Meghalt mindkét pilóta azon az L-39-es típusú Albatros kiképzőgépen, amely pénteken zuhant le Fehérgyarmaton. A rendelkezésre álló adatok szerint a pilóták nem tervezett és rendkívül kockázatos manővert hajtottak végre a géppel.
Az államfő és a miniszterelnök részvétét fejezte ki a pilóták családjának. A honvédelmi miniszter megszakította szlovéniai tárgyalásait, hogy a baleset helyszínére utazzon. Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke táviratban fejezte ki együttérzését a két pilóta családjának.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek elmondta: a gép kiképzőrepülés közben zuhant le; Kecskemétről szállt fel 10.25 órakor, utoljára 11.02 órakor jelentkezett be az irányítótoronynak. Ezt követően nem sokkal megszakadt a bázis kapcsolata a repülőgéppel.
A szóvivő később, budapesti sajtótájékoztatóján kitért arra: a pilóták katapultálni próbáltak, ez a művelet azonban nem sikerült. Az oktató pilóta holttestét a repülőgépen kívül találták meg, míg a növendékét a gépben.
Bocskai István közölte: a HM szakmai vizsgálatot végez, a hatósági vizsgálatot a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági Szervezet folytatja majd le, a felelősség megállapítását is ők végzik. Erre a törvény szerint 30 napjuk van.
Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűzoltók a legmagasabb, 5-ös fokozatú riasztási fokozattal vonultak a helyszínre, ahol a kigyulladt repülőgépet kellett eloltaniuk.
Csepely Zsigmond, a fehérgyarmati térség katasztrófavédelmi parancsnoka arról számolt be, hogy a városi tűzoltókat 11 óra 27 perckor riasztották Nyíregyházáról. Két egységgel azonnal a helyszínre vonultak, ahol azt látták, hogy darabokra tört és ég egy repülőgép.
Sólyom László köztársasági elnök levélben fejezi ki részvétét a balesetben elhunyt pilóták hozzátartozóinak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyancsak részvétét fejezte ki a két pilóta családjának.
Szekeres Imre a légi baleset helyszínén tartott délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: eltérhettek a kiszabott feladattól a pilóták, akik lezuhantak Fehérgyarmat és Nábrád között a használaton kívüli repülőtérre. Közölte, hogy a rendelkezésre álló eddigi adatok szerint a pilóták egy nem tervezett és rendkívül kockázatos manővert hajtottak végre a géppel. További vizsgálat tisztázza majd pontosan a történteket, amit segíthet, hogy van szemtanú és rendelkezésre áll egy videofelvétel is. (Az L-39-es gép manővereit többen is fotózták, filmezték, az MTI így jutott olyan felvételekhez, amelyeken még a katasztrófa előtt látszik a repülőgép.)
Szekeres Imre "értelmetlen és felesleges halálnak" nevezte a történteket és kiemelte, hogy a Magyar Honvédség az egyik legjobb pilótáját vesztette el Janicsek András alezredes személyében, akit Kanadában képeztek ki és több mint 2.700 órát repült. Ignácz Zoltán főhadnagyot szintén Kanadában képezték ki, és az ígéretes repülők egyike volt. Újságírói kérdésre válaszolva megemlítette, hogy a gép megfelelő állapotban volt, így műszaki hiba nem jöhet szóba a baleset kapcsán.
A kiképzőgép a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába tartozott. A kiképzési célokra kifejlesztett, csehszlovák gyártmányú repülőgépet 1993 óta használja a magyar légierő.
Katonai légibalesetek kronológiája Magyarországon
1998. július 4. - A szabadszállási városi nap alkalmából tartott bemutatón - manőverezés közben - lezuhant egy Zlin-142 típusú kétszemélyes oktatógép. A gépen tartózkodó két személy szörnyethalt. A gép a lakott területhez közel lángolva csapódott a földbe, de más sérülés nem történt.
1998. július 23. - Kecskeméten az augusztus 22-23-i nemzetközi repülőnap előkészületeiről tartott szakmai sajtóbemutatón lezuhant egy MiG 29-B típusú vadászrepülőgép. Az első osztályú vadászpilóta életét vesztette. Ez volt az első az 1993-ban Magyarországra érkezett 28 darab MiG 29-es közül, amely lezuhant.
999. június 3. - Kiskunhalas térségében műszaki meghibásodás miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania a Magyar Honvédség egyik Mi-24-es helikopterének. A kényszerleszállás közben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
2001. április 12. - Kiképzés közben összeütközött két Mi-24 típusú katonai helikopter a Veszprém megyei Gyulafirátót térségében, a Magyar Honvédség központi gyakorlóterén. A gépek kényszerleszállást hajtottak végre, amely során az egyik helikopter kigyulladt. Két katona meghalt, ketten megsérültek.
2002. október 29. - Műszaki hiba miatt Kassa közelében lezuhant egy szlovák felségjelet viselő Albatros L-29 típusú gyakorló repülőgép, de a gép két magyar pilótája katapultált és sérülés nélkül ért földet. A magyar pilóták a kassai Stefánik Repülőakadémián továbbképzésen vettek részt.
2003. november 13. - Szolnoktól északra, Tiszagyenda mellett kiképzési repülés közben lezuhant a honvédség egy JAK-52 típusú gyakorlógépe, a két pilóta életét vesztette. A tragédiát a vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel a motor túlzott lehűlése és porlasztójának eljegesedése okozta.
2005. május 11. - Lezuhant egy MiG-29-es vadászgép Kecskeméten - lakott területen kívül - gyakorlórepülés közben, miután repülés közben leállt a repülőgép egyik hajtóműve. A pilóta katapultált.
2008. január 31. - A Magyar Honvédség egy Mi-8-as helikoptere a Szolnok megyei Óballa településnél balesetet szenvedett, amikor egy gyakorlótéren leszállási feladatot hajtott végre. A gép kiégett, egy katona életét vesztette, hárman pedig megsérültek.
2008. április 17. - Leszállás közben lezuhant egy MiG-29-es repülőgép a kecskeméti repülőtéren, a pilóta katapultált.
forrás: MTI-Sajtóadatbank
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!