Hetilap kereső

Huszka Imre írása

Ismét vajúdtak a kétharmad hegyei: megszületett a sokadik kisegér, az önkormányzati rendszer „újjászervezésének” koncepciója. Az írásművet éles kritika fogadta: az MSZP szakpolitikusa, volt belügy- majd önkormányzati miniszter szerint felszínes fércmű, teli ellentmondással. HUSZKA IMRE interjúja.

- Szakemberek és laikusok egyaránt úgy tartják, hogy az önkormányzati rendszer elavult, a leghosszabb ideje változatlan.

– A rendszerváltáskor teljes egyetértés volt abban, hogy a felülről vezérelt, hűbéri alapokon nyugvó tanácsrendszert semmilyen formában nem kívánjuk. Az csak később derült ki, hogy az új önállósággal nem mindenki tud élni, s az eltérő fejlettség okozta versenyelőnyök és -hátrányok kiegyenlítése az államnak rengeteg feladatot ad. Ennek a rendszernek a legfőbb törekvése az volt, hogy a döntések az érdekeltekhez legközelebb szülessenek, ne egy bürokratikus folyamatban. Ebben az anyagban viszont épp az ellenkezője körvonalazódik.

- Ebben a tisztázatlan műfajú szövegben a közoktatás finanszírozását továbbra is úgy képzelik el, hogy az önkormányzat üzemelteti az épületet, az állam pedig fizeti a pedagógusokat. De az oktatás harmadik harmadát, a „szoftvert”: az interaktív táblát, a pedagógusok továbbképzését, a tanulmányi kirándulást, az iskolai étkeztetést ki állja, és ki lesz az intézmény valódi tulajdonosa?

– Az, akinek a kezébe az igazgató kinevezési joga kerül, és ez a kormányhivatal! Az önkormányzatoktól az utolsó fillérig el fogják vonni a pénzt, amiből a pedagógusokat fizetik.

- A tervezetből úgy tűnik, a Fidesz megtalálta a csodafüvet: azzal, hogy átállnak a normatívákról a feladatfinanszírozásra, évente ezermilliárd takarítható meg.

– Ezek a varázsszavak csak arra jók, hogy a szakszerűség, a profizmus látszatát keltsék azokban, akik még hisznek. A normatív finanszírozási rendszer egyszerű: egy gyerekre, bölcsődéstől az egyetemistáig, fix összeget fizet az állam a fenntartónak. Annyit, amennyien épp vannak. Persze sokféle kiegészítő normatíva létezik, ez a rendszer finomhangolása. Ezzel lehet elismerni a hátrányos helyzetet, a sajátos nevelési igényt stb. A feladatfinanszírozás a tanácsrendszerben mindig az előző év költségvetésére épült, és ahhoz képest lehetett kiverekedni a következő év pénzeit. Tipikus érdekkijáró rendszer.

- Egy színházigazgató vagy iskolavezető akkor volt igazán elismert, ha sok pénzt tudott szerezni.

– Aztán év végén elkezdtek költekezni, mert ha maradt pénz, elvették, s a következő évben annyival kevesebbet kaptak. Somogyban előfordult, hogy egy intézmény kínjában már tucatszám lábasokat és fazekakat vett decemberben. A normatív rendszer nem tökéletes, de az ember az autóját sem dobja ki azért, mert hébe-hóba javítani kell. Ezzel nem lehet ezermilliárdot megtakarítani: ha elvonják a feladatot az önkormányzatoktól, egyszerűen máshol jelentkezik majd a kiadás.

- Azt mondják: az önkormányzatok eladósodása elérte a kritikus határt. Azért arra befizettem volna, amikor Kósa Lajos vagy Lázár János engedélyért kilincsel önnél, az önkormányzati miniszternél, hogy kölcsönt vehessen fel.

– Elképzelem. Meg azt a kiabálást is, amelyet a fideszes politikusok rendeztek volna, ha ilyesmivel próbálkozunk. Az rendben van, hogy az önkormányzatok esztelen hitelfelvételeit korlátozni akarják, de nem így. Baj, hogy sok önkormányzat többnyire látvány- és presztízsberuházásokra költötte az államtól kapott és az EU-s forrásokat. Erre a legtanulságosabb példa Kaposvár, ahol fürdő, jégcsarnok és szökőkutak emésztettek fel tízmilliárdokat. Sok helyen a megalomán építkezések terhei miatt most a fenntartási költségekre nem lesz pénz. Tény: szigorúbb kontroll kellett volna, de azért nem véletlen, hogy jellemzően a fideszes vezetésű önkormányzatok adósodtak el. Azt hitték, hogy a választások után megszűnnek pénzügyi gondjaik.

- Láthatóan meg akarják nyirbálni a polgármesterek jogait.

– Már nem is nagyon tudják titkolni, mekkora harc folyik. Ez a szocialista kormányok idejében is kritikus kérdés volt: azzal kezdődött, lehessen-e a polgármester parlamenti képviselő. Tény, hogy sokan visszaéltek ezzel, s megpróbáltak saját településüknek pénzt kijárni. Szerintem jó, ha a városok, falvak szempontjai is megjelennek a törvényhozásban. És az is igaz: a polgármester, ha nem képviselő, elszigetelődik. Amikor felmerült, hogy a Kaposvári Egyetem önállósága megszűnik, Szita Károly megígérte, hogy személyesen jár közben Orbán Viktornál. Nem jutott be hozzá.

- Az említett tanácskozáson a kormánypárti polgármesterek „totális államosításról” beszéltek, s úgy tűnik, a közigazgatás teljes átszabása, a jogkörök elvétele a legfájóbb pont.

– Igen, bár itt azért tennék különbségeket: az építéshatósági jogkör államhoz telepítése nem volna ördögtől való gondolat. A gyermekvédelem, a gyámügy és még néhány terület is inkább állami feladat. De az igazi helyi közügyeket, a közoktatást, a szociális ellátást nem lenne szabad államosítani, mert a közösség távolabb kerül a döntéshozóktól, és ezzel kiszolgáltatottabbá válik. A falusi közigazgatás már rég jó színvonalú körjegyzőségekben működik, kötelező feladataikat pedig társulási formában látják el.

- Úgy tűnik, hogy a másik neuralgikus pont, a régió is a kukában landol. Minden ide rendelt feladatot átadnának a megyéknek.

– A Fidesz csak a hibáiban következetes. Rajta múlt, hogy nem lettek régiós önkormányzatok, leváltva a kiüresedett megyét. Elsősorban a területfejlesztésben lett volna óriási szerepük, mert ott kell igazán regionális léptékben gondolkodni, együttműködni. De gondoljunk csak bele: milyen rendező elvre épül a Szócska-féle Semmelweis terv? Nagytérségekre, csak ma már az új Fidesz-nyelvben tab- a régió szó, de ugyanazt kell érteni rajta. Persze mások is használják az eszüket: a bankok már rég regionális szervezeti formában működnek.

- Sőt, az adó- és vámhivatal, az egészségbiztosító, a környezetvédelmi felügyelőség is. De csendben, nehogy feltűnjön valakinek.

– Épp a megyék dolgában látszik, mennyire felszínes a koncepció: az anyagban ugyanis három változat szerepel, magyarázat vagy háttérelemzés nélkül. Gyengíteni, hagyni a mostani formában, vagy erősíteni. Csak egy dolog biztos: erős és centralizált állami hatalmat akarnak, kontroll nélkül. A megyével mint földrajzi fogalommal nincs baj, de a 21. század világában közigazgatási egységnek már kicsi. Még valami szólna a régiók mellett: ma a megyei jogú városok adják Budapest mellett az ország nemzeti jövedelmének, kultúrájának, erejének döntő részét. Ezek ma afféle zárványok a megyén belül, sok-sok ütközéssel a közigazgatás, oktatás, kultúra terén: igazából egy-egy régióban tudnák betölteni a szerepüket. Így ez az ellentmondás is megmarad.

- Ahogy a Budapest nevű ellentmondás is.

– Itt is látszik a tanácstalanság: szintén három variáció szerepel az anyagban. Az első szerint megszűnnének a kerületek, és egységes közigazgatás lenne, a második hagyna mindent így, csak a munkamegosztáson változtat picit, a C változat pedig egy cityre és a külső kerületekre bontaná a várost közigazgatási szempontból. Közös a három változatban, hogy egyik sincs szakmailag kidolgozva, sehol a hatásvizsgálat, háttérszámítás. Az, hogy miért lesz ez jobb a budapestieknek, homályban marad.

- A centralizáló törekvéseket mindig a hatékonysággal indokolják.

– A diktatúra soha nem hatékony. Aki Magyarországot felülről lefelé akarja újraszervezni, az fordítva ült a dakota lóra.