Medgyessy: csak Gyurcsány vissza ne térjen!
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának stúdiójában Medgyessy Péter volt miniszterelnök.
A Jobbik számára az MSZP által elkövetett hibák nyitottak teret, de felelősség terheli a Fideszt is – állítja. Szerinte a szocialistáknak „nyolc évük lesz a megújulásra” – ellenzékben.
„2004 végén, miniszterelnöki időszakom végén hatvan százalék volt az adósságállomány GPD-hez mért szintje, ez pontosan megfelel az uniós követelménynek” – állította Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Az adósság szintje szerinte 2005-től kezdett rohamosan megugrani, de ennek semmi köze nem volt sem az ő addigi kormányzásához, sem az általuk meghirdetett száznapos programokhoz (a közalkalmazotti béremeléshez és a nyugdíjemeléshez).
Medgyessy – aki 2002 és 2004 között, párton kívüliként vezette az MSZP-SZDSZ koalíciós kormányt – azt mondta: ha kormányon marad, belül maradtak volna az úniós ún. maastrichti kritériumon, ami hatvan százalékban limitálja az államadósság GDP-hez, azaz a bruttó hazai össztermékhez viszonyított arányát.
„A száznapos programnál lehetett tudni, mire ment el a pénz. Hogy 2005 után mire ment el, nem tudom, kívülről néztem én is a dolgokat, mint sokan mások” – nyilatkozta a volt miniszterelnök.
A mostani kampányban is sokszor elhangzó adócsökkentési tervekről a gazdasági szakemberként is ismert politikus azt mondta: az csak a költségvetési kiadások párhuzamos csökkentésével együtt lehetséges, továbbá el kell érni azt a kamatszintet, ami mellett érdemes fejleszteni, beruházni, ami mellett lehet növekedésre számítani.
Állítja: az elmúlt év kormányzása nem volt kárba veszett év, megteremtődtek a feltételei az adósság csökkenésének Magyarországon. Az ország komoly törlesztési kötelezettségek elé néz, de ha lesz gazdasági növekedés – márpedig erre lát esélyt Medgyessy Péter jövőre és 2012-ben –, akkor ez megteremti az esélyét az adósság lefaragásának.
Milyen a viszonya Gyurcsány Ferenccel, aki tanácsadója, barátja és politikustársa volt, majd őt követte a miniszterelnöki székben? Gyurcsány „megpuccsolta” Medgyessyt, ahogyan ezt a közvélemény egy része gondolja? – hangzott a Hattól Nyolcig kérdése.
„Talán igen”– hangzott Medgyessy válasza. Hozzátette: „Amikor megismertem Gyurcsány Ferencet, tényleg azt hittem, hogy egy jó képességű, komoly perspektívájú fiatalember. Hát, az ember tévedhet”.
Gyurcsány Ferenc küszöbön álló évértékelőjére – ami a hírek szerint az MSZP kampánystábját is meglepte – Medgyessy Péter úgy reagált: talán korrektebb lett volna, ha Gyurcsány azt mondja, azért szólal meg, mert újra vissza akar jönni a politikába. Medgyessy ugyanakkor nem hiszi, hogy ezzel olyan jót tenne a szocialistáknak a kampány finisében. „Ez az ő felelőssége, hogy javítani vagy rontani akarja a szocialisták esélyét” – szögezte le.
Az április választások várható eredményei kapcsán burkoltan nyolc év ellenzékiséget jósolt a szocialistáknak. „A szocialistáknak lesz körülbelül nyolc évük arra, hogy megújuljanak eszmeileg, személyileg és morálisan is ” – mondta.
A Jobbikról úgy nyilatkozott: nem tudja, mit fognak csinálni a parlamentben. A mostani kijelentéseik egy része hátborzongató. A párt népszerűségét azonban nem saját magának köszönheti, hanem alapvetően a szocialistáknak és persze a Fidesznek is. Az általuk elkövetett hibák sorozata nyitott ugyanis teret a Jobbik számára – állítja Medgyessy Péter.
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Alulírott "sivatagihal" tól idézet: Az önkormányzati választások után kellett volna Orbán Viktornak országos sztrájkot és polgári engedetlenséget hirdetnie. Továbbá felelősnek tartom mert nem akadályozta meg a rossz és országellenes reformokat...
Könyörgöm t.sivatagihal, mást sem tett a FIDESZ mint amiket ön felsoro. De akkoriban meg a polgári kör azon döntésein háborodott fel.
Kérem, találja már el hogy mi is az ön véleménye.
Kedves sivatagihal!
Van, amiben egyetértünk, és több minden, amiben nem.
Majd a választók eldöntik, hogy kinek és mire adnak megbízást a létező (vagy nem létező) programja végrehajtására.
(A most nyilvánosságra hozott Fidesz-program inkább az egykori párthatározatokra, kongresszusi kívánsággyüjteményekre emlékeztet az általánosságai miatt, mint konkrét lépésekre.)
Annak igazán örülök, hogy nem gyalázkodás a társalgásunk a különböző nézeteink ellenére sem.Azt gondolom, Ön nem az az ember (remélem, nem tévedek), aki odamenne öklét rázva hazaárulózni mások gyűlésére, mint ahogyan magam sem megyek el /föleg az említett módon/ a másik oldal rendezvényeire.
A változások ütemére vonatkozóan azt gondolom, igaz, hogy gyors lépések szükségesek, mert az elmúlt 20 évben sok mindent maguk előtt toltak, tartva a népszerűségvesztéstől, szinte valamennyien.
A radikális megoldások sem válhatnak azonban antihumánussá senkivel szemben sem, véleményem szerint.
Kedves sivatagihal!
Így szép a világ, hogy a különböző véleményeket kulturáltan tudjuk egymással megvitatni.Úgy tudom, Gyurcsányt annak idején maga OV nevezte, tartotta számukra egyedül veszélyesnek.Ma is, még távollétében is "démonizálják".
Vajon miért tartanak tőle még most is?
Nekem nagyon jó és meggyöző volt a Corvinuson tartott előadása, amit még az ott jelenlévő, valószínűleg nem szoci hallgatók is megtapsoltak.
Szeretnék OV-tól is látni legalább hasonló előadást, nem politikai szónoklatot!
OV-t mennyire tartja jó stratégának, hogy megalkotta a Jobbikban a saját ellenfelét?
Szerintem Gyurcsánynak jó a szónoki és a vitázó képessége, készsége, de nem végrehajtó. Ha nincsenek meg körülötte azok, akik támogatják és "megcsinálják", amit kell, egyedül marad és "szél ellen nem lehet...".
Nem volt meg a hátországa, mert a pártja még mindíg illúziókban élt és a megélhetési politikusaik nem merték vállalni a népszerűtlenséget.Azért elkezdték a legveszélyesebb tényező, a lakástámogatások leépítését, már az a költségvetés összeomlásával fenyegetett.
Most kényszerülnek igazán szembenézni a hibáikkal.
Akik most a szocikra szavaznak, tudják, hogy Gyurcsány ott van az első ötben, nem zsákbamacska a döntés.
Ugyanúgy el kell fogadnia őt is a többi pártnak is, mivel a választói akarat juttatja be, úgy, mint OV-t, VG-t, KL-t és a többieket.
A választás legitimálja őket, akármilyenek is az előzmények.
Az azért jó lesz, ha majd a Fidesz nem vonulgathat ki, nekik is szükségük van, nekünk meg szükségünk lesz egy kemény ellenzékre.
Nem látom ilyen fehér-feketének a dolgokat.Nem hiszem,hogy van olyan küldetéstudatú politikus,aki arra teszi fel az életét,hogy akkor most ártani fog az országának és jól tönkreteszi.Azt gondolom,hogy ha rossz felé irányítja a szekeret és ezt hosszú időn keresztül zavartalanul megteheti,akkor gyáva és megalkuvó,karrierista emberek vannak körülötte,akik akkor sem szólnak,sőt buzgón bólogatnak,mikor már régen ordítaniuk kellene.Azt gondolom,hogy akkor olyan ellenzék harsogott és harsog,amelyik jót és rosszat egyaránt köpködött,szóval az emberek egy része előtt úgy járt mint az állandóan farkast kiáltó juhász,akinek akkor sem hisznek már amikor kellene.
Hogy Gyurcsány tettei hogyan ítélhetők meg reálisan,nem tudom.El kell telnie egy-két emberöltőnek ahhoz.Az,hogy végletes érzelmeket generál,biztos.Feneketlen gyűlölet,rendíthetetlen imádat kíséri.Medgyessy véleménye is egy vélemény,ami-szerintem-tökéletesen elkésett.
A kutya ott van elásva "sivatagihal" utolsó mondatába. Egyetértek!
Gyurcsány megszólalása a JOBBIK szavazótáborát szaporítja :o(
Nem értem maga az MSZP miért tette listája élére és miért hagyja hogy szónokoljon??? Gyurcsány Ferenc többet ártott pártjának mint az elmúlt 20 évben bárki! Ez tény!
Nem szeretem olvasni, az utólag okos emberek nyilatkozatait. A bátorság jele nem az, ha a győzelem után tartja magát valaki partizánnak, vagy ellenállónak, netán 56-os forradalmárnak. A bátorság az, amit például olajszőkítés ügyben, a meghurcolt rendőrök próbáltak.
Meggyesi nem kisebb labdát adott fel, mint a D209 ügyet. Az, hogy sajátos szónoki képességgel is elverte vitában, az ellenzék nagy „sámánját”, az nem tudom kinek dicsőség, és kinek szégyen. Azt is kicsit rosszul élem meg, hogy azért évekig mint "nagykövet" utazgatott az általa most minősített ember segítségével a világban, egy rossz szó nélkül. Most mit akar elérni, azt csak Ő tudja.
Miután tisztelt "sivatagihal" társunkat, hol a kellemes meglepetés okán is dicsérem, néha nem értem, ezt a mélyről jövő gyűlöletét. Lehet, hogy Gyurcsány most nagy hibát követ el a megjelenésével. Nem tudom, majd a választási eredmények igazolják. Azt, hogy nem lesz sem miniszter elnökjelölt, sem kihívó azt biztosan látni. Most akkor, mit mondjon az a néhány százezer ember, aki mindenkit csak Orbánt nem akarja? Gyalázkodjunk? Az megold valamit. Ha a volt miniszterelnök szereplése káros saját pártjára, annak akkor örüljön "sivatagihal" beíró társunk, és bosszankodjon a baloldal. Végre lehet megint ellenségképet alkotni. A többi pedig a szavazók döntésén múlik.
Nem buta Medgyessy és nem is rossz, csak megmérettetett és könnyünek találtatott...
Medgyessy Péter egy hiú, sértődött ember, aki nem tudja megemészteni, hogy leváltották. Nem az osztogatás miatt küldték el, bár ennek is voltak hosszú távú negatív hatásai, hanem mert tétlenkedett, nem mert belekezdeni egyetlenegy komolyabb reformba sem. Más kérdés, hogy aztán a Fidesz demagóg népszavazása miatt a reformokat Gyurcsány Ferenc sem tudta végigvinni.
Medgyessy jó politikus, rossz országban. Medgyessy úr Skandináv országban vagy Svájcban állta volna meg a helyét. Mert ott nyugodtak a körülmények, más mentalitású a nép.
Ne felejtsük el, ő abba bukott bele hogy betartotta amit igért és nem hagyta lopni az SZDSZ-t.
A 100 napos program betartásával lenullázta az államkincstárat (ha lehet így mondani). Azután az amúgyis lassan csordogáló gazdasági jövedelmet az SZDSZ lopkodta. Medgyessy rácsapott ugyan a kezükre de ők azonnal koalició bontással fenyegetőztek. Maradhatott volna miniszterelnök de el kellett volna hogy nézze a lopkodásokat (már akkor is MÁV, BKV, METRO, csepeli szenyvíztisztító, autópálya építkezéseknél stb...). Neki ehez nem volt gyomra (ezért nagyon tisztelem). Ahhoz meg bátorsága nem volt hogy leleplezze a lopkodókat mert akkor a FIDESZ-KDNP-MDF rögtön kihasználta volna a kormánypártok koalició szakadását, leírva ezzel az MSZP-t.
Most ő maga sem érti hogy 2005 után hove ment el a lóvé.!? És ezt sem értjük mi sem semleges szavazók. Ezt kérjük számon Gyurcsányon! Oly mély árkot ásott nem csupán gazdaságilag hanem morálisan is hogy Bajnai sem tudja beásni április 10.-éig.
Hihetünk e még az MSZP-nek? Hisz 8 éve is ezekkel a szlogenekkel kampányoltak. Volt rá 8 évük hogy legalább néhányat megvalósítsanak belőle. Nem sikerült :o(
Medgyessy azon kevesek közé tartozik, akinek több lehetősége is volt, h tegyen az ország dolgaiért. Azokkal nem tudott élni, most meg okoskodik.. Nem párt tag, de mégis beleszól.. A hiány 2004-ben a GDP 5.5% volt. Ha azt összeadjuk azóta eltelt 5 év során a mostani 80%-os államadósság felett lennénk..
Amint egy politikus kicsöppen a hatalomból, azonnal megtalálja a zsebében a bölcsek kövét. Talán még ha a hatalomban keresnék?
Medgyessy csak arról feledkezik meg, hogy ő volt az, aki bele ment a FIDESZ által kezdeményezett indokolatlan osztogatásba, amit a FIDESZ, hogy ne veszítsen támogatottságából, Medgyessy kormányzása alatt támogatott, pedig nyilván tudták, hogy mindez milyen következményekkel jár. A sértődött Medgyessy legalább olyan sokat árthat az MSZP-nek, mint Gyurcsány, ahogyan ő állítja. Utólag sokan képzelik magukat szebbnek, jobbnak, emberibbnek és gerincesebbnek, mint amilyenek valójában voltak. Isten "megalkotá" az embert. Isten úgy látszik kínai színvonalat teremtett. Tudjuk, trágyából nem lehet várat építeni, mégis sokan megpróbálják.