A minap súlyos baleset szenvedett három magyar hegymászó a szlovákiai Magas-Tátrában. Egyikük Magyarország egyik legjobb expedíciós hegymászójának tartott Erőss Zsolt, aki korábban a Mount Everestet is megmászta. A három férfi 150 métert csúszott a Sárkány-tavi völgybe. Erőss biztosította ugyan két társát, de amikor néhány méterrel felette megindult a hó, kicsúsztak és lerántották. A férfiak súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek, Erőss a legsúlyosabbat. Jobb lábát amputálni kellett.

Erőss maga nyilatkozta, hogy hibát követtek el, a baleset elkerülhető lett volna. Olyan hócsatornában próbáltak leereszkedni, ahol nem kellett volna.

– A Tátrában, miután a kalandtúrások visszamentek a turistaházba, Zsolt két társával továbbment, hogy munka után maguknak is másszanak egyet – mondja Kunos Gábor, a Magyar Hegy-és Sportmászó Szövetség tájékoztatásért felelős elnökségi tagja. – Pedig szilveszter előtt felmelegedés volt, olvadt a hó, az eső is esett. Majd az érkező hidegtől újra lefagyott minden és havazni is kezdett. Ilyenkor törvényszerű, hogy a friss hó a jegesre fagyott lejtőkön megindul, főleg ha külső hatás is éri. Erre egy tapasztalt oktatónak és túravezetőnek – márpedig Erőss Zsolt annak mondható – mindenképp figyelnie kell. A viszonyokat fel kell tudni mérnie, és csak olyanba belemenni, ami nem veszélyes. Főleg ha másokat is visz, hisz az komoly felelősség.

A szakember szerint a balesetek száma 1990-től folyamatosan nő. Ekkortól ugyanis még szabadabban lehet utazni. A magyarok pedig nem szeretnek szervezettek lenni, azt hiszik, akkor nem a maguk urai, és semmi nem úgy történik, ahogy ők akarják.

– Régen a túrák és a mászások egyesületek keretein belül zajlottak. Aki akkor kezdő volt, annak nem derogált elmenni egy tapasztaltabbal. Ma szervezett kalandtúrák vannak, amiket nem biztos, hogy a legképzettebb túravezetők visznek. A média pedig hajlamos arra, hogy mindenkit, aki hegyen mozog, felkészültnek és profinak minősítsen. Holott ez egyáltalán nincs így – magyarázza Kunos Gábor. – Ráadásul a Magas-Tátrát sokan lebecsülik, pedig még a legjobbaknak is rengeteg meglepetést okoz. Csak el kell menni a Poprádi-tónál lévő szimbolikus temetőbe. Sok Nagy Hegyet megjárt, profi hegymászó nevével lehet találkozni, akinek haláláról ott állítottak emléktáblát.

Szinte minden évben történik két-három magyar halálos baleset, de a 2009-es év minden eddiginél súlyosabb volt.
- Ha minden hegyi körülmények között zajló turista vagy hegymászó balesetet beleszámolunk, több mint tíz halálos történt. Jóval több, mint korábban. A média sok esetet említ, de vannak olyan személyek is, akikről semmilyen információnk nincs – teszi hozzá Kunos.

A Himalája más

Májusban a 8156 méter magas, egyik legveszélyesebb himalájai csúcs, a Manaslu megmászásakor zuhant le egy magyar hegymászó, Szabó Levente. Erőss Zsolttal és két társával készült a célra. A nagy nap délutánjára Szabó annyira kimerült, hogy inkább visszafordult Erőssel a táborba. Bár romlott az idő, végül megtalálták a sátrukhoz vezető rámpát. Könnyű terepen, kényelmesen mentek lefelé, nem is biztosították magunkat. Már látták a sátrukat, amikor Levente hirtelen csúszni kezdett a hóban, majd eltűnt. Erőssék másnap reggel találták meg, súlyos fejsérülésekkel, holtan. Mivel levinni nem tudták, sírt ástak neki, és mellé tették a magyar zászlót.

– Más a könnyű terep az alacsony magashegységben, mint extrém magasságban. Levente balesete 7300 méteren történt. Ott sok minden közrejátszhat: fáradtság, letargia. Levente nagyon akart teljesíteni, magának és a csapatnak is bizonyítani akart – véli Kunos. – És bár csak néhány métere voltak a biztonságot jelentő sátortól, de Levente kicsúszott, nem tudta magát megfogni, és a szakadékok irányában eltűnt.

A szakember szerint a Himaláján a szponzorok és a hegymászó is jobban elvárja, hogy teljesítse a célt. Az expedíció tagjai pedig nagyon jó meteorológiai előrejelzést kaptak Pártai Luciától.
– Márpedig ha a feltételek és az időjárás megfelelő, az egyéni felkészültség vagy a pszichés állapot befolyásolhatja a mászást. Akinek nem sikerül olyan fiziológiai és pszichés állapotba kerülni, annak vissza kell fordulnia. Ezzel a döntéssel rátermettségét igazolja.

De ezt sokan nem teszik meg. És ráfizetnek. Augusztusban Salzburg tartományban kilencven méteres mélységbe zuhant és meghalt egy 25 éves martonvásári hegymászó. Novemberben pedig a Keleti-Himaláján tűnt el négy magyar hegymászó. A csoport az ember nem járta 6079 méteres a Zsen Csong Feng (Ren Zhong Feng) csúcsot készült meghódítani. Ők is tapasztalt, profi hegymászók voltak. Baj pedig nem csak velük történik. Sőt.

– Az embereket az extrém sportok iránti felfokozott érdeklődés hajtja a hegymászáshoz – véli Kunos. – Sokan olyan teljesítményt látnak benne, ami álmukban sem fordult elő. Ehhez partnerek lehetnek a kalandtúra cégek, de sokan az interneten keresztül is megszervezik maguknak a veszélyes mászásokat. Márpedig ez kevés, a tapasztalat hiányzik. Voltak olyan tanítványaim, akik Erdély több hegységében télen-nyáron másztak. Majd saját bevallásuk szerint eljött az ideje, hogy képezzék magukat. Belátták, olyan helyzetekbe is belementek, amelyekről utólag jöttek rá, mennyire veszélyes volt.

Sokszor tehát a felkészületlenség és a meggondolatlanság okoz bajt.
– Ráadásul a magashegységi balesetek legalább nyolcvan százaléka lemenetben történik –, a csúcs utáni örömben, vagy a csúcs sikertelenség letargiájában, amelyhez hozzájárul a fizikai állapot és az ereszkedés nehézsége.

A magashegyi körülmények között zajló tevékenységek – túrázás, expedíciózás, alpesi mászások, expedíciózás – ma legalább tízezer embert érintenek Magyarországon.
- Ehhez képest rendkívül csekély a balesetek száma. Igaz, ma már egyre többen másznak, és egyre többet vállalnak be. Sokan képzetlenül és tapasztalatlanul. Ez sajnos olyan, mint az autózás. Minek menjek gyalog, ha kocsival is mehetek? És miért csak hatvannal, ha százhatvannal is lehet?