A kormányfő szerint új jobboldali politikai kultúrát kell építeni. A „csöndes forradalmat” követheti a nyelvi revolúció. 1998-ban a Fidesz a „polgár” szlogennel győzött. Azóta ezt „magyar emberekre”, majd „emberekre” cserélték. De már az új kulcsszót tesztelik. Isten? Rend? Nemzet? Az idő sürget, a válság hullámverései nem adnak alkalmat kísérletezgetésre. A politológussal, a Pénzügykutató Zrt. vezérigazgatójával BUJÁK ATTILA beszélgetett – a teljes interjút a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
Ez a nemzeti fejbe vertek programja – így vélekedett a miniszterelnök 29 pontjáról Lengyel László, aki szerint „A csoda elmaradt, a vízen járó eltűnt a víz alatt. Most azt bugyborékolja: így terveztem, nem vagyunk görögök, a hiány nem lehet több 3,8 százaléknál.”
Az Orbán Viktor által – kötcsei beszédében – vizionált új, jobboldali politikai kultúráról az elemző így vélekedett:
„Épül. »Felvonulási terület.« Sok mindent fel is túrtak, főleg a parlamentben. Meg kell szokni, hogy a köztársaság törvényeiben megjelenik Isten, a történelem ura. Még nem tudjuk, mit akar velünk Isten, mert újabb – parlamenti – megtestesülésében nem ismerjük őt. De majd megismerjük.”
Lengyel László arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen ellentmondás feszült az új ideológia kulcsszava, a forradalom és a bevezetni kívánt konzervatív rendszer között. „Vagy forradalmár vagyok, de akkor nincs tekintélyelv, jog és erkölcs szentsége, vagy derék, higgadt konzervatív. A kettő együtt nem megy” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy képes-e a roncsolt baloldal tartani az orbáni tempót, Lengyel úgy válaszolt:
„Ezt nem is kérem számon rajtuk. Örülnek, ha élnek. Két-három erkölcsi állásfoglalást vártam tőlük, de erre még nem képesek. Mégis ez a romos baloldal lesz az ellenállás bázisa. Orbán fogja megcsinálni őket. Vissza fogja nyerni erejét az ellenzék, akkor is, ha mindenki az ellenkezőjét állítja.”
Az interjú teljes szövegét elolvashatja a csütörtökön megjelenő 168 Órában.
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt wolfjános!Kérem mondja el részletesen, milyen a jobb oldali kultúra.Ha meggyőzött arra az oldalra állok.
Romániából a 80-as évek második felében áttelepült ismerősök hhálószobájának falát OV fényképe díszíti!
Ők is most érzik jól magukat.
wolfjanos:
Ki mint él,úgy ítél!Ugye wolf?:)
Akinek Isten és személyi kultusz kell a feje fölé,hogy kerekebb legyen a nyomorúlt és kisszerű élete, nos annak biztos kellemesebb lesz az új rendszer...
Szegény szutor.Mit tudja ő, mi is az a jobboldali kultúra.De szidja, itéletet mond fölötte a boldogtalan,Istentől félti az országot.Számára, es eszmetársai számára rossz hirem van;miután a baloldal, kulturástól, gazdaságpolitikástól igy leszerepelt és méltó helyére került, kis ideig az általa jobboldali kulturától lessz kénytelen rettegni, a megélhetési rettegőkkel együtt.Persze, ez a kultura-megosztottság ugy hülyeség, ahogy van.Nem a kulturában, hanem értékrendekben van domináns külömbség a két oldal között.Semmi okom titkolni, én most érzem jól magam.Remélem ,söt tudom,ez hosszabb időre szól.Wolf János
Két szélsőséges párt van,az egyik a Jobbik,a másik az MSZP-mondta Orbán Viktor,majd napjában százszor a Fidesz kórus.Szélsőséges pártokat pedig demokratikus párt nem támogathat,kíméletlen harcot kell folytatni ellenük.
Demokratikus centrumként-igaz,nagyon az elején és lehetőségként-az LMP mutatkozhat.Főleg ha eldönti,hogy mi fő csapás iránya,merre lát jó irányt.
Azt én is úgy látom,hogy a Fidesz,a lehengerlő,erőszakos-és szerintem tök feleslegesen szélre vitt-politikájával lassan felébreszti az embereket.A felesleges erőfitogtatás, Kósa és Kövér produktumai következményekkel járnak.Isten malmai-ha lassan is-de biztosan őrölnek.Példa erre-ha más okokból is- Gyurcsány és kormányának sorsa.
A FIDESZ-nek - bármily furcsán, hihetetlenül és tőlük teljes mértékben idegenként hangzik - lelkiismeretfurdalása van. Addig-addig mondogatták, hogy a Gyurcsány Ferenc körül kialakított hisztéria mit tett az MSZP-vel, hogy most nem is kicsit, nagyon szeretnének segíteni az MSZP, vagy egy nemzeti-liberális párt újbóli felállásában. Naponta, egyre türelmetlenebbül sürgetik ezt.
fromme
Az un. jobboldali kultura képmutatásra épül, mint minden, ami a vallást kívánja politikai ugródeszkának felhasználni. Aki ilyen bődületes marhaságot használ szlogennek mint "Isten a történelem ura", az hatalmi tobzódásában már elvesztette a józan eszét.
Jobb oldalinak is lehet tartani, szvsz. inkább anarhikus....
Jobboldalinka jobboldali, de kultúrának nem nevezném, ami évek óta a közéletben folyik.