1
168 Óra Online írása
2016. február 10.

Lapajánló – Ki megy Rióba?

2016. február 11.

Az e heti 168 Óra címlapján Hosszú Katinka látható, legfőbb aranyvárományosunk a riói olimpián. Ő biztosan ott lesz a versenyeken, de az még kérdés, hány magyar versenyző követheti a példáját. Mostanra ugyanis egyértelművé vált, hogy a vízilabdán kívül egyetlen csapatsportban sem leszünk érdekeltek, és egyéni versenyzőink száma is jóval kevesebb lesz, mint eddig bármikor. Elemző cikkünk arra keresi a választ, hol tart a kvótaharcban a MOB és hogy mi az oka ennek a feltűnően szerény szereplésnek.

Kapcsolódó írásaink

Ezen a héten a „pedagógusok felkelése” volt a vezető hír a hazai médiában. Lapunk is többféle formában foglalkozik a tanárok áldatlan helyzetével és elégedetlenkedésével. A miskolci tüntetésről szól e heti nagy képünk, interjút készítettünk Moss Lászlóval, a Eötvös gimnázium igazgatójával, a történetek egyik kulcsszereplőjével, és megkértük Kiss Judit Ágnest, a kiváló költőt, aki gyakorló tanár is, írja meg a mai magyar oktatásügyben szerzett tapasztalatait.

Nemrégiben „évértékelőt” tartott a Jobbik elnöke, Vona Gábor, aki pártját igazi gyűjtőpártként, középen álló alakulatként próbálta eladni, miközben éles kritikát fogalmazott meg a kormánypárt és a baloldali ellenzék felé. Milyen valójában a mai Jobbik, milyenek a párton belüli erővonalak és mire készül, ha egyszer kezébe kaparinthatja a hatalmat? – ezekre a kérdésekre kereste a választ elemző cikkünk, a Vona hidászai.

Lapozzon bele digitális kiadásunkba.

Bár a szoborállítás ügye ideiglenesen lekerült a napirendről, nem csitulnak a Hóman Bálint megítélése körüli hullámok. Ezen a héten az MTA egyik intézményében került sor vitára a két legpregnánsabb vélemény képviselője, Ujváry Gábor és Ungváry Krisztián között. A nyilvános vitán munkatársunk is jelen volt, s nemcsak arra vállalkozott, hogy tudósítson az eseményről, hanem arra is, hogy felvázolja a vitatott életű történész-politikus portréját.

Szinetár Mikós új könyvvel ünnepelte születésnapját. Trilógiájának harmadik része épp úgy levélregény, miként a korábbiak voltak. A könyvben az idős, tapasztalt rendező beszélget, vitatkozik elképzelt fiatal kollégájával, választ keresve társadalmi életünk, színházi világunk megannyi égető kérdésére. A könyv és a születésnap kapcsán kértünk interjút a kiváló rendezőtől.

Hozzászólások
Összesen: 1 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
Kovácsjani
2016-02-14 16:35:53   #1

Katinkának ha egy kis esze van, akkor villámgyorsan felveszi az amerikai állampolgárságot, és az USA színeiben indul Rióban.

Magyarországon aki a HATALOMMAL huzakodik, az csak ráfizethet. Legyen bár ápolónő, polgármester, miniszter vagy akár oligarcha.

Csak azt mondhatom Katinkának NE BÍZZON a Hatalomban,és ne próblájon aljas, hazug, szószegő parnerrel egyezkedin, mert erre csak ő fázhat rá.

Nincs mire várni. Ha a Hatalom egyezkedni akart volna, akkor azt már réges-régen megtehette volna.

1

Hallgassa élőben! KLUBRÁDIÓ
Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
Lé Hűtő: Én is! Szép álmokat mindenkinek! 21:19
Társalgó, 2016. Július
Li Taj-po: http://www.huffingtonpost.ca/samer-majz ...... 20:59
Új korszak kezdődik
Csülök: Láttátok? A kapitánynak új szaktanácsadója van! 20:59
magyarfoci
Qkory: Mi van már megint Rogánnal?! 19:08
Elképesztő fideszes arcok galeriája
A Propeller hírei