerűen falaztak nekik.
Nem véletlen ez, hogy a Kossuth téri tüntetések során a fideszes szemetek mind ott sertepertéltek az emelvények közelében. Sokan maguk is lázító beszédeket mondtak a felheccelt „népnek” akik valójában alávaló szemét csőcselék a valóságban.
Nem véletlen az sem, hogy Sólyom puszi pajtásai a vén szenilis hülye alkotmány jogászok statisztálnak Morvai Krisztina rendőrség elleni teljes szélességű háborújához. Nekem nyilvánvaló, hogy a privát telefonszámokon át igen is megy az egyeztetés.
Millió jel van, amelyek mind azt tanúsítják, hogy a fidesz és a jobboldali értelmiség igen is bele sorolható abba a rasszista közegbe, amelyben a gárdások és a jobbok van. És a hallgatásuk nem a megfontolt ember hallgatása, hanem a cinkos hallgatása.
De nem baj! Most már ők vannak kormánynál. Most már végül is ezek vagyunk mi. Most már ez Magyarország. Amikor nyugaton találkozom valakivel és mondom hogy magyar vagyok, akkor mostantól szemrebbenés nélkül kell válaszolnom a kérdésre: „Ti most megint fasiszták vagytok?” És igen: Azok vagyunk. Magyarország egy fasiszta ország. Nem jogállam. Nem demokrácia. Beálltunk a sorba Irán, Venezuela, Kuba, Észak Korea, Líbia, és effélék közé. A vezetőink pont úgy viselkednek mint ezeknek az országoknak a vezetői. A lakosság nagy része is pont úgy viszonyul a dolgokhoz, mint ezeknek az országoknak a lakóiból a többség.
Ezt jól megcsináltátok!
Se okom,se jogom megkérdőjelezni Kumin Ferenc szavait.Csakhogy erősen az a látszat/?/,hogy aki nem igazítja az adott kurzushoz a szavait az "nem kap rétest estére"-főleg nem politikai elemzőként.
A Századvég milyen tulajdonban is van?Hányan mondanák hogy független a jelen hatalomtól?Nem hiszem hogy sokan.Még akkor sem,ha nem tételeznék fel hogy felfuttatója-Alkotmánybírói kinevezése miatt-strómannal vezetteti.
SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG ,HOGY A MASZOP SZADESZ ÖNMEGTARTÓZTATÓ VOLT ,DRÁGA ÚJSÁGÍRÓ URAM EZ CSAK AZ ÖN LÁTÁSMÓDJA SZERINT VAN ÍGY ,A VALÓSÁG EGÉSZ MÁS!
jav. látja
elütés, bocs
és aki ezt nem l'tja az, csak szándékolt vakság.
Úgy látom, hogy az elnök embere ugyanolyan naiv mint az elnök volt.
Még mindig abban hinni, hogy a fidesz és gátlástalan elnöke a 3. köztársaság alapvető céljainak megfelelő orbán-rendszert fog kialakítani, már láthatóan tévút.
Minden lépés, minden szándék egyetlen célnak van alárendelva, nehogy a vezérke ismét olyan megaláztatásban részesüljön, mint Gyurcsány-nyal a tv-vitában. A kis focista azóta nem felejt, még néha ki is pirul, ha eszébe jut.
Ilyen attitűddel mire számíthat a népesség?
20 év múlva talán fog tudni váltani, hacsak nem merül egy albán tipusú bűnöző apátiába?
Nem történik más, mint 56 után, a birka népesség igen gyorsen konszolidálódott.
Talán most nem kell hozzá a belső karhatalom, majd munkásőrség.
Csak megjegyzem, hogy gárda már van, bizonyos elemei kaptak titokban fegyveres kiképzést is.
Nagyon csendben vannak Orbánék de kussol a gárda is.
Közben sorban alakulnak az új fegyveres testületek, személyi testőrség, Illés-féle fegyveres zöldek, Tarlós fővárosi közterület rendőrsége.
A hajlékosok kiszorítása vidékre egyértelmű, ha nem teremtenek szállást mennek majd volt bunkerbe, híd alá, szentendrei hév végállomásra. Nem a megoldás, a megtorlás a cél.
Tipikus focista logika párosul a joggal való visszaélés szellemi-lelki kényszerével. Lásd Kubatov effektus.
Nem tartom elfogadharó indoknak, azt a magyarázatát, hogy az elözö KE miért nem volt idöben`` keményebb `` a Jobbik kririzálásában....
Inkább az tartotta visza, hogy nehogy a Fidesznek is árthasson....
/igy aztán oda juthatunk, hogy esetleg a Jobbik válthatja a Fieszt a kormányzásban.../
KE ha idöben megszólalt volna elképzelhetö, hogy a Jobbik nem nyer ennyire....
Valóban, valamiből meg kell élni!
...kár, hogy a Fidesz alá beszél...de megértem, ebben az érában is élni akar...
...mindazonáltal értelmes és korrekt embernek tartom ... kívánom neki, hogy éljen meg egy olyan politikai struktúrát, amikor a politikai valóság mellé állhat, önszántából... képes lenne erre is...