Hetilap kereső

Pungor András írása

Dühösre hangszerelték a fideszes, nyugodtra a kormányszózatot az idei majálison. Balos helyszínen a szélsőjobbnak beszélt Orbán Viktor, Bajnai Gordon pedig mindenkitől megértést és áldozatot kért ugyanott, a Városligetben. A nép meg virslizett, sörözött, és közben megértő volt, vagy dühös, ahogy éppen elvárták tőle. PUNGOR ANDRÁS riportja.

„Lajosnak, szeretettel” – ad ünnepi autogramot gyűrött Petőfi-kötetbe Bajnai Gordon.
Nyárfavatta havazik a városligeti Nagyréten. Népszava-csákók alatt nyugdíjas a hangulat. Langyos a majális söre, puha a virsli, a színpadon olcsó az esztrádműsor, akár az árusnál a tanga. Nem tudja a farmeros miniszterelnök, ki ez a verseskönyves, hátizsákos férfi, akinek a nélkülözés elnyűtte a fogait. A semmiből jött, átverekedte magát a drótfülű testőrökön. Csupán a keresztnevét mondta a kormányfőnek. Nem mintha szégyellné a teljes nevét, szép az: Magyar Lajos. Alig múlt negyven. Miként Bajnai.

Polcelebek

Lajos büszke a szignóra. Papp Lacié, Mádl Ferencé és Kolonitsé mellé végre ezt is megszerezte. Ha már a munka nem jön össze – csak egy Anna Frank-filmstatisztálás, és a havi 7200 forintos állami apanázsból csupán utcai fekhelyre futja –, legalább elkönyvelhet egy újabb polceleb-relikviát. Választani nem jár. Ha népszavaz, káromló szavakat ír a hivatalos papírra. Rajta úgysem segít senki. Amikor egy temetésen meglátta Orbán Viktort, odaszólt neki:
– Ti is elcsesztétek!
– El – csúszott ki Orbán száján.
Vajon tudta, miről beszél?

Az ünnep betűje

– Többet költünk, mint amennyit megtermelünk – szónokol az új kormányfő a színpadon.
„Gyerünk, MSZP” – sápadozik a kivetítőn az uniós kampányszlogen.
Áldozatot kér Bajnai mindenkitől. Valaki gágog. Csitítják.
– Dolgoztam eleget, bele is rokkantam. 26 ezret kapok, még gyógyszerre sem elég – morog egy férfi.
– Hajrá, MSZP! – harsogja egy ősszoci.
– Szívós, kitartó munka, gyarapodás, erős, büszke Magyarország – konferálja a jövő állomásait Bajnai.
– Jaj, Istenem! – sóhajt fel mellettem egy balos hitehagyott.
A hívők vannak többségben. Nyugdíjasok, akik – elvonás ide vagy oda – kitartanak a szocialisták mellett.
– Mi nem tüntetünk, pedig nem kaptuk meg a korrekciót – magyarázza az egyik.
– Beosztjuk azt a kicsit, amink van – kontráz a másik.
– Ne beszélj, kiforgatják a mondataidat – inti le a harmadik.
– Az ünnep piros betűjét a válság szavai sem fakíthatják szürkére – lelkesít a színpadról az új szoci elnök.
A farmeres Lendvai Ildikó elméletet és baloldali minimumot gyárt.
Integet a tömegnek Göncz Kinga.
– Katalin, Katalin – skandálja felé boldogan egy szimpatizáns: nincs teljesen képben.

Tetszik tudni?

Schmitt Pálnak üzen a Brüsszelbe vágyó exkülügyér:
– Kihívom vitára az ellenzéki párt listavezetőjét. Van mondanivalóm a számára.
Támadja a gyűlöletkeltőket, a Jobbikot. Nem engedné őket az unióba.
Aztán vége a kampányhappeningnek. Levezetésképp Bajnai még zárt sátorfalak között összefut a szakikkal.
Hagyó Miklós pedig elmagyarázza a fórumozó népnek, mit jelent a fővárosi köztisztaság:
– Tetszik tudni, mennyit költünk rá? Hatvanmilliárd forintot. Naponta negyven tonna kutyagumi kerül a budapesti utcákra. Ez kutyánként húsz deka.
Kínosan precíz.
Japán mangafilmhősről mesél Kiss Péter. Kiderül: lánya imádja a harcos rajzsorozatot. Haladó papáról énekeltek egy epizódban.
– Talán beférek Naruto mellé – bizakodik.
Miképp a párttársai:
– Gyerünk, MSZP!
Vajon hiszik is, amiről beszélnek?

Nemzeti divat

– Hát te hun vagy? – kérdezi a pólófelirat a Hajógyári-szigeten.
Mintha mindenki a jobbikos szpíker által beharangozott nemzeti divatbemutatóra öltözött volna. Tagadja, de multikulti itt a magyar. Piros a lábbeli, három fehér csíkkal – nemzeti német. Tarsolylemez az oldalon, címer a pólón – nemzeti magyar. Chopper a motor – nemzeti amerikai.
Toboroz a gárda. Izzadt homlokát törölgeti egy sihederjelölt. Faggatják az öreg rókák:
– Hogy hívnak?
Erre tuti tudja a választ.
Háttérben népét biztatja a szónok:
– Nagyobb itt a tisztaság, mint a parlamentben, ahol szoci és szadeszos képviselők ülnek.
Nincs is szemét a fűben. Csak az árusoknál: Rommel-szobor, Hitler-könyv, „Kormányzót Magyarországnak”-póló.
– Ötezren vagyunk kinn – büszke a hangulatfelelős.
– Korábban sehol sem volt a Jobbik, de most... – nyugtázza boldogan egy nő.
Zúz a Romantikus Erőszak: „Itt minden száz százalékig magyar.”
Jobbikos szórólap hull: „Magyarország a magyaroké.”
Hál’ istennek, itt magyar a kisbaba a magyar motoron, magyarul fakardoznak a magyar gyerekek, magyar sört isznak a magyar felnőttek, magyarok a lovak, a fű, a tücsökciripelés.
– Te tudtad, hogy az a fickó mélymagyar?
– Tényleg? – csípek el egy magyar társalgást.
Vajon komolyan beszélnek?

Ismerős arcok

„Otthonom kőpokol” – szól a Quimby a hangszórókból. Illik a fideszes üzenethez a gépzene. Balos a városligeti helyszín, jobbikos a szólam: „Egy ország mondja: elég.” Kicsi az öröm: van doszt Magyar Nemzet, és a Polgárok Házának is lehet adakozni. Autogramot osztogat Szájer meg Surján. Kell ennél több?
– Eger a mi hazánk, ott ringatott az anyánk, ki Viktort megbántja, nagykés a gyomrába, mi egri lányok vagyunk – dalolva menetel egy idős nő.
Deutsch Tamás „három csapásért” gyűjt aláírásokat. Panaszkodnak neki rendesen:
– Most már betelefonálok a Lánchíd Rádióba. Mindig arról beszél a kormány, hogy mennyit kell bírni a nyugdíjasoknak, de arról nincs szó, mi lesz a hatalmasokkal!
Gyülekezik a nép, eligazítják a narancskabátosokat:
– Minden provokációnál: halálos nyugalom és kedvesség!
Ismerős arcok a színpad mögött: Kerényi Imre és Hankiss Ágnes mosolygós, Tőkés László puszilkodós, Eperjes Károly meg Orbánt ölelgeti. Mindenki hepi.
– Szeretünk, Viktor! – örülnek át a rácson a szimpatizánsok.
Fotózzák vezérüket. Kisüt a nap, vidám az élet.

Kiáltó szó

Schmitt Pál gyorsan teszi a dolgát, boldogtalanra hangolja a tömeget:
– Sereghajtók lettünk, sorozatos trükközés, emberi jogok sárba tiprása.
Aztán Tőkés hirdeti az igét:
– Kiáltó szó vagyok: dolgozni fogunk. A régi Magyarország nincs többé.
– Isten, haza! – helyesel a szomorú tömeg.
– Aki fél, aki gyáva, aki nem bízik, lépjen ki a sorból – figyelmeztet a püspök.
– Isten, haza! – keserű már a nép.
Orbán nem totojázik: hallja a nép panaszát. Vele dübörög a tömeg:
– Most már elég!
Dühösen kapja elő a jobbikos szótárt:
– Álruhás tolvajok, szélhámos milliárdosok, spekulánsok vitték csődbe az országot.

Torkig van

Nem akar megszorítást Orbán, mert az csak a szocik válságát orvosolja.
– Nem vállalunk áldozatot! – hergeli magát.
– Börtönbe, börtönbe! – skandálja a tömeg.
– Torkig vagyok a szélhámos üzletemberekkel, akik külföldre viszik a pénzüket, miközben itthon megszorítanak – rikoltja Orbán.
Aztán fogadja a tapsot, mosolyog.
Odalent múlik a boldogtalanság, ismét hepi a hangulat.
A Fidesz-vezér gyorsan autóba pattan.
Vajon tudja, miről beszélt?

Kapcsolódó cikkeink:
Fenyegetés
A jófiúskodás kora lejárt