2010. február 9. kedd - Abigél, Alex. Holnapi névnap: Elvira
Hétfő, 2009. február 23. 18:12 Utolsó frissítés: 23:01
168 Óra Online írása

Sokasodó kérdőjelek

Megölték az apát és fiát Tatárszentgyörgyön

Agyonlőtték azt az ötéves kisfiút és édesapját, akiknek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg hétfőre virradóra. Az elsődleges tűzvizsgálói vélemény szerint elektromos zárlat okozta a tüzet, roma vezetők szerint Molotov-koktéllal gyújtották fel a családi házat. Tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrfőkapitány.
Szemtanúk elmondása szerint a támadás éjjel egy óra körül történt. Lövéseket hallottak és lángokat láttak, erre rohantak ki otthonukból és próbáltak a család segítségére sietni. Az ötéves kisfiút és 27 éves édesapját akkor érte a halálos lövés, amikor menekültek az égő házból. Az apa a bejárati ajtótól mintegy 15 méterre eshetett össze, őt és gyermekét a szomszédok próbálták elsősegélyben részesíteni - írta az MTI.

A támadás során két másik kisgyermek is megsérült, őket a fővárosi Heim Pál, illetve a hozzá tartozó Madarász utcai klinikára szállították a mentők a gyermekek édesanyjával együtt, aki nem sérült meg. Harmat György, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója az MTI-vel azt közölte: mind a két gyerek jó általános állapotban van.

MTI-fotó


A Fenyves sor 4. szám alatti lakást a rendőrség szalagokkal körbezárta, miután a helyszínen országos és megyei roma vezetők is megjelentek. A falakon lövésnyomokat, míg a lakás bejáratától 15-20 méterre, az 5-10 centiméteres hóban egy vértócsát láttak, attól nem messze találták meg a rokonok azt a négy, sörétes puskából származó töltényhüvelyt, amelyet átadtak a rendőröknek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója szerint az apán és a kisfiún fegyverből származó lövésnyomokat találtak az orvos szakértők.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és Mohácsi Viktória SZDSZ-es európai parlamenti képviselő a helyszínen szerzett rendőrségi információkra alapozva azt közölte az MTI-vel, hogy agyonlőtték az ötéves kisfiút és 27 éves édesapját, miután Molotov-koktéllal gyújtották fel a családi házat. Nem hajlandó a rendőrség elismerni, hogy gyilkosság történt, ezért hívta őt a család a helyszínre - mondta telefonon Mohácsi Viktória még délelött az MTI-nek. A Hírszerzőnek úgy nyilatkozott: a rendőrség még reggel tíz órakor sem volt hajlandó átvenni a kiégett ház mellett talált hüvelyeket, ez végül fél 12-kor megtörtént.

Kolompár szerint a rendőrség a délelőtt folyamán a hozzátartozók és a cigány vezetők felhívására kezdte emberölési és nem szimpla gyújtogatási ügyként kezelni a történteket. Mint elmondta, a kiégett ház szomszédságában lakó szülők egyértelműnek látták, hogy először valaki lelőtte a család tagjait, és csak azt követően gyújtotta rájuk a házat.

A roma vezető az Index kérdésére elmondta, hogy véleménye szerint a tatárszentgyörgyi eset számos körülményben hasonlít a nagycsécsi lövöldözésre. Itt is egy cigánysoron álló, a falutól távol eső házat ért támadás. A környéken nincs megfelelő közvilágítás, és a tanúk szerint a bűntényt megelőző napon itt is megjelent egy fekete, ismeretlenek által vezetett dzsip a településen. A rendőrség az akkori ügyben is 10 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki, de eddig nem jutottak az elkövetők nyomára.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a bűncselekmény további nyomozását a Nemzeti Nyomozó Iroda veszi át. Arra kérdésre, hogy milyen fegyverrel követték el a támadást, és hány lövés érte a két áldozatot, a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség nem kívánt válaszolni. Azt, hogy a tűz valójában mitől keletkezett, még vizsgálják.

MTI-fotó
Csorba Csaba, a halott unokája ruhájából kiesett sörétet mutatja.


Nem csak a tűz oka körül vannak anomáliák: a helyszínre érkező körzeti orvos elsődlegesen füstmérgezést állapított meg a halál okaként. A rendőrök soron kívüli boncolást rendeltek el, ennek során idegenkezűségre utaló nyomokat találtak - írta az Index. A főkapitány hangsúlyozta: idegenkezűségre utaló sérülésekről a helyszíni szemle során az eljáró orvos nem számolt be.

"Vérfoltok voltak a hóban, sörétes puska hüvelyeit találták meg a kiégett ház mellett, volt, aki hallotta a 3-4 leadott lövést" - mondta a Hírszerzőnek Kolompár Orbán, a cigány önkormányzat elnöke, aki szerint teljesen kizárt az, hogy az egy éve épült házban elektromos zárlat okozta volna a tüzet. "Ráadásul benzines ruhadarabokat is találtak a ház mellett."

A Gárda felvonulást tartott Tatárszentgyörgyön

A Pest megyei Tatárszentgyörgy neve 2007 decemberében került a köztudatba, amikor a Magyar Gárda a vidék közbiztonságáért jelszóval felvonulást tartott a településen. Ez a vonulás volt az egyik kiváltó oka a Magyar Gárda egyesület feloszlatását kimondó bírói ítéletnek.

A vonulást a település polgármester előbb engedélyezte, majd visszavonta hozzájárulását. A gárda végül megtartotta felvonulását, amellyel egy időben a rendezvény elleni tiltakozásul roma civil szervezetek és az Országos Cigány Önkormányzat képviselői szolidaritási menetet tartottak.

A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya 2007. december 17-én nyújtott be keresetet a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatása érdekében. Az ügyészség akkor azzal indokolta döntését, hogy álláspontjuk szerint a Magyar Gárda az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolja tevékenységét.

A Magyar Gárdát 2008 decemberében elsőfokú, nem jogerős ítéletében feloszlatta a bíróság. Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát.

Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a 2007 decemberi felvonulást - emlékeztetett a bíró.



(Forrás: MTI, Hírszerző, Index)
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

bjnk
2009-02-25 01:27:20   #29

"kobold71" írása nagyon figyelemre méltó. Minden bűncselekménynek vannak indítékai. A tatárszentgyörgyi bűncselekvény "kivégzés" nyomait mutatják. Nem kell ehhez szakértőnek lenni, a tények beszélnek. Valakik kiválasztottak egy "gyenge" célpontot, a legkevesebb nyomot hátrahagyva. De ez a tény is nyom, a szakértők számára legalábbis. Senki-semmilyen szervezet- nem fogja magára vállalni a felelősséget, mint a "klasszikus terrorcselekmények" esetén történik. Igen, a bűncselekmények helyszínei térben "elszórtak", ez utal az eltervezettségre. A tanút "nem hagyunk hátra" -kegyetlen, elszánt elkövetőkre mutat rá.
Az indok a kulcskérdés. Az áldozatok személyét-legalább a mai ismereteim szerint- semmi nem köti össze a szervezett bűnszövezetkezetek "tevékenységével". Politikai indítattást sejtek, ez a legrosszabb, ami lehetséges. Nem hiszem el, hogy ebben az esetben bűnöző "bandák" egymás közti leszámolásáról van szó. Persze, ezt a nyomozóknak kell felderíteinük. Nem könnyű feladat.
Az elkövetés módja "profi gyilkosokat" feltételez. Az áldozatok ismerettségi körében nem fognak találni az elkövetésre utaló motívumokat. Az áldozatokat úgy választották ki, hogy semmilyen szál ne vezessen az elkövetőkhöz.
Ha ez a kezdet, akkor nagy baj van. A demokratikus társadalmunk alapjait támadták meg. Csak a társadalmunk demokratikus öszzefogása segíthet, amíg nem késő. Nincs sok időnk.

kobold71
2009-02-24 20:56:37   #28

mmf!

Szerintem rossz a példád, Berlinben a 30-as években központilag vezérelt állami terror volt. Ezt a mai magyar helyzetről nem lehet elmondani. Egyébként nem zártam ki a rasszista motívumot teljesen, csak a tényeket, tendenciákat próbálom górcső alá venni. Lehetett az is. De más is.

csibirkas!
Valóban lehet azonosítani - ha előkerül a fegyver. Nem tartom én sem teljesen profiknak az elkövetőket (vagy elkövetőt ha csak egy volt, de azt kétlem), inkább csak amolyan kelet-európai "fél"profinak. mindenesetre az biztos, hogy nem internetről okosodott lelkes amatőr fogott a kezébe fegyvert... És azt sem tartom valószínűnek, hogy gárdaegyenruhában masírozók "buzgólkodtak". Nem, itt szerintem valami másról van szó. Bárcsak tudnám, hogy miről...

csibirkas
2009-02-24 20:52:27   #27

Kérdőjel! Én inkább egyszerű hanyagságra gondolok. A sörét nem egy nagy sebet okoz, hanem sok kicsit. Egy összedőlt, égő ház mellett talált holttest esetén én is füstmérgezésre, illetve törmelék okozta sérülésekre gyanakodnék először. Ami persze nem mentség arra, hogy nem vizsgálták meg rendesen a helyszint, vagyis nem végezték el a dolgukat. De ez is egy magyarázat lehet, van annyi esélye, mint a rasszista összeesküvés/maffiacselekmény eltusolása elméleteknek.

csibirkas
2009-02-24 20:41:12   #26

mmf! Nem akarsz mindjárt a kőkorszakba visszamenni, és a neandervölgyiek kiírtását taglalni? A szervezett bűnözés mindennapjaink része, a fasizmus távoli dolog.
Egyébként az uzsorásoktól nem szokatlan módszer. Pl. Lehet h. nem ők voltak az adósok, hanem valami rokon, akire így akartak ráijeszteni. De pl. Sziciliában sem mondja azt egy helyi keresztapa, hogy: Guiseppe nem fizetett védelmi pénzt, ne öljük meg mert akkor nem is fog. Inkább elintézik, h. a többi biztosan fizessen.
Kobold! Én sosem voltam rendőr, és először szintén profiknak gondoltam az elkövetőket, mivel söréttel (nem lehet azonosítani lövedék alapján a fegyvert) de szerintem aki profi, az nem dobálja szét a hüvelyeket a helyszinen, és nem hagy nyomot maga után.
Dusmáta! Nagycsécsen voltak mécsesek, politikusok stb...jártak oda felháborodni. Gondolom itt is lesznek 1-2 napon belül. Egyébként a rasszizmus olyan, mint az ördög. Ha falra festik, megjelenik. Nem kellene sápítozni minden eset után (Zámoly, Mortimer-ügy, Putnok, Pécs, Miskolc), csak ahol bizonyítottan ez történt.

mmf
2009-02-24 20:06:09   #25

Ha esetleg nem a 90-es években keresgélnél a memóriádban, hanem a 30-as évek Berlinjénél, több analógiát fedeznél fel. Ott is elszórt, látszólag nem összefüggő, terrorszerű rajtacsapások voltak, majd idővel összeálltak egy mindent elborító terrorrá. Tudod: Kabaré. Előbb egy Spielhosis énekel, majd kettő, majd 20, végül egy hatalmas tömeg. Köszönjük, elnök úr!

kobold71
2009-02-24 19:46:19   #24

Hmm... elgondolkodtam - nem csak most, már régebben - ezeknek az eseteknek a lehetséges motívumain. Látom, hogy itt tulajdonképpen eldöntetett, hogy rasszista, fasiszta, stb. indíttatású cselekményről van szó. Lehet, nem vonom kétségbe, mert nem tudom megcáfolni - igaz, alátámasztani sem. (Pusztán az, hogy cigány származásúak az áldozatok, még nem feltétlenül jelent rasszista indíttatást, de ám legyen.) Azért leírnám a teóriámat, amit ugyan szintén nem tudok konkrét adatokkal alátámasztani, de ha így lenne akkor nem is itt írnék most.
Nos, gondolom emlékszik még mindenki a '90-es évek közepének, második felének kirívó leszámolásos bűncselekményeire. Ott a megerősödött bandák között indult meg a harc a terület megszerzéséért, illetve a konkurencia felszámolásáért. Aztán amikor véget ért a küzdelem, akkor hirtelen csönd lett. Hosszú időre. És persze tettes - még csak bérgyilkos sem (Roháccal sem fognak semmire menni) sem került elfogásra. Szerintem most is egy ilyen típusú leszámolás indult meg. Csak ezúttal a szintén (ugyan késéssel) megerősödött, etnikai alapon szerveződött, de nem csupán egy adott etnikumhoz tartozó személyeket alkalmazó bűnözői csoportok között. A végrehajtási módok is erre utalnak - mármint, hogy (valamilyen szinten) profi kivégzőemberek hajtják végre az egyes cselekményeket. Nem hagynak tanút pl., lehet az akár gyerek is. Meg még vannak más egyéb sajátosságai is a gyilkosságoknak, támadásoknak amik számomra ezt a teóriát erősítik, de ebbe most nem akarok nagyon belemenni. Voltam valamikor rendőr, de ennek a fajta bűnözésnek a felderítése nem tartozott a "főprofilomba" - csak elmélkedés az egész.
A rasszista vonalhoz azért még annyit szeretnék hozzátenni (mármint, hogy számomra miért nem egyértelmű ez a motívum), hogy az egyes cselekmények a faji indíttatású bűnelkövetésnek nem igazán viselik magukon az általánosan jellemző motívumait. Pl.:
1. viszonylag "kevés" az áldozat (nem kell félreérteni), a faji alapon bűnt elkövetők minél nagyobb számú áldozatra törekednek ha tehetik.
2. nincs rituális jellege az egyes eseteknek (gondoljunk csak a Ku-Klux-Klan égő keresztjeire, stb.) amivel egyértelműen kifejezésre kívánnák a nagy többség előtt juttatni a tettesek cselekményük motívumát (hiszen éppen ez a céljuk, hogy megbotránkoztassanak, félelmet keltsenek, misztikumot adjanak a bűnnek pluszban, stb.).
3. Nem követik figyelmeztetések az eseteket, holott ez is szokásos faji alapú bűncselekmények esetén (magukra vállalják valamely szervezet nevében a tettet, fenyegetőznek, elrettentő feliratot hagynak hátra, stb.).
4. A bűncselekmények területileg elszórtan következnek be, nem koncentrálódnak olyan területre ahol a legnagyobb számban van jelen a kisebbség, illetve az országos szórás sem mutat összefüggéseket.

Itt visszautalnék a '90-es évek leszámolásos eseteire - ott sem volt összekötő kapocs igazából a motívumon kívül az egyes merényletek között, esetleg azon kívül, hogy egy bizonyos időintervallumba esett a legtöbb. Talán még a végrehajtó emberek személye lehetett ugyanaz némely esetben, de ők csak a piszkos munka elvégzéséért feleltek, az áldozat(ok) személye számukra minden valószínűség szerint közömbös volt, nem is ismerték nagy valószínűséggel személyesen a célpontot.
Végül még egy dolog: a nagy összegű nyomravezetői díjak akkor sem segítették elő az egyes ügyek felderítését...ezen elgondolkodott e már valaki, vajon miért? (Erre is van elképzelésem, de most nem megyek bele.)

Nos ennyit szerettem volna csak "röviden" elmondani. Lehet, hogy tévedek. De nekem itt akkor is sántít valami...csak nekem?

Kérdőjel
2009-02-24 18:52:48   #23

Én nem állítottam, hogy a bűncselekmény mögött rasszizmus van. Csupán azt, hogy az eljárás módja mögött minden bizonnyal. Hogy két lelőtt holttestnél a halál okaként füstmérgezést akartak megállapítani (füstmérgezésnél beállt halálnál vajon milyen vérzés alakul ki ?). Hogy órákig kellett győzködni a rendőröket, hogy a golyókat ugyan más szíveskedjenek bűnjelnek tekinteni. Hogy esetleg tessék megvizsgálni a házat, hátha mégsem rövidzárlat okozta a tüzet.

Dusmáta
2009-02-24 18:19:28   #22

Ha Magyarországon nem lenne rasszizmus (nem lemme értelme folyton rasszizmust kiáltani), akkor a tatárszentgyörgyi ház üszkös falai mellett is százával égnének a mécsesek, a politikusok, egyházak, értelmiségiek ugyanúgy felháborodnának, mint mindenki más, és pl. azok a környezetemben élő emberek, akik hetekig taglalnak más bűneseteket (pláne ha a feltételezett elkövető cigány), erre a mostani borzalomra nem csak hümmögnének.

csibirkas
2009-02-24 16:08:02   #21

Pardon, bizonyítja.

csibirkas
2009-02-24 16:06:48   #20

T. mindenki! Semmi sem bizonyítotja azt be, h. az dolog mögött rasszizmus állna. Csak a kartársak és bizonyos cigányvezetők gyűltek a vérszagra rasszizmust kiálltozni, bizonyítandó, hogy nem feleslegesek. Ez pedig maga az uszítás, és az etnikai feszültség keltése.
mmf! A Jobbik már elhatárolódott a történtektől, és követelte a tetesek kézre kerítését. A fele teljesült. A romák elleni rendőrségi megkülönböztetésről pedig annyit, h. ebben az esetben az áldozat roma volt, és a hatóság - helyesen - 12 órán belül kitűzte a nyomravezetői díjat. Kiskunlacházán, ahol az áldozat nem roma volt, több hónap is eltelt.
A veszprémi ügyet is megpróbálták eltusolni, pl. indokolatlan késlekedés a körözés kiadása körül, a bicskázásnál szemlélődő civil
rendőrök, enyingi banda tagadása. Akkor és most is a sajtó és a közvélemény kényszerítette rá őket, hogy komolyan kezdjenek foglalkozni a témával.

mmf
2009-02-24 14:32:38   #19

Töhötöm! Akár rasszista indíttatású volt, akár nem, a bűnözők ellen harcolni kell, nem? Bőrszín indifferens. Ha uzsorások lettek volna, azoktól ez szokatlan módszer lenne, inkább a házat húzták volna ki alóluk. Arra mindenképpen számítottak, hogy a romák érdekében nem mozog oly fürgén az igazság kereke /ld. kérdőjel/. Itt egy 4 éves gyerek halt meg, a másik analóg esetnél is egy kisgyerek. Ez a mi szégyenünk, ha mismásolunk, és nem nézünk szembe a tényekkel!

tohotom
2009-02-24 12:51:43   #18

Koszonom a hszem torleset :D Korrekt...
Vissza a halalbuntetest!
?: Majd ha a rendorseg bebizonyitja, hogy tenyleg rasszista cselekedet volt es nem mondjuk megis csak az uzsorasok...

mmf
2009-02-24 11:09:39   #17

"Van egy álmom!"
Ezen a patkánylájk akción felháborodva M.K. jogvédő és az agyaggalamblövő hobbysportcsapat azonnal kiáll, és elhatárolja magát a történtektől, valamint felajánlja fizikai segítségét a rendőrségnek /valamelyest megfejelve a kitűzött nyomravezetői jutalmat, az összeget saját sapkában gyűjtögetve össze a tagoktól/ az ügy felderítésére. De kár, hogy ez nincs így!

Kérdőjel
2009-02-24 11:08:55   #16

Nálunk tényleg minden megtörténhet. Tizenvalahány késszúrással megölt asszony halotti papírjában szívelégtelenség..... Lelőtt gyerek és apja: füstmérgezés. Különben ez tényleg nagyon életszerű: véletlen elektromos tűz után, az udvarra kifutva nehéz ugyanis golyót kapni. És mi az hogy több órás unszolásra voltak hajlandók csak a lőszerrel foglalkozni ?
No nekem az ilyen orvos azonnal távozhatna a kamarából (tehát nem gyógyíthatna), az ilyen rendőrt páros lábbal seggbe rúgni, aki pedig gyereket szántszándékkal lelő, annak letöltendő és újra nem tárgyalható életfogytiglant.

És mondanék én valamit. Ezután nincs egy betű erkölcsi alapunk cigányozni, akkor sem ha szórakozóhelyen késelnek meg valakit !

gondolkodo
2009-02-24 09:08:58   #15

nagynepappe
Igaz, a török VENDÉGMUNKÁSOK lakókocsijait gyújtogatják. Az azért némileg más, ugyanis abban a munkahely-féltés is szerepet játszik!
Nálunk szemetebb a dolog, ugyanis nem erről van szó!
A nálunk -sajnos!- egyre inkább elharapózó helyzet nem analóg más állambelivel.
Nem analóg sem az amerikai régebbi négergyűlölettel, mert ott a volt rabszolgák és leszármazottjaik volt a célpont. Ugyanez vonatkozik Dél-Afrikára is.
A mostani német helyzet visszavezethető munkahely féltésére.
Mi csak azért utáljuk a "kisebbséget", mert utálni azért kell valakiket.
Sajnálatos módon a roma kisebbség nem is nagyon igyekszik integrálódni, viszont, ha mégis szándéka, a "magyar" nem veszi szivesen! Van olyan személyes ismerős cigány -Ő így nevezi Magát!- származású tanárnő ismerősöm, aki kitüntetéssel végezte el az egyetemet és lett tanárnő, akinek állásinterjún szemébe mondták: kell tanár, de nem cigány! (Azóta bekepcsolt diktafonnal megy az ilyen helyekre!- nagyon helyesen)
Tehát: szivesen szidjuk az említett népcsoportot, mert nem akar felemelkedni, de ha igen, jól visszatapossuk, mert ugyan, mit képzel magáról?!
Sajnos, az említett etnikum erősen aluliskolázott, amiről viszont tehet a társadalom is, mert em lettek kényszerítve. Nehogy azt írjam, még jó is volt, mert kellett a csákányos-lapátos munkaerő!
Ennek az ideje lejárt, ma a gépi munka olcsóbb, Ők pedig lebegnek.
Mielőtt még bárki is felháborodna azon, amit írtam, ondljon arra is: nem cigány volt az az orvos, aki a 14 szúrt sebet agyvérzésnek diagnosztizált, nem cigány volt az az orvos, aki meztelen felsőtesten nem vette észre a sörét bemeneti sebeit és nem cigány volt az a doktornő, aki nem volt hajlandó még megnézni sem az utca másik oldalán összeesett nem cigány beteget!

nagynepappe
2009-02-24 08:27:34   #14

Olvashattunk híreket arról, hogy Németországban a török vendégmunkások lakókocsijait gyujtogatták. Nálunk egész családokra gyujtják rá a házukat és lövik le a menekülőket, ebben az esetben a kisgyermekeket is.
A túlélő két kicsi a kórházban van.Ha bármit tettek volna, ez akkor sem történhetett volna meg, még az apával sem! A rendőrség bénult, de ennek nagyrészt az az oka, hogy akiknek igazságot kellene szolgáltatni, azok "jogot" szolgáltatnak. A jogszabályok egy jó része pedig mára selejtnek bizonyult, nem felel meg a jelennek. Az ellenzék nem hajlandó együttműködni semmiben, sőt nemhogy együttműködésre nem hajlandó,még azt sem hagyja, hogy a törvényesen megválasztottak végezhessék a feladatukat. Az ügyészség önkényesen dönthet a vádemelésekről, nem lehet kritizálni sem őket, sem a bíróságokat, legfeljebb a bűnözőkkel az első vonalban összeütköző rendőröket, őket viszont a sok "jogvédő" igyekszik elbizonytalanítani.
A rendszerváltáskor alkotott, mára tarthatatlanná vált jogszabályok abból az idealista feltételezésből indultak ki, hogy minden ember tökéletes, jószándékú, feddhetetlen erkölcsű,stb. Látjuk, hová jutottunk.
Mire való az országgyűlés, az igazságszolgáltatás, a köztársasági elnöki intézmény? Egyik sem tölti be a feladatát.De lesz itt majd REND, ha a Vezénylő Tábornok 2/3-dal hatalomra kerül! Nagyszerű tanácsadói és barátai / Bayer, Lovas,Kövér, ../ támogatásával majd gondoskodik róla, hogy megvalósuljon a "szép, új" világuk.
A jelennél csak a jövő látszik fenyegetőbbnek.

ÖREG
2009-02-24 07:09:28   #13

Pont azért kellene a hangunkat hallatni ,hogy a szélsőségesek nehogy nyeregbe érzék magukat!MORVAI KRISZTINA BÍRÓNŐ hogy magyarázná meg ha rajta számon kérnék!?TISZTELT Doktor úr maga az egyetemen melyik szakra járt 5 évig ?Északra!MIÉRT vette a diplomáját 1 disznóért?

öszike13
2009-02-24 01:07:57   #12

Pedig félhetünk, mert ha elszabadulnak az indulatok, mindanyian keservesen fizethetünk, félthetjük a gyerekeinket, unokáinkat, életünket, mert a gyülölet vakká tesz.

Gyurcsány Ferenc min. elnök. szavát sem hallani.
Orbán Viktor elnök szavát sem..
Sólyom László KE hangját sem...
Semjén elnök hangját sem...
Nem utolsó sorban az EGYHÁzak hangját sem...
ÉRTELMISÉG kicsiny részét is csak halkan.

SZÉGYEN. én KÉREK elnézést.

czippora
2009-02-23 21:42:49   #11

lehet, hogy a békés demokartikus értékeket vallóknak kelle most már "radikális" véleménnyel előállniuk,de nagyon szégyenletes ez az eset és a kezelése! Mi az, hogy kimenekül, mad utánna esik össze a "füstmérgezéstől" úgy, hogy közben vértócsát hagy, és lövedék van a testükben, de kínkeservesen kezelik csak erőszakos halálokozásnak?!
Én nem értem! Jogosan mély gyász van az országban egy felnőtt férfi (Cosma) szórakozóhelyen történő meggyilkolása miatt, és nagyjából eltussolva kezelnek egy olyan kettős gyilkosságot, amit egy család otthonában követnek el és az egyik áldozat egy kisgyermek?!
Olyan álságos és gyomorforgató ez a megkülönböztetés (direkt nem írtam úgy, hogy diszkrimináció)! Jelentsék már végre ki gyávaság és mellébeszélés nélkül a "fontos" emberek, hogy a verbális és fizikai gyűlölet és gyilkosság sötét és ocsmány BŰN, akármilyen etnikumú, társadalmi rangú ember ellen követik is el!

bjnk
2009-02-23 21:22:09   #10

"Mx-Mx-Mx" levelezőnek:
Írása lehangolt. Én is tartottam attól, hogy a "folyamat", amit Ön leírt, ide fog "kifutni". Erre azonban nem számítottam. Hallottam a környezetemben sok szélsőséges véleményt, de szándékosságot nem. Tévedtem.
Én nem félek. Féljenek azok, akik cinkosan, a parlamenti státuszukból létrehozták a szélső jobboldali "mozgalmat"! Kicsúszott kezükből ennek az újkori fasiszta erőknek az irányítása. A magyar társadalom- van egy ilyen nézetem- nem fogja tétlenül nézni, hallgatni ezeket az "embereket", hívják őket bayerzsoltoknak, stefkaistvánoknak, szélesgáboroknak. Még nem késő!
Óriási felelőssége van a média azon részének, amelyik felismeri a veszélyt!
Óriási felelősségem van nekem, a hozzám eszmeileg társuló társaimnak, hogy szavunkat hallassuk, véleményünket hangoztassuk. Nap-mint nap megteszem. Nem csak itt, ezen a fórumon, hanem ott és amikor erre lehetőségem van. A polgártársaim tájékozottsága -tapasztalta testközelből?- rettenetesen egyoldalú, alulinformáltak, még a dr. fokozattal rendelkező személyek is.
Ahhoz az Európához csatlakoztunk, amely elvetette, törvényeiben tiltotta a nemzeti szocialista (náci) eszméket. Erről népszavazás döntött. Ebből kellene eredezni a jog erejével a társadalmunkban fejét felütő szélsőjobboldali eszméket valló-gyakorló, uszító eszmék üldözésének, büntetésének. Ennek nem igen látom jelenlétét. Ez a baj! Nem látom jelét annak, hogy a civil társadalom egy részét megszólító egyházak -felmérve a veszélyt- hangjukat hallatnák. (Sőt!)
Folytathatnám a sort, véleményemmel. A társadalmunk krízishez érkezett. Ezt Ön jól látja, röviden megfogalmazva is.
Ha Magyarország, a Magyar Köztársaság Európában akar maradni, ellent kell állnia a szélsőjobboldali eszméknek, ez a parlamenti pártok nagy felelőssége!

1 2 következő oldal

 

168 óra

Lapajánló

2010. február 4.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

VÁLASZTÁS — 2010

predator - 2010.02.09 06:36

Társalgó 2010 február

csabazs - 2010.02.09 06:33

Hülye vagy, Sándor?

predator - 2010.02.09 06:25

Hmmm....

predator - 2010.02.09 06:21

BKV

predator - 2010.02.09 06:19

Fehér foszfor Gáza fölött

ebenezer - 2010.02.09 03:30

Barack Obama Nobel-békedíjas!

ebenezer - 2010.02.09 03:27

Újrarendezve

Cave - 2010.02.08 21:50
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Támogatja-e a Fidesz Morvai Krisztina köztársasági elnökségét?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!