Lendvai: Miért rejtegeti a Fidesz a kormányprogramot?
Az MSZP első reakciója a Fidesz benyújtott kormányprogramjára Lendvai Ildikónak a sajtóhoz eljuttatott közleményéből ismerhetjük meg. A levelet teljes terjedelmében alant közöljük.
Sokan várták, hogy a Fidesz kormányprogramjából megtudják, amit eddig titkoltak előlük: mire is készül a Fidesz. Akik ezt várták, csalódtak. Már az első olvasásánál kiderül, hogy program helyett csak nagyra fújt luftballont kapnak, ami kívül színes, belül üres. Sok a jelszó, kevés a tartalom, több a kérdés mint a válasz, konkrétum pedig szinte semmi.
A programból csupán azt tudjuk meg, amit eddig is mindenki tudott, hogy „az egészség minden embernek drága kincse”, „rendre is szükség van”, „az otthonra mindenki vágyik”, illetőleg „mindenki szeretne családot”.
Továbbra sem tudjuk meg viszont, amit már régen szeretnénk tudni:
- Mi lesz az ígért adócsökkentéssel, amelyről nemhogy egy árva gondolat, de egy árva szó sincs a programban?
- Miből lesz egy millió új munkahely, ha csak ráolvasásból nem? A programból tudni illik csak annyi derül ki, hogy az egykori Fideszes kádereknek: Szász Károlynak, Mellár Tamásnak, Kaderják Péternek (akiket a program névszerit említ) újra lesz vezető állása.
- Mi lesz a családi pótlékkal, megőrzik- e reálértékét, vagy csökkentik, mint első kormányzásuk idején? Mi lesz a gyes-sel és a gyed- del?
- Rontanak– e ismét a nyugdíj emelés szabályain? Vállalják- e a nyugdíj korrekciós program folytatását? Megőrzik- e a méltányossági nyugdíjemelés lehetőségét, ami kormányzásul idején megszüntettek? Az ugyan kiderül, hogy ők sem tudják visszaállítani a 13. havi nyugdíjat, de kifizetik –e 2011-től a törvénybe foglalt nyugdíjprémiumot?
- Mitől lesz két hét múlva közbiztonság?
- Megszüntetik vagy megőrzik a Krízisalapot és a segély helyett munkát ajánló és elváró „Út a munkához” programot?
- Van- e egyetlen konkrét javaslatuk a cigányság sorsáról?
- Mik a konkrét tervek az iskolákkal, rendelőkkel, kórházakkal?
- Miből akarnak több pénzt adni a sportnak, az egyházaknak és korábbi ígéreteik szerint szinte mindenkinek?
A Fidesznek vagy még mindig nincs kész a kormányprogramja, vagy még mindig rejtegeti azt, feltehetően az önkormányzati választásokig. A program „nemzeti együttműködésről”, „új társadalmi szerződésről beszél”. Az már látszik, hogy az új társadalmi szerződésben nem fér be a szavazóknak az a 47 %-a, aki nem a Fideszre voksolt. Nehezen férnek be a munkavállalók, hiszen a programhoz még az oldalszám növelése céljából is csak a munkáltatókkal kötött megállapodást csatolták, a munkát végzőkkel ilyen egyesség nem született. De a legnagyobb baj, hogy a leendő kormány még azokat sem tiszteli meg a terveibe való beavatással, akik rá szavaztak. E program szerint a kormány csak saját magával akar együttműködni, csak a hatalom megszerzésére szerződött.
Budapest, 2010. május 22. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke
HozzászólásokÖsszesen: 7 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Válasz #9-nek!
Ha annyira nullázod a Lidi programját megmondanád nekem, miért nem tudok átmenni az úton a zebrán? Annyi az autó a mi kis városunkban.Vagy ez jelenti a FIDESZ =ÖDESZ által jelzett mély szegénységet, és az általad jelzett 0-át?Egyébként a program , na az aztán tényleg egy nagy NULLA!De hát ez nem is program, hanem egy esszé!!Tanulmány a nagy semmiről a ... senkiknek.Nem tudom a köreikhez közel álló közgazdászoknak mi a saját véleményük róla .Jó lenne a fejükbe belelátni, nem amit mondanak.És erről akarnak vitanapot a Parlamentben, röhej!Ja, ÖDESZ=ÖREG DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE.Hol van már az ifjú kor!
És tudod mi az égbekiáltó pimaszság, vagy nevezzük arcátlanságnak? Az hogy Szíjártó pofátlanul azt merte mondani, hogy a kormányprogram egyezik a választási programjukkal. Mivel? Hát nem is volt nekik! Ezt értsem úgy, hogy a semmivel egyenlő?
Nem Sét, hanem Sőt.
Lendvai ha jól tudom frakcióvezető volt, de nem volt a kormány tagja. Mi a felelőssége? Most ellenzéki politikus (mellesleg még pártelnök), most az a dolga hogy felszólaljon. A T. Házon belül. A volt ellenzék vezetőjének (Orbán) is ez lett volna a dolga. De nem szólalt fel a parlamentben. Csak azon kívül lepcseskedett. Tegye ezt Lendvai is? De mégegyszer: szerinted ez a hablaty program? Ilyet én is tudok produkálni nem nyolc év alatt, hanem nyolc óra után is. Sét! ha jól fizetik 8o perc is elég.
Mellesleg: Lendvai Ildikónak hívják a pártelnök asszonyt. Ez a titulusa is. Gondolom személyes barátainak néni is lehet, akár még Lidi is.
Ez egy program? Ez kb ugyanaz, mint az Erős Magyarországot, vagy mi a csucsor. Számokat kérek! Programot kérek! Duma nem kell. Attól hogy színes (narancssárga) egy lufi, attól az még lufi, és ne becézgessük programnak! Sanyargatásról nem szól Orbán, ennek tényét majd Navracsics vagy Szíjártó bejelenti. Sőt! nemcsak sanyargatásról nem szól, hanem semmiről sem. Többet vártam.
Engem Lendvai közlése nem lep meg.
Fineszes, Fidesz....most már pláne nézhetik hülyének az embereket. ...