Nehezen emészthető jelenség: állateledel konzervre fanyalodnak somogyi kisnyugdíjasok. A megkérdezett idős asszony azt mondta: így legalább akkor is kerülhet némi hústartalmú étel az asztalára, ha már fogytán a nyugdíj.
Nagyatádon Seres István is szembesült a jelenséggel. – Az egyik áruházban az állateleledes soron találkoztam össze egy nénivel – mondta Seres. – Megkérdeztem, mióta van kutyája. Erre válaszolta szinte sírva, hogy nem az ebnek, hanem magának viszi a konzervet. Elmondta: szégyelli, de nem tehet mást. A pénze kevés, és nincs kihez segítségért fordulnia. Ide jutottunk Pityukám – mondta nekem –, felépítettük ezt az országot, most pedig ezt kell ennünk, mert nem telik másra. Annyira megdöbbentem, hogy csak azt tudtam válaszolni:
nem magának kell szégyenkeznie emiatt, hanem a politikusoknak.
Elég szigorú egészségügyi szabályok szerint készítik az állati fogyasztású termékeket, mégis más a végeredmény, mint a humánnál – mondta Szujóné Ponyi Andrea barcsi állatorvos. – Azok a vágóhídi melléktermékek kerülnek a konzervekbe, melyeket emberi fogyasztásra már nem használunk fel. Persze vannak olyan konzervek is, amelyek valódi színhúsból vannak, ezek a jobb minőségűek, melyek meglehetősen drágák, míg az „ócska” minőségűek olcsóbbak. A konzervek általában 400 és 1200 grammos kiszerelésben kaphatóak, az áruk párszáz forinttól több ezerig is terjedhet - írta a
Somogy online cikke.
A szakember szerint az emberek inkább fagyasztott kutyaételt, például lábat, csirkenyakat vásárolnak. Ezek általában darabolás hibásak, esetleg toll maradt rajtuk, tehát nem felelnek meg a szabványoknak.
Egy kilogramm állati fogyasztásra szánt
csirkeláb például kilogrammonként mintegy 180 forintba kerül, mindezt a hentesnél hozzávetőlegesen 400 forintos kilónkénti áron vehetjük meg.
Állati eredetű összetevők
Ha a húsok a címkén úgy szerepelnek, mint marha- vagy bárányhús, besorolhatók az olyan vázizmos -(húsos) és izmos szervek közé, mint például a szív, a nyelv, és a rekeszizom. A „baromfi” feliratos eledel
csirke, kacsa-, vagy pulykahúst, bőrt és csontokat is tartalmaz. A halak felirat a megtisztított egész halak vagy darabolt halakra vonatkozik. Vannak melléktermékekből előállított eledelek is. Ezek magukba foglalják a tüdőt, lépet, vesét, agyat, májat, vért, csontokat, zsírt, gyomrot és a beleket. Nem tartozik ide a szőr, a szarvak, fogak, és a köröm. Az olyan baromfi-termékek mint mondjuk a nyak, fej, lábak, fejletlen tojások, és a belek, de a tollak nem kivéve azokat, amelyek óhatatlanul bekerülnek az elfogadott feldolgozási eljárás alatt - írta a Somogy online.
Európai nyugdíj
Németországban 856 euró, Ausztriában 1096 euró, Franciaországban 1300 euró az átlag nyugdíj, Hollandiában az állami nyugdíjminimum 1035 euró. Németországban 900 euró felett kap nyugdíjat a nyugdíjasok 42 százaléka, 1500 felett 5 százalékuk, és 0,2 százalékuk 2100 eurónál is többet. Eközben – a KSH adatai szerint – Magyarországon 2011 januárjában 1 700 800-an részesültek öregségi nyugdíjban, teljes ellátásuk emelés előtti átlagösszege 99 644 forint volt. Somogyban a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 96 861, és a teljes ellátás emelés előtti átlagösszege 77 894 forint volt.
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szerintem, mire mi elérjük a nyugdíjkorhatárt, már kötelező lesz egerészni is!
Nem a Statisztikával annak számszerinti értelmezésével van a baj! Avval mink Országunkban nem tudtunk-tudunk megfelelö Demokrácia?? életszinvonalakat biztositani!4 Viszont Kapitalista átállásra került sor,igy már kitermeltünk 100 Dn MILIÁRDOST,kik szarnak a nekik Profitot,sibolt vagyont megtermelö beszélö szerszámokra,igaz az általuk NÉP képviseletként megválasztott Parlamento ülésezök is.Munkahelyeket,gyárakat,megszünntettek,fillérekért Privatizáltak,eladtak,s most már semmink nincs!!Viszont tömkelegével van Igérgetö,dumálo gép "Képviselöcskénk"Sebaj aki megéri 40-év mulva már történelmi multrol beszél,Addig meg Pusztulj igavono beszélö voksolgato-szvazgato "SZERSZÁM"
Nekem van kutyám is meg macskám is... Nem engedhetem meg magamnak, hogy konzerveken éljenek. a Tescos párizsi, meg a májas jóval olcsóbb. Azt veszem nekik. Mondjuk azt nem tudom, csak gondolom, hogy azok miből készülnek. Azzt nem tudom, hogy a hús hola kerül, de azt bizton állíthatom, hogy a legtöbb felvágott vágóhídi hulladékból készül. Lehet, hogy a mai világban az állateledeles konzervek jóval minőségibb összetevőket tartalmaznak. Ugye... a mai világban jóval több állatvédelmi törvény van, mint nyuggervédelmi...
Szeretem a KSH adatait. Az én fizum meg a főnököm fizujából 300 ezres átlag jövedelem jönne ki nettóban!....és nem én keresem a többet..
Ezek a kisnyugdíjasok mivel nem kerestek 100 ezreket aktív korukban, kötve hiszem, hogy dúskálnának.....szörnyű ami ebben az országban történik, tragédia...csak azt nem tudom, ezeknek a tetveknek nincsenek szüleik?????Igaz azoknak nem kell nélkülözni, mert pici fiacskájuk a többi szerencsétlen kontójára összelopja nekik.....
Úgy tűnik mikor a nyugdíjról szavaztak, szemük előtt az éhező kutyájuk képe lebegett.
Ezért azután a törvényük kiveszi az őket felnevelő generáció kezéből a csirkelábat is, de ez mehet a kutyájuknak.
Csont meg egyébként ismeretlen fogalom számukra, főleg a gerincükben van mészhiány.
Az írás 70 és 99 ezer forint között említi a nyugdíjasok vagy a nyugdíjszerű jövedelmet "élvezők" bevételét...
Nos, ténylegesen ezeknél (a cikkben feltüntetett összegeknél) jóval kevesebbet kapnak pl. a rokkantsági nyugdíjban lévő honfitársaink, akik nek a jövedelme átlag 40-70 ezer forint között van.
Ezek az ezrek-százezrek valamikor dolgoztak. Mikor fizetésükből - az elmúlt évtizedekben - elvették a majdani nyugdíjuk alapját képező összegeket és azt ígérték nekik, hogy gondtalan, békés öregkor vár rájuk, hazudtak nekik, félrevezették őket, bűncselekményt követtek el ellenük.
Napjainkban egy nyugdíjas annyit sem kap havonta, amennyiből eltemethetnék. Melyik párt vagy kormány biztosítja egykoron azt, hogy a temetés díja nem lehet több, mint az elhúnyt nyugdíjas egy havi jövedelme?