A megújult Bajcsy Zsilinszky úton lépdelünk a langyos kora-őszben, fél órával urnazárás előtt. Újra a nemzet városa ez, Magyarországé, mely – Orbán szabatos kifejezése szerint – visszaszerezte ősi jussát, székesfővárosát. Az aprócska zöld szigeten, a Bajcsy 37-ben, még nemzetrontók tartják magukat. Az emeleten nyolcvan környezetbarát újdondász nyüzsög, eredményekre várva. Befutnak azok is. Hatszázalékos feldolgozottság mellett látni: sok jóra nem számíthat a párt. Karácsony szóvivő-fiú kicsit savanykás. Nehezményezi: kevés a voksoló, az új pártnak tavasszal sok ad hoc (mi a francot csináljak?) szimpatizánsa volt, aki a fülkébe lépve jobbról Fideszes nevet látott, balról Bástya elvtársat. Ijedtében leszavazott az LMP-re. A mai választás negatív csúcs. Tíz százalékkal marad el a négy évvel korábbitól.
A kis LMP csöndben fogyatkozik. Olvadnak, mint a csoki-nyúl a Szaharában.
– Megutálni nem volt miért bennünket, megszeretni még nem volt idejük – mondja vállvonogatva a kis Szilágyi képviselő, akit a Nyugati aluljáróból ismerünk, magányos szórólapozóként. Maga sem hitte, hogy bejut. Mini-plakátja, agyonretusálva, tíz évvel fiatalabbnak mutatja a huszonéves srácot, ami túlzás. Az identitáskereső pártok gyakran túlzásba viszik. Itt a büfé is környezetbarát. Finoman elkerüljük a padlizsánkrémet, a répatortát, a zellerpogácsát, hogy ókonzervatív irányba, a csokis fánk felé terelődjünk. Halk taps, sikoly a pártalkóvból. A tar píáros bágyadtan jelenti:
– Á, semmi. Semmi különös. A Jávor megelőzte a Jobbikos Staudtot. De ezt tudtuk.

Fotó: VELVET - Szécsi István
Így is van. Staudt Kőbányán erős, mint a vas, a belvárosban Jávor leveri. De ez csupán helyosztó. Tarlós mindent kaszál.
Jön is Jávor Benedek, az új sztár. Nem látszik politikusnak, inkább kiművelt kultúrdzsigolónak. Karcsú öltöny, öttusázó-informatikus fíling, sima modor – új idők élmény-liberálisa. Schiffer, a főnök hét óra óta itt van. Ő morózusabb. Az új kis pártok nagy hátránya, hogy nem jön át rajtuk a „furor”, az agresszió, a harsány önérvényesítés.
A hibát Schiffer-főnök (afféle virtuális vezető, nem elnök) mérsékelt hisztériával egyenlíti ki. „Hova gondol? Az LMP-nek sosem volt elégpénze.” Miért lépnének koalícióra bárkivel? Eltévedtem? Hát nem tudom, hogy az LMP önálló párt, nem puffer-alakzat, a jobb vagy a bal kapcsolt része? – reccsen ránk, s bosszúsan elvonul. Azt est hátralévő részében szavát alig venni. De nem is erőltetjük őt…
A plakátoknál a kis Szilágyit cukkolják. Vezérszlogenjét pécézik ki. („Hogy lehet más…”)
– Hogy lehet ez az ember polgármester-jelölt? – Rogán ellen mentem – mondja büszkén és kihúzza magát. Sok jóra nem számíthatott. Rogán, amellett hogy fideszes, polgármesternek sem utolsó.
Közben a kivetítőn a Fidesz mindent visz, a Jobbik csöndben csúszik alá a derítőbe, és tízkor, amikor Magyarország térképét beadják, mindent elnyel a sárga tenger. Közben mókás jelöltek jönnek. Egyikük (rendes fiúnak látszik) a Megasztár afroamerikai sztárjaira hajaz. Nyerő fazon a nyolcadik kerületben. Kilenckor felgördül a lépcsőn egy elszánt mountain bike-os. Sisaklevéve köszönti népét. Szép az élet.
Az LMP puritán, az LMP csöndes és laza, a lányok helyesek, az ásványvíz kifogástalan. Civilizáltan elunatkozunk. Zsinórban ez az ötödik választás Magyarországon („szociális népszavazás”, EP-választás, forradalom egy, forradalom kettő), ahol tét nincs, csak sima tarolás. Az LMP három fővárosi mandátumocskája belefér.
Ahogy a bejutók is beleférnek a képbe, amikor felsorakoznak. A Fidesznél széles látószögű kamera kellene. Itt fókuszálni kell, hogy a fotósok eltalálják a tucatnyi bejutót.
Zöld zárvány, sárga mezőben.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Két ilyen jeles véleményformáló mellett (őszintén elismerem Őket), én megpróbálok kicsit megértőbb lenni. Mit tettek, ami bármelyik oldalon gyűlöletet kelthetne irántuk? Nem húztak sem balra, sem jobbra, a középen állás pedig az MDF próbálkozása és totális veresége miatt sajnos lehetetlen. Maradt nekik a témák ízlésük szerinti értékelése. Nem értettem a baloldalt, miért erőltet egy olyan házasságot egy "gyereklánnyal", aki még nem tudja, mi a politikai házasság. Erről csal, rossz tapasztalatai vannak (lásd előbb FIDESZ-FKGP, később MSZP- SZDSZ). Nem vagyok szavazójuk, mert az ember vagy elvei mellett szavaz, vagy ingázik mindig az erősebb felé. Ez utóbbitól sajnos hányingerem van. Tehát kedves levelező társaim. Ne bántsuk őket, megvan a saját problémájuk. Bár ők lennének annyian, mint a Jobbik, mennyivel normálisabb parlamentünk lehetne. Tapasztalatlanok, szeleburdiak, kicsit eljátsszák a forradalmi hevületet, de nem bántanak igazán csak olyanokat, akikről lerí az álnokság. Lehet, hogy eltűnnek négy év múlva, mert kiderül "Nem Lehet Más a Politika"
Az LMP lufija kipukkadt. Ennek a választásnak a legnagyobb és legegyértelműbb vesztese az LMP lett. Az LMP rövid zavaros története ezzel úgy hiszem véget is ért. Nyugodjanak békében. Igaz a céljukat elérték, parlamenti párt lettek, megszerezték az évi 220 milliós állami támogatást, a magas képviselői és tanácsadói pénzeket, a számla nélküli költségtérítést, amit 2014-ig végig kapni fognak és a pár megélhetési játékosuk szépen meg is szedi magát ebből. Miközben röhöghetnek az embereken, hogy mennyire beszopták nekik tavasszal az üres blöffjüket!
Ez az arctalan semmilyen párt amire sok egykori SZDSZ szavazo szavazott nem a politikai kiállásukért kaptak helyet a parlamentben hanem azon az oldalon a lehetöségek hianya miatt. Szerintem el fognak tünni mintha itt sem lettek volna ha nem kezdenek el végre valodi arcot épiteni. Eza civil vagyok, kicsit amatör vagyok semmire sem vezet.