Hetilap kereső

Karácsony Ágnes írása

Egy éve választották az MSZP elnökévé, vasárnap – a választási vereség után – lemondott a posztjáról. Azt mondja, igazi önkritika és önértékelés nélkül nem tudnak továbblépni. De beszél a párt „koloncairól”, hitelességük megrablóiról is. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

- Miután lemondott a pártelnöki posztról, nyilatkozta: ez volt a demokratikus minimum. Egyben önkritika.

– Politikai vezetőnek vállalnia kell a felelősséget a vesztes választásért. De ez a gesztus – az elnökség lépésével együtt – nemcsak valaminek a végét jelzi. Kezdetet is az MSZP tisztességes önértékeléséhez, a szembenézéshez. Képletesen: nem arról van szó, hogy én vasárnap kiléptem egy szobából, s könnyedén becsuktam magam mögött az ajtót. Inkább kinyitottuk az ajtót a továbblépéshez, újrakezdéshez.

- Csakhogy a szembenézés eddig csupán ígéret maradt. Az MSZP húszéves működése pedig leginkább azt mutatta: bizonyos modernizációs kísérleteket sorra megbuktattak a pártot átszövő régi és új haszonszerzők, érdek- és karriercsoportok.

– Kemény állítások.

- Csupán arra keresem a választ, hol kezdődne a valódi szembenézésük. Hiszen ennek a hiánya is vezetett a korrupciós botrányokhoz, amelyek végképp mélyre rántották az MSZP-t.

– Távol áll tőlem, hogy mentegessem magunkat. Most annak van ideje, hogy a saját korlátainkkal nézzünk szembe. Ehhez persze az is kell, hogy az ember – vagy a párt – lássa magában a képességet és erőt erre. De vitázom azzal, hogy a szocialista párt húsz éve képtelen megújulni. Az MSZP „utódpártból” a legjobb korszakaiban reformpárttá, a progresszió és az európai gondolat hazai képviselőjévé vált. Kétségtelen: miközben az utolsó években az MSZP a kormányzat ügyeivel és terheivel bajlódott, kevés lelkiereje maradt, hogy magára a pártra is kellő figyelmet szenteljen. Azzal vigasztaltuk magunkat: ha az ellenzék folyton nehéztüzérséggel támad, a haditanácsnak nem is lehet ideje azon rágódni, mit rontott el az előző hadjáratban, vagy kiket kell kivonni a seregből. Bevallom: a kampány élet-halál harcában pedig magam is elleneztem az ilyen viták megnyitását.

- Pedig hallgatásuk, óvatoskodásuk a korrupciós ügyek kapcsán ugyancsak ártott az MSZP-nek. Azt sugallta: a párt megadta magát a „hatalomkereskedőknek”.

– Szó sincs arról, hogy bármelyikünk is – beleértve magamat – úgy gondolta, kendőzzük el a korrupciós ügyeket. Az MSZP halvány kísérletet sem tett az igazságszolgáltatás befolyásolására. De a kampány vitapozíció, amelyben más pártoknak az a törekvésük, hogy a négy-nyolc évet feketére mázolják. Ebben a vitában meg akartuk védeni – nem is a magunk, hanem – az ország teljesítményét. Hiszen az elmúlt évek Magyarország számára nem romokat, kudarcot jelentenek – ha az MSZP számára nem hoztak is sikert. S noha nem vagyok boldog a vereségünktől – felteszem, erről senkit sem kell meggyőznöm –, mégis kivételes pillanatnak tartom az igazi önértékeléshez, amely nélkül nem tudunk továbblépni.

- Egyáltalán: lehet más az MSZP?

– Ha a mostani pillanatot elszalasztjuk, valószínűleg nem lesz még egy ilyen. Nemcsak kényszer, esély is van arra, hogy amiben kell, az MSZP más, jobb, tisztább legyen. És tény, a továbbhaladáshoz azt is meg kell néznünk: milyen koloncok húzhatnak vissza.

- Az a kérdés: kik ezek a koloncok?

– Ahogy a vereség okainak elemzésében nem mutogathatunk csak az „ádáz” Fideszre vagy a Wall Street világválságot okozó bankjaira, ugyanígy olcsó dolog lenne bűnbakot kijelölni az MSZP-ben. Ha ez bármit könnyítene a leckénken, én akár jelentkezhetnék is a „bűnbak” szerepére. Hiszen nem tudok olyan pillanatot említeni, amikor ne vettem volna részt az elmúlt nyolc év politikai irányvonalának meghatározásában. Vállalom a részemet a jóban és a rosszban is.

- Én nem erre utaltam, sőt azt sem gondolom, hogy önnek egyedül kellene magára vállalnia a teljes felelősséget az elmúlt esztendőkért. Csak közbevetem: azt persze kíváncsian várom, lesz-e még olyan politikus az MSZP-ből, aki most nem a számára „hasznos” eltűnést választja, a médiakérdések megúszását, hanem – mint ön – vállalja az önkritikát, szembesítést. Visszatérve: én a koloncot nemcsak a lebukottakra értem, azokra is, akik mindig a párt hátterében sürögtek, a kassza közelében, akiket a nyilvánosság kevésbé ismer, miközben nagyon is felelősei az „üzelmeknek”.

– „Kolonc” egyrészt némely rossz rutinunk, szemhunyásunk, bezárkózásunk. De – ahogy ön értette – „kolonc” az a néhány haszonleső is, aki miatt védhetetlenül ráfröccsent a sár az MSZP-re. Megint csak mondhatnám, hogy más pártokat is elértek ilyen ügyek. Igaz is volna, miként az is: a közpénzek körüli rendcsinálásra végül mi kezdeményeztünk törvényeket. Mégsem szeretném, ha saját önvizsgálatunk közben bármire „felmentést” jelentene, hogy hiszen a Fidesznél meg ott volt a Kaya Ibrahim-ügy és még hány egyéb, akkor miről beszélünk? Mert ettől még tény: az MSZP-ben majdhogynem csődöt mondott az „önvédelmi immunrendszer”. Két irányban is. Nem tudtuk megvédeni magunkat – így a választóinkat sem – azoktól, akik a politikából akartak pénzt csinálni. Ám azoktól sem, akik pénzzel, befolyással akartak politikai hatalmat vásárolni maguknak párton belül.

- Például kik? Úgy értem: Hagyó Miklóson és az ő körén vagy Zuschlag Jánoson kívül.