Meglepő: a Fidesz szerint az MSZP alkalmas államfőjelöltet állított
Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés "versenyében". A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után kedden közösen tartott sajtótájékoztatót Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével és Lendvai Ildikóval, a szocialisták távozó pártelnökével. Lázár János megköszönte, hogy Balogh András részt vett a frakcióülésen, és a jelöltnek "nemes küzdelmet és még nemesebb megmérettetést kívánt". Balogh András kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy meghívták a frakcióülésre, ahol kellemes beszélgetést folytattak. Megköszönte a meghívást és a konstruktív légkört.
A frakcióülésen elmondott beszédéből felidézte, ismertette azt a programot, amelyet szerinte egy köztársasági elnöknek vállalnia kell, ahhoz, hogy megjelenítse a magyar nemzet egységét. Az államfő előtt álló feladatok közül kiemelte: hidakat kell építeni, nem barikádokat, mert a társadalomnak a jelenlegi, a demokratikus pluralizmus kereteit feszegető szembenállása gátolja a nemzeti akarat érvényesülését, az egységes törekvéseket.
Balogh András úgy fogalmazott: "olyan országot vizionálok, amely mosolygós, nem ideges, (nem) nyugtalan, nem jövőtől félő". Hozzátette: ehhez egységes erőfeszítésekre van szükség. Az MSZP államfőjelöltjének meggyőződése, hogy a magyar hagyományokkal, kultúrával, értékekkel, van lehetőség a nemzeti összefogásra.
Várhatóan az MSZP is meghívja a frakcióülésére a Fidesz államfőjelöltjét - tudta meg az MTI.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
bükkberg
Nehéz időkben... a válság hullámai közepette .... aki a kicsit nem becsüli... talán nem lesz rosszabb.
De teljesen igazad van.
Ez ismét egy sunyi trükk, olyan, mint a Sólyom választás környéki vakondozás.
Most röhögnek, hogy Balogh bedőlt nekik.
Pedig hol vannak ezek tőle!
A kezdőbetűk nálam csak rövidítést szolgálnak.Egyelőre.
méra
Neked már az is fejlődés ha valaki 20 percet véqiqtud halqatni?
Meqhalqatták és lesza..ák.Ez az iqazsáq.
Minden tiszteletem Balogh úré!
Volt olyan karakán és elment a fiúkhoz, elmondta nekik, milyen lenne a jó köztársasági elnök.
Meghallgatták, szokásukkal ellentétben nem vágtak a szavába. Ez fejlődés.
Az nem biztos, hogy megértették.
Más: a kezdőbetűvel emlegetett személyek bűnözők-e, avagy csak egyszerű felkészülés történik a média rendszerváltozására?
Bocs, eltévesztettem.Nem SM, hanem SP.
Az lett volna meglepetés, ha nem SM mellett dönt OV.
SM fogja szolgalelkűen kiszolgálni, aztán majd átadni a helyét neki, amikor OV úgy dönt.A többi fideszes meg "építkezik", hogy jó helyen legyen jó időben, amikor majd OV lesz a KE és lehet újraosztani a funkciókat.
Az MSZP vergődik, naívan, még mindig nem ismeri a Fideszt.
Nevetséqes szinjáték,csak azt nem értem,hoqy miért vesz ebben részt az mszp.
Amenyiben nem lenne elvakult az uj kormány...
Bizony megszavaztathatná Balogh Andrást KE-nek, igy bizonyithatná, hogy minden magyar ember kormánya, és a sok sértett, másra szavazókat is ember számba veszi...
Nemzetközi tekintéjét is növelhetné......
azt hiszem nem lesz meglepetés...Schmitt ur lesz a nyerö.....
Államfő választás - Az ígéretek és a valóság: http://kispest.blog.hu/2010/06/23/mar_nem_erdekli_a_kormanyt_az_emberek_velemenye
"Erdőbe bújt szocik": http://jehuab.blogspot.com/2010/06/erdobe-bujt-szocik.html
Nagyon helyes, mivel a jelölt alkalmas. Schmitt Pál vs. Balogh András szituációban egyétertelműen a jobb jelölt a magas posztra.
A Fidesz bizonyíthatja a nemzeti összefogás iránti elkötelezettségét azzal, ha Balogh Andrást megszavazza a köztársaság elnökének.
Ha ezt képes megtenni, mégis van Magyarországon demokrácia.