Az eset valós.

Történelemóra, a téma – egyebek mellett – a második világháború zsidóüldözései. A tanár haláltáborokról, meggyilkoltakról, nehezen kibeszélhető eseményekről magyaráz a diákoknak a főváros egyik elitnek mondható általános iskolájában. Ekkor az egyik nyolcadikos diák magabiztosan feláll és az osztály előtt közli a tanárral: mindez egyáltalán nem így történt. Nagyapjával ugyanis minden nap az igazi „forrást” olvassák: Adolf Hitler Mein Kampf-ját. Az igazságot szerinte ugyanis csak onnan lehet megérteni.

A tanár próbálja kezelni a helyzetet, de a következő órán az incidens megismétlődik. És a következőn, majd az azt követőn is.

S hogy mi ilyenkor a korrekt és szakmailag követendő álláspont?

Kerestük az Országos Közoktatási Intézetet, ahol tájékoztattak, ez nem az ő szakterületük, mert elméleti kérdésekkel, kutatásokkal foglalkoznak. Ajánlották viszont az Országos Pedagógia Szolgáltató Intézetet, mint konkrét, egyedi és problémás ügyekben illetékes szervet.

– Mi inkább a szaktanácsadókat szervezzük, magunk régen nem tanítunk, a mostani iskolai életet nyugdíjasként nem ismerjük. Ez viszont nagyon mai probléma – mondja Dombrády Éva, az intézet vezető szakértője. – Szakembert sem tudok ajánlani, nem ismerek ilyet. Amúgy sem hiszem, hogy a problémát a történelemtanárnak kell megoldania, ez sokkal inkább osztályfőnöki feladat.

Néhány telefon, és eljutunk Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézethez. A problémát alaposan végigbeszéljük Árkosiné Gáspár Máriával, az intézet tanácsadójával, aki később, nyilatkozatát „tartalmi eltérésekre” hivatkozva visszavonta. Bár kértük, jelezze, melyek ezek, a válasz elutasító volt.
„Ennek a cikknek a megjelentetéséhez nem járulok hozzá. (Már csak a tovább viták elkerülése végett sem.)” – közli e-mailjében Árkosiné Gáspár Mária.

Folytatjuk hát a keresést. Így jutunk el egy gyakorló tanárhoz, Dr. Szebedy Tashoz, a Városmajori Gimnázium igazgatójához.

– Ez a két ismeretvilág között ingadozó kamasz valószínűleg az igazságot keresi, miközben gondolkodását az esetleg elfogult családi környezet befolyásolja. Egy 14 éves gyereknél életkori sajátosság, hogy a felnőtt világ információival szemben kritikus, hisz saját identitását keresi. A korai serdülőkorban jellemző, hogy az én-állapot külső értékeléshez kötődik – mondja Dr. Szebedy Tas.

Az igazgató hozzáteszi: a tanárral való szembefordulás ebben az életkorban gyakran előforduló pedagógia helyzet, amit az oktatónak kell megoldani, miközben a gyereket is meg kell értenie. Számára ekkor a kortársak véleménye a meghatározó. A tanárnak pedig egy lehetőség, hogy kompetenciáját bizonyítsa, és így pozitívan hasson a gyerek nevelésére.

– Nem kell vele az osztály előtt szembeszállni, azt érdemes neki mondani, Pistike, nagyon érdekel a gondolatmeneted. Üljünk le és beszéljünk róla. Még az is kijöhet belőle, hogy a gyerek tud valami olyan plusz információt, amit a tanár esetleg használhat a tananyag feldolgozásában. Így a konfliktusok is feloldhatók.

Az igazgató szerint a serdülők amúgy is fel akarják hívni magukra a figyelmet. Ha a tanár megfenyegeti, azzal a gyerek – negatív értelemben ugyan – de ugyanúgy eléri a célját, hisz könnyedén a középpontba került.

– Ehelyett a tanár megkérdezheti, mi és miért tetszett neki a könyvben, hisz a Mein Kampf – bár olvasása hosszú ideig bűncselekménynek számított – mégis egy létező értelmezése ennek a történelmi korszaknak. Ennek okairól egy oktató a 21. században nyugodtan beszélhet.

Szebedy elképzelhetőnek tartja: a tanár megijedt, hogy a gyerek a fasiszta ideológia megerősítésében vagy kezelésében kellemetlen helyzetbe hozza. Ha viszont felkészült, akkor képes bevonni a diákot a könyv forrástörténeti tanulságaiba, történeti hátterébe anélkül, hogy azt mondaná, a Mein Kampf üzenete helyes.

– Ennek a kezelése, feloldása a tanár kulturáltságán és pedagógia eszköztárán múlik. Ha a gyereket nem ellenségként kezeli, hanem elmagyarázza, miért volt a Mein Kampf veszélyes olvasmány, hogyan kapcsolódik az antiszemitizmushoz és a korszak tévedéseihez, helyesen jár el. Egy 14 éves gyerek ugyanis remélhetőleg még nem jut el arra a szintre, hogy népcsoportokat jónak vagy rossznak tartson. Bár gondolkozását nyilván a családi háttere befolyásolja, de ebből ki lehet vezetni úgy, hogy se a nagypapát ne tagadja meg, se a történelmi tényekkel ne helyezkedjen szembe. És nem ez egy igazi történelem tanár feladata?