Az ismert roma jogvédő és politikus, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába – környezetéből többen megerősítették a Népszabadság értesülését.
Mohácsi Viktória korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt. Jogvédőként a Mozgalom a Deszegregációért Alapítványt vezette.
Életveszélyes fenyegetések miatt 2009-ben rendőri védelmet kért.

Metropol
Az Egyesült Államokban 2010-ben rangos emberi jogi díjat kapott. Az SZDSZ így méltatta: a liberális párt elismerését fejezi ki mindazért, amit munkájával elért hazai és nemzetközi környezetben, egyben további sikereket kíván a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek védelmében folytatott küzdelmében.
Rokoni, baráti és ismeretségi köréből egybehangzóan a
Népszabadságnak megerősítették, hogy Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment: azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér.
Bár névvel senki nem kívánt nyilatkozni, a napilapnak többen elmondták, hogy országosan ismert politikus és jogvédő létére
idehaza nem talált megélhetést, komoly anyagi gondokkal küszködött. A Népszabadságnak sem sikerült pontosat megtudnia arról, hogy szándékának megfelelően ténylegesen beadta-e a menedékjogi kérelmet – valószínűsíthető, hogy igen.
HozzászólásokÖsszesen: 23 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Hm-Hm nálunk is félnek a "Képvisöink"??? Mitűl?,IGEN! Nos ha "Cigány" tanult képviselö lett,de hazájában fél nem semmi!!Kit-Mit képviselt?,Hisz nálunk nem ö az egyedüli!!Sajnos nem csalodunk,megint.Szégyent nem a börszine,származása,vallása,okoz,ha nem a VISELKEDÉS!!
Egy szemléletes példa jutott az eszembe, az iskolai osztályokról, és összetételükről, a deszegregációról. Végy kb. 1 liter erősen szennyezett vizet, önts hozzá kb. 1 dl tiszta vizet, írd le az eredményt. (Nem történt lényeges változás, az erősen szennyezett víz nem tisztult meg) Most végy kb. egy liter tiszta vizet és önts hozz kb 1 dl erősen szennyezett vizet. ( Az addig tiszta víz szennyezett, ihatatlan lett). Most hasonlítsd össze a két eredményt és elemezd, és .....
Ekhós #25
Mondok: Palacsintás Királyság!
Erre mit lépsz?
Én nem bánom,ha az összes roma is elmegy,azt sem!Menjenek,ha nekik így jó,-csak vissza ne
jöjjenek sohasem!
igrattyom
Mondj egy másik világot...amiben...de,ha Európában esetleg van egy olyan ország ahol, már megoldották akkor tudasd velük is....mert én tudom, hogy nincs...
Mert szerintem nem csak pénz kérdése...
Ekhós
Van igazság abban, amit írsz, de az csak az érem egyik oldala. A másik oldalt, a cigányok lelkivilágát, az őket érő mindennapi megaláztatást újságokból, sajtóból nem ismerheted meg, ahhoz személyes kapcsolatok kellenek.
Mohácsi Viktória egy kimagasló jellem, szenzitív lélekkel. Egy a kevés fecske között, aki nem tudott nyarat csinálni. Soha nem a pénzre hajtott, azt hiszem ez legalább egyértelmű a cikkből.
Ebben a mi új világunkban, ahol egy cigánygyerek számára elérhetetlen vagyonokat kell fizetni egy diplomáért, ki tudja, mikor lesz annyi MV, hogy elérjenek valahova. Azt a pénzt, amit mnost alóluk kivesznek, 1 az 1-ben tolhatják be a rendvédelembe, pesrze a Jobbik is egyfajta megoldás lehet.
Soha ne tudjátok meg, mi hajt egy embert odáig, hogy elhagyja a hazáját. Akár cigány, akár magyar!
legenda!(#8) Nézz már utána, Gyurcsány mikor, kinek, milyen helyzetben mondta ezt az "el lehet menni" szöveget! Mert ha csak így vaktában utalgatsz ide-oda, akkor úgy teszel, mint Slicc Pali a kisdoktorijával. - És még egy: miért nem a római katolikust küldöd Rómába?
(#9) Félsz a parazitáktól? Mosakodj meg! (Úgy értem, lelkileg.)
... hát például előled, #17 ...
Sajnos Mohácsi Viki megmutatta azt, amivel nem lehet előbbre jutni egy országban, ráadásul a magát hazudja szét amikor azt állítja, hogy Őt politikailag üldözték, mikor minden olyan szintre bejutott ahova cigánynak bejutni lehet....
Tehát hamis képet fest az országról.
Más ember is küszködik a napi megélhetéssel, de nem éppen a kivándorlást látja megoldásnak. Nem hiába akarja Kanada visszaállítani a vízumkényszert...sok a gazdasági menekült, hivatkozva arra, hogy politikailag üldözik. Már Kanadában sem veszik be...
Egy igazi kisebbségi képviselőnek, ha már neki sikerült iskolázottá válni, akkor lenne hitele, ha népe körében, ha közöttük élve, legalább egy kisebb-nagyobb közösség élére állna, és kiutat mutatna nekik, tekintélyt szerezne, tisztességre, és tanulásra ösztökélné őket, és a hegedüszsuzsa féle eszement pénzszórással szemben, ismertségét felhasználva hasznos támogatási konstrukciókat dolgozna ki, azok gyakorlati alkalmazásával.
Sajnos ilyenekről nem tudok. Amit a politika által felkapott, majd ejtett cigányvezetők művelnek, az sajnos inkább az etnobiznisz kategóriájába tartozik.
Az igaz út, igaz emberekkel járható. Lesz ilyen?
Kisfater #17
Te valószínűleg nap, mint nap köztük jársz, csak nem veszed észre őket.
De az már szép dolog, hogy legalább megkérdezted!
igor06
Egyetertek: az ostobak meg buszkek is magukra. Beert Orban/Vona lankadatlan nepbutitasa.
Arra azért kíváncsi lennék hogy ki a fene elől kért menedéket.....
Öregcigánytól kérdi fia ,Apám mi a demokrácia? A demokrácia az, hogy a parasztok dolgoznak hogy legyen miből fizetni nekünk gádzsoknak a segílyeket. De apám mit szolnak ehez a parasztok? Azt nem tudom fiam, de ha szólnának az már rasszizmus. Kb ez volt a fent nevezett hölgy munkásságának az eredménye.
Az életveszélyes fenyegetés sem?
Nem lehet jogi alap a kérelméhez?
Box Hill!
Igen, az angolszászoknál úgy van....
Itthon meg, úgy, hogy eleve fogyatékos, kiközösitett ha egyszer cigány gója hozta...
Angolszász iskola kivételt, elöitéletet nem ismer, származás, fogyaték stb, mián..
A teljasítmény az ami számit...
Ha az anyagi helyzete rossz (ami Nr. 12-vel egyetértve valószínűtlen az EU képviselőség után) az nem üldöztetés, és nem lehet menedékjog kérésének alapja.
Egyet nem értek. Viktória évekig volt EU-s képviselő. 6-7000 eurós fizetésért. Majd kétmillió forint havonta. Ebből igazán meglehetett volna takarítani valamennyit. Vagy kacsa az egész hír...
Ez a cikk tökéletes intelligencia gyorsteszt!!!
Reménykedjünk benne, hogy nem fog visszajönni.
Hát...
Korábban kellett volna.
Nem nagyon fog hiányozni.