Fekete járőrök lepték el a hajdúhadházi utcákat. A Jobbikhoz közeli polgárőrök Gyöngyöspata után most itt temették el a nyugalmat. Vona szerint Pintér belügyérnek volt fekete az elmúlt hét. Nincs igaza, mindannyiunknak az volt.
Még a szél is nekifeszül Hajdúhadháznak. A roggyant házak utcáit lelakatolják a rendőrbuszok. Cigány gyerek játszik a porban. Csak a labdára figyel, nem ügyel a temetői sokadalomra. Fekete, bakancsos osztag a sírok között. Vona Gábor összekulcsolt kézzel áll mellettük. Farmer, fekete zakó, ájtatos tekintet. Gyöngyöspata után most itt temeti a Jobbik a nyugalmat. A halálra vert néni koporsóján tompán dübörögnek a rögök. Mesélik, cigány fiatalok törtek be hozzá, utcabeliek verték össze hatvanéves fiával együtt.

Riskó Gáspár felvételei
Vona Orbánt ekézi, és Pintéren gúnyolódik
Öreg biciklik hozzák ki a temetőből a panaszt.
– Maradjanak a gárdisták – sóhajt egy fejkendő.
– A saját udvarán se lehet biztonságban az ember – kontráz egy másik.
– Még a terményt is elviszik – köszörüli a torkát a harmadik.
Az út túloldalán hegyekben állnak a fémroncsok, az öregasszonyok mellől lovas szekér viszi tovább a semmit.
Vége a műszaknak: pattog a labda a művelődési ház udvarán. Lapátra támaszkodnak a kezek. Tereprendezés volt a munka, jöhet a szórakozás.
– Három napja vajas kenyeret eszek, de nem lopok. Így tanított engem az anyám – mentegetőzik a cigány ember.
Közmunkán van itt: negyvenegy éves, kérges a tenyere, riadt a tekintete. Azt mondja, az önkormányzattól alig több mint húszezret kap, alkalmi munkákat vállal, kukázik a piacon. Nemrég elkapta a rendőr, mert nem volt lámpa a biciklijén: húszezer a bírság. Nem tudja, miből fizeti ki. A jard odacsap, ha cigányt lát.
– Félnek a gyerekek a gárdistáktól, csapatostul mernek csak iskolába járni – sóhajt egy másik közmunkás. – Minek jöttek ezek ide? Eddig is volt bűnözés, ezután is lesz. Nem a cigány vagy a magyar lop, hanem a szegény.
Bólint a kisegítő iskola gyógypedagógusa. Középkorú férfi, mégis mélyen a homlokába süppednek a ráncok:
– Néhol olyan nagy a szegénység, hogy ládákban alszanak a gyerekek a fészerben.
A tanár mellett tinik vihognak, ugrálnak, feleselnek. Cigányok mind. Nem értik, mi zajlik most Hajdúhadházon.
– Meg akarsz minket verni? – erősködik az egyik.
– Dehogy – mosolygok rá.
– Újságírók – magyarázza neki a tanár.
Megnyugszik. Szalad a többiekhez.
A környéken bezárt a dohány-, a cukor-, a konzervgyár. Nincs munkalehetőség. Nem csoda, hogy nagy a szegénység. Ha más nem is, de a napszám segít, vagy Nyíregyháza, Debrecen ad munkát. Akinek semmiből sem jut, lopni megy. Vannak családok, ahol generációknak nincs és nem is volt munkája.
– Ennek ellenére nyugalom van a városban, szeretek itt élni – mosolyog a tanár.
Nem értheti ezt idegen.
Hajdúhadház eddig csak a rossz hírekkel került be az országos krónikákba: évekkel ezelőtt Rapcsák, a néhai hódmezővásárhelyi polgármester tanár lánya itt rontott neki késsel a cigány gyerekeknek, mert állítólag pokolian rosszak voltak. Három éve a Legfelsőbb Bíróság elmarasztalta a várost, mert két iskolájában elkülönítve oktatták a romákat. Az önkormányzatnál azt súgják: béke van a településen, nincs rasszizmus.
Mégis gyűlnek az aláírások: a nép maradásra bírná a feketeruhásokat.
Aggódik a kisegítő iskola tanára:
– Csak el ne csattanjon egy pofon, mert akkor elszabadulnak az indulatok. Mi lesz, ha egyszer elmennek a gárdisták? Megoldódik a szegénység? Több pénzt kellene adni a rendőröknek, munkahelyekre lenne szükség!
Tasó László fideszes országgyűlési képviselő is ezt mondja a telefonban:
– Ők elmennek, de a baj itt marad.
Szerinte nem indokolt ez az erőfitogtatás, a „látszatjárőrözés”.
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A weimarizálódás vagy weimarizáció a politológiában egy demokratikus, jogállami rendszer felbomlásának és diktatúrává válásának folyamata, melynek során az állam elveszti erőszak-monopóliumát, és a szélsőséges politikai erők saját erőszakszervezeteket hoznak létre, amiket utcai harcokra és politikai gyilkosságokra használnak fel, ami a köztársaság intézményeinek meggyengüléséhez vezet. Az elnevezés az 1919-ben alakult Weimari Köztársaságra utal, amely a gazdasági világválság és az elvesztett első világháború utáni megalázó békeszerződés nyomása alatt végül a náci diktatúrába torkollt.[1]
Magyarország A.D. 2011. Európa kellős közepén a XXI. században.
Bravó fidesz, bravó Orbán, bravó Pintér. Bravó mszp, bravó egyházak és Tömjén Zsolti. Bravó kisgazdák, mdf és az összes naplopó segglyuk, amelyik itt felvonult az elmúlt 20 évben és nem csinált szart se.
T, #9!!!
üdvözlöm, nem tudtam, hogy távorvos.
Diagnózist- ilyet- mindenki le tudna irni....
Heves megyei lakos vagyok, ugyhogy nem kell a sok süketelés.
Bünösnek kikiáltani egy magyar népcsoportot nem normális.
Ha ennyire kemény legénykék, miért nem találják meg az elkövetöt, nem hiszem, hogy lenne olyan személy aki helytelenitené ha azt móresre tanitanák.
fóbiáról nem vitatkozom, nem vagyok erre -sem- kiképezve...
Egyébként van egy levél egy gyöngyöspatai nem cigány asszonytól itt a 168 órán "És minket ki véd meg " címmel, ketten írtunk hozzá észrevételt, senkit sem érdekel, pedig már napok óta ott van, az olvasók írták cím alatt.
Rózsa Misi, maga tisztában van a dolgokkal vagy csak sürgősen írhatnékja volt. Eddig egyetlen cigányt sem támadott meg sem a "polgárőrség" sem a véderő, viszont azért mentek oda mert a nem cigány lakosságnak elege volt abból, hogy a cigányok bántalmazták őket.( Amikor a rendőrség felszólította a "polgárőröket", hogy hagyják el a települést, órák alatt több mint 1000 aláírás gyűlt össze amiben a nem cigány lakosok kérték, hogy ott maradhasson a "polgárőrség" )
Úgy, hogy remélem mennek majd azokat is megvigasztalni akiket tényleg bántalmaztak !
Egyáltalán tudja, hogy hol van Gyöngyöspata ?
Józsika!
Nem tisztem megvédeni és elítélni senkit.Nincsenek rossz érzéseim a polgárőrségek miatt hiszen az ország nagyobb részében működnek ezek
közmegelégedésre.Nem gondolod hogy inkább a rendőrség lenne az erre hivatottabb szervezet? Magánemberek a közösség megbízásából szerintem nyugodtan örködhetnek és ha van olyan szerződés vagy felkérés bármelyik érintett önkormányzattól hogy felkéri az egyesületet egy figyelő-jelző szolgálatra (akár karitatív alapon is)
akkor ezt akceptálandónak tartom.Ha van ilyen jó lenne a közvélemény elé tárni. Azt azonban józan gondolkodóknak nem kell magyarázni hogy másokat fenyegetni nem megengedhető.Amenyiben a rendőrség nem képes rá akkor az önkormányzat ill. az orsz.képviselő kell hogy lépjen.
Nem akarok senkit a "járőrözők"közül megbántani de nem tartom okos dolognak hogy ilyesmire adják a fejüket.
Jobbikos Tibi!
Az általatok elvetett alap-törvény pont a magántulajdon védelmében jelent komoly előre lépést. Adjon az Isten egész Magyarországnak!
Rózsa Misi!
Minden szavaddal egyetértek.
érthetetlen, hogy miért engedi, azt a hatalom, hogy egyre elgennyesedjen mindanyiunk szégyenére, ez a hihetetlen dolog a XXI. század elején Európa szivében....
Nem hiszem, hogy bármekkora tüntetés eredményes lehetne...
Végülis megsértették az ország miniszterelnökét, és belügyminiszterét
mégsem történik semmi.../holott,a repülö-tér névváltoztatásnál a kritizálók ráfáztak../
sok helyen olvasni, hogy ez is csak paraszt vakitás....lám elis engedték az elöállitott akármilyen sereg tagjait....
és még jó eset lesz, ha nem kérnek kártéritést...hmm.
Ami Gyöngyöspatán történik, az ország szégyene. Ami Gyöngyöspatán történik, az a jogállam, de mondhatjuk azt is akár, hogy az állam totális kudarca. Ami Gyöngyöspatán történik, az a legmocskosabb vérkorszak visszatérésének első komolyabb hulláma. Hol van a Magyar Köztársaság? Hova lett az állam? Egyenruhás militarista nyilas csoportok szabadon menetelhetnek falvakban félelmet keltve emberekben. Gyerekeket és asszonyokat kell kimenekíteni Gyöngyöspatáról, hogy biztonságban legyen a testi épségük az életük! A rendőrség az állam áll és néz, néha elhangzik egy morgolódó megjegyzés, de nem történik semmi. Gyöngyöspata, olyan, mintha nem lenne már a Magyar Köztársaság része, hanem a Jobbik Birodalmává vált. Nincs magyarázat és nem is lehet magyarázat arra, hogy a rendőrség miért tehetetlen. Amikor azt mondják, nincsenek törvények rá, hogy hasonló esetekben megfelelő eréllyel eljárjanak, akkor a rendőrség hazudik. A Magyar Köztársaság törvényei, egyértelműen tiltják, hogy bárki másokat fenyegethessen, hogy erőszakszervezeteket alakítsanak, mely szervezetek függetlenek az államtól magától. A törvényeink jók és alkalmasak lennének arra, hogy megvédjék a megtámadottakat, de csak abban az esetben, ha a jogalkalmazó hajlandóságot mutatna arra, hogy a létező törvényeket megfelelően használja. Nem a törvényeinkben keresendő a hiba, hanem a jogalkalmazóban és az államban.
Gyöngyöspatán nyilas söpredék vette át az irányítást és az állam tűri , hogy ez így történjen. Gyöngyöspatán egy aljas és erőszakos hungarista magánhadsereg tart rettegésben embereket. Gyöngyöspata a bűn települése lett. Meddig lehet elvárni a megfélemlítette, megtámadott romáktól, hogy önmérsékletet tanúsítsanak? Ha én lennék a helyükben, ha egy erőszakos csoport az én gyerekeimet fenyegetné, már rég lapátot ragadtam volna és azzal esek nekik, betörni a fejüket. Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel nem oldanék meg semmit, de ha azt kéne látnom,hogy az állam nem védi meg a családomat, és azt támadás érné, akkor én védeném meg őket, minden eszközömmel. És nem hiszem, hogy normális ember ezért erkölcsileg engem ítélne el, akkor sem ha a törvény igen. Szerencsére a Gyöngyöspatai romák, sokkal bölcsebbek és higgadtabbak nálam és a provokációra, az erőszakra, nem erőszakkal feletek eddig. De meddig lesznek képesek uralkodni a természetes indulatukon? Mi történik akkor, ha elszakad a cérna, és valaki úgy dönt, hogy elege van ebből, nem bírja tovább és visszaüt? Ha ez bekövetkezne, elszabadulna a Pokol teljes valójában és életek lenne vélhetőleg az ára.
Tényleg meg kell várni azt, hogy elszabaduljon teljesen az erőszak? Kinek az érdekét szolgálja és mivel ez az egész? A Jobbik röhög az államon és büszke lehet arra, hogy sikerült egyértelmű győzelmet aratnia látszólag a jogállam felett. A Jobbik és magánhadserege, hatalomhoz jutott azáltal, hogy az állam képtelennek bizonyult arra, hogy tegye alapvető kötelességét. Vajon Pintér Sándor és Orbán Viktor nem tudják, hogy emberileg és politikailag egyaránt tűrhetetlen ami Gyöngyöspatán történik? Vajon Pintér Sándor és Orbán Viktor nem tudják, hogy emberi életekkel játszanak azáltal, hogy nem zavarják el határozottan a militáns hungarista csőcseléket a településről? Szép szóval ezek nem fognak onnan elmenni, itt már teljesen egyértelmű, hogy az állam részéről kell velük szemben erőszakot elkövetni, hiszen az állam az egyetlen olyan valami, ami a törvény felhatalmazása által, jogosan alkalmazhat erőszakot. Ez a nyilas csőcselék, csak addig mer nagy hanggal bírni, addig mer keménykedni, amíg tisztában lehet azzal, hogy cselekedeteiknek nem lesz semmi érdemi következménye. Ha az állam és a jogalkalmazó tenné a dolgát és a törvényt felhasználva, jogos erőszakot alkalmazna ezekkel szemben, véget lehetne most még vetni a pestis terjedésének. Pintér Sándor és Orbán Viktor, most még tehetnek valamit. Ne legyenek illúzióink, ha a Pokol elszabadul teljesen, már elveszti az állam a cselekvés szabadságát is. Hatalmas tragédia szélén táncol az ország és a jogállam, hogy a baj elkerülhető legyen arra minden megoldás az állam, a kormány kezében van.
Gyöngyöspatán a nyilas söpredék megsérti a törvényt. Gyöngyöspatán a nyilas söpredék szembe megy a jogállammal és a Köztársasággal. Gyöngyöspatán a rendőrség, az ügyészség, az állam szeme előtt naponta követ el a nyilas söpredék bűncselekményt és ennek nincs semmi következménye. Hol van a belügyminiszter? Hol van a miniszterelnök? Hol van az országgyűlés elnöke? Hol van a Köztársaság elnöke? Hol van a Magyar Köztársaság?
Mit lehet itt tenni? Sokan vagyunk, akik rendszeresen hangot adunk nem tetszésünknek az ügyben. Sokan vannak, akik rendszeresen lemennek Gyöngyöspatára és a helyszínen igyekeznek tartani az emberekben, a megtámadottakban a lelket. Nem mondom, hogy ezek nem fontos dolgok , de láthatjuk, hogy érdemi eredményt csak ezzel elérni már nem lehet. Érdemes lenne egy nagy tüntetést szervezni a Belügyminisztérium elé, követelve, hogy az állam tegye a dolgát. Érdemes lenne petíciót indítani és benyújtani a belügyminiszternek, a miniszterelnöknek, az OGY elnökének, a Köztársaság elnökének. Nincsenek már rég illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ez érdemi változást hozhat el.De akkor is meg kéne tenni. És ha ez sem segít, ha az állam bénultsága nem változik, abban az esetben nincs mese nemzetközi bírósághoz, az EU-hoz kell fordulnunk azonnal segítségért. Mert ez így nem mehet tovább. Ez ellen azonnal lépni kell, amíg még lehet úgy lépni, hogy nincsenek halálos áldozatai a drámának. ELÉG VOLT!
megvolt az eheti cigánysirató riport, köszönöm.(nem tudtam mi hiányzik)
jövő héten ismét meglátogatom a 168 óra oldalát
Túl sokan állnak a képben.Jó lenne ha a Polg.mester meg a hivatalos szervek valami konkrétumról is beszámolnának. Szerintem senkinek sincs joga fenyegetni senkit.... ám ahhoz hogy a helyzet idefajult sokkal régebben kellett volna lépni. Emlékezzenek arra a napra amikor
valaki megélhetési bűnözésről kezdett beszélni nem bűnözésről....+
a kisértékű büneseteket(20000FT alatt) jegyzői hatáskörbe vonta...
Na azzal öntötte a zsírt a már akkor is pislákoló tűzre.Megértem a kárvallottak elkeseredettségét de elfogadni nem tudom az önbíráskodást sőt az sem ha ennek a kilátásba helyezéséhez segítséget hív. Nagy a felelőssége a Belügynek abban hogy milyen gyorsan kényszeríti ki a helyzet felszámolását.Nem a civil fellépést
kívánom támogatni de hogy példaértékű az biztos viszont a problémát nem tudja megoldani törvényesen ráadásul a fenyegetettség minden szereplő számára káros.
A jobbik ugyan ugy fog járni,mint a nácik,de addigra sok vér és mocsok fog,rá telepedni a magyarokra.Ezeknek a képviselőknek nem sül le a bőr a képükről,hogy csatatéré tették az országot,kicsinyes önző önös érdekből,bosszúbol,s mind ezt tették a magyar néppel.Remélem mindenki meg kapja a sorstól a méltó büntetést.
Az az ezer ember volt háromezer is. Én is ott voltam.
Amúgy üzenem a cikkírónak, aki nyilván azt kérdezi a címben hogy "meddig tűrjük a szélsőjobb masírozását", hogy a magyarok pedig azt kérdezték: "meddig tűrjük a normális életet ellehetetlenítő kisebbség bűnözését és terrorizálását?".
Ők is ezt kérdezték: meddig tűrjük? Hát eddig tűrték. Ha a rendőrség nem védi meg őket, megvédik ők magukat. Persze ezt nem engedi a rendőrség, így az egyértelműen a bűnözők pártjára állt.
Persze semmit sem csodálkozom azon, hogy a 168 órának ezúttal sem fáj a magyarokat ért sérelem, illetve hogy az okokat újfent összekeverik az okozattal.
Hogy a másik liberális alaptételről, a "rasszista csak fehér ember lehet" már ne is beszéljünk.
És még valami: a "demokratáknak" illetve a cigányságnak lehet hogy fekete volt a hét. A tisztességesen élni akaró magyarságnak viszont fekete ÉVEI vannak! Míg a hadházi cigányok csak egy hétig rettegtek, az ottani magyaroknak viszont ÁLLANDÓAN rettegésben kell élniük!