Hetilap kereső

Sándor Zsuzsanna írása

Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem informatikai, kommunikációs és jogi tanszékének adjunktusa számos könyvet, tanulmányt publikált már a médiapolitikáról. Szerinte a Fidesz médiatörvény-tervezetéből egyértelműen kiderül: pártállami módszerrel akarják felügyelni a médiumokat. Javaslatuk durva beavatkozás a sajtószabadságba. A politikai nyomás óhatatlanul öncenzúrához vezethet. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

Orbán Viktor a 2002-es és a 2006-os vereségét is főleg a „balliberális médiatúlsúllyal” magyarázta. Várható volt: ha újra hatalomra jut, „megrendszabályozza” a médiát.

Ilyen fordulatra mégsem számítottam, itt a média politikai lenyúlása zajlik. Nem is leplezi a Fidesz: pártállami módszerekkel akarja felügyelni a sajtót. A közszolgálati és kereskedelmi médiát ellenőrző szervezetekben nyilvánvaló lesz a kormánypárti túlsúly. Ez a befolyás közvetlenül tetten érhető akár az új médiatanács elnökének, akár a közmédiumok vezérigazgatóinak kinevezésében is. Sőt, a tervezet indokolhatatlanul hosszú időre, kilenc évre bebetonozza a Fidesz pozícióit a média közszolgálati működtetésében.

Magyarán: ha a következő parlamenti választásokat elveszítené a Fidesz, attól még ellenzékben továbbra is „kormányozhatna” a médiában?

Pontosan. Bár sok múlik azon, hogy a közmédia vezetői a szakmaiságot tartják-e fontosnak, vagy a pártos igazodást. Tény: erről többnyire negatívak a tapasztalataink. A Fidesz befolyását növeli az is, hogy a közmédiumok élére nem pályáztatással választanának vezetőket. A jelölés a médiatanács joga lehet, a döntést pedig a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma hozná meg. Utóbbi az MTV, a Magyar Rádió, a Duna TV és az MTI közös felügyelő szervezete lenne. A kormányzati túlsúly így a rendszer minden szintjén érvényesül.

Tegyük hozzá: a közalapítvány és a médiatanács elnökét a kormányfő nevezné ki. Kilenc évre. Vagyis: Orbán kézi vezérléssel irányítja majd a teljes közmédiát?

Ez nemcsak a szabályozástól függ, hanem a politikai önmérséklettől is. De aggasztó: a Fidesz eddigi intézkedéseiben maximálisan visszaélt kétharmados fölényével. Összes döntése arra irányul, hogy minden külső kontrollt kiiktasson. A médiatörvény tervezetét is a nyilvánosság teljes kizárásával készítették elő: sem az ellenzékkel, sem a szakmával nem egyeztettek.

A helyzet még abszurdabb: a médiatanács vezetője egyben kizárólagos joggal irányíthatja az ORTT-ből és a Nemzeti Hírközlési Hatóságból összevont hivatalt.

Számos külföldi példa mutatja: az ilyen összevonásnak szakmai előnyei is lehetnek. Ám a Fidesz „megoldása” nem ezt szolgálja. Ugyanis ez nem szakmai integráció, az összevont hivatalokat kizárólag a médiatanács elnökének személye tartja egyben. Önálló döntési jogköre lesz, amivel páratlan politikai, gazdasági és kulturális hatalmat kap.

Hírlik, Szalai Annamária, az ORTT jelenlegi fideszes tagja a poszt várományosa.

Én is hallottam erről.

A közmédiumok több tízmilliárdos közpénzből működnek. Gazdálkodásukat – az új törvény értelmében – felügyeli majd bármilyen független szervezet?

Nem. A pénzügyi felügyelet a politikai delegáltakból álló Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának „felségterülete”: nem lesz fölötte társadalmi kontroll. Másrészt: ilyen egyoldalú politikai túlsúly mellett milyen függetlenséget is várhatnánk el az alapítvány felügyelőbizottságától, könyvvizsgálójától? Az ellenőrzés legfontosabb intézménye az Állami Számvevőszék, amelynek élére most neveztek ki fideszes politikust.

A rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya a független média, a sajtószabadság. Az új médiatörvény kiállná az alkotmányosság próbáját?

Meggyőződésem: nem. Az Alkotmánybíróság 1992-ben kimondta: sem a kormány, sem az Országgyűlés, sem bármely társadalmi csoport nem gyakorolhat meghatározó befolyást a médiában. A Fidesz most arra fog hivatkozni: „csupán” a kétharmados többségükkel élnek. Ám ez nem jogosítja fel őket arra, hogy semmibe vegyék a demokratikus kereteket. Abban lehet még bízni, hogy Sólyom László nem írja alá a törvényt. Nem véletlen: több kormánypárti politikus is közölte, lehet, hogy csak ősszel szavaznak a tervezetről. Értsük úgy: akkorra már nem Sólyom lesz a köztársasági elnök.

A kormány abba is bele akar szólni, mi jelenjen meg az újságokban, a tévékben, az interneten. Egyik írásában ön úgy fogalmazott: „Ez a nyugati világ legszigorúbb tartalomszabályozása a médiában.”

A Fidesz rendkívül széles körben, a nyomtatott és elektronikus sajtótól az internetig akarja szabályozni a médiatartalmat. Az állami tartalomkontrollt kiterjesztené minden szerkesztett médiafelületre, a honlapokra, a közösségi portálokra is. Kötelező lenne a regisztrálás is. Azaz: ha valaki honlapot indítana, azt a médiatanácsnál be kell jegyeztetnie.

És a „médiapártszerv” több százezer internetes oldalt fog tartalomelemezni?

Ez nyilván képtelenség. Ám a „mindenlátó állam” fenyegetettsége társadalmi paranoiához vezethet. A bizonytalanság érzését erősíti, hogy a Fidesz azt is előírná: a médiaszolgáltatók – az újságok nem tartoznak ide – minden jelentős közéleti eseményről kötelesek tájékoztatni. De mi számít „jelentős” eseménynek? A médiatanács panaszbizottsága dönthet majd erről. Minek az alapján? Arról is be kell majd számolni – mondjuk a Paprika TV-ben –, hogy Orbán Viktor kolbásztöltő versenyen vett részt? A fogalmi pontatlanságok csak súlyosbítják a médiára nehezedő politikai nyomást. Mindez együtt durva beavatkozás a szerkesztői szabadságba, a sajtószabadságba.

A törvény válaszadási jogra is kötelezné a sajtót. Ez mivel járna?

Ha egy lap azt írná például valakiről, hogy „hülyeséget” mond, az illető ugyanolyan terjedelemben kifejthetné ugyanott, hogy ő nem „hülye”. A cikkíró erre ellenvéleményt közölhetne, az érintett pedig viszont, és így tovább. Ez akár „szórakoztató játék” is lehetne, csakhogy valódi indok nélkül korlátozza a sajtószabadságot. Hiszen érdemben semmit nem tesz hozzá a jelenleg is kiterjedt személyiségvédelemhez. Helyreigazítási kötelezettség eddig is volt a ténybeli tévedésekre. Az Európai Unió kizárólag erre vonatkozó kötelezettséget ír elő. Mostantól viszont idehaza a sértőnek vélt vélemények is megalapozhatják a válaszadást.

Vagyis a vélemény sem lesz szabad?

Ez fenyegethet. Ha valaki úgy érzi, megsértették egy publicisztikában, követelheti, hogy válaszolhasson. Ha a szerkesztőség nem tesz eleget ennek, peres eljárás indulhat. A legnagyobb veszély persze az: a Fidesz sajtótörvény-tervezete óhatatlanul öncenzúrához vezet.

Szlovákiában a Fico-kormány két éve már bevezetett hasonló rendelkezést. Az ottani lapok tiltakozásul egységesen fehér címlappal jelentek meg. Az EBESZ akkori sajtószabadság-biztosa, Haraszti Miklós arra kérte a szlovák kormányt: vonja vissza a törvényt, mert az súlyosan sérti a demokráciát. Ugyanakkor az EU nem véleményezte a Fico-féle tervezetet, mondván, nem kívánnak beleszólni egy tagállam médiaügyeibe. Orbán most bátran rendelkezhet médiaügyekben, hiszen már tudja: az unió úgysem fog beavatkozni.

Ez így van. Az EU ilyen jellegű médiakérdésekben nem foglal állást. Legfeljebb a strasbourg-i emberi jogi bírósághoz lehet fordulni. De egyhamar ott sem születne döntés. A szakmai és a civil ellenállás persze itthon is lehetséges eszköz, de őszintén szólva nem látok esélyt komoly összefogásra.

Akadnak, akik úgy vélik, a Fidesz lényegében a Jobbik médiapolitikáját valósítja meg. Tény, a szélsőjobboldali párt választási programjában szerepelt: növelni kell az állami kontrollt a média fölött, közszolgálati kódex szükséges.

Én azért nem mosnám össze a két pártot. A Jobbik médiaügyekben is sokkal radikálisabb: a két nagy kereskedelmi tévécsatorna megszüntetésével, lényegében a médiaszabadság felszámolásával kampányolt.

Ugyanakkor a kormánypárt példaként hivatkozik az 1914-es sajtótörvényre, amelyet Tisza István vezetett be. Ő volt az, aki törvénybe iktatta a válaszadási jogot, s totális állami kontroll alá vonta a sajtót. És Tisza most a Jobbik egyik politikai idolja.

A Fidesznek nem a sajtószabadság teljes felszámolása a célja, hanem saját politikai érdekeinek „médiabiztosítása”. Úgy tetszik: a Fidesz egyes meghatározó szereplőit a média területén is a politikai mohóság hajtja, s olykor mintha elveszítenék a fejüket. Pedig tudniuk kell: a demokráciának vannak olyan határai, amelyeket átlépni életveszélyes.