Nap-nyugta
Mégis, mi lesz a Nap-kelte helyén?
Ma Reggel címmel közéleti eseményekkel foglalkozó, belső gyártásban készülő műsor indul hétfőn reggel a Magyar Televízióban. Az MTV forráshiányos helyzete miatt, a kuratóriumi elnökség kérésének megfelelően zajlik a közmédium gazdálkodásának új pályára állítása, és ehhez igazodva műsorrendjének módosítása.
Új reggeli közéleti műsort indít hétfőtől a Magyar Televízió. A hírekre, a politikai, gazdasági és kulturális eseményekre fókuszáló adássorozat Ma reggel címmel hétköznaponként reggel 6.30-tól 9 óráig kerül képernyőre mindkét csatornán - közölte szerkesztőségünkkel a köztévé.
Minden esemény és hír, ami fontos és közérdekű – az MTV belsős munkatársai ennek szellemében állítják képernyőre az új produkciót. Az adássorozat az MTV óbudai gyártóbázisán, az 1-es stúdióban készül, a köztévé más, a közélet témáit feldolgozó műsoraitól megszokott színvonalon. Az adásfolyamot ugyanaz a főszerkesztőség felügyeli, mint eddig. Az MTV számít a korábban a reggeli műsorsávban jelentkező produkció belsős műsorvezetőire és belsős felelős szerkesztőjére.
A szerződés teljesítése lehetetlenné vált
Szeptember 25-én reggel az MTV a megfelelő módokon (képviselője által személyesen átadott, továbbá e-mail-ben, faxon és postán is elküldött levéllel) értesítette a Nap-kelte és a Nap-nyugta című műsort külső gyártásban készítő St. Plusz Kft-t képviselőjét, Gyárfás Tamás producert, hogy a céggel 2010. december 31-éig érvényben lévő szerződés teljesítése lehetetlenné vált. Az ok, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége szeptember 9-én nem járult hozzá a korábban általa kétszer is támogatott 2,45 milliárd forintos beruházási hitel felvételéhez. A döntés miatt az MTV forráshiányos helyzetbe került, ami csak a kiadások radikális csökkentésével és a bevételek növelésével kezelhető.
Az MTV bevételeit növelheti az a reklámok értékesítéséből befolyó összeg, ami addig a Nap-kelte, ezentúl viszont már az új reggeli műsor adásidejéhez kapcsolódik. Ez a pénz a köztelevízió működésének finanszírozásához elengedhetetlenül szükségessé vált.
Belsős munkatársakkal
Forráshiányos helyzetében a köztelevízió arra kényszerült, hogy megkezdje azon intézkedések végrehajtását, amelyek gyors eredményt hoznak - írta a köztévé közleménye. Megkezdődött egyebek között a külső gyártású műsorok szerződéseinek felülvizsgálta és felmondása is, attól függetlenül, hogy több külső gyártású produkció szerződése tavasszal lejárt, az őszre pedig már nem kötött újabb megállapodást az MTV.
A Ma Reggel hétfői elindítása nem veszélyezteti az adás biztonságát, az új óbudai gyártóbázison már minden lehetőség adott arra, hogy az MTV belsős munkatársakkal, saját stúdiójában és technikai eszközeivel készítse a műsorfolyamot. A Nap-kelte már holnap reggeltől nem lesz képernyőn az MTV két csatornáján. Az adás helyett egyedi produkciók, tekintettel a hétvégére, az m1-en kulturális és ismeretterjesztő, az m2-n pedig gyermekeknek szóló műsorok lesznek láthatók.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Bocsánat hogy még egyszer.Az előbb olvastam,hogy új reggeli műsor indul,amibe-ha meghívást kap-a Fidesz újra megjelenik.Talán nem kellene hazudozni.Kell a megjelenés a FIDESZ politikusainak,arcvesztés nélkül a Napkeltében reggelente nem tudnák hülyíteni az embereket.Olyan műsor kell tehát,amiben nem vitáznak hanem ájult tisztelettel hallgatják az új urakat.Dehogy kell szembesíteni őket bármivel.Hétrét görnyedve kell fogadni és dicsőiteni,mint ahogy a jobboldali médiánál ez dívik.Most remélhetőleg jön a többi.A francba az ATV-vel,pokolba a Népszabadsággal,a Népszavával,az Élet és Irodalommal.Felszántani a 168 óra szerkesztőségét,száműzni az önállóan gondolkodókat.Hát akinek ez kell,lelke rajta.Végülis milyen szép az a demokrácia,ahol csak az mondható ki ami a hatalomnak tetszik. A Heti Válasz is ünnepelhet. Nem megmondta,hogy a Napkelte repülni fog?!Milyen szép világ jón el.Vagy nem?
Nekem tök mindegy hogy mi lesz a Napkelte helyén.Lehet Bayer Orbánt dicsőitő ömlengése,lehet az Echó Tv műsora,lehet bármi.Részemről a politikának aláfekvő,a lólábat messzire kinyújtó MTV-hez többé nincs közöm.Még nem is győzött a demokrácia letéteményese,máris itt a helyzet ami általánosan várható.Új irány? Lehet ünnepelni.
Mi lesz,mi lesz,hát Orbán parádé.
A Napkelte úgy lett egyre szürkébb, ahogyan egyre közszolgálatibb, objektívebb próbált lenni.
A kritikák hatására először folyamatosan eltűntek a műsort szinesítő, ám vitathatatlanul szubjektív rovatok, mint pl. az Ébredjen vidáman vagy a Jegyzet. Az őszödi beszéd nyomán létrejött jobboldali bojkottra válaszul eltávolították a baloldali elfogultsággal okkal gyanusítható, ám valójában a Napkelte arculatát adó olyan műsorvezetőket, mint Orosz, Aczél, Bánó. Forró még korábban a K&H brókerbotrányban való érintettsége miatt kényszerült távozni. A jelenlegi műsorvezetői csapatból egyedül Bethlen emelkedik ki, a többiek - khm - enyhén szólva is unalmasak, a hétvégi műsorok pedig kifejezetten csapnivalóak. Mivel a jobboldal a bojkottot továbbra is fenntartotta, még egy gyengécske, de inkább csak mosolyogni való próbálkozás volt a Jobb híján rovat, mellyel megpróbáltak középre visszalavírozni. Sajnos, az utóbbi három évben már csak vergődtek, mint ponty a szatyorban, bár mindenki úgy gondolta, a választásokig csak kihúzzák valahogy.
A Napkelte képtelen volt igazi megújulásra, a stúdió díszletei is leginkább az Orion űrhajóra emlékeztettek, nyilvánvaló, hogy ebben a felállásban már életképtelenek voltak.
Az más kérdés, hogy nekem, aki majdnem a kezdetektől folyamatosan néztem őket, hiányozni fognak, és nincs kétségem, hogy az orbáni tájékoztatási politikát ellensúlyozandó előbb-utóbb egy eldugott csatornán megjelenik egy korszerű, friss, bátor, de a nézőt partnernak tekintő és a tényekhez ragaszkodó reggeli hírműsor. Amilyennek annak idején a Nepkeltét is megismertük...
Kíváncsi vagyok az új műsorra. A Napkeltét régebben néztem, de mióta lecserélték az egész műsorvezető gárdát, azóta nem. Gyárfás jó kapitalista módjára sorra rugdosta ki volt kollégáit.