A Csatáry László házi őrizetbe helyezése kapcsán több újság is arról ír, hogy Magyarországon nem siettek felelősségre vonni az egykori háborús bűnöst. Úgy vélik, hogy végül az utóbbi napokban megerősödött politikai nyomás hatására tették meg a szükséges lépéseket.
A magyar hatóságok közölték, hogy házi őrizetbe helyezték Csatáry Lászlót, akit azzal gyanúsítanak, hogy a 2. világháború végén egy kassai gettó parancsnokaként foglyokat kínzott meg és segített deportálni mintegy 12 ezer embert - írja a New York Times. Előzőleg Efraim Zuroff arra figyelmeztetett, hogy ezek az ügyek nem politikai vákuumban lebegnek, gyakran van politikai dimenziójuk. Vagyis ha nincs meg a szándék, hogy bíróság elé állítsák az ilyen bűnözőket, akkor nem is lehet őket felelősségre vonni. Az illetékes magyar ügyész viszont arról beszélt, hogy a Wiesenthal-központ vezetőjének legutóbbi sajtókommentárjai, ideértve a bírálatot, hogy Csatáryt még nem helyezték vád alá, túl korán mondtak ítéletet a vizsgálat eredményéről. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy az idős férfi még ma is erősen antiszemita.

nol.hu
Wall Street Journal is beszámol arról, hogy vádat emeltek Csatáry László ellen. Az utóbbi napokban erősödött a politikai nyomás a hatóságokra, hogy tegyenek lépést, elsősorban a Wiesenthal-központ részéről, de ugyanezt sürgették az ellenzéki szocialisták, hétfőn pedig tüntetés volt a férfi feltételezett lakásánál. Az ügyész azonban visszautasította azokat a hazai és külföldi állításokat, miszerint az illetékes magyar szervek vonakodtak volna eljárni. Zuroff viszont azt mondta: szomorú a magyar jog állapotára nézve, hogy csak a nyilvánosság igénybevételével lehetett rávenni a kormányt a cselekvésre. Azt is konstatálta ugyanakkor, hogy ez az első állomás a végső cél: a tárgyalás és a bűnössé nyilvánítás felé.
A Time attól tart, hogy Európa lassan kezdi elfelejteni a Holocaust súlyos tanulságait. Abból következtet erre, hogy a közvélemény és a sajtó csak korlátozottan reagál olyan hírekre, amelyek a 2 világháborúval függnek össze. A cikk szerint ennek megfelelően csupán kis feltűnést keltett a lapokban, hogy megtalálták a legkeresettebb háborús bűnöst, Csatáry Lászlót, pedig a földrészen még mindig gyakran nyitottak a jó 60 évvel ezelőtti sebek. Sok orgánum viszont éppen azért számolt be a letartóztatásról, mert aggódott, hogy a jobboldali magyar kormány nem lesz hajlandó átadni a férfit az igazságszolgáltatásnak. Orbán Viktor többször is szembeszállt az unióval, amelynek komoly fenntartásai vannak az ügyben, hogy a miniszterelnök mennyire elkötelezett a demokrácia mellett. Jó néhány megfigyelő ugyancsak fél attól, hogy Orbán menedéket ad Csatárynak. Serge Klarsfeld úgy látja: az emberek általában úgy tekintenek az olyan, még életben lévő szökevényekre, mint a kassai gettó parancsnoka, hogy gyilkos lakájok, ám túl öregek ahhoz, hogy foglalkozzanak velük. A francia nácivadász megjegyezte: Csatáry szerinte súlyos bűnöket nem követett el, csak végrehajtó volt. Egy stróman, akinek a kezéhez több, mint 15 ezer deportált áldozat vére tapadhat.
Az Independent úgy véli, Magyarország engedett a nemzetközi nyomásnak és őrizetbe vette Csatáry Lászlót, miután az 17 évig háborítatlanul élt Budapesten. Az ügyészek szerint azonban egyhamar nem lehet az ügyben tárgyalásra számítani, mert előbb fel kell deríteni a körülményeket, amelyek igen régre és a határon túlra nyúlnak. Magyarország nyilvánvaló vonakodása, hogy letartóztassák a férfit, táplálta a bírálatot Orbán Viktor jobboldali, populista kormányával szemben, amelyet széles körben azzal vádolnak, hogy rokonszenvez a háborús fasisztákkal és antiszemitákkal. Az utóbbi hónapokban a magyar hatóságok rehabilitálták az egykori diktátort, Horthy Miklóst, aki támogatta a zsidóellenes írók munkáit az iskolákban. Ideértve Nyírő Józsefet, a nyilaskeresztesek hívét. És mert Kövér László ott volt a Nyírő tiszteletére rendezett szertartáson, Elie Wiesel visszaadta a legmagasabb magyar kitüntetést.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 23 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Állitólag Zuroff még 2006-ban jelentette fel Csatáryt, tavaly csak a címével "pontosított". a jelek szerint 2006 és 2010 között sem túl szorgalmasan dolgoztak az ügyön, vagy igen csak nem találtak elegendő bizonyítékot, 70 évvel az események után már nem lehet egyszerű. Szóval a lényeg ki tudja miért nem szorgoskodtak az ügyön . MSZP meg SZDSZ féle társaságot nem igen szokták rasszizmussal meg antiszemitizmussal vádolni.
Gondolom most gyászkeretel jelenik meg a barikád meg a demokrata hosszu jajongással,hogy a Biszku nem csak az szegény Csatári . Meg micsoda disznoság már a zsido irtan sem lehet nyugodtan hol ott azelött a"daliás idökben " mennyire lehetett és különben is nem is úgy volt meg nem is oda mentek azok a vonatok meg nem is igazi zsidok voltak rajtuk akik nem is uatztak oda ami nem is volt és direkt elgázositották magukat csak hogy rossz hirbe keverjék az Orbán Viktort és magyar országot most meg röhögnek a markukba mert mindenki minket bánt még az IMF is.
Azért ez tényleg kinos hogy a határokon túl kell valakiknek figyelmeztetni a Magyar kormányt- hogy tartsa és tartassa be a saját írott jogrendjét.Ezek után szegény Áder hadovázhat Jeruzsálemben arról hogy a magyar kormány nem fasizálódott, és a nyilas restaurációs kisérletek is csak messziről látszanak annak.
Szerény véleményem szerint 1946-ban kellett volna felakasztani ezt a szarmajom csatáryt. Most már késö! Egy teljes és hosszú életet leélt. A tárgyalást se fogja megélni. Háziörizet? Hova a fenébe menne el egy ennyire öreg alak? A foteltöl a WC-re ha kimegy, az már nagy dolog! A kijelölt élettér nagyobb mint amire szüksége van!
puzdra2012-07-19 16:04:14 #20
Nyers Rezsöt nem kellene Biszkuval egy kalap alá venni. A rendszerváltáshoz vezetö út egyik hatalmas lépése volt amikor ö meg Pozsgai Imre bekerült az MSZMP KB-be ami az ország valodi kormánya volt. Ennek az országnak sokkal jobb lenne, ho egy Nyes Rezsö ülne Matolcsy helyén. Szaktudása és tapasztalata megkérdöjelezhetettlen volt és van.
Amit tudnak rola:
In 1944, Csizsik-Csatáry was the Royal Hungarian Police[3] commander in the city of Kassa in Hungary (now Košice in Slovakia). In charge of a Jewish ghetto, he helped organize the deportation of approximately 15,700 Jews to Auschwitz.[2][4] He is also accused of having inhumanely exercised his authority in a forced labour camp.[3] He was convicted in absentia for war crimes in Czechoslovakia in 1948 and sentenced to death. He fled to Canada in 1949 claiming to be a Yugoslav national and settled in Montreal where he became an art dealer. He became a citizen in 1955.[1][5] In 1997, his Canadian citizenship was revoked by the federal Cabinet for lying on his citizenship application.[3][6] He fled the country two months later.
Ha forditas szükseges, szivesen.
puzdra: "De te és a társaid nácizása mindaddig hiteltelen, ameddig hasonlókat nem írtok Horn Gyuláról, Kádár Jánosról, Biszku Béláról, Nyers Rezsőről és társaikról."
Horn Gyulával hasonlítgatod össze ezt a náci háborús bűnöst? Neked elmentek otthonról...
Nem szeretnlk a puzdra-vitába belefolyni, de egy alapvető kérdésem van.
Milyen állampolgárokat gyűjtöttek táborba, korbácsoltak meg Kassán?
A bécsi döntések után nyilván magyar állampolgárokat.
A jelenlegi magyar kormány erős szimpátiát mutat az országgyarapító kormányzó és kora iránt, tehát még inkább hangsúlyozottan magyar állampolgárok jogfosztásáról beszélünk.
Miért nem zavarja ez olyan mértékben a magyar kormányt, miért a külföldnek kell kikényszerítenie, hogy a magyar állampolgárok gyilkosai és a gyilkosságok bűnrészesei bíróság elé álljanak?
Azt a Horn-kormány alatti tisztviselőt pedig felelősségre kell vonni, aki kiadott olyan dokumentumot, amely szerint a köztudottan el nem évülő háborús bűnök következményei alól felmenti az érintettet. Ki ő, bíróság? MIlyen jogon adott ki ilyen dokumentumot? Konzultált előtte Wiesenthal úrral? Ennek birtokában tulajdonképpen teljes joggal kérdezi Csatáry úr, hogy akkor most mit akarnak tőle? Ilyen dokumentumot hogyan lehet egyáltalán kiadni?
A kommunista bűnösökkel annyi bajom van, hogy jelenlegi kormányunk, nem a bűneikért akarja őket elítélni, hanem propaganda célból. A bűnöket meg kell büntetni, ha azok bizonyítottak. Az egész Biszku ügyet egy jól irányzott propagandaként használják csak és eszük ágában nincs valóban megbüntetni, mert akkor olyanok bűnössége is felmerülhet, akik jelenleg a fityisz szekerét tolják, ott ülnek a padsoraikban. Ha ez az ember idős kora ellenére is bizonyítottan háborús bűnös, akkor meg kell kapnia büntetését. Ha egy hetet bír ki a cellájában, akkor is. Ha közben meghal, akkor is meg kell állapítani a bűnösségét. Tudom, hogy szívtelennek tűnhetnek ezek a szavak, de akkor legyünk következetesek. Szerintem elég nyilvánvaló, hogy fidesznek nem érdeke a valós bűnösök felkutatása és megbüntetése, mert itt csak az az érdek dominál náluk, hogy a szavazatok meglegyenek. Az már mindegy honnan jön...
Ragadoz0!
Ha a te szüleidet, nagyszüleidet kínoztatta és gyilkoltatta volna le ez az ember, megbocsátanál neki az életkora miatt?
Vajon ő hány embert öletett meg az életkora miatt, mert munkaképtelennnek, öregnek vagy betegnek találta?
Vajon ő hány gyereknek és fiatalnak nem adta meg az esélyt, hogy megélje a 90 éves kort?
Szerinted igazságtalan, hogy közel 67!! évnyi nyugodt, békés élet után börtönbe kell mennie, ha bűnösnek találják?
Nem agyonverik, elgázosítják,felakasztják, vagy halálra kínozzák, hanem börtönbe zárják.
Szomorú dolog, hogy amikor a Bándy gyilkosság kapcsán a halálbüntetés visszaállítását követelik, Csatárynál -aki emberek tízezereinek meggyilkolásában, kínzásában segítkezett- pár év börtönt méltánytalannak találnak egyesek.
Puzdra!
A kommunizmus szereplőinek összes valós vagy (és) vélt bűnei sem mentenek fel egy fasiszta háborús bűnöst!
Eichmann bűneit lehet mentegetni Rákosi bűneivel?
Mi köze van a két embernek egymáshoz?
Talán csak annyi, hogy az általad képviselt oldal a fasiszták bűneit negligálja és bagatelizálja, de a jelenlegi baloldali pártok és a kommunizmus (annak bűnei) közé egyenlőségjelet tesz. Nem mennék bele abba, hogy a két nagy világégésbe milyen nézetű emberek és pártok rángatták bele Mo-t, vagy abba, hogy vallások nevében hány embernek kellett meghalnia. Még azt sem javaslom, hogy nézz utána, melyik pártban ül a legtöbb Mszmp tag (fidesz), szintén nem javaslom, hogy nézz utána, hogy a rendszerváltás óta, melyik kormány báronyszékeiben ült a legtöbb Mszmp tag (jelenlegi fidesz).
Nem próbállak meg rávenni hogy gondolkozz, hiszen az nem a farizeus fidesz fanok dolga, majd az orbán megmondja mit gondolj.
Addig is nyugodtan próbáld meg maszatolni a témát, mert az úgy látom jól megy.
Annyira primitív amikor a jobboldal mást sem tud , mint imamalomszerűen kommunistázik és háborús bűnösözik , miközben egy kölyökgólya is tudja, hogy az összes világháborút a jobboldaliak kezdték és akkor még nem is beszéltünk a vallási háborúk százairól .
Az már külön bája a történetnek , hogy kitaláltak hozzá egy röhejes jelzőt és lett belőlük szent háború !
Ugye milyen édes ? !
Csatáry úr amikor hazaköltözött kikérte a szlovák és magyar hatóságok véleményét. Akkor nem vádolták, rendőr fogalmazó volt és beszélt németül ezért ő volt a kapcsolattartó a németekkel... Sajnos a deportálásokat aljasan készítették elő a németek, még a helyi zsidó vezetést is bevonták a logisztikai támogatásba (családok összeírása, transzportokba való besorolása stb)... Ennyi erővel ők is együttműködtek.
Mivel az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, ezért irreleváns az életkor emlegetése. Egyébként bizonyítani kell minden vádat.
Az elsőhivatalos authentikus forrás a megsemmisítésről 1944 augusztus elsején jutott a politikeai felsővezetés tudomására. Egy auswitzi menekült írta le, annak fordítása jutott el a kormányzóhoz zsidő közvetítőkön keresztül. Ekkor már Mo. meg volt szállva...
Nem csak jobbos álláspont, hogy a kommunista bűnösöket is meg kellene ráncigálni. teljsesen elfogadhatatlan, hogy kiemelt állami nyugdíjat kapnak, államosított ingatlanokat vettek meg a rendszerváltás után stb. Sajnos erre nem volt még precedens, vajon miért? Nem kell őket lecsukni, csak mondjuk kimondani, hogy nem volt helyes, emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetni egy ideológia szolgálatában, amiről a történelem bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlan, mint társadalom.
puzdra!
Sok minden zavar bennünket, ezek között a ti butaságotok, tájékozatlanságotok, alacsony intellektusotok, de legfőképpen az, hogy mit kerestek ezen a portálon a kultúremberek között?
puzdra: ez annyira tipikus jobbos szokás, amikor nekik kényes témáról van szó, rögtön elterelni a témát. A kommunista háborús bűnök témáját légy oly szíves ott pedzegetni, ahol ez téma.
Nincs azzal semmi gond, hogy felelősségre vonnak embereket bűneikért.Ez így van rendjén.
De akkor ez működjön oda-vissza, a komcsikat is kergetni kelleni.
Ott vajon mért nincs nemzetközi nyomás Magyarországon?
Ragadozó:na ez az. Miért nem 17 éve? Jobbos balos kormányok jöttek mentek azóta.
Ez az eset is jól bizonyítja, hogy a pitiáner kis dolgokkal maszatol a magyar ügyvédi társadalom miközben a lámpaoszlop üti ki a szemét. Ez minket minősít. Vagyis a politikusainkat.
Ragadozo: Mi az, hogy sok értelme van-e? Itt van egy háborús bűnös elévülhetetlen bűnökkel, naná, hogy bíróság elé kell citálni. Vagy van egy felső korhatár, amit ha elér valaki, minden bűnétől megtisztul? Van ilyen törvény?
Maki75: Hogy jön ide Biszku eltárs? Semmi köze a kettőnek egymáshoz, kár is összekenni a két dolgot. Itt nem róla van szó.
Biszku elvtársat mikor viszik már el?
Ragadozo
Mert ez a szegeny kisöreg nehanyezer mas szegeny kisöreget bevagonirozott