Szombaton úgy tűnt, a demokrata fórum EP-listája a tét. Vasárnap az MDF-frakció került veszélybe, hétfőn pedig Gyurcsány Ferenc kormányfősége. Napirend előtt ugyanis Dávid Ibolya belengette: konstruktív bizalmatlansági indítvány elindítását javasolja a miniszterelnök ellen. Új jelöltjük Bokros Lajos. KRUG EMÍLIA riportja.

MTI-fotó
– Igyatok kávét, meleg – röstellkedik az újságíróknak az MDF sajtósa. – Mindent megpróbáltunk, de nem engedték, hogy bejöjjetek.
Érthető. Kihallatszódhatott az ordibálás. Ahogy Hock Zoltán elnök asszonya fejére olvassa: Bokros Lajos jelölése olyan, mintha a gombhoz keresnének kabátot. Dávid Ibolya tűsarkúja idegesen koptatta a hűvösvölgyi pártvilla parkettáját, miközben gazdája bizonygatta, ötlete máris növelte a fórum támogatottságát. Amúgy pedig, ha nem tetszik a terv, le is mondhat. Boross Péter most is úriember. Ellenérvel (Bokros rossz választás), de higgadt (nem lehet elhagyni a zászlót), aztán távozik. Nem dühből. A kora miatt, súgja egyik kollégája.
Egy öreg róka SMS-ben küldi valahová a szavazás végeredményét.
Hock Zoltán és Katona Kálmán együtt mozog. Autójukat elállja a sajtóhad.
– Sasszéztunk egyet balra, de nincs nagy vész – summáz Katona.
Odabent Dávid Ibolyáék sorolják listájuk első tíz helyezettjét a kamerába. Röpke önbizalom-erősítés: csendes többség, demokrácia, hiteles megoldások.
– Nincs ideológiai törés, a párt alapértékei húsz éve változatlanok – mosolyogja az elnök.
Alig tíz perce jelentette be Olajos Péter, a fórum jelenlegi EP-képviselője, hogy kilép a pártból.
Másnap Csáky András veszi a kabátot. A hétfői frakcióülésen párttársai másfél órán át győzködték. Sikertelenül. Egy hét múlva a függetlenek közé ül, halálra ítélve a fórum parlamenti különítményét. Ezúttal is az új frakciótagok felhajtásában már számottevő tapasztalattal bíró Herényi Károlyé a főszerep. Beszélik, esetleg Gyenesei István minisztert csábítaná a fórumba. Akadnak, akik úgy sejtik, akkor a Katona– Hock-tandem biciklizne ki a frakcióból.
Az országgyűlési folyosón Gyenesei nyilatkozik:
– A kérdésfelvetés történelmietlen és logikátlan. Tisztességes kormánytag ilyet nem tesz.
Gréczy tanácsadó nagyon figyel.
A patkóban ezalatt Herényi Károly oszt borítékokat a frakcióvezetőknek. Benne szívhez szóló levél: tegyék lehetővé, hogy a frakciótagok aláírhassák a fórumos kérdőívet. Navracsics mosolyog, fejét ingatja. Semjén mint véres kardot mutogatja padtársainak az irományt.
A belső ellenzék a fejét fogja.
– Nem tudtunk semmiről. Megbomlott ez a nő. Csak úgy állíthatjuk meg, ha megszűnik a frakció. Akkor kevesebbet szólalhat fel – mondja az egyik képviselő.
Almássy Kornél és egy ifjú demokrata susognak. Köröznek a hervadó tulipán felett.
Egy kormányközeli arc háborog.
– Már jöttek pitizni, hogy ne szűnjön meg azonnal a frakcióirodájuk. Mit képzel Ibolya? Segítséget kérnek, aztán hátba támadnak?
– Szoci trükk – bazsajogja a szokásosat Semjén Zsolt lapunknak. – Nem dőlünk be a kabinet kamarillapolitikájának. Ha az MDF új kormányt szeretne, szavazza meg a parlament feloszlatását, állítson jelöltet, és a választásokon megtudjuk majd, ki kap felhatalmazást.
– A szocialisták a saját kormányukat és kormányfőjüket támogatják – nyilatkozza a szünetben Lendvai Ildikó. – Az igazi kérdés, hogy az egész MDF aláírja-e a kérdőívet.
Szurkál itt most mindenki mindenkit.
– Nem tudtunk a fórumos tervről – állítja egy MSZP-s elnökségi tag. – Biztos, hogy nem állunk mögötte. Nincs más hátra, mint előre – ez Dávid Ibolya jelszava most.
Pártja ügyeiről tereli a figyelmet. Nehezen megy. Minden kamera őt akarja. Zöld kiskosztümben már rég nem a nyugodt erő.
Herényi és sajtósai noszogatják, tartson sajtótájékoztatót. Ő inkább a patkó magányát választja.
– Olyat még sose csinált, hogy ebédelni se jött ki. Pedig már beküldtük neki a három párt reakcióját. Arra mondhatna valamit.
Végül mond. Belefér a fél hetes hírekbe:
– A Fidesz és a KDNP bebújt Gyurcsány háta mögé.
De ők nyitottak minden javaslatra. És Csáky adja vissza a mandátumát!
– Hiszen szembeszegült a többséggel, a mandátum pedig a többségé.
A fórumos székház mögötti utcában épp lencsevégre áll az új MDF-es plakát: vörös és narancssárga Pinocchio néz farkasszemet. Üzenik, nincs idő a mellébeszélésre. Mert: „Mese nincs. Válság van.” És nemcsak az országban.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Bjnk,
nem volt tévedés a kérdések megfogalmazása, még akkor nap írtam egy hosszabb választ, de /már nem először/ egyszerűen nem vitte át a gép. Lehet, hogy van egy korlát, amit nem tudok?
Igaz, hogy nem közvetlenül nekem szóltak a kérdések, de én úgy gondoltam, hogy válaszolni kellene rájuk, csak akkor kissé felhúztam magam a sikertelenség miatt.
Most majd rövidebb leszek, hátha ez átmegy.
Fordított sorrendben :
-én hiszek egy demokratikus társadalomban /10-20 év múlva talán lesz/
-nem tudok megnevezni olyan személyt, politikai társulást, amelyik a "rend megteremtésére hivatott" /aki ezt gondolja magáról, az számomra félelmetes, mert szerintem a küldetéstudatos személy ön- és közveszélyes/
- a "rend"tartalma számomra annyi, hogy be kell tartani az írott és íratlan szabályokat /és mivel mindíg lesznek olyanok, akik nem tartják be azokat, az igazságszolgáltatás nem jogot, hanem igazságot szolgáltasson gyorsan és hatékonyan/
-az előbbiek alapján nem kívánnék egy "rendteremtőt" sem hatalomra kerülni, mert az biztosan diktatúra lenne.
Legelőször a fejekben kellene rendnek lenni, de az csak hosszú idő és folyamatok, tapasztalatok után lesz.
Javaslom,hogy szervezzünk gyűjtést a hon asszonyának ( D.Ibolyának),mert az eredmények ismeretében nincs frakció,nincs fizetés,nincs állami támogatás, nincs iroda, nincs kiskalap,nincs kiskosztüm.Hát nem sajnálja senki??
Lehet, hogy kérdéseim megfogalmazása téves volt. Tévedhetek én is, mint Önök is. A nulla vélemény nulla tévedés.
Bocs, Rucz, de helyesen: "Bal sors akit régen tép..."
Nagyon egyszerű rákeresni a Google-ban!
Ha már idézünk...
Idézek egy hozzászólásból:
"Nem lesz itt rend,soha életben, mert amíg így széthúz mindenki, akkor ne várjuk sorsunk jobbrafordulását."
Kérdéseim Önökhöz:
1. Kívánnak-e egy "rendet teremtő politikai személyt, csoportosulást" megjelenni, hatalomra kerülni a Magyar Köztársaságban?
2. Meg tudják-e fogalmazni a "rend" politikai, gazdasági, kultúrális, közéleti, stb. tartalmát?
3. Meg tudják-e nevezni azt a személyt, politikai társulást, amelyik a "rend" megteremtésére Önök által hivatott?
4. Hisznek-e Önök a demokratikus társadalomban?
Válaszukat várom.
Nem lesz itt rend, soha az életben ,mert amíg így széthúz mindenki,akkor ne várjuk sorsunk jobbrafordulását.Március 15.-e
pedig legyen méltó, kulturált ünneplés, mert ezen kívül van még 364
nap, amikor ez a társadalom újra felépítheti önmagát,csak lehet,hogy a pártokat ki kellene hagyni ebből, mert ők csak a saját hasznukat nézik
és a legkevésbé érdekli őket 10 millió ember sorsának jobbrafordulása.
Csak a szomorú az, hogy jelenleg úgy tűnik, hogy ez a társadalom képte-
len önnön sorsának jobbítására, igaza van Kölcsey Himnuszának:"Balsors
amely régen tép..."Ez a társadalom csak szenvedni képes,miközben a
politikusok átnyúlnak a fejünk felett,hogy tovább ne is folytassam...
A hozzászólók történelmi tudománya eccerűen silány. Miért várják azt, hogy 150 év kudarca után valami jobbnak kellene jönnie? Miből gondolják, hogy csak Gyurcsány Ferikét kell leküzdeni és utána minden rendben lesz? Miért nem foglalkoznak azzal az évszázados feudális, provinciális mentális elmaradottsággal, amely még vezetőinket is jellemzi?
Sajnálatos, hogy a hozzászólók azt nem értik, milyen fontos lenne ma egy igazi ellenpont az MSZP baloldali ideologikus politizálásával szemben. Az ellenzéki pártok közül csak az MDF áll a jobboldalon, a FIDESZ nem. A FIDESZ éppen olyan populista, sőt populistább, mint a kormánypárt, az pedig már megmutatkozott, hogy nem vezet jóra, ha populista nagypártok versengenek egymással a hatalomért.
A probléma az, hogy a verseny azokért a szavazókért folyik a jobboldalon, akik nem értik ugyan a körülöttük zajló folyamatokat, viszont zsigerből utálják mindazokat, akik álláspontjának megítélésekor elhangzott - akár csak egyszer is - a "bal" szó. Aki Dávid Ibolyáról azt hiszi, hogy feladta az elveit, az téved. Az adta fel az elveit, aki most elhagyja az MDF-et.
Azt gondolom, Boross volt min. elnök nagyobb ludas az MDF idejuttatásában. Ha nem szövetkezik '98ban a Fidesszel lehet, hogy a küszöböt sem érik el... 2002, 2006 igen szerény bejutás volt...
Persze, arra nem is gondol az ember, hogy szándékosan ül forditva a lovon....-;} de, az élet sok szinü...a politika pláne...
Olyat azért ritkán látni, hogy a porcelánbolt igazgatója pórázon vezetgeti körbe az üzletben az elefántot. Ebben a boltban repülnek a cserepek!
Dávid Ibolya a középosztály pártjaként sok évig számora hiteles ember volt, bár a politikai állásfoglalásaival nem értettem egyet. Most viszont Katona Kálmán vélemény látszik igazolva számomra is: ebben a nőben megbomlott valami...
Emlékeztébe idézném a 168 óra olvasóinak azt a csodálatos festményt a
melyet az Orbán kormányzat rendelt anno. Átfestve milyen jól mutatna középen Bokros Lajos Dávid Ibolyával, Orbánnal Semlyényivel és társaikkal.
Talán még meg is fizetnék tartozásukat a festőnek, már épp itt lenne az ideje.Miképpen felhagyni ezzel a politikai stílussl is.
Bokros Lajos hogyan felejtheti azt a légkört ami akkor övezete, amikor az ún. Bokros csomag életre kelt? Amit az ellenzék vele akkor művelt? És Dávid Ibolya szintén. Most szendén mosolyogva kijelenti, hogy valóban akkor...., de most szereti. Nem vagyok MDF rajongó sőt...., de amit pártjával tett az megbocsájthatatlan. Seprü. Ugy sincs elegendő ügyvéd Tolnában.
Sajnálom, hogy teljesen szétesik az MDF., habár megérdemlik. D.I. politikai ámokfutása egészen elképesztő. Amit 2002-ben (mint egy piaci kofa, elnézést a piaci kofáktól) művelt a pártelnöki vitán, az nem semmi. Azóta bekattant. Én soha nem szerettem az igaz, emlékezvén a miniszterségére... ugyanolyan, mint orbán, ragaszkodik a hatalmához. Most is, mindent megtesz, hogy a hatalom a kezében maradjon. Most, hogy ezt a cirkuszt csinálta pártjával, most sem kér maga ellen bizalmi szavazást, majd csak akkor, ha esetleg, véletlenül egy ember kijut az EU-ba, mert akkor azt mondhatja, látjátok én megmondtam...., és ővé a dicsőség........
Milyen igazat mondott az a celeb /Gábor Zsazsa?/ amikor azt mondta mindegy, hogy mit irnak, a lényeg, hogy cimlapon szerepeljünk......
Van olyan érzésem, hogy Ibolyka tud labdába rugni....megtanulta a labda kezelését.Drukkolok neki.
Lehet a gondokból cirkuszt csinálni... Még Krug Emiliának is... De előbb tanuljon meg helyesen írni... Ha nem tudja, hol hibázott, akkor javaslom az általános iskola 6. osztályát... Ott tanulják az "ly" betűk helyesírását.
A korrekt "tálalás" mikéntjét kicsit később, de kezdheti hatodikban...
Ibolyánk most ugyanazt teszi mint köztársasági elnök úr, fordítva ült fel a lóra - de még nem vette észre. Az persze eszembe sem jut, hogy nem véletlenül teszi(k).
Mikor az ember belát a mosolygós vagy harsány,kritikus mondatok mögé,elszörnyed.Itt tényleg színházi előadás folyik.Aztán a kormány előrelátásának,ésszerű cselekvésének hiányát ostorozó pártelnök szavait hallgatva szájtátva kérdezi:nicsak,ki beszél?Majd a pártja támogatását nem mérhető vazallus dörgő szavait nem érti:ki beszél itt a támogatás hiányáról,a bizalom csődjéről?Mi folyik itt?Ki kit néz baleknek?Lehet hogy tényleg azok vagyunk?
Ideje lenne végre már rendet tenni ebben az országban.Bizonyára néhányan megfeledkeztek arról, hogy ebben az országban 10 millió néhány százezer ember él és érdekeiket kellene kormányzati szinten
is képviselni.Kell-e egyáltalán az MDF nyűgével foglalkozni,az
embereket jelenleg és úgy néz ki,hogy tartósan is a megélhetés
és a számlák kifizethetőségének problémája foglalkoztatja, nem
pedig Dávid ibolya és Herényi Károly által vezetett cirkuszi vál-
lalkozás sikere.Egyébként erre a szituációra is ráillik az a mon-
dás: " a sors hosszú távon igazságot szolgáltat!"Csak most már
ideje lenne észrevenni azt is, hogy az emberek bőrére megy itt
néhány parlamenti párt hezitálása,itt lenne az ideje végre rendet
tenni.Miért a választóknak kell megfizetni a parlamenti képviselők
jólétét, miközben Ők szép lassan,de biztosan csődbe viszik az országot.A parlament elnökasszonyának is lenne feladata rendesen
ebben a helyzetben,úgy hogy ideje lenne a rendtevést megkezdeni
és csak azután kacsingatni a pécsi polgármesteri székre.A 386
képviselő azért került a parlamentbe,hogy épeszű döntéseket hozzon,
ne pedig saját megélhetési politikáját babusgassa!Jó lenne végre
felébredniük!!