Hetilap kereső

Kurcz Béla írása

A magyar forradalom sorsa már a tököli tárgyalások előtt megpecsételődött. Lupkovics György debreceni jogtörténész a KGB archívumában böngészve fellelte az ungvári kihallgatási jegyzőkönyveket, és rekonstruálta a magyar küldöttség kíséretének teljes névsorát. Meglepő összefüggéseket ismerhetett fel. A történészt KURCZ BÉLA kereste meg kérdéseivel.

Lupkovics György nyugalmazott régió-vámparancsnokként „eszi el” a historikusok kenyerét. A „nyugdíjasként” az ötvenes évei elejét taposó kutató az 1956-ot követő megtorló perek büntetőjog-történeti feldolgozásába ásta bele magát. Állítja: ungvári kutatásai során sikerült kiderítenie: rögtönzés révén állt össze 1956. november 3-án a tököli tárgyalóküldöttség kísérete, amelynek tagjai közül – eddigi ismereteinkkel ellentétben – többeket nem a szovjetek, hanem magyarok tartóztattak le. Vagyis az ÁVH tagjai Tökölön már a megtorlás kezdeti szakaszában is részt vettek, méghozzá jóval aktívabban, mint ahogy eddig a történetírásban szerepelt.

A magyar kormánydelegációt ketten vezették: a frissen kinevezett (majd a Nagy Imrével együtt, 42 évesen kivégzett) Maléter Pál honvédelmi miniszter – akinek indulás előtt titkárnője varrta fel sebtében egyenruhájára a tábornoki rangjelzést – és Erdei Ferenc államminiszter, a Minisztertanács elnökhelyettese. A küldöttséget azzal az ürüggyel hívták a tárgyalásra, hogy a szovjet csapatok kivonásának részleteiről kell megállapodniuk. Ám tőrbe csalták őket.

Szép karrier

– Kik voltak a kíséretben? – kérdezem Lupkovics Györgyöt.

– A fontosabb személyeknek, a tárgyalóküldöttséget felvezető (a megtorlás során a Juta-dombi harcok miatt kivégzett) Mecséri János ezredesnek, valamint Hersiczky Lajosnak és Garai Rudolfnak a kihallgatási jegyzőkönyveit is közlöm majd a Betekintőben, az állambiztonsági szolgálatok levéltárának internetes folyóiratában – válaszolja.
Egy kis jellemrajzot is kanyarítva elmondja: Hersiczky – aki mást mondott a jegyzőkönyvbe, s mást állított sok év elteltével – „szép karriert” futott be, részt vett a hadsereg „hűségesküs” újjászervezésében.

– Tökölön olyan információkat kaphatott – feltételezésem szerint az ott lévő államvédelmisektől –, hogy ismeretükben már ott kiállt Kádár mellett, ami jól fizetett neki a későbbiekben. Ügyesen színezte ki saját szerepét, s ilyeneket mondott: „A hadügyminiszter parancsára megakadályoztuk, hogy a felkelők vonatokkal közlekedjenek Budapest felé, 40-60 kilométerre felszedtük a síneket, s nem engedtük be őket a városba.” Gondolom, közvetlen információkat kaphatott a hatalmi erőátcsoportosításokról, ezért tett ilyen vallomást.

– A kinti dossziék bogarászása során először az szúrt szemet, hogy olyan gépírással készült lajstrom akadt a kezembe, amely – ellentétben a többi orosz nyelvű irattal – a név után nem az apa keresztnevét, hanem az illető anyja nevét tüntette fel, vagyis a magyar szokásoknak megfelelően vették fel a személyi adatokat – folytatja a történész. – Másrészt a dokumentum elnevezése volt szokatlan: azoknak a listáját tartalmazta, akik részt vettek a tárgyalóküldöttség biztosításában, és a munkácsi táborba kellett őket kísérni. Rájöttem: ők az Erdei, Maléter vezette delegáció szakértői voltak.

A küldöttség ismert tagja volt még Kovács István vezérőrnagy, vezérkari-főnök, Szűcs Miklós ezredes, a magyar vezérkar hadműveleti csoportjának főnöke, a már említett Mecséri János (az esztergomi 7-es gépesített lövészhadosztály később kivégzett parancsnoka), a méltatott Hersiczky Lajos, valamint Garai Sándor és a HM szállítmányozási szakértői. Hiszen a tárgyalás témája az lett volna: miként vonják ki a szovjet hadsereget Magyarország területéről, mennyi vasúti szerelvényre, kocsira van szükség a bevagonírozáshoz. Kriszten Andor százados, vezérkari tiszt, Hurai Rudolf, aki Mecséri embere volt, és Zs. Szabó László mellett sofőrök, technikusok voltak ott, összesen 22-en.

– Miért kellett ennyi „küldött”?

A résztvevők személygépkocsikkal mentek az esti tárgyalásra. Az autókaraván először a Parlamenthez kanyarodott, onnan indult a tököli bázisra.

Külön kocsival

Majdnem minden fontos ember külön kocsival ment. De akadt köztük olyan gépjármű-elektrotechnikus is, aki azért csatlakozott a küldöttséghez, hogy ha netán lerobbanna valamelyik autó, legyen, aki azonnal megjavítja. Erről csupán annyi szerepel az iratokban, hogy az embereket ad hoc jelleggel toborozták, mint gépkocsivezetőket, illetve a szállítmányozással foglalkozó katonai szakértőket gyűjtötték össze őket, akik rengeteg térképet, iratot vittek magukkal: ezekből keresték ki az adatokat ahhoz, hogy milyen járműből mennyit tudnak a kivonuláshoz a szovjetek rendelkezésére bocsátani.

Valamennyiüket letartóztatták. Repülőre ültették őket, és – bár érdekes módon eredetileg Munkács szerepelt úti célként, de ott csak a szovjet katonai törzs vezetése lehetett – az ungvári börtönben kötöttek ki.

– Sikerült-e végre rekonstruálni, milyen szerep jutott Piros László volt belügyminiszternek, Rajnai Sándor alezredesnek és a többi magyar ÁVH-snak Tökölön?

Szovjetek, magyarok

– Az ungvári kihallgatási jegyzőkönyvekben a kíséret tagjai közül többen arról számoltak be, őket nem szovjetek tartóztatták le, hanem magyarok. A megtorlás kezdetekor általában az orosz katonák, a KGB-sek és a magyar államvédelmisek közösen alkottak akciócsoportot, amely végrehajtotta a letartóztatásokat. Tökölön is megtehették volna, hogy a szovjet katona mellé odaáll egy államvédelmis, vagy fordítva. De nem ez történt. Többen is azt mondták: két civil ruhás magyar vette őrizetbe őket. Ebből arra következtetek: a magyar államvédelmisek, a Piros László-vonal, a politikusoknak az a csoportja, amelyik ki akart tartani a régi formáció mellett, igenis olyan szinten együttműködtek a szovjetekkel, hogy azok bizalmasan beavatták őket a részletekbe is, és már az őrizetbe vételkor is buzgón segédkeztek. Kutatásaim alapján sokkal hangsúlyosabbnak tartom a megtorlás kezdetén a magyar szerepvállalást, mint ahogy az eddigi történeti írásokból kikövetkeztethető.

Szerov KGB-s tábornok egyik helyettese, Bel-csenko Budapesten „helynökölt”, ő irányította a deportáltak, köztük a kíséret tagjainak kihallgatását is. Levelezés, illetve távirat található az iratanyagban arról, hogy utasítást küldtek Ungvárra, kit milyen kérdésekkel kapcsolatban vegyenek elő. Ebből is pontosan látszik: Magyarországon aktív párbeszéd folyt a KGB és az államvédelmisek között, ezek az információk szolgáltak alapul az ungvári kihallgatásokhoz is.

Lupkovics kutatásai alapján kiderült, hogy Budapestről rendelték el: az Ungváron fogságban lévő Mecsérit és helyettesét, Hurait faggassák ki, kinek az utasítására küldtek tankokat a Köztársaság téri pártbizottság védelmére, ki kapta a parancsot, ki volt megbízva a végrehajtásával, miért nem teljesült, kik vettek részt az ostromban.

Az első lépés

Kérdésemre, hogy miért kellett az egész delegációt a „sleppel” együtt letartóztatni, Lupkovics azt feleli: eleve nemzetközijog-sértésnek számít, ha egy kormány tárgyalóküldöttségét „elrabolják”. Bizonytalannak érezték magukat a szovjetek is. Egyszerűen izolálni akarták őket, hogy semmi se szivároghasson ki, egészen addig, amíg át nem veszik az irányítást. Ha az időrendet vesszük, ezt tekinthetjük a megtorlás első lépésének – szögezi le a történész. De emlékeztet: november 4-én hajnalban már Záhonyból is elvittek két embert a Szovjetunió területére. Szücs Sándor állomásfőnököt és a tolmács szerepét betöltő Könczöl Ernő határőr főhadnagyot: ők voltak az első deportáltak.

Lupkovics meggyőződése: a magyar államvédelmisek ott voltak Ungváron is a deportálások idején, és aktívan segítették a KGB-s nyomozókat a kihallgatások során.

– A Nyíregyházáról elhurcoltak esetében egyértelmű bizonyítékaim vannak, igaz, csak közvetettek. Maguk a tisztek írták le önéletrajzukban, mely időpontokban voltak kint, ami – „véletlenül” – épp egybeesett a kihallgatások időpontjával.