Esztergom pártoktól független polgármesterét a magyar Putyinként emlegetett Orbán Viktor miniszterelnök pártja több mint egy éve akadályozza munkájában. Tétényi Éva azonban, maga mögött tudva a helyiek többségét, továbbra is ellenáll – írja a Libération hétvégi számának kétoldalas, fotókkal illusztrált riportjában Florence La Bruyere, a francia baloldali lap tudósítója.
Az alábbiakban kissé rövidített formában közöljük
A megtörhetetlenek városa címen megjelent írást.
A barokk városháza előtti főtéren összegyűlt esztergomiak videofelvételről közvetített egyenes adásban láthatják az önkormányzat közgyűlésének tanácskozását. A hangulat pattanásig feszült, bent, a városi közgyűlés többségét adó populista jobboldal képviselői sértegetik a polgármester asszonyt: „Te vagy az ország legostobább polgármestere! Szóba nem jön, hogy napirendre vegyük a javaslataidat.” A város első embere visszavág: „Mondjatok le, ha nem akartok együttműködni!” Kint a téren a tömeg is beszáll a vitába: ”Hülyék, elég volt belőletek! Éljen Tétényi Éva!”
A Budapesttől alig egyórányi autóútra fekvő 30 ezer lakosú Esztergomban minden közgyűlésen ugyanez a jelenet ismétlődik meg.
A pártokhoz nem kötődő építésznő 2010. október 3-án, tíz éve hivatalban lévő jobboldali elődjét buktatta ki a polgármesteri székből, a populista Fidesz azonban megőrizte többségét a városi közgyűlésben. A tavalyi választáson a Fidesz a szavazatok szűk egyharmadával nyert, azóta
a hatalom támogatását élvező helyi képviselők módszeresen akadályozzák a polgármestert a kormányzásban, s ezzel részben megbénítják a város életét. A közlekedési vállalatokkal kötendő szerződés hiányában például egész nyáron nem volt buszközlekedés a városban. A közgyűlési többség nem hajlandó módosítani a szemétszállítókra kivetett adót sem, amely törvényellenesen kétszer magasabb, mint bárhol másutt... A fideszes képviselőcsoport minden erőfeszítése arra irányul, hogy ellehetetlenítse a polgármestert. A lakosság többségének támogatását élvező Tétényi Éva a miniszterelnök vezette jobboldali
Fidesz egyre zsarnokibb kormányzásával szembeszegülő állampolgári ellenállás országos szimbólumává lett. A magyar Putyinként elhíresült egykori ellenzéki Orbán Viktor, aki opportunizmusból mára nacionalistára váltott, 2010 óta autokrataként irányítja az országot.
A 49 éves Tétényi Éva városépítészként Budapesten dolgozott, de nem szakadt el Esztergomtól sem. Sosem foglalkozott politikával, de egy nap egy volt gimnáziumi osztálytársa azzal hívta fel, hogy Meggyes Tamás polgármester, a gyűlölt jobboldali báró kihívójaként az ellenzéki pártok olyan jelöltet kerestek, aki politikai múltja nem lévén, támadhatatlan. Tétényi Éva rövid habozás után, fia bátorítására döntötte el, hogy felvállalja a kihívást. A választáson a szavazók kétharmada voksolt rá, s ezrek ünnepelték győzelmét a város főterén a választás éjszakáján.
Ha félted a családod, menj el Esztergomból
Kezdetben azt hittem, nem lesz probléma, hogy jobboldali képviselőkkel kell együtt dolgoznom – meséli - , hisz az ő pártjuk jelszava a „nemzeti együttműködés, egyetértés és szolidarítás”. Tétényi Évát egy volt osztálytársa szerint „gyakorló hívő, akiben a baloldali forradalmárnak nyoma nincs”. Ez pedig fontos szempont Esztergomban, amely korábban királyi főváros volt, s ma is a magyarországi bíboros-prímás székhelye.
A kellemetlenségek azonban hamar megkezdődtek. „Két héten keresztül a folyosón kellett táboroznom, mert elődöm nem volt hajlandó távozni – meséli a polgármester asszony. A jobboldali városatyák megtagadták tőlem a hivatali autót, hatásköröm nagy részét elvonták. ..Szerencsére három munkatársam hajlandó volt fizetés nélkül is velem dolgozni. Sajtófelelőse ezután több névtelen levelet kapott:„Ha számít a családod, tűnj el Esztergomból”. Amikor őt is megfenyegették, aikidózni kezdett, hogy megtanulja visszaverni a támadásokat. Amikor az önkormányzat portása azt az utasítást kapta a fideszes képviselőktől, hogy hajtsa el azokat, akik a polgármesterhez jöttek, kiköltözött a főtérre. Ő intézte el azt is, hogy az ülésteremben videokamerát szereljenek fel, s így minél több ember követhesse, mi történik a tanácsüléseken. „Az én legjobb fegyverem a transzparencia” – mondja a polgármester asszony.
Hivatalba lépésekor azzal szembesült, hogy Esztergom Magyarország legeladósodottabb települése. „Az előző városvezetés fesztelenül költekezett. Én feljelentést tettem közpénzekkel való visszaélés miatt, mert a telekeladásoknál csúszópénzt vettek fel . Emellett létezik egy bőkezűen támogatott titokzatos alapítvány, amely célja szerint minden esztergomi újszülöttnek 500 000 forintot folyósítana. De a pénz eltűnt, nem tudni hogyan.” Ilyen helyzetben a törvény előírása szerint adósságrendezési eljárást kell kezdeményezni. Igy tett Tétényi Éva is, de a jobboldali képviselők, megakadályozandó az eljárást, a közkiadások jelentős csökkentését szavazták meg.
Valóságos Jeanne d’Arc
„Meg akarják büntetni az esztergomiakat, amiért rám szavaztak!” – állítja a polgármester asszony. Tétényi Éva felhívást intézett a polgárokhoz, akik tucatszámra jöttek seprűvel és gereblyével felfegyverkezve, hogy rendbe hozzák a parkokat, elszállítsák a szemetet, és növényeket ültessenek a virágágyásokba. „Ilyen szolidaritást soha korábban nem tapasztaltunk” – mondja a polgármestere asszony volt középiskolai osztálytársa. „Igazi nagy változást hozott. Intelligens és felelősségteljes, mindenkivel tegeződik, végtelenül természetes.” – így vélekedik róla egy munkanélküli tanár, aki akkor vesztette el állását, amikor a volt polgármester bezáratta iskoláját, az 1868-ban alapított rangos Szent István gimnáziumot. A volt polgármester az oktatás támogatása helyett inkább egy termálfürdő megnyitása mellett döntött. Ma a medencék mögött két befejezetlen szálloda betonfalai meredeznek, egy túlméretezett vállalkozás maradványai. A gimnázium pedig megszűnt. Sok esztergomi számára ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Azóta is patthelyzet van. Az egyetlen törvényes kiút az lenne, ha a parlament új választásokat írna ki Esztergomban. De ez csak álom… Húsvét előtt néhány nappal Tétényi Éva úgy döntött, gyalog megy Budapestre, hogy petíciót adjon át a miniszterelnöknek. Több száz esztergomi lakos is elkísérte. A helyi patrióták társasága, amelyet a polgármestert támogató vállalkozók alapítottak, a gyalogmenet minden résztvevőjének egy „Zarándoklat Esztergomért” feliratú trikót ajándékozott. Tétényi Éva a mintegy ötven kilométeres éjszakai gyalogtúra után, több száz fős menet élén érkezett Budapestre. A mögötte vonuló százak, baloldali, jobboldali és szélsőjobboldali szimpatizánsok, kéz a kézben kísérték énekelve városuk vezetőjét. Korábban egyetlen magyar politikusnak nem sikerült még egy menetbe gyűjteni ennyire különböző meggyőződésű embereket. Egy nagy baloldali újság szerint az ország Tétényi Évában „a tündérmesék hősnőjét, egy valóságos Jeanne d’Arcot fedezett fel”. A köztelevízió egy szót sem vesztegetett az eseményre, s amikor egy esztergomi lakos betelefonált a szerkesztőségbe, a következő zavart választ kapta. „Hát… a zarándoklatok nem tartoznak hozzánk. Talán forduljon a vallási műsorokhoz!”.

Néhány héttel később Tétényi Éva keserűen mesélte el: „Négy levelet írtam a miniszterelnöknek, egyikre sem válaszolt. Nagy csalódás volt. Nem érkezett válasz a petícióra sem, amelyben több ezer választópolgár aláírásával kértük, írjanak ki új választásokat Esztergomban.” Egy Orbán Viktorral nagyon kritikus jobboldali választó szerint „a hatalom nyilván azért nem áll ki a volt polgármester mögül, mert az pénzelte Orbán Viktor pártját. A jobboldal keresztény értékeket prédikál, de közben úgy viselkedik, mint az egykori kommunista párt.”
Büntetik a törvény betartását
Tétényi Éva népszerűsége önmaga ellen fordult. „Az Országgyűlés a közelmúltban megszavazta azt a visszaható hatályú törvényt, amely bünteti a képviselőt, ha adósságrendezési eljárást kezdeményez városa ellen. Megbüntettek, mert betartottam a törvény” – háborog a polgármester asszony. A szóban forgó törvényt azóta Lex Tétényi néven emlegetik. De előkészületben van a Lex Tétényi II is. Kósa Lajos, a Fidesz egyik vezetője a Magyar Nemzetnek kijelentette: Az őszi ülésszakon törvénytervezetet fogok benyújtani annak érdekében, hogy ha egy polgármester, mint Tétényi Éva, adósságrendezési eljárást kezdeményezett városa ellen, amikor még volt pénz az önkormányzat számláján, tíz évig ne indulhasson ismét választásokon. A polgármesterin kívül annyi más foglakozás van!” A jobboldal újabb visszamenőleges hatályú szövegtervezete a törvényhozás eszközével akarja szétzúzni politikai ellenfeleit. „Az én méretemre szabják a törvényeket” – ironizál Tétényi Éva.
A kegyelemdöfést akkor érezte, amikor Esztergomból egy csoporttal felutazott a fővárosba, hogy az Országházban meghallgassák a képviselők vitáját, de egyszerűen nem engedték be őket a karzatra. „Persona non grata lett belőlem a saját hazámban” - írja keserűen a blogjában. Az esztergomiak aggódnak polgármesterükért. „Éva elvesztette a csatát”, mondja letörten egy esztergomi nő. „Nem fogjuk elfogadni ezt az igazságtalan törvényt. Indulnia kell a következő választáson is” – erősködik a helyi patrióta társaság egyik tagja. „Nálunk olyasfél forradalmi hangulat kezd eluralkodni, mint amilyen 1989-ben volt, amikor az emberek tüntetni kezdtek a kommunista párt ellen” – vélekedik egy szélsőjobboldali szimpatizáns.
Tétényi Éva pedig a mélyütések dacára folytatja a harcot, s ha kell, hajlandó akár Brüsszelbe is elmenni:
„Esztergom a tükör, amely megmutatja, mi történik ma Magyarországon.”
HozzászólásokÖsszesen: 24 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ez a furcsa patthelyzet végülis az esztergomi szavazók miatt jött létre: a nagy többség listán a Fidesz-re szavazott, polgármesterként pedig a Fidesz jelöltje ellen.
Nyilván rossz tapasztalataik voltak az előző polgármesterrel, de ezzel éppen a szimpatikus új, széles kör által támogatott polgármestert hozták lehetetlen helyzetbe.
Valószínűleg a választás megismétlése lenne a megoldás, hogy átgondlhassa Esztergom népe, mit is akar: vagy vonják meg a bizalmat a fideszes testülettől, vagy a polgármestertől. Így külön-külön mind a kettő legitim, és mind a kettő a rendszer és a helyzet áldozata. Azért a szimpátiám inkább a polgármester mellett van, látva az előző vezetés által előre felzabált jövőt és az ehhez párosuló arroganciát.
Tisztelt Wágner Úr!
A probléma csak az, hogy minden párt hívői azt képzelik, hogy egyedül az ő pártjuk van az emberekért és a többi kevésbé. Többek között ez az LMP dilemma is. Nem lehet más a politika, Sajnos nem. A legszebb mintapélda a fidesz. Liberális, lázadó csapat volt. Voltak benne fiatal, változásra vágyó emberek, akik másfajta politikát szerettek volna. Elegendő volt egyetlen ember, hogy megfelelő taktikával, megfelelő zsarolási és jutalmazási tehnikával tökéletes diktatúrát alakítson ki ezek között a naiv emberek között és átvegye felettük a totális kontrollt. Most épp ezt a technikát terjeszti ki a teljes országra, majd európára. Ön szerint mi van még abból a fideszből, ami a kezdetekkor volt? Megmondom: semmi. A személyek egy része maradt, de a lényeg már teljesen más. És biztos lehet benne, hogy az összes fideszes meg van győződve róla, hogy ők mindent a legjobban csinálnak és kizárólag az "emberekért". (Hozzátenném hogy eleve értelmetlen ez a fajta beszéd, mivel hogy a politika ki másról szólna mint az emberekről. Ez a beszéd is az új fidesz nyelv része, de már észre sem vesszük, hogy mi is fideszül beszélünk és nem magyarul.)
Minden elvet az emberek eszelnek ki. És a pártok bizonyos elvek köré csoportosultakból állnak. Így tehát minden párt az emberek egy részhalmazát képviselik. Nem lehetséges olyan párt, ami úgy általában a "zemberekért" van. Aki ilyesmit vár el bármelyik párttól, az - bocsánat, de - valószínűleg a lényeget nem érti. És pont így nem érti a politika lényegét az, aki totális hegemóniára vágyik, sőt azt akar kialakítani. Úgy érzem Wágner Úr, hogy Ön is, mint oly' sokan, felült a populista, végletesen leegyszerűsítő dumának. Olyasmit szeretne, ami objektíve lehetetlen.
Egyezzünk meg abban, hogy nem kellene új párt, Bőven elegendő lenne, hogy mindenki, a politikában és az élet egyéb területein is vissza térne a normális "élni és élni hagyni" megközelítéshez. Mert meg vagyok győződve arról, hogy minden bajt ennek az elvnek a figyelmen kívül hagyása okozza. Nekünk, szavazóknak pedig kínosan kellene ügyelnünk arra, hogy akiben felfedezzük ennek az "élni és élni hagyni" elvnek a hiányát felfedezzük, azt zavarjuk el még a lehetőség közeléből is, mert bajt fog okozni. Orbán is ilyen, páran észre vettük hogy ilyen, szóltunk is, de nem hallgattak ránk. Én pl. már a Nagy Imre újratemetéskor egyből szóltam mindenütt, ahol tudtam. Mert egyből láttam hogy ez lesz.
Minden jót!
Öszike! Már máskor is írtam: Ezek testre szabták a törvényeket. Semmi nem törvényes mostantól, amit tenni lehetne ellenük. A törvény már egy olyan gatya, ami kizárólag orbánra és a fideszre illeszkedik. Hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz, hogy bizony törvényt KELL sérteni, ha fel akarunk lépni ellenük. Akár ha olyasmiről is van szó, ami egy rendes demokráciában természetes és szabad. Itt most pl. a tüntetések és a vélemény nyilvánítás szabadságára gondolok. A szakszervezeteknek is illene felpörgetni a gondolkodásukat, mert még mindig ragaszkodnak a nemlétező törvényességhez, és eközben nem védik meg azoknak az érdekeit, akik eltartják őket. Azaz nem dolgoznak meg a pénzükért, de az önként vállalt kötelességüket sem teljesítik.
Magyarország nem jogállam!
Ez már egy diktatúra.
El kell felejteni a jogállamokban kötelező szabályokat!
Ezt nem én találtam ki, hanem orbán viktor.
Sajnos kötelesek vagyunk igazodni ehhez a körülményhez, mert másként végünk van.
De, kedves ny u g g e r!
Megmodta OV, hogy nem kell figyelembe sem venni amit az ö szájával beszél.
Szóval, nem kell sz ö sz i irására enyire- és így- ugrani, ugyanis szvsz. csak azt ,annyit akart kifejezni, hogy lehet ugyan menni Brüsszelig is ,de ugyan minek?
Belügyekkel nem foglalkozik Bruusel, ha ne tán mégis, hát egy embert öltö is el telhet...
Furcsállom, hogy pl. az önkormányzatok egyesülete/igy hivják?/aminek az elnöke Gödöllö polgármestere, aki még Fideszes is
miért nem segit...
Az ellenzéki pártok miért nem elemzik uton-útfélen, hogy itt bizony Orbán a hibás...
és; Esztergom józanabbik fele miért nem zavarja ki mondgyuk a Fö térre az egész jobboldali képviselöt, pont akkor, amikor közgyülnek
aztán átvenni a helyüket a NÉP , Eszretgom polgárai nevében.....
OK. nem törvényes..
Ami Tétényi Éva-val csinálnak az ,az?
Nagy tisztelöje vagyok a polgármester asszonynak, azt hiszem a mai Magyarországon ö Tétényi Éva az igazi tökös `` férfi`` , mert akik
ilyen helyzetet teremtenek Neki, azok sunyi, senkiházi, korrupt, és még sorolhatnám...puhány alakok.
Sok sikert kivánok, remélve, hogy testi épsége nem szenved csorbát...
Kedves Eva! Tisztelettel kerem, alapitson partot. On integral, On arkokat temet be. Onre hallgatunk, Ont szeretjuk. Magyarorszagnak erre van szuksege. Lehet hogy az esztergomi csatat elvesziti, de a sokkal nagyobb tetre meno Magyarorszag jovojeert vivott haboruban nyerhet. Mert haboru ez mar, nem egyszeruen csak politikai kuzdelem. Talan ne legyen se jobb- se baloldali az a part, legyen egyszeruen csak egy part amelyik az emberekert van. Olyan amelyik nem szetvalaszt hanem osszehoz. En Onre szavazok. Kitartast es jo egeszseget kivanok Onnek. Udvozlettel, Wagner.
Először pontosítanék, mert a cikkíró kissé el van maradva az eseményektől, másrészt szerintem túlzottan udvarias a fideSS-el szemben:
1. "a városi közgyűlés többségét adó populista jobboldal" = FIDESZ
2. A magyarországi bíboros-prímás székhelye Budapest, amióta Paskai László oda helyezte át.
3. "A volt polgármester az oktatás támogatása helyett inkább egy termálfürdő megnyitása mellett döntött." A termálfürdő kezdettől veszteséges, forrásvize nem elég meleg, melegíteni kell. Ennek a lehetősége megszűnt, amikor az áramszolgáltató a felhalmozott adósság nem törlesztése miatt megszüntette a fürdő áramellátását. (Még nem hallottam róla, hogy az áramszolgáltatás újra indult volna.) Befuccsolt beruházás, több milliárdos kár. (Hogy meri azt állítani a fideSS, hogy ez is Tétényi Éva bűne?)
Arra pedig, hogy ez a fucsa helyzet a polgármester és a képviselőtestület megválasztását illetően miért állhatott elő, magyarázat, hogy Esztergomot a rákosista-kádárista állam módszeresen sújtotta különféle, a város jelentőségét kisebbítő intézkedésekkel, miközben a rivális Tatabányát, a mesterségesen létrehozott megyeközpontot fejlesztették. Esztergom klerikális múltja nem merült feledésbe, a város lakói ezért szavaztak többségükben a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltjeire, és csupán a kompromittálódott polgármestertől (Meggyes Tamástól) akartak szabadulni. Utólag ráébredhetnek, hogy csúnyán átverték őket...
Kósa úr nagyon jól mondta: "A polgármesterin kívül annyi más foglakozás van!”
Remélem, hogy a hasonszőrű társaival együtt ő is mihamarabb beletanulhat egy más fogalakozásba!
Legalább egyszer életükben munka, és munkahely közelébe kerülnének!
Ez amúgy igaz az egész politikusi bagázsr, Fidesztől Jobbikig, Mszp-től Lmp-ig!
Drukkolok Tétényi Évának, annak ellenére, hogy az esztergomi buta választók hozták őt, és ezzel városukat is ilyen lehetetlen helyzetbe. Azt meg végképp nem értem, hogy 2009.-ben, az Esztergomba látogató Orbán Viktor, azt mondta, a Meggyes Tamással szembeni segítségkérőknek...ez a kormány feladata. Akkor most nincs kormányunk?-mert az önkorm.-i választások óta a füle botját se mozgatja ez a sz.rember.
Túl sok "szöszi" van még mindig - tele az ország idiótákkal, kár, hogy a normális emberek szívnak miattuk.
ugráltasson helyessen
szöszi jobb volna ha a vibrátorodat használnád. Csak tudnám,hogy ilyen hűlyék miért irnak be.Hajrá Tétényi Éva ne engedd ,hogy az a fasiszta csöcselék u7gráltasson.
A Szoszee IQ-ja a Szargyarto IQ-janak a reciprokanak a gyoke. 1 per gyokSzargyarto.
Szutor megjegyzesehez csak annyit (mielött meg a cikket elolvastam )volna)!
Mert nem ismerik a valasztasi törvenyt, es nem tudjak, hogy az x-ikkel mit tudnak epiteni, vagy rombolni.
A demokraciaban meg kell tanulni olvasni, meg kell erteni amit az ember olvas, meg kell erteni es dönteni kell a partok programjarol, a demokracia az ertelmes embereknek valo tarsadalmi forma. Akik maguk tudnak dönteni es nem kell a kezüket fogni es diktalni, hogy mit tegyenek.
De hol vannak az esztergomiak? Milyen marhaságot csináltak ezzel, hogy beszavazzák többségre a fideszeseket, meg a régi alkalmatlan polgármestert? Persze ez lett, ami lett. És az esztergomiak lapítanak. Szégyelhetik magukat.
„Sajtófelelőse ezután több névtelen levelet kapott:„Ha számít a családod, tűnj el Esztergomból”.
“It is not fair play!” Mondja az angol.
Èn azt mondom:
Hát ez azért minden határon túl megy. A német törvénykönyv 107. § -a életveszélyes fenyegetés esetén 3 év börtönt ír elő! Nyomozást indítanak a névtelen levélíró kilétének felkutatására.
A Fidesz nem tesz semmit.
„Amikor őt is megfenyegették, aikidózni kezdett, hogy megtanulja visszaverni a támadásokat.“
Megáll az ember esze!! A kormány kötelessége ilyen esetben védelemről gondoskodni!
A Fidesz nem tesz semmit: ez mutatja milyen módszerekkel került hatalomra ez az asztaltársaság!
A Fidesz nem tud veszíteni, és nem ismeri az angol klubmodor íratlan szabályait. Káromkodik, kokizik, pálinkát főz és eltapostatja a politikai ellenfeleit, „mint aki tudja, hogy csak rövid ideje van”.
Szöszike csalódni fog, ha Európa elkezd nyomást gyakorolni a kormányra!!
Szöszi #2
„csak szaladgáljon a külföldiekhez azok úgysem védik meg a tétényit gyurcsányhoz tudom hasonlitani.“
Szöszinek mindenröl csak a Gyurcsány jut az eszébe!
(Ugy látszik minden szöszi (blondine) vicc igaz!!)
Szöszinek abban teljesen igaza van, hogy a nyugat a gyakorlatban semmit nem fog tenni azért, hogy megvédje a demokráciát Magyarországon. Ha tesznek is valamit, akkor az már rég késő lesz, és szánalmasan erőtlen.
Mellesleg: én sem áldoznék egy szót sem egy olyan nép védelmében, ahol egy ilyen párt tud ennyire túl terjeszkedni. A szavazatok mögé tudnak bújni, mert a nép akkor, a szavazáskor valóban többségében rájuk szavazott. Váltig állítom, hogy valami alapvető gáz van az átlag emberek fejével is ebben az országban. Minden jel ezt mutatja.
Nem baj!
Egyék meg amit főztek!
Esztergom esete jól szemlélteti, hogy miféle módszerekkel tették "vezetésre alkalmatlanná" az előző kormányokat a fideszesek. Azt is jól szemlélteti Esztergom ügye, hogy mennyire nem számít semmi a fideszeseknek, ha a totális győzelem a cél. Pont így áldozták fel az országot is a győzelem érdekében az elmúlt hosszú évtized során. És van pofájuk az előző kormányokra kenni a felelősséget az ország rossz helyzete miatt.
szöszi
2011-09-18 19:52:03 #2
Te is légnyomást kaptál mikor anyád meg ellett és utánad pukizott,
mint a fidess vézir csuti patás.