Ha Széles Gábor szerint nem elbocsátásokkal kell kezelni a válságot (megjegyzem, ez nem kezelés, hanem kényszerű következménye a válságnak), akkor vajon hogy lehet az, hogy idén márciusban a Videoton Holding ezer embert küldött el munkahelyéről? A Videoton legnagyobb tulajdonosát ugyanis Széles Gábornak hívják. Lehet, hogy nem olvassa saját írásait?
Azt állítja Stefka István
főszerkesztő a Magyar Hírlapban egy most megjelent könyv kapcsán, hogy Európa egyik legrégebbi keresztény állama veszélybe került, ezért minden magyarul gondolkodó, magát magyarnak érző ember kötelessége menteni a hazáját.
A szerző a könyvből idézi Andrásfaly Bertalan volt minisztert és Széles Gábor mai nagyiparost. Előbbi szerint „most éppen azt akarják eladni a társadalomnak Spiró Györgyék és szellemi rokonaik, hogy a fiatalok azért nem olvasnak, mert nem értik Jókai Mór nyelvezetét – így a magyar klasszikusokat át kell írni, át kell ültetni mai nyelvre. E szándék a nemzet elleni merénylet.”
Széles Gábortól pedig azt emeli ki a főszerkesztő, hogy „szerinte a válságot nem elbocsátásokkal, a munkanélküliek számának növelésével kell kezelni, hanem a munkahelyek megtartásával.”
Ezzel szemben a tény az,
hogy 1.: Európa egyik legrégebbi keresztény állama nem került veszélybe, senki nem fenyegeti, hacsak azok nem, akik a magyar társadalomból ki akarják rekeszteni a nekik nem tetsző színű, származású, gondolkodású csoportokat. Ez valóban veszély, illik rá keresztényi megértéssel, szeretettel és emberséggel reagálni.
2.: Ha mondjuk Jókai esetleges modernizálása a nemzet elleni merénylet, akkor Móricz Zsigmond, az egyik legnagyobb magyar író legalábbis egy Matuska Szilveszter. Õ ugyanis – amint arra a napokban a Népszabadságban Szalay László tanár felhívta a figyelmet – bizony korszerűsítette Kemény Zsigmondot, Szigligetit, sőt Jókai Mórt is. Átírta. Mert ilyenek ezek a nemzetellenes írók.
És végül 3.: Ha Széles Gábor szerint nem elbocsátásokkal kell kezelni a válságot (megjegyzem, ez nem kezelés, hanem kényszerű következménye a válságnak), akkor vajon hogy lehet az, hogy idén márciusban a Videoton Holding ezer embert küldött el munkahelyéről? A Videoton legnagyobb tulajdonosát ugyanis Széles Gábornak hívják. Lehet, hogy nem olvassa saját írásait?
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
1. #5-nek igaza van. Én keményebben fogalmaztam volna, de elfogadom az ő visszafogott, ám reális véleményét, mint ahogy a vitaindító cikkben Bolgár György úr által írtakat is.
2. #8: "Bugyuri" tényleg bugyuri. Nem is tudom, hogyan választotta ezt a nevet magának, úgy látszik, azért van egy kis önismerete. Az a problémám ezzel a "bugyurisággal", hogy terjed, több ilyen cikket, SMS beírást lehet olvasni egyes újságokban. Ez persze nem #1 érdeme, ő csupán egy lehetséges, felhasznált eszköz.
Hát ez a Bugyuri tényleg nagy bugyuri! Egyébként nem kell csodálkozni, hogy az ilyenek a nekik nem tetsző cikkeknél az írót személyében pocskondiázzák: mi mást tehetnének? az igazsággal szemben nincsenek érveik!! Egyébként, akiknek ez a módszerük vagy bunkók, vagy megfizetik érte.
Úgy látom,innen béka-perspektívából,hogy mindenki ragyogó tanácsokat tud adni másoknak hogy mit és hogyan kellene csinálni-ami természetesen saját magára nem érvényes.A hatalomba készülődők elvileg mindent meg tudnak oldani,náluk a bölcsek köve mindaddig,míg hatalomba jutva fel nem fedezik a kényszer határait.Nincs kivétel.Se Gyurcsány,se Orbán-idő kérdése,fordul a szereposztás,a ma bölcse holnap szánandóan magyarázkodik.Hiába,nyúlnak mindig nehezebb lenni mint vadásznak,És a Megváltó szerepe sem több szerepnél.A realitás elkoptatja.
Azt mar csak zarojelben tennem hozza a kommentekhez,hogy mi NEM vagyunk Europa egyik legregebbi kereszteny allama.
Az hogy Moricz hozzanyult a klasszikusukhoz,az en szeme,ben nem menti azokat,akik ma hozza akarnak nyulni!El a kezekkel Jokaitol!Ha nem tudjak elolvasni,akkor NE olvassak!Tanuljanak hozza,hoy el tudjak olvasni!A Giacondat sem modernizaljuk,ugye?
Stilusról jut eszembe, az milyen stilus már, ha legazemberez valaki, egy ujságirót, aki tényeket közöl.
Amenyiben nem ért valaki egyet az irottakkal, amugy stilusosan , sértegés nélkül is lehet irni szerintem.
Bolgár UR nem jellemezte Stefka ur személyét, nem minösitett, leirta azt amit tényként sok ember tud.
Videoton is kényszerült megválni sok munkástól.
Klaszikus régi nagy iróinkat is modernizálták, a nyelvezetét.
Ebben mi a ferdités, nem értem.
Azt pláne nem, hogy miért, honnan veszik egyesek a bátorságot, hogy embereket minden ok nélkül, minden adódó alkalommal gyalázzanak.
Így kell ezt! Szembesüljenek a tényekkel! Bár nincsenek illúzióm, hogy veszik-e rá a fáradságot, és ha igen, eljut-e az agyukig...
Nem tisztem ugyan,de ebben az esetben meg kell védenem Stefka Istvánt,amitől akár lehet tehetségtelen is,de jelen estben nincs semmi köze a cikkhez,max.annyi,hogy csokorba szedte az Andrásfalvy,és Széles Gábor által mondottakat.Erre válaszolt a szerkesztő,és csúsztatott,fél igazságokat mondott.Ez a módszere ezeknek a Bolgár féléknek,hogy a saját hazugságaikkal próbálnak másokat lejáratni. Ezt tette Tőkés László esetében is.Mocskos egy stílus!
Abban semmiképpen sem vagyok biztos, hogy át kellene írni a klasszikusokat. Persze ez is egy vélemény.
Stefka.... A tehetségtelenség szinonímája volt az átkosban. Közlekedési tudósítások Petress István MÖGÖTT a Csúcsforgalom című rádióműsorban. Ennyi. Ennyit ért. Ma sem többet....
Kedves Bolgár szerkesztő,nem vagyok hajlandó önnel szemben az úr kifejezést használni,mert nem tartom annak. Szóval csak annyit,hogy lehet ön nem érzékeli,de az ország valóban végveszélyben van,nem kívülröl támadják,hanem belülről,a maga fajták,akiknek semmi se drága,észre sem veszik,hogy verik szét a tanügyet pl.,ahol a gyerek olvasni tanulhatna, lásd Magyar Gábor nagyszerű javaslatát a tantárgyak nélküli iskolákat,vagy a falusi iskolák bezárását,vagy az egészségügy tragikus helyzetét,vagy a falurombolást,amihez képest a Cseausescu féle,egy elsőáldozós körmenet volt. Ugyanis az a falu,amelyiktől elveszik az iskoláját,póstáját,egészségügyi központját,és még az önkormányzatát is össze akarják vonni a másik faluval,az a falu mitől marad falu? Hogy vannak benne házak,amiben már csak az öregek halnak ki lassan,mert élni már nem lehet bennük és akkor a cigány lopásokról,garázdálkodásokról,amiket a rendőrség nem akar megoldani,még nem is beszéltem.
A második pont,hogy Móricz valóban úgymondd modernizálta,élvezhetőbbé tette Kemény Zs. írásait,de maguk zanzásítani akarják Jókait,hogy a sikeresen lebutitott fiatalok meg bírják érteni,meg még egy kis kenderkivonatot is legalizálunk nekik,hogy vidáman hülyüljenek meg,aztán meg azt csinálunk velük amit akarunk,nekik csak az "adag" a fontos. Hát ezért gazemberek maguk, mert így vezetik félre az olvasóikat,féligazságokkal.