Alkotmányt módosít a Fidesz: a módosítás korlátozná a leszerelt hivatásos állományúak politikai szerepvállalását. Az Index tudta meg, hogy a módosításba baki csúszott: a bizottság fideszes tagja, Borkai Zsolt kérdésére kiderült, hogy az alaptörvény új rendelkezése már az ősztől megtiltaná a volt katonáknak és rendőröknek, hogy kilépésük után öt évig jelöltessék magukat polgármesternek. A győri polgármester 2006-ban szerelt le. A fideszes alkotmánymódosítók végül változtattak a szövegen, az ötöt három évre javították. A Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége szerint az egész módosítás felesleges, az Eötvös Károly Intézet pedig maró gúnnyal reagált az esetre.
A honvédelmi és rendészeti bizottság hétfői ülésén tudatosult a Fidesz vezető politikusaiban, hogy a párt saját maga zárná ki az egyik fontos, nyugat-magyarországi emberét, Borkai Zsoltot a polgármesterségért indulók köréből, ha elfogadtatja a frakcióvezető és a bizottsági elnök alkotmánymódosító javaslatát - számolt be az esetről az Index.
Lázár János és Kocsis Máté múlt héten nyújtotta be az új szöveget, amely azt mondaná ki, hogy a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai
szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt és annak megszűnését vagy megszüntetését követő öt évig nem indulhatnak jelöltként az országgyűlési képviselők választásán, az európai parlamenti választáson, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán.
Az alkotmány eddig csak azt tiltotta, hogy a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai munkájukkal párhuzamosan politikai szervezetek tagjai, aktivistái vagy jelöltjei legyenek.

http://gyor.fidelitas.hu
Az Index úgy tudja, hogy a javaslat hétfőn a bizottságban tartott tárgyalásán Borkai Zsolt, a testület fideszes tagja kérdezett rá, hogy elfogadása esetén a módosított alkotmány melyik választástól lép majd érvénybe. A KIM helyettes-államtitkára tájékoztatta a képviselőt, hogy
már az őszi önkormányzati választáson hatályos lesz a tiltás.
Borkai azonban csak négy éve szerelt le. Az egykori olimpikon tornászt 1999-ben a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola igazgatójává nevezték ki alezredesi rangban, a posztot 2006-ig viselte. A 2006-os önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjeként indult Győr polgármesteri címéért, és el is nyerte.
Az Index információi szerint a bizottsági elnök a probléma láttán tárgyalási szünetet rendelt el , majd a képviselők öt évről háromra csökkentették a moratóriumot.
Eötvös Károly Intézet: A forradalmi idők azonban érthető módon újszerű megközelítést indokolnak
A nemzetközi alkotmányfejlődésben minden bizonnyal mérföldkőnek számít majd a július 7-én kelt T/649. szám alatt Lázár János és Dr. Kocsis Máté képviselők által jegyzett törvényjavaslat. Az előterjesztők maguk is hangsúlyozzák, az Alkotmányt módosító törvényjavaslatuk illeszkedik a jelenlegi Országgyűlés leghőbb törekvéséhez: Tegyük a hatalmi ágak elválasztásának elvét még teljesebbé!
Ez veretes gondolat, mely megfelel az alkotmányozó atyák eredeti 1989-es törekvéseinek, nem is áll távol attól a nézettől, amely
az Alkotmányra mint a szilárd társadalmi értékek és a jogrendszer stabilitásának biztosítékaként tekint, a változtatás az eddigi garanciákat óhajtja csupán erősíteni - közölte a 168 Órával az Eötvös Károly Intézet.
A forradalmi idők azonban érthető módon újszerű megközelítést indokolnak - írta a közlemény. A mai helyzetben a módosításnak egyszerre kell szolgálnia azt az általános alkotmánypolitikai célt, hogy a hatalmi ágak egymástól tisztán elválasztva működjenek, és ennek megfelelően a (megnevezett) fegyveres testületek tagjai szolgálati jogviszonyuk megszűnése után öt évig ne lehessenek választott képviselők, valamint azt, hogy Borkai Zsolt nemes Győr városának azért mégis polgármestere maradhasson. Az előterjesztők a kényes helyzetet úgy vélik megoldani, hogy a tilalmi időt öt évről három évre csökkentenék. Ez viszont az elérni kívánt hatalommegosztási célt fájdalmasan korlátozza. Mint mindenre, erre is van megnyugtató megoldás, melyet jó szívvel ajánl megfontolásra az Eötvös Károly Intézet:

http://gyor.fidelitas.hu
Az Alkotmány 40/B. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A Magyar Honvédség, a Rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos
állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, politikai tevékenységet nem folytathatnak,
továbbá ─ kivéve a B. Zs. monogrammal rendelkező állampolgárokat ─ szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt és annak megszűnését vagy megszüntetését követő öt évig nem indulhatnak jelöltként az országgyűlési képviselők választásán, az európai parlamenti választáson, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán .”
Rendvédelmi Dolgozók: a mostani törvények is elegendőek a politikamentességhez
Elfogadhatatlannak tartja a Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége azt az alkotmánymódosítást, amely korlátozná a leszerelt hivatásos állományúak politikai szerepvállalását.
Kónya Péter, az érdekvédelmi szövetség elnöke a
Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azt mondta, hogy a jelenlegi jogszabályok elegendőek ahhoz, hogy a fegyveres testületeket távol tartsa a pártpolitikától.
Az elnök szerint nem feltétlenül kell ahhoz pártpolitikához kötődnie ahhoz valakinek, hogy a közösség érdekét szolgálja, pl: az önkormányzatokban - és mint fogalmazott: m
iért ne indulhatna független képviselőként egy egyébként elismert katona vagy rendőr - például az önkormányzati választásokon? Szerinte ebben nem lenne szabad korlátozni a leszerelt állományt.
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tegyél a viktatúra ellen!
http://www.facebook.com/#!/pages/Viktator/135395726484980?v=wall&ref=ts
Szerintem az összes B. Zs. monogramú változtasson nevet és már nincs is gond. Ez a megoldás még nem volt!
(Nem én vagyok a hülye.)
"hogy az érintett szolgálatok tagjai szolgálati jogviszonyuk megszűnését követően még nem szakadnak el egyik napról a másikra korábbi munkatársaiktól, munkahelyi barátaiktól,"
Nem igazán tudom elfogadni ennek a dolognak az igazságtartalmát.
Mert vagy igen, vagy nem, van aki például el tud szakadni, ahogyan a múltban is voltak ilyenek.
Például ítélet mondta ki bizonyos cégekről, hogy ugye nem Fidesz cégek, hanem pusztán közeliek.
És ott a közeliség mit sem számított, mert hát ez a dolog egészen más, nem jogi kategória volt.
Esetünkben a fegyveres testületekhez való közeliség miért is lehet jogi akadálya annak, ami amúgy minden cselekvőképes és ítéletben attól el nem tiltott állampolgárnak a joga?
Arra sem látok sehol jogi korlátozást, pláne nem garanciát, hogy egy függetlenül megválasztott akárki, akár hivatali ideje alatt nem köthet barátságot, netán házasságot, ismeretséget, nem teremthet közvetlen személyes kapcsolatot bármely fegyveres erőnek a tagjaival.
Vagy ez a törvény majd csak eztán?
Én 1990-ben naív módon azt hittem, hogy vége a pártállam korszaknak.
Most meg azt sem látom, csak találgatom: meddig megyünk vissza. Remélem, 1956 elé azért nem...
Kivéve a gyevi bírót!
Ez a 21.századi kis magyar demokrácia!
"ügyvéd"
Köszi a szakszerű választ, magam soha nem jöttem volna rá.
Őszike13! Éljen és virágozzék a NAGY ÁPRILISI FÜLKEFORRADALOM és SOKÁIG ADJON ÚTMUTATÁST SZERETETT KEDVES VEZETŐNK I. ORBÁN VIKTOR a mi bölcs vezérünk.
Antall1! Te még hiszel a mesékben?
"Lex Borkai"
Valószínűleg a többi pártnál már van olyan, aki eséllyel indulhatna az önkormányzati választásokon. Mindenki várhatott volna, csak a fideszes fiú nem. Ez is mutatja, hogy minden alkotmánymódosításuk haza beszél, csak saját, és nem az ország érdekében teszik. Magam eddig a fidesznél beszületet és tisztességet soha nem érzékeltem. Aki igen, írja már le ide, hadd tudjak róla.
Ebben az indoklásban szereplő ötéves időtartamot írták át - egyszerűen - három éves-re.
Na már most nekem a következő az aggályom:
Az eredeti indoklás szerint öt évig áll fenn az a körülmény, hogy megszűnő jogviszonyukat követően az általuk – akárcsak jelöltként – képviselt politikai nézetek befolyással lehetnek korábbi – jelenleg még aktív állományú – munkatársaikra.
Ha viszont ezt lecsökkentették három évre, akkor az eredeti indoklásban szereplő öt év negyedik és ötödik évében fennálló összférhetetlenség a módosított indolás szerinti három év esetén már nem áll fenn.
Vagyis ha eredendően még a negyedik és ötödik évben fennállt a fidesz szerint ez a kizáró kritérium, akkor most már nem áll fenn.
És ezt az eredendően a negyedik ás az ötödik évben fennálló kizáró tényező pusztán annyival megszűnik, nem létezővé válik, aktualitását veszti, hogy az ötöt átírják háromra?
Idézem ezen Alkotmánymódosítás kapcsán az indítvány EREDETI indoklását:
A módosítást az indokolja, hogy nemcsak a megválasztott képviselők, illetve polgármesterek, hanem – a jelöltté nyilvánítástól kezdve – már az ilyen tisztségre jelöltek sem tekinthetők függetlennek az egyes pártok politikáitól. Márpedig az érintett szolgálatok depolitizálása, és ezáltal a plurális demokrácia megszilárdítása alkotmányosan indokolt cél minden demokratikus jogállamban. A hivatásos állomány tagjai kényszerítő hatalommal rendelkeznek
és általában fegyvert is viselhetnek, így végső soron az államot szolgálják. Az embereknek ezért joguk van arra, hogy a rendőrséggel és az egyéb rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjaival való érintkezésük során olyan politikailag semleges tisztségviselőkkel
találkozzanak, akikre még a gyanú árnyéka sem vetülhet atekintetben, hogy munkájukat nem pártsemlegesen végzik.
A javaslat elfogadása esetén biztosított, hogy az érintett szervek hivatásos állományú tagjai esetében a politikai befolyásoltság látszata is kizárt legyen. Az ötéves időtartamot indokolja, hogy az érintett szolgálatok tagjai szolgálati jogviszonyuk megszűnését követően még nem szakadnak el egyik napról a másikra korábbi
munkatársaiktól, munkahelyi barátaiktól, így megszűnő jogviszonyukat követően az általuk – akárcsak jelöltként – képviselt politikai nézetek befolyással lehetnek korábbi – jelenleg még
aktív állományú – munkatársaikra.
A javaslat elfogadása esetén azonban kétség sem férhet ahhoz, hogy az ötéves időtartam lejártával jelöltként elinduló - és esetleg megválasztott - egykori hivatásos állományú tag ennyi idő elteltével még bármiféle befolyással is lehetne korábbi munkatársaira .
Én is csak olvastam, állítólag a Jobbiknak sok olyan jelöltje volt , akik éppen hogy leszereltek valamelyik fegyveres testülettől.
Hammada Fleet2010-07-14 10:39:27 #7.
....."Kérem,segítsen valaki, ha tudja, hogy ennek az ötéves (hároméves) eltiltásnak mi a valódi célja. Azt azért tudjuk, hogy fityiszék nem gyötrik magukat olyan dolgokért, amiből nekik semmi hasznuk. De nem bírok rájönni, hogy ez nekik miért jó".....
Állítólag a rendvédelmi dolgozók közül többen is kötődnek a Jobbikhoz. Pl. ez a Tettrekész "szakszervezet"-ük is.
Úgyhogy - közvetett módon - ez valójában a Jobbik ellen irányul.
Kérem,segítsen valaki, ha tudja, hogy ennek az ötéves (hároméves) eltiltásnak mi a valódi célja. Azt azért tudjuk, hogy fityiszék nem gyötrik magukat olyan dolgokért, amiből nekik semmi hasznuk. De nem bírok rájönni, hogy ez nekik miért jó.
Előre is hálás köszönettel!
Nadekéremszépen, miért csodálkozunk...
ez az eredménye az urnaforradalomnak...
,..és mindezt pironkodás nélkül teszik.....és még nagyon az elején vannak...vagyunk.
Kedves Borkai Zsolt képviselő "úr". Én az ön helyében inkább mélyen lesütném a szemem. Milyen ember ön? Még szembe mer nézni a társadalommal.
Miért lepődünk meg? "Véletlenül" a azoknak a biztosítók nem kell különadót fizetni akik a fityeszhez köthetők /Járai-Waberer féle cégek/. Az a indok hogy szeretnék támogatni új biztosítók belépését elég szánalmas , ma kb 15 biztosító tevékenykedik az országban.
Kedves bükkberg!
Ez egy sajátos bazár!
Az eladó akár akarod, akár nem, lenyomja a torkodon!
Érzed, kicsit büdös, kicsit káros, kicsit mérgező.
Csakhogy a demokrácia allergiás rá!
Már ennyitől is elhal!
Kezd ez az eqész alkotmányosdi hasonlitani eqy török bazárra.
Tessék,tessék itt lehet alkudni.