Megint mi lesz itt 23-án...?
Utcára vonul a Jobbik október 23-án, a gyűlés előreláthatólag nem is lesz minden kockázattól mentes. Ha gárdisták is megjelennek a demonstráción, komoly fejtörést okozhatnak a rendőröknek, s akár rendbontások is kialakulhatnak. Rajtuk kívül még a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tart demonstrációt a fővárosban a forradalom ünnepén. A parlamenti pártok megemlékezései, illetve az állami rendezvények is visszafogottak lesznek. A Fidesz idén nem tart nagygyűlést a belvárosban.
Csak a Jobbik tart a főváros közepén pártrendezvényt október 23-án - adta hírül a Népszava. A nemzeti radikális párt ráadásul rögtön kettős céllal szervezi demonstrációját: egyszerre emlékeznek meg az 1956-os forradalomról, illetve a 2006-os „rendőrterrorról”. A rendezvény emelkedettsége a felszólalókat végigböngészve erősen kérdéses: Murányi Levente, a párt alelnöke néhány napja „selejt népcsoportozta” le a romákat, de Morvai Krisztina EP-képviselőt is hallhattuk már „magukfajtázni” bőven. Mellettük beszédet mond még Vona Gábor pártelnök, Balczó Zoltán EP-képviselő, de Andreas Mölzer, az osztrák Szabadságpárt alelnöke is. Tovább „emeli” majd az ünnep fényét, hogy a gyűlés előtt – az alig néhány napja burkoltan zsidózó – ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész tart istentiszteletet a Szabadság téri református templomban.
A Jobbik-rendezvény legnagyobb kérdése azonban várhatóan nem az lesz, hogy milyen kijelentésekkel sokkolják az embereket a felszólalók, hanem hogy a rendőrség hogyan kezeli majd a gárdistákat. Meglepő lenne ugyanis, ha a rendezvényen nem jelenne meg jó néhány gárdatag egyenruhában. A Magyar Gárda feloszlatását kimondó, július 2-i ítélet szerint erre elvben joguk van a fekete egyenruhásoknak. A rendőrség viszont akkor léphet közbe, ha a tagok nem csupán egyenruhában vannak, hanem szervezetten, katonai alakzatban vonulnak fel. Szintén tiltott tevékenységként jelölték meg azt, hogy ha egy rendezvényen – az egyenruha és a menetelés mellett – félelemkeltő beszédek hangzanak el. Kérdéses tehát, hogy ezekből mennyi és milyen módon valósul meg.
Nem lépnek közbe?
A leírt, egyszerűnek tűnő elvekkel ráadásul ellentétes tapasztalatokat nyújt a valóság: a hatóság esetenként közbelép, máskor viszont hagyja, hogy a gárdisták azt tegyék, amit akarnak. Feltűnt ez Gulyás József liberális politikusnak is, aki az utóbbi hetekben többször is kérdezte a rendészeti minisztériumot, hogy mi az oka a bizonytalankodásnak. Gulyás hétfőn utalt a múlt hét végi olaszliszkai megemlékezésre is, ahol szintén uszító beszédek hangoztak el, s néhány gárdista is megjelent. A rendőrség viszont nem lépett közbe. Korábban azonban – például július 4-én – feloszlatták a gárda rendezvényét. Az SZDSZ-es politikus úgy vélte, hogy „a megfelelő intézkedések hiánya, a végrehajtó hatalom bizonytalankodása, működési zavarai, hibái súlyos következményekkel járnak”. A felszólalásra Draskovics Tibor miniszter válaszolt: Olaszliszkán úgy döntöttek, nem lépnek közbe, ám a szabálysértési eljárásokat később ugyanúgy megindították. A szakminiszter hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek a szabályok és törvények mentén kell működnie – ellentétben a gárdával –, így ők nem tehetnek meg bármikor bármit.
Bencze József országos rendőrfőkapitány pedig úgy fogalmazott lapunknak: a törvényesség határain lavírozó, kirekesztő megnyilvánulásokkal operáló csoportok továbbra is feszegetik a jogrendet. Úgy vélte, a szabályok betartása mellett a jogilag megfoghatatlan gyűlöletkeltésre „képezték ki” a szélsőségesek jogi ideológusai a szervezőket, felszólalókat. A rendőrség felkészült arra, hogy törvényes keretek között fellépjen e jelenségek ellen.
Szabadságharc a politikai foglyokért
A pénteki helyzet igazán érdekessé akkor válhat, ha a rendőrség úgy dönt, hogy beavatkozik a Jobbik rendezvényébe a gárdisták miatt. Ebben az esetben ugyanis valószínűleg elkerülhetetlenek lennének a rendbontások, illetve a tömegoszlatás. Mint ismert: július 4-én a Magyar Gárda Erzsébet téri rendezvényén beavatkozott a hatóság. Nem történt ugyanakkor rendbontás az egy héttel későbbi tüntetésen, ahol a gárda „újjáalakult” és a rendőrség nem avatkozott közbe. Jósolni nehéz lenne, ami biztos, Draskovics a hét elején tudatta: „ajánlja, hogy ne zavarják meg az október 23-i rendezvényeket”.
A Jobbikon túl utcára vonul a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is, délután egykor találkoznak a Március 15-e téren - írta a Népszava. Érdekesség, hogy ők szintén kettős megemlékezést tartanak: a szabadságharc „az ártatlanul bebörtönzött politikai foglyokra” – azaz Budaházy Györgyékre – való emlékezéssel egészül ki.
HozzászólásokÖsszesen: 6 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
megmondoember:
Zsebnapóleon csak egy van.Tudja ki az...
Bár ő is ott lenne már!
Demokrata! mitibink busszal jön Pestre, a multkor hivott itt mindenkit, ha tán-tán találkozni akarna vki vele.
Ez akkor vót amikor Tarlós ur? elvti? ugy köszönt a szinpadon, hogy szebb jövöt......
Tibikém, sürgősen fordulj valami szemészorvoshoz!! ha nem találna semmit, akkor valami agykövihez, mert akkor nem az érzékeléssel, hanem az értékeléssel van baj nálad...
Nagyon aggódom miattad (ha vezetsz, akkor a többi közlekedőért is!!)
Üdvözlettel
Demokratata
Hogy lesz-e balhé, az csakis és kizárólag a rendőrökön múlik. Az elmúlt évben szinte mindig ők provokáltak, a nemzetiek egy fűszálat sem tettek keresztbe, amikor a sünök rájuktámadtak.
Naivitás azt hinni,hogy a csőcselék már őrzött helyen van.
Zászló anya Mariska néni hol mond beszédet?
Viszont ugy vélem, nem véletlen az, hogy hisztikriszti, idöben sikongatott.