Csurka István - az Új Színház frissen kinevezett intendánsának - lapja, a Magyar Fórum engedély nélkül használta fel a hvg.hu és a Népszava fotóit, és mi több, még meg is hamisította azokat - számolt be csütörtökön a hvg.hu.
Márta István hitleri karlendítésre hasonlító pózban az Új Színház előtt, Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) elnöke ugyanitt, a Dörner György és Csurka István kinevezése ellen szervezett tüntetésen, kabátja hajtókáján egy nagy horogkereszttel – mindkét fotó Csurka István lapjában, a Magyar Fórumban szerepel. Közös még bennük, hogy lopottak, ráadásul a Magyar Fórum meghamisította őket - írja a
hvg.hu.

hvg.hu
Márta István képét csúnyán meghamisították.
Az eredeti fotókon teljesen mást látni: Márta kinyújtott kézzel mutat a távolba, mutatóujja kivételével a többi behajlítva, Hanti Vilmos kabátja hajtókáján a nemzetközi antifasiszta mozgalmak szimbólumát, az áthúzott horogkeresztet viseli.
A Magyar Fórum október 27-ei számában megjelent, hamisított Márta-kép eredetijét a hvg.hu munkatársa, a szintén manipulált Hanti-fotóét pedig a 7ora7.hu színházi portál fotósa készítette. A cikk mellett közölt többi kép a Népszaváé. Egyik fotó felhasználására sem kért és kapott engedélyt a kiadó. Szalmás Péter a Népszava képszerkesztője szerint a lap kiadója kiszámlázza a Magyar Fórumnak a fotókat.
A hvg.hu megkereste a Magyar Fórumot a felháborító képmanipulációval kapcsolatban, a kiadó vezetője csak annyit mondott, neki fogalma sincs, miről van szó, holnap keressék meg az ügyben, és különben is, ők az MTI-től vásárolnak képeket.

A cikk mellett közölt képek mind engedély nélkül lettek leközölve.
Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a nemzetközi antifasiszta szövetség, a FIR elnöke helyreigazítást kér Csurka Istvántól, a Magyar Fórum szerkesztőbizottsága elnökétől, az Új Színház leendő intendánsától, mert lapja hétvégi számában róla retusált képet közölt - jelent meg a
7óra7 oldalán.
Az Új Színháznál szervezett tüntetésen fölszólaló Hanti Vilmosról olyan kép jelent meg a lapban, ahol a kabáthajtókáján lévő pirossal áthúzott horogkeresztből a piros áthúzást kiretusálták. „Ezzel a kép ellentétes jelentést kapott, amely sérti Hanti Vilmos becsületét, félretájékoztatja az olvasót, nem is beszélve arról, hogy a horogkereszt tiltott önkényuralmi jelvénynek minősül, annak viselése eljárást vonhat maga után” – írja közleményében a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – Összefogás a Demokráciáért.
„Sajnálatosan az Európában gyűlöletkeltéséről hírhedt Csurka István hazugsága színvonalbeli mélységét is tükrözi, s előre vetíti az Új Színház egyik leendő vezetőjének további undorító manipulációit, amelyet Tarlós István főpolgármester az ugyancsak szélsőjobbos Dörner György kinevezésével tudatosan szabadított rá a színházra, illetve Magyarország demokratikus érzületű polgáraira” – zárul a közlemény.

Az eseményen készült fotón látszik, Hanti áthúzott horogkeresztes kitűzőt viselt.
HozzászólásokÖsszesen: 21 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Véleményem szerint ez is Gyurcsány bűne, bezáratta a sárgaházat, minden ütődött szabadon van.
Csurka biztos jól be volt b@..va, el itta már az agyát.
Azért nem tud már normális drámát irni sem.
Gyerekek, részegek, bolondok, nem érzik a veszélyt, de az ö esetében
nem véletlen a retutált képek lehozása.
Cinizmus, gúny, kivagyiság.....
Gondolkodás nélkül hazudnak, pedig az eredeti kép nyilvános. Mit tehetnek, ha esély van rá, hogy a hamisítás nem derül ki?
KÖZHÍRRÉ TESZEM (mert nekem a százötvenezer forint is nagy pénz!): Évekkel ezelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróság bizonyos vétségek elkövetése miatt 50 ezer forint megfizetésére kötelezte Csurka István nemzettestvért, melyet számomra kellett volna megfizetnie. Ez az összeg immár, a késedelmi kamatokkal, százötvenezer forint fölé nőtt. - Az érdekesség: a sokadik bírósági végrehajtó közlése alapján, törvényesség ide, jogállam oda, mégse nagyon számítsak a pénzre... ugyanis Csurka úr(?) olyan sok személynek, cégnek, intézménynek tartozik, hogy tekintettel idős koromra a törvényesen járó összeget talán majd a hatodik Orbán-kormány idején kaphatom meg.
A tanulság: ha olyan bűnöző életmódot folytattam volna, mint Csurka úr és holdudvara (Orbán úr holdudvarát már nem is említve!) - akkor most azt a bizonyos 150 ezer inflációs forintot aprópénznek tekinthetném.
Az a legnagyobb baj, hogy ezeken a módszereken nem lepődünk meg!
Uszítani, gyűlölködni, kommunistázni - könnyen szerzett népszerűség miatt - nagyon egyszerű. Közülünk sokan be is veszik.
Nem volt még elég a békétlenségből, gyűlölködésből? Ráadásul állami, önkormányzati támogatással?
Nem tanultunk a múlt század eszmei áramlataiból, eseményeiből? Újra ugyanabba a hibába kell esnünk?
Szerintem: NEM, és NEM a válaszok a kérdésekre!
„Ezzel a kép ellentétes jelentést kapott, amely sérti Hanti Vilmos becsületét, félretájékoztatja az olvasót, nem is beszélve arról, hogy a horogkereszt tiltott önkényuralmi jelvénynek minősül, annak viselése eljárást vonhat maga után”
Németországban 4 év börtön!!!
Csurka úr egész élete egy hazugság és gyűlöletszítás. Ez a gusztustalan manipuláció egy világos pszichikus projekció és egyértelműen reprezentálja az igazi énjét.
Emiatt nem mehet emelt fővel az utcára!! (Az igazi ÉN-je miatt)
A rendszer váltás után megkérdezték tőle miért szolgálta ki a kommunizmust védő ugyancsak gusztustalan és vérfagyasztó gyűlöletkampányával, erre azt mondta:
„Én nem tehetek arról, hogy ebben a korban születtem.“
Tehát nem ö volt a hibás hanem a kor!!
Jellemző a perverz gondolkodásmódjára.
Jó olvasni itt a kommenteket, nagyon sokan világosan látják, hogy ennek az értelmetlen gyűlöletszításnak valamilyen módon határt kell szabni!!
"remek" szinházat fog ez a szarházi csinálni! A szittyáknak tutti tetszeni fog.
Polgári értékrend.... á la "igaz magyar"...
====
Papp Dánielt azután nevezték ki az MTVA-ban hogy meghamisította a Cohn-Bendit riportot. Csurkának ezek szerint megelőlegezték a bizalmat, megfordult a sorrend...
Jó reggelt, jó reggelt! Még sokan alszanak.
Versikéd rímjei kissé sántítanak.
Oda se neki! Éljen a szabadság!
Költői, vagy civil? Mindkettő badarság.
Ilyen időt él a nemzetünk manapság. :(
Jó reggelt.Mindenki felkelt?
Ki lopott,az ötletet kitől kapott?
A Csurka féle tehetségtelen bagázsnak a mennyiség fontosabb volt a minőségnél. Márta I.-nak olyan ujjakat hamisítottak, hogy a közsmert film E.T.-jét a sárga irígység kerülgeti annak látványától.
Tartok tőle, a Tarlós Pityu bá által nekik ajándékozott színház jövőbeli magyar darabjai is hasonló színvonalúak lesznek. Az ilyen deformált agyú hülyékre szép szóval nem, csak szívlapáttal lehet hatni. Egy csapásra megoldódna minden általuk okozott probléma.
Nem mutat ujat,de TUD majd még ujat mutatni!
Ez is ékesen bizonyitja, hogy a széljobb nélkül OV nem lehetett volna Föszolga, akarom mondani orBán....
Tarlós ebben az ügyben az ügyeletes hülye gyerek szerepét tölti be.
OV utasitására....
hogy miért engedik felnött emberek ezt OV-nak....szerelelemböl?
Csurka ismét kiállította magáról a bizonyítványt. Nem mutatott újat ...
Kíváncsi vagyok Tarlós úr kommentjére!
Az adandó alkalommal,azonnal úszít.Hol van a 25 millió,te tetű műmagyar?Rohadjon le a tokád,te fasz.
Na ennyit ér a Csurka !
Több szót nem érdemel......
Azért szemetek vagytok 168óra.Azt hittem,hogy ti normális társaság vagytok,de ti is csak egy rohadék senkik vagytok.Most vettétek le a szemem láttára ,amit irtam.
Mi mást várt volna az ember ettöl a rohadék volt komcsi báro III/III szarházi spiclitöl?
Legyenek szívesek feljelenteni.Szörnyülködni nem elég.
Ugyan csurka ! Lop, csal hazudik, fotókat hamisít stb... !
Mi mást várhatnánk tőle, a horogkereszt, karlendítés, tán gyakorolta oszt megtetszett csurka?
Magyarok szégyene, nem véletlen, hogy a fideSS-el bújt egy ágyba !
"EGY HÚRON PENDÜLÜNK " - mondá Hofi Géza. Akkor sem volt igazán nevetséges mély politikai tartalma miatt, de most sokkal rosszabb a helyzet !
Ja, most jöhet a per, kíváncsi vagyok, hogy a független ügyészségünk polttal a főfideSS-el az élen, majd milyen "értelmesnek " közel sem mondható kifogások alapján fogja elutasítani a vádakat !