Nem adják fel az éhségsztrájkot, amíg nem távozik posztjáról a köztévés hírmanipulációk összes felelőse – mondja Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke.
Belebukott a Lomnici-ügybe Élő Gábor, az MTI Hírcentrum igazgatója, Papp Dánielt kirúgták az MTVA hírfőszerkesztőség éléről. Elégedettek vagytok?
Részleges sikert értünk el, folytatjuk az éhségsztrájkot. Élő Gábort ugyan felmentették, de a helyettesei, Hegedűs István és Németh Zsolt, akik napi szinten elkövették a manipulációkat, és akik mind a mai napig egy kockában sem számoltak be arról, ami történt, még a helyükön vannak. Papp Dánielt csak a hírfőszerkesztőség éléről távolították el, a közéleti és dokumentum főszerkesztőséget továbbra is ő vezeti. Azoknak az embereknek, akik manipulációkat, hírcsalásokat követtek el, a közmédiában nem lehet helyük.
Szombat délután óta éhségsztrájkolsz kollégáiddal. Hogy bírjátok?
Romlik a látásunk, lassabban mozgunk, akadozik a beszédünk. Nem egy normális állapot, hogy valaki nem eszik napok óta. Erre még rátesz a stressz és az, hogy székben alszunk már hatodik napja. A mentősök segítségével kontroll alatt tartjuk az egészségi állapotunkat, hogy közbe lehessen lépni, ha kell.

Mester Anett felvételei
Az MTVA közleménye szerint ők is aggódnak értetek, és a ti érdeketekben azt remélik, mielőbb befejeződik a demonstráció.
Ezek szerintem kortörténeti dokumentumok, egy 50-es, 60-as évekre jellemző hatalmat és az azt kiszolgáló médiát idézik. Aggódunk értetek, írják, közben próbálják lejáratni azt, aki egy talán nem mindenki, de sokak által jónak tartott megoldásként éhségsztrájkba kezd. Jelzi ezt a hozzáállást, hogy kiadnak egy közleményt arról, amiről egyetlen szó sem szól a MTVA által készített hírműsorokban. Sem az MTV-ben, sem a Duna TV-ben nem jelent meg semmi sem az éhségsztrájkról, sem a Lomnici-botrányról. Ez egyértelműen a médiatörvény megsértése, de láthatóan nem érdekli őket. Az is baj, hogy nagyon gyenge a civil társadalom: az állampolgároknak egyszerűen fogni kellene a tollat, tintát és tiltakozni ezeknél a médiaszolgáltatóknál. Amennyiben nincs válasz, a Médiahatósághoz kell fordulni, amely köteles kivizsgálni az ügyet.
Felszólítottak titeket, hogy hagyjátok el az MTV épülete előtti területet, mert az magánterület. Azt írják, hogy az épület egyik fűtött helyiségében biztosítanak helyet.
Ha nem lehetünk itt, odébb megyünk közterületre, legfeljebb spontán tüntetésbe kezdünk. Nem fogják tudni megakadályozni, hogy folytassuk. Ha ez magánterület, akkor egy másik helyiségbe miért engednének be? El akarnak dugni a nyilvánosság elől, így akarnak minket kitakarni.
A közlemény szerint megtagadtad a munka felvételét, ezért a munkáltatónak joga lenne rendkívüli felmondással megválni tőled.
Ez egy színjáték. Hétfőn bekérettek a kisebbségi és regionális műsorok főszerkesztőjéhez, aki megbízott egy magyar-szerb kapcsolatokról szóló anyag elkészítésével 15 percben a 90-es évekről. Mindenki érti, miről van szó: megtorlásként túrjam az archívumot. Mondtam, hogy én a hírfőszerkesztőségen dolgozom külpolitikai szerkesztőként, amúgy nem vagyok szerb szakértő, nem is tudok szerbül. Egy olyan szerződésmódosításra hivatkozva akartak utasítani, amit én nem írtam alá. Aztán jött a következő próbálkozás, amiről már tényleg a Tanú film kockái jutnak az ember eszébe: azt mondták, azzal, hogy elmentem, elfogadtam, hogy mégis illetékesek. Ügyvéd is volt velem, jegyzőkönyv készült, mert tudjuk, hogy ez hogy működik: behívnak, aztán közleményben azt mondanak, amit akarnak. Neki is az volt a véleménye: ha valaki próbálkozik, akkor legalább az alapvető jogszabályokkal legyen tisztában.
A Lomnici-kitakarás ügyében behívott három munkatárs esetében is arról szólt a hivatalos tájékoztatás, hogy a szakmai hibát elismerték, miközben ez nem történt meg.
Hazugságok sorozatáról van szó. December 3-án, szombaton először a Duna TV szombati esti 6 órás Híradójában ment le az ominózus anyag, majd az MTV 19:30-as Híradójában. A 18 órás felelős szerkesztő az egyik, akit úgymond bűnösnek találtak, a másikat meg sem hallgatták. A kitakarást két vágó hajtotta végre, az egyik Beta technológiával összerakta az anyagot, majd miután közölték vele, hogy nem látszódhat valaki, digitális vágó segítségét kérte. Utóbbi, aki kitakarta Lomnicit, tőlünk tudta meg, hogy ügy lett a dologból, őt meg sem kérdezték. A harmadik, akit behívtak, a szerkesztő riporter. Elmondták nekik, hogy ez nem vizsgálat, csak egy előzetes elbeszélgetés. A konkrét ügyről nem is kérdezték őket. Ehhez képest aznap közleményt adott ki az MTVA arról, hogy a vizsgálat lezárult és mind a hárman elismerték a felelősségüket. Másnap megint behívták őket, ott már született jegyzőkönyv, és abban derül ki, hogy Hegedűs István, az MTI Hírcentrum Duna televíziós műsoraiért felelős vezérigazgató helyettese mondta konkrétan azt, hogy nem jelenhet meg Lomnici Zoltán volt főbíró az anyagban.
Más kérdések felett is elsiklott a vizsgálat?
Senki nem beszél arról, hogy a szerkesztő-riporter interjút készített Lomnici Zoltánnal. Ha csak egy malőr volt a kitakarás, hol van az interjú? Hol adták le? Senki nem tárta fel azt, hogy egy-másfél éve mindenki tudja: Lomnici nem látszódhat. Az a szál sem került soha elő, hogy a vizsgálat úgy indult: Papp Dániel, aki Élő Gábornak, az MTI Hírcentrum vezetőjének bizalmasa, írt egy emailt a három érintettnek, hogy elbeszélgetésre kell menniük. Majd mindkét elbeszélgetés után a szerkesztő riportertől érdeklődött az elhangzottakról. Ő is elkezdett vizsgálódni, amiről hivatalosan még senki sem beszélt. Április óta az MTI Hírcentrum irányítja a hírműsorok készítését, vezetői MTVA-s dolgozóknak adnak feladatokat, ők azok, akik nap mint nap belenyúlnak az anyagokba.
Szerdán figyelmeztetést kapott az MTI Hírcentrum egyik főszerkesztő-helyettese, akit nem neveznek meg a közleményben. Azt mondtad, tudomásotok szerint Hegedűs István főszerkesztő-helyettes rendelte el a kitakarást a Lomnici-ügyben.
Nem adjuk fel az éhségsztrájkot, amíg nem távozik minden posztjáról Papp Dániel, illetve Élő Gábor két helyettese, Hegedűs István és Németh Zsolt is. Döbbenetesnek és felháborítónak tartjuk, hogy éhségsztrájkot kell folytatnunk ahhoz, hogy kiderüljön: igazunk volt. Lám, lám előkerült egy olyan felelős, akit mi is megneveztünk. Ennek a médiatörvényt naponta súlyosan megsértő, hírmanipulációval sokadszorra lebukó vezetésnek mennie kell. Azt is követeljük, hogy az MTI és az MTVA vezetői kérjenek bocsánatot nem csak a közvéleménytől, hanem az éhségsztrájkolóktól és az őket támogatóktól is, akiket megpróbáltak meghurcolni.
Hogyan viszonyulnak hozzátok a kollégáitok? Milyen visszajelzéseket kaptok?
Mindenki azt várja, hogy legyen vége most már: azok a felelősök, akiket megneveztünk, tűnjenek el a közszolgálati média környékéről is. Sok kolléga segít nekünk, teát hoznak, egyebeket. Van egy másik csoport, amely nem mer látványosan barátkozni velünk, de azt mondja: köszönjük, értünk teszitek. Van, aki ezt sírva mondja, van, aki csak lehajtott fejjel. És van egy harmadik csoport, amely úgy tűnik nem vesz tudomást arról, ami történik. De tudni kell, hogy a második kirúgási hullám közepén vagyunk, és már rebesgetik, hogy lesz harmadik. Többen maguk kérik, hogy tegyék őket a listára, mert lelkileg és egészségileg nem bírják ezt a légkört. Sokan megszólaltak a kirúgottak közül és reméljük mások is kiállnak, hiszen ők el tudják mondani, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Jellemző, hogy hiába jelezték a velünk szolidarítást vállaló vágók és riporterek, hogy nem engedik kiírni nevüket a híradós riportokhoz, a médiatörvényt megsértve mégis kiírják. Addig fogunk itt éhségsztrájkolni, amíg nem teljesül a követelésünk. A TFSZ másik alelnöke, Szávuly Aranka szombaton, Patakfalvi Sándor Duna TV-s felvételvezető vasárnap délután csatlakozott. Itt van a Duna TV-től októberben elküldött riporter, Kembe-Sorel Arthur és Virág Péter, a Duna TV üzemi szakszervezetének elnöke is. Ha mi kidőlünk, vannak, akik a helyünkbe lépnek.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
EURÓPA TANÁCS
Emberi Jogi Bizottsága
S t r a s b o u r g
Mr. Thomas Hammarberg
elnök úr részére
Tárgy : Tájékoztatás Izsak-Bács Jeremiás lelkész tiltakozó böjtjének okáról és céljáról
I. Tiltakozó böjt oka:
A közös európai értékeink – szabadság, jogállamiság, demokrácia, szolidaritás – súlyos megsértése történik ma Magyarországon.
Indoklás :
1./ A januártól élessé váló,de máris működő és sokakat megfélemlítő, valamint egzisztenciálisan ellehetetlenítő Új média törvénnyel a sajtószabadság (így lényegében a szólásszabadság, a szabad vélemény nyilvánítási jog) súlyos korlátozása lép életbe.
2./ Új alaptörvény, az Alkotmány helyett:
2.1. Megszünteti az államhatalom ideológiai semlegességének elvét;
2.2. „Sarkalatos törvényekkel” lényegében megteremti a diktatúra jogalapját;
2.3. Nemzeti ideológia elveire cseréli a polgári demokratikus jogállami normákat,
2.4. Demokrácia-, és alkotmányellenesen bebetonozza a jelenlegi kormánypárt hatalmát,
saját győzelmét előre biztosító választási törvénnyel, véglegesen korlátozva ezzel az
esetleg későbbi másik kormányzat mozgásterét.
2.5. Bevezetik a kollektív bűnösség elvét, boszorkányüldözést folytatva a legnagyobb
ellenzéki (szocialista) párt ellen, hogy a következő választáson megnehezítse indulásukat.
2.6. A munkavállalók jogaival ellentétesen, a sztrájkhoz való jogot korlátozza.
3./ Szintén diktatórikus visszaélés a sarkalatos törvényekkel
3.1. Az új egyházi törvény :
- Alkotmány ellenesen elvették több mint 100 törvényesen működő egyház státuszát.
- Az „egyház” megjelölés erőszakos módon, egyesületi jogállásra változtatása súlyosan hátráltatja a szabad vallásgyakorlás jogát,
- A hátrányos megkülönböztetéssel elvették a törvény előtti egyenlőség jogát,
- Azzal, hogy a bíróság helyett a parlament kétharmada dönt róla, ki minősül egyháznak és ki nem, elvették a törvényes eljárás lefolytatásához való jogot, és elvették a fellebbezés jogát az újra regisztrálási kérelem elutasítása esetén (ráadásul avval fenyegetik a majdan „nem regisztráltakat”, hogy elkobozzák vagyonukat és intézményeiket)
- (ld.: Melléklet – Egyházak Nyilatkozata, kelt: 2011.08.10. angol nyelven.)
3.2. Alkotmánybírósági törvény :
- Alkotmánybíróság jogkörének drasztikus csökkentése,
- A bírói testület pártsemlegességének megszüntetése, pártbefolyás érvényesítése,
- Jelenleg folyamatban lévő 1584 beadvány teljes jogon kívül helyezése január 1.-től
3.3. A Munka törvénykönyve :
- Munkavállalók jogainak drasztikus csökkentése,
- Szociális jogok elvonása,
- Sztrájkjog drasztikus csökkentése,
3.4. Választási törvény :
- Egyoldalú, antidemokratikus szabályozás, ami csak a jelenleg hatalmon
lévő pártnak kedvez, (pl.: jelöltállítási feltételek drasztikus szigorítása,
választókerületek teljes átalakítása saját érdekek alapján, stb.,)
4./ Egyéb törvények : ( társadalmi ellentétek szítása, szolidaritás elutasítása, a szegénység
kriminalizálása, hajléktalanok, kukázók 150.000,- forintra büntetése vagy bebörtönzése.)
4.1. Hatalmi ágak szétválasztása elvének felszámolása :
- Bírósági függetlenség megszüntetése,
- Ügyészség függetlenségének megszüntetése,
- Köztársasági elnöki hivatal pártbefolyás alá vonása,
- Alkotmánybíróság függetlenségének és jogkörének drasztikus csökkentése,
4.2. Elhibázott gazdasági és adótörvények :
- Az egy kulcsos adó hatása: gazdagok támogatása, szegények megsarcolása,
- Alkalmazottak jogainak súlyos csökkentése,
- Társadalmi elégedetlenség (instabilitás) okainak megteremtése,
- Magánnyugdíj Pénztári vagyon (10,9 Billió Euro) államosítása, ellopása, ezzel
megvalósult a magántulajdonhoz való emberi jog durva megsértése is !
4.3. NIBEK (új titkosrendőrségről szóló) törvény :
- Adatvédelmi és emberi jogok semmibe vétele,
- A politikai üldözés és a totális diktatúra lehetőségének megteremtetése.
Összefoglalva :
II. A tiltakozó böjt célja:
Felhívni az Európai Unió– , és az Európa Tanács vezetőinek figyelmét,
hogy Magyarországon színlelt demokrácia működik! Ennek leple mögött, 2012. január 1.-től, - a történelemben korábban már keservesen átélt - egypárti és egyszemélyi diktatúra fog működni az Európai Unió egyik tagállamában.
A múlt század két világháborúja közötti dicstelen európai történelmi emlék arra késztet, hogy az 1.-4. pontokban felsorolt indokok alapján figyelmeztessem a nemzetközi, az Európai Uniós, és a magyarországi közvéleményt ennek súlyos veszélyére!
KIÁLTOK, tegyünk meg mindent ennek megakadályozására, megfékezésére !
Strasbourg, 2011. december 6. a tiltakozó böjt 27. napján
Izsák-Bács Jeremiás lelkész
Szolidaris vagyok veletek es remelem hogy gyozni fog az IGAZSAG
Sajtokozlemeny
2011.dec.16 Stasbourg
Izsak-Bacs Jeremias
Magyarorszagi Anabaptista Misszio
Magyar Kereszteny Mennonita Egyhaz
Lelkesz
A bojt 37-ik napjan irom ezt a nyilatkozatot es kijelentem hogy a mai napon tudomast szereztem arrol, hogy Magyarorszagon a meg jelenlegi Alkotmany Birosag arra keszult hogy megsemisitse az Egyhazi Torvenyt.
Lazar Janos kijelentette hogy E.T.-t viszavonjak – Technikai okokra hivatkozva.
A kesobbiekben ugy nyilatkozott hogy a ket unnep kozott Rendkivuli Parlamenti osszehivast surget es E .T.-t ujra meg fogjak szavazni.
Ez azt jelenti hogy 2012. Jan. 01-tol, mivel mar nem lesz Alkotmany Birosag a regi-uj E.T.-tnem lesz aki felulvizsgalja
( nesze semmi fogd meg jol)
Ezert en ugy dontottem hogy folytatni fogom a – BOJTOT – es minden erommel TILTAKOZNI fogok a tovabbiakban is a KIREKESZTETT EGYHAZOKERT, mindaddig amig az ELETEM birja, vagyis a VEGSOKIG.
Nem fognak megfelemliteni azok az ,, uzenetek sem “ amit eddig is kaptam es kitartok az mellett hogy az 1990 evi E.T. demokratikus volt es megfelelt az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatanak, pelda erteku volt.
Azzal hogy a Kormany es a Parlament megprobalya szabalyozni, felulbiralni az E.T.-t, azt a tenyt Demonstralja hogy az Egyhaz es az Allam nincs szetvalasztva.
Sajnallom hogy 14 engedelyezett Egyhaz vezetosegbol, eloljaroibol egyikuk sem emelte fel a hangjat a kirekeszres ellen.
Vajon szerintuk ,, a Messiasnak “ nincs helye a Kirekesztet Egyhazakban?
TILTAKOZOM:
1. Az uj E.T. elfogodasaert!
2. Minden jogsertesert amit ez a Kormany a ,, Sarkalatos Torvenyekkel “ korlatozza, megkurtitja a tarsadalom jogait.
3. Minden Kirekesztes ellen.
- faji, – vallasi,- szocialis,- tarsadalmi kirekesztes ellen
Remellem, hogy kozel az a nap hogy a magyar nep visszanyerje:
- melto szabadsagat
- es melto helyet a civilizalt europai csaladban, vilagban.
Izsak-Bacs Jeremias
Akkor az egyik nem különb a másiknál.Igaz,polihisztor1?Egyébként a téma a sajtó szabadsága,a médiahatalom fideszes világa.S abban,ami a tények alapján leszűrhető,mi a vádaskodás?Két palit már menesztettek, feltehetően a pártirányítás felhatalmazásával.Mert nélkülük nincs ilyen lépés.S erről mi a véleménye?Tudom,Gyurcsány a hibás.És Orbánék?S a lapító Médiahatóság?Maga szerint minden így van rendben ahogy van?
Szintén csak jelezni szeretném az alant kommentelöknek, hogy a kurcsánykormány adta el az Mtv székházat és vette bérbe horror összegért a jelenlegit, egy nyíván számukra ismeretlen cégtöl,vagyis azért joggal mondhatják hogy maganterület.Cak ha vádaskodnak akkor legalább az alapokkal kéne tisztában lenniük.
Igaza van a sztrájkolóknak, mert itt csak egy helyen feslett fel az elnyomás drapériája: nem hiszem, hogy csak Lomniczi Zoltán neve lenne rajta azon a tilalmi listán, amit valakik a Fidesz vezető köreiből kiadtak a mi közös pénzünkből fizetett közmédiának. Ez egyszerűen gyalázat.
Azért is tart - többek között- itt az ország, mert sok ember gondolkodik úgy,
mint a No.#9, ilyen szinvonallal...
haljon éhen, a rokkant, a nyugdijas, a hajléktalan, stb....
és... egyáltalán, mindenki más aki nem Fidesz-Jobbikos,;-{{{{{
gondolom, a cinizmusa magas IQ-ról tanuskodik.
Nagy szüksèg van összefogàsra-mondja Davidoff90.
Igaza van!
Egèszsègüket nem kìmèlve pèldàt mutat ez a 3 ember sokunknak.
yooseph! Ön a nemzet ràkfenèje.Gonoszkodik,önt is megfertözte Orbàn populizmusa.Szègyelje magàt!
ja, mi az, hogy közterület?
csak nem jáccccotta már azt is át valami módon a fidesz bagázs valakinek?
kalap alatt?
Szombaton a Pesten élö gyermekem ki megy segiteni a baráti körével,
e Bátor-igen, nagy betü- Nagy Navarro Balázsnak, és társainak.
Pár ember, pár órára...
nem nagy tett, de ennyit tudnak tenni....a szabad idejükben.
Nagy tisztelet, és drukk a sztrájkolóknak.
Nem is gondoltam volna, hogy Fidesztánban napok mulva elküldést eredményez...
Mégha csak olyan Fideszes fél- vagy homályos, mondhatni kamu szankciót is....
Csak egy kérdés?
Ugye az MTV az köztévé a mi adónkból van fenntartva,akkor mi a Qva anyjuk alapján magánterület a Tv előtti placc?
Mocskok szolgálnak ki mocskokat,mocskos módon,közpénzen.
Ja és! Lincshangulat van Fábry ellen a csúcsgázsi miatt. Az ellen a Fábry ellen, aki a 2006-os zavargások idején felhívta Friderikuszt és közölte vele: "itt fogtok lógni mindnyájan."
Szombaton én is kimegyek tüntetni, tegyétek ti is ezt. Ha a gép mellett ülünk, nem fog semmi történni.
Tul nagyot nyalintottak a Viktatoriánusi vezetés valagára. Ök csak követték híven a Fidesz trendet.
Lehet, hogy Deutsch Tominak ennyi elég, de nekünk nem.
"Csak akkor történtek nagy dogok,
ha bátrak voltak,akik mertek...."pedig kaptak a hatalomtól hideget,meleget.
Először ketten,majd hárman,majd öten álltak a vártán.Egészségüket kockáztatva.
S onnan,hogy három "futottak még"megrovásra került eljutottak a majdnem nagy vadakig.
Innen feljebb jutni viszont már életveszély.Innen a politikai karmesterek jönnének.Ehhez már összefogás kellene....összefogás.