Lejárt a liberális gazdaságpolitika ideje! – jelentette be egy lendületes, nagy apparátusok élén szolgálatra kész Matolcsy György múlt csütörtökön a Gundel étteremben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének kissé komor hallgatósága előtt. A jól szituált közönségen látszott: bár mutatják nekik, még nem látják az alagút végét. Még minden viszontagságot lehetségesnek tartanak. BARÁT JÓZSEF járt a helyszínen.
Lapzártakor érkezett a hír: az Európai Bizottság és az IMF közös tárgyalóküldöttsége nevében Barbara Kauffman delegációvezető kijelentette, hogy a bizottság elégedett a magyar gazdaság konszolidációjával, és teljesíthetőnek tartja a 2010-es hiánycélt. Az IMF képviselője, James Morsink közölte a Fidesz vezetőivel: a szervezet nem tolerálná azt a párt jelzéseiből kiolvasható gazdaságpolitikát, amely 7 százalék fölé lökné a hiányt.

Bazánth Ivola felvétele
A liberálisok azt hiszik, hogy az egyensúly mindenek fölött való, de ez nem így van, mondta a Fidesz (egyik) vezető gazdaságpolitikusa. Kifejtette: túlhaladott az elmélet, amely szerint a fellendülésnek az egyensúllyal kell kezdődnie, hogy a beruházásokba áramoljon a tőke, a befektetések foglalkoztatást fialjanak, az meg növekedést.
Matolcsy szerint a szociális piacgazdálkodási modellé a jövő, amely szerint nem az egyensúlyra, hanem a foglalkoztatási mutatókra kell építeni. Ha ugyanis nő a foglalkoztatottak száma, akkor beindul a növekedés, ez megteremti az egyensúlyt, így tovább nőhet a foglalkoztatás szintje.
Matolcsy György, a Fidesz-kormány második két évének gazdasági minisztere, a Széchenyi-program, a Fidesz lakástámogatási rendszerének atyja – Járai Zsigmonddal ellentétben – sohasem volt a kemény költségvetési szigor embere. Mostani közönségén látszott, bár szeretnék hinni, hamar megvalósítható ígéretnek venni, amit hallanak, de erre egyelőre képtelenek.
– Nézze –
mondta a 168 Órának Futó Péter, az MGYOSZ elnöke –, számunkra nincs fontosabb ígéret annál, mint amit Orbán Viktortól hallottunk, hogy tíz év alatt megteremthető egymillió új munkahely. Nemcsak a mi számunkra, de az ország számára is tragikus, hogy 50-55 százalékon áll a foglalkoztatás az uniós átlagnak megfelelő 67 helyett. Ugyanakkor tudjuk, hogy fiskális stabilitás nélkül nem lehetett továbblépni, látjuk, hogy a világ értékeli a hiánycsökkentést.
Lapzártakor érkezett
Az Európai Bizottság és az IMF közös tárgyalóküldöttsége nevében Barbara Kauffman delegációvezető kijelentette, hogy a bizottság elégedett a magyar gazdaság konszolidációjával, és teljesíthetőnek tartja a 2010-es hiánycélt. Az IMF képviselője, James Morsink közölte a Fidesz vezetőivel: a szervezet nem tolerálná azt a – párt jelzéseiből kiolvasható – gazdaságpolitikát, amely 7 százalék fölé lökné a hiányt.
És tényleg: nyilvánvaló, hogy nem lesz könnyű megtalálni az új munkahelyek létesítésének forrásait. Hiszen maga Matolcsy is a Nobel-díjas Joseph Stiglitz közgazdászt idézte a válság alakulásáról: még távolról sincs vége. A várható Fidesz-kormány gazdasági tárcájának (egyik) várományosa szerint 2013 előtt nálunk nem lesz fellendülés, addig visszaesésekkel tarkított stagflációra számít. Nyilvánvaló tehát, hogy az új kormánynak nem lesz fiskális mozgástere, költségvetési eszközökkel nem operálhat.
Matolcsy azonban lát kiutat: a gazdaságot monetáris, tehát jegybanki eszközökkel, például alacsonyabb alapkamattal élénkítené, a bankok kéthetes jegybanki betétekben lefagyasztott pénzét pedig a piacra terelné.
– A pénzszűkéből pénzbőséget kell teremteni, a bankokat hitelezésre kell ösztönözni – hangoztatta a szónok.
A pénzbőség lehetőségét persze boldogan fogadnák a gyáriparosok (is), ám a kedvező kilátásokat beárnyékolja, hogy Matolcsy szerint a kormány 3,8 százalékos hiánycélja nem tartható, a Fidesz egyenesen ennek majdnem duplájával, 7,3-7,5-tel számol. Az ellenzéki párt szakértői szerint az elmaradó bevételek 140-190 milliárdos bizonytalansági tétele rendezhető a tartalékokból, ám ők úgy számolnak, hogy megugrik a kiadási oldal is, méghozzá százmilliárdokkal.
A Növekedéskutató Intézet igazgatója szerint számos célra kell több pénzt adni, mint amennyivel a kormány számol: pénz kell majd az MNB veszteségére, az MFB árfolyamgarantált hiteleiből keletkező többletigényre, a BKV-ra, a MÁV-ra, a kórházakra és az állami bürokráciára, ha nem változik a struktúra.
HozzászólásokÖsszesen: 40 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Hadd csatlakozzam az előttem szóló két hölgyhöz.Hiányoznának a gondolatai gyuri,a logikus,világos okfejtései.
Nem lenne jó egyoldalúvá válni sem.Bár engem hegyaljai már elküldött innen,nem viszonzom a szándékát.A realitás az,hogy nagyon sokfélék vagyunk,különféleképpen gondolkodunk.Addig azért jó lenne eljutni,hogy nem bélyegeket ragasztunk egymásra,hanem az adott témához szólnánk,cserélnénk gondolatokat.Mert én tényleg hiszem,hogy a bölcsek köve senkinek nincs a zsebében.És attól,hogy más véleményt hall,még nem lesz kisebb.Sokat leszűrhetünk belőle:milyen világban élünk,merre megyünk tovább?
Kedves Gyuri!
Csatlakozom Tusihoz és kérlek, abba ne hagyd a véleményed megírását nekünk!
Nincs igaza "hegyaljai"-nak, elolvassuk az írásaidat,a többiekét is, még akkor is, ha éppen nem válaszolunk rá.
Egy kicsit olyan ez a levelező-fórum, mintha "szemináriumon" vitatkoznánk, bár néha félresiklanak a gondolatok.
Amúgy szerintem "hegyaljai" mintegy "polgárpukkasztásként" írogat, biztosan örömet szerez neki, ha azt gondolhatja, hogy másokat bosszant.Az utóbbi időben azért mutatott néha szolidabb arcot is, lehet, hogy szándékosan, vagy véletlenül?
A ferixx szerintem is más kategória, még érdeklődéssel is olvashatnánk egy annyira más véleményt, csak ne hajtogatná rögeszmésen mindenkinek, hogy "szégyellje magát"!Valahogy nagyon megszállottnak látszik.Amíg csak "beszél" talán nem gond, csak attól kell tartani, ha a küldetéstudatosok a hatalomban aktivizálni tudják magukat.
Egy egyoldalú fórum tényleg nagyon unalmas lenne, akkor inkább én is távol maradnék,jobban kitartanék a keresztrejtvény mellett.
Maradjunk tovább mindnyájan és beszélgessünk legalább mi, ha már a nagyjaink még ennyire sem értenek szót egymással!
Nekem hiányoznátok.Ennél érdekesebb már csak a személyes találkozás lehetne.
Kedves "gyuri"
Én - bár nem kapcsolódom be gyakran a beszélgetésbe - de esténként előveszem a gépemet, és belenézek a "fórumba". Azokban a témákban, ami érdekel, minden bejegyzést elolvasok, és ha Ön hosszan ír, akkor azt is végig olvasom, természetesen. Szeretem mások gondolatait, okfejtéseit megismerni, ezért kérem, ne zárkózzon be. Nekem jól esik olyanokkal "találkozni", akik véleményét közel érzem a magaméhoz. Ebbe a csoportba mások is tartoznak, nem említek "neveket", aki érintett, tudja kire gondolok. Én ferixx-et is elolvasom, és hegyaljai-t is. Róla elmondhatom, hogy - bár néha majdnem olyan sztereotíp mint a tarkabarka kistehén volt - valamit fejlődött. Például mondatokban kezd gondolkodni. Meg valahogy békülékenyebb is néha, bár rögtön meg is bánja és megint támad.
Ha egyoldalúvá válik a fórum, nem fogom felkeresni, és ezzel kicsit szegényebb is leszek.
Üdvözlettel Tusi.
Kedves "gyuri"
A kiszállás nem megoldás , mert marad a selejt. Nem kell velük foglalkozni, eddig már nekem is sikerült többnyire eljutnom. Azért továbbra is érdeklődve várom véleményeit , még ha elöfordulhat, hogy az élettapasztalatunk esetleges különbözösége miatt, nem látunk mindent egyformán. Ettől izgalmas ugyanis a világ.
Hiába,ha valaki hegyaján debilisnek születik az is marad.
Tisztelt DONJ! Köszönöm a jóindulatát, valóban igaza van. Többször elhatároztam már, hogy nem ugrok be az ostobák provokációjának, de gyenge vagyok és gyakran elvesztem a türelmem. Ígérem, megfogadom a tanácsát és sokkal ritkábban fogok jelentkezni a jövőben.
Abban is igaza van, hogy itt nem számítanak az érvek, csak az érzelmek és ezekkel nem lehet vitatkozni, hiszen érvekkel érzelmek ellen menni nem lehet. Mégegyszer köszönöm!
Lehet hogy az időjárás teszi , de mazochista módon beszállok néhány mondat erejéig.
Kedves "gyuri"
Mi itt többen, abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy az agy gondolkodásra való, és a beszéd, vagy jelen esetben az írás, ennek a gondolatiságnak a megjelenítése. Lehet viccelni, ironizálni, néhányan hiteles szakami multal, még igazán okos ötletekkel is előállhatnak. Egyet nem lehet . Kulturáltan vitatkozni. A " hegyaljai" féle (általa vállalt volt MSZMP -sek)körével nincs baj . Az elmult rendszerben nekik azért kellett a pártkönyv , hogy amögé bújva, jól lehessen megélni a 8 általánosból, munka nélkül. A veszély a "ferrix " fedőnevű féléknél van, mert irni, olvasni is tudnak, (érvelni már kevésbé), de még mindig valami anti világról álmodoznak. Olyanról, ahol lehetett vitézi cimet kapni, büszkén viselni. Az egyik fórumon azért szidta az SZDSZ volt vezetőit, mert állitólag AVH-s volt az apjuk. Na szegény gyerek, ha ezt az anyja hasába tudta volna, biztos nem jön elő. Ö az a fajta aki ex-katedra kijelenti , hogy a fiuk felelősek apjukért. Na ez aztán a darvinizmus igazi magyarázata. Hosszan sorolhatnám ki mindenki érintett a jobboldalon, hasonló felmenőkkel, de Neki, minek. Ö rögtön cionistázik és kedvenc mondatát használja " szégyeljük mindannyian magunkat". Erre mondják: a legveszélyesebb az okoskodó, de gonosz ember. Mi pedig ugrunk a provokációra. Rájöttem nem éri meg, ezért csak az egészsége megóvása miatt irtam Önnek ezt a néhány gondolatot.
Természtesen, hegyaljai! Pontosan ez a baj, hogy ön nem olvas el semmit, így soha nem fog fejlődni!
A teljes kiürülés következett be hegyajján.
Na, itt az újabb nagyokos, ferixx! Az mit jelent önnél, hogy: "A magyar emberek ezt is maguknak köszönhetik. Függőségben tartják őket.
Maguk engedik be az országunkba a silány, ám olcsó és idegen termékeket. Maguk tartják a honi fizetéseket oly alacsonyan, hogy vonzó legyen e szennyeknek az ára a magyar emberek számára."? Kik azok a maguk? Ön nem itt élt ebben az országban? Ön nem itt csalt és csal adót? Ön nem itt frusztrálja a környezetét, ahelyett, hogy hasznosan dolgozna? Ön nem itt, ebben az országban vásárol élelmiszereket? Ön nem itt gyárt használhatatlan dolgokat? Ön nem itt szennyezi a vizet, a levegőt? Ön nem itt "gyártja" a rengeteg hulladékot? Ön nem itt veszi a silány és olcsó idegen termékeket? Ön nem itt jár külföldi autóval? Ön nem itt használ hozzá külföldi üzemanyagot? Ön nem itt issza a külföldről behozott kávét, vagy teát? Ön nem itt dobja el a szemetet az utcán? Kik azok a maguk? Hogyan tartják "maguk" alacsonyan a fizetést? Kik? A multi cégek? Az önkormányzati cégek? Az állami cégek? A kisvállalkozók? A hivatalok? Miféle szöveg ez? Mindent másra fogni! Maguk! Ha ön nem részese mindannak, ami itt történik, akkor ön hol él? Ha nem itt, akkor milyen jogon szól bele abba, ami itt történik? Ha itt él, akkor ön is részese mindennek, akkor viszont ne járjon a szája és ne mutogasson mindig másra, vállaja mindazt ami itt történik. Az ilyenek miatt tartunk ott, ahol. Másra mutagotni az megy! De az, hogy ön is tegyen valamit az asztalra, az nem. Szégyellje magát! Maga!
Tud olvasni?Olvassa el a "35-s" beírást.
Fekete urat a világ elismerte, Japán, Kina stb igénybe vette a szaktudását, persze lehet, hogy azért alkalmazták mert semmihez sem értett...viszont ott kezet fogtak vele, nem véletlen.
Orbán Viktor Mihályt a világ mely részére hivták meg szakérteni?
ha má`annyit tud...
Mindent viszacsinál, minden faluba visza az iskola, posta, vasut, ja, hogy ne soroljam, már ez nem érvényes? akkor mit széditi a népet.....igy van az a bizonyos két pofon is, csak nehogy ö kapja a keblén melengetett, védelmét élvezö Jobbiktól, és a hozzájuk csatlakozó szépszámú seregletektöl...
Drága ferixx!
Nem értem mit is akarsz mondani számomra /nem elütés volt...tudodmit, eltaláltad és?/
Mongggyuka #17es hsz-t mivel tudnád cáfolni?
Ugyan is az a téma, nem pedig a magyar helyesírás...../kösz, hogy tanítasz;-}}/
Csipkelödöl azokkal akik nem a te véleményeddel értenek egyet, aztán durvulsz....megszokott dolog itt a hozzád hasonlóktól..nem meglepö..
Kicsit unalmas a terelgetözsdi, de kibirjuk.....
részemröl be vagy fejezve/vagy ly-nal köll írnya?/ nem te döntöd el mit mikor azt sem, hogy hogyan irjak. Egyenlöre.....
Igen válaszolok és azt mondom,hogy ilyen alacsony szintű felkészültség-
gel mint az itt beíró néhány jobbos ordibál felesleges vitába szállni.
Ők nem vitáznak,ők kijelentik,harsogják sületlenségeiket.Gátlástalanok,
stílusuk alpári.Több esetben nézeteik egybeesnek az újfasiszták néze-
teivel.
ferixx!
nicolas valószinű válaszolni fog, de annyit hadd jegyezzek meg: Fekete János tevékenységét ön jól láthatóan nem ismeri! Amit megírt, az az amiröl ön úgy gondolja igaz, de az nem biztos, hogy igy is van!
Az is jól látszik, hogy önnek fogalma sincs gazdasági, világgazdasági folyamatokról, az azokat szabályozó nemzetközi szerzödésekröl, melyeket az országunk mérete,annak csekély piacot jelentö létszáma, valamint az önellátási alkalmatlansága döntö mértékben befolyásol!
Mélyen tisztelt hegyaljai! Tudja, a tanulatlanság, az inteligencia és a műveltség hiánya, a bunkóság nem érdem és hála Istennek még nem nyújt követendő példát ! Érdemes lenne tanulnia, talán némi tudást, illemet, társalgási stílust még sikerülne elsajátítania. Higgyje el, nem válna kárára, ha még eddig nem is sikerült élnie a fent említett lehetőséggel.
hegyaljai!
Köszönöm, hogy segített megmutatni a kettönk közti kulturális különbséget!
Szeretném remélni, hogy ön nem a várható következö kormány támogatóinak reprezentánsa!!!
Maga bunkó!
még annyit:
Az igaz magyar ember veri a mellét a nemzeti öntudattól, gyülöli a multikat és közben még vasárnap délután is megtölti a parkolóit és ott az olcsóbb, külföldi terméket vásárolja!
Ez is alátámasztja a kritikámat az ön által védett Viktori álomvilág vázolással szembe!
A Viktor és ön is a támogatóival együtt azt sem tudja, mi gyakorlati realitás, igy azt sem láthatja, hogy mennyire távol van attól!
ferixx!
A Fekete úrról nicolas leírta a véleményem!
Az áruk szabad vándorlását, pedig ha tetszik, ha nem az Uniós tagságunk és egyébb nemzetközi szabadkereskedelmi szerzödések és többek közt a GATT nemzetközi vámegyezmények szabályozzák!
Hogy önnek fogalma sincs, hogy Magyarország a világgazdaság nagyon kicsi része, nyitottsága és mérete miatt nagyon is kiszolgáltatott!
Ha tetszik nekünk, ha nem, mivel nem vagyunk önellátóak és kicsi a belsö piac, még sokáig az is marad!