Hetilap kereső

Buják Attila írása

A megújult Bajcsy Zsilinszky úton lépdelünk a langyos kora-őszben, fél órával urnazárás előtt. Újra a nemzet városa ez, Magyarországé, mely – Orbán szabatos kifejezése szerint – visszaszerezte ősi jussát, székesfővárosát. Az aprócska zöld szigeten, a Bajcsy 37-ben, még nemzetrontók tartják magukat. Az emeleten nyolcvan környezetbarát újdondász nyüzsög, eredményekre várva. Befutnak azok is. Hatszázalékos feldolgozottság mellett látni: sok jóra nem számíthat a párt. Karácsony szóvivő-fiú kicsit savanykás. Nehezményezi: kevés a voksoló, az új pártnak tavasszal sok ad hoc (mi a francot csináljak?) szimpatizánsa volt, aki a fülkébe lépve jobbról Fideszes nevet látott, balról Bástya elvtársat. Ijedtében leszavazott az LMP-re. A mai választás negatív csúcs. Tíz százalékkal marad el a négy évvel korábbitól.

A kis LMP csöndben fogyatkozik. Olvadnak, mint a csoki-nyúl a Szaharában.

– Megutálni nem volt miért bennünket, megszeretni még nem volt idejük – mondja vállvonogatva a kis Szilágyi képviselő, akit a Nyugati aluljáróból ismerünk, magányos szórólapozóként. Maga sem hitte, hogy bejut. Mini-plakátja, agyonretusálva, tíz évvel fiatalabbnak mutatja a huszonéves srácot, ami túlzás. Az identitáskereső pártok gyakran túlzásba viszik. Itt a büfé is környezetbarát. Finoman elkerüljük a padlizsánkrémet, a répatortát, a zellerpogácsát, hogy ókonzervatív irányba, a csokis fánk felé terelődjünk. Halk taps, sikoly a pártalkóvból. A tar píáros bágyadtan jelenti:
– Á, semmi. Semmi különös. A Jávor megelőzte a Jobbikos Staudtot. De ezt tudtuk.

Így is van. Staudt Kőbányán erős, mint a vas, a belvárosban Jávor leveri. De ez csupán helyosztó. Tarlós mindent kaszál.

Jön is Jávor Benedek, az új sztár. Nem látszik politikusnak, inkább kiművelt kultúrdzsigolónak. Karcsú öltöny, öttusázó-informatikus fíling, sima modor – új idők élmény-liberálisa. Schiffer, a főnök hét óra óta itt van. Ő morózusabb. Az új kis pártok nagy hátránya, hogy nem jön át rajtuk a „furor”, az agresszió, a harsány önérvényesítés.

A hibát Schiffer-főnök (afféle virtuális vezető, nem elnök) mérsékelt hisztériával egyenlíti ki. „Hova gondol? Az LMP-nek sosem volt elégpénze.” Miért lépnének koalícióra bárkivel? Eltévedtem? Hát nem tudom, hogy az LMP önálló párt, nem puffer-alakzat, a jobb vagy a bal kapcsolt része? – reccsen ránk, s bosszúsan elvonul. Azt est hátralévő részében szavát alig venni. De nem is erőltetjük őt…

A plakátoknál a kis Szilágyit cukkolják. Vezérszlogenjét pécézik ki. („Hogy lehet más…”)

– Hogy lehet ez az ember polgármester-jelölt? – Rogán ellen mentem – mondja büszkén és kihúzza magát. Sok jóra nem számíthatott. Rogán, amellett hogy fideszes, polgármesternek sem utolsó.

Közben a kivetítőn a Fidesz mindent visz, a Jobbik csöndben csúszik alá a derítőbe, és tízkor, amikor Magyarország térképét beadják, mindent elnyel a sárga tenger. Közben mókás jelöltek jönnek. Egyikük (rendes fiúnak látszik) a Megasztár afroamerikai sztárjaira hajaz. Nyerő fazon a nyolcadik kerületben. Kilenckor felgördül a lépcsőn egy elszánt mountain bike-os. Sisaklevéve köszönti népét. Szép az élet.

Az LMP puritán, az LMP csöndes és laza, a lányok helyesek, az ásványvíz kifogástalan. Civilizáltan elunatkozunk. Zsinórban ez az ötödik választás Magyarországon („szociális népszavazás”, EP-választás, forradalom egy, forradalom kettő), ahol tét nincs, csak sima tarolás. Az LMP három fővárosi mandátumocskája belefér.

Ahogy a bejutók is beleférnek a képbe, amikor felsorakoznak. A Fidesznél széles látószögű kamera kellene. Itt fókuszálni kell, hogy a fotósok eltalálják a tucatnyi bejutót.

Zöld zárvány, sárga mezőben.