– Orbán Viktorra a posztkommunista jelző illik a leginkább, a Fidesz működési mechanizmusa pedig vegytiszta bolsevizmus – nyilatkozta az atv.hu-nak a kormánypártról és vezéréről Mesterházy Attila. - Én ’74-ben születtem, még KISZ tag sem voltam, miközben egy sor Fidesz vezető gimnáziumi KISZ-titkárként nyomult, Orbán kormányában pedig felülreprezentáltak a volt MSZMP tagok. Az különösen ellenszenves, hogy annak adnak „feloldozást”, aki átállt közéjük.
Az MSZP pártelnöke az atv.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: „a Jobbik azért kell Orbánéknak, hogy a neonácikhoz képest mérsékelt jobboldalinak tűnjenek, az LMP pedig valamiféle őfelsége ellenzéke szerepre számíthat, „díszpintyeknek" a nemzeti együttműködés amúgy kirekesztő jellegű rendszerében.”
A politikus az MSZP helyzetéről szólva beismerte, most nem sokan érdeklődnek irántuk. Szerinte a helyzetet
„kellő alázattal és empátiával” kell fogadniuk. A hibákból le kell vonni a tanulságokat, és egy nyitott, demokratikus, nemzeti, de karakteresen baloldali néppártot kell felépíteni.

Forrás: mszp.hu
A pártelnök szeretné, ha minél több új arc kerülne elő az MSZP-ben, de nem híve annak, hogy másokat kiradírozzanak a közéletből, csak azért, mert régóta szereplői annak.
– Azzal egyetértek, hogy akik eddig nagyon sokat szerepeltek a médiában, azoknak nem csak pozícióban, hanem szerepvállalásban is
önkorlátozóbbnak kell lenniük – fogalmazott.
Mint azt már megírtuk, a 168ora.hu információi szerint a pártban zajlik egy újfajta, centralizáltabb médiastratégia kialakítása, már folyik az újabb arcok képzése. Mesterházy Attila egyébként nemrég a Facebook-on nehezményezte a pártnak jutó szűkülő médiateret. „Ma az MTV műsorában a következő lehetőséget biztosították a Fidesznek és az MSZP-nek:
Lázár: 6:41-6:53 -11 perc 25 sec, Mesterházy: 6:53-7:00 (36:24-42:55) 6 perc 32 sec” – írta a közösségi oldalon.
A pártelnök szerint a
18-25 év közti korosztályban állnak a legrosszabbul, ezért a fő cél a fiatalok megszólítása. Ezért sem véletlen, hogy a saját bevallása szerint körzetében sok fiatalt mozgósítani tudó Szanyi Tibor lesz a párt mozgalmi jellegének kialakításáért a felelős.
Mesterházy az atv.hu-nak azt is elmondta, szerinte „nincs Gyurcsány-probléma. A jobboldali sajtó követ el mindent, hogy ezt láttassa.”
– Az, hogy volt nézeteltérésem Gyurcsány Ferenccel nem azt jelenti, hogy nem tudunk közösen politizálni. Az iránytűt számomra az jelenti, hogy mi az, ami a szocialista párt sikerét, egységét, újjáépítését támogatja és segíti.
Mesterházy azt is leszögezte, „nem az ellenzék vezére akarnék lenni, hanem egy olyan
váltópárté, amely komoly alternatívaként tud megjelenni a Fidesz mellett”.
HozzászólásokÖsszesen: 23 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt Fineszes!
A névben lévő n-t nyugodtan írja D-vel!!
Ha Ön olyan fineszes lenne mint ahogy a nevet választotta, már rég rájött volna hogy Orbán és Bandája az orránál fogva vezeti Önt is az Országot is, az EU-t és a többit is szeretné csak ahhoz ő nagyon kevés!!! De nyugi "A jó pap is holtig tanul!"
Hát persze.Hiszi a piszi.
Fineszes, azt hiszi, hogy gúnyolódással vitapartner? Itt a balliberálisokat is kritizálták és kritizálják, ha okot adnak rá. Arról viszont senki sem tehet, hogy Orbánék több okot adnak a kritizálásra. Egyébként, amikor a ballib. koaliciónak volt kétharmados többsége (sőt kettővel több képviselője, mint most a fidesznek), mégsem volt ilyen nagy mellényük, nem gúnyolódtak a másik oldalon, sőt gesztusokat tettek a másik oldalnak. Ha fineszes úr/hölgy nem látja ezt a különbséget, akkor csak egy elvakúlt pártkatona. Egyébként magam nem vagyok sem jobb sem baloldali, miután érdekem sincs benne, de az igazság érdekében elmondom a véleményemet.
A kérdésem ugyanaz.
Talán inkább a jogszerűtlen intézkedések esetében az Alkotmánybírósághoz kellene fordulni,határozottan és ha kell sorozatosan,feltárni a jogszerűtlenségek indokait,bizonyítékait és várható következményeit,és lehetne folytatni.
Nem is értem Mesterházy-t. Annyi labdát üt fel a FIDESZ nap mint nap, miért kell neki is lemenni "kutyába", ebbe az alacsony szintű "jelzős" háborúba. Vagy talán ő sem ért az államigazgatáshoz mint OV és ezzel kompenzál?
Mondja egy bolsevik, aki nem is tudja magáról hogy bolsevik.
Amúgy lesz ez a 2/3 még sokkal kevesebb is. Erre készüllj fel.
Látom összegyűltek a ballibsi oldal koponyái. Okosak vagytok ti barátocskáim, rákosi elvtárs unokái – nektek aztán nem tetszik a 2/3-ad, mi? 3xMx – a kis ütőgép (a munkásosztály ökle),szutor a csatlakozó erő, aztán orchid az ideologizáló, no meg öszike13 (az aranyos bájgúnár szerepében) – jó kis együttes! Igazán nevetségesek vagytok a 2/3 tükrében különösen.
Orchidnál a pont.
Megmondóember! Nem csöcselékszerű ágálásra gondoltam, hanem a szó, az írás erejével, és főleg arra, hogy hozzák már elő pontosan a tényeket, áldozzanak rá, továbbá szerezzenek már egy jó szóvivőt; Nyakó nem alkalmas rá.
Nincs annál komikusabb, mikor az Orbán hívö városi proletáriátus a Fideszre szavaz, majd böszen komcsizik, szidja a bankárokat, mert ez katarzist okoz neki és vérgözösen kiáll a Vezér mellet. A Vezér az osztályharc illúzióját ébreszti a munkásosztályban, miközben meg azok nem veszik észre hogy a meghozandó törvények szinte egytöl egyig a felsö-középosztály illetve a vállalkozók érdekeit képviselik. (Egykulcsos szja, új Széchenyi terv, 19%->10% társasági adó. ) A proli maximum pálinkát fözhet amivel a forrdalmi hevületét fokozhatja.
sophar:
És Schmidt úr akkor mi? Ő 90-után nem egyszer kopogtatott az mszp ajtaján,de elküldték.
És még nem is szóltam a 90-előtti pártkarrierjéről....
Akkor ennyi erővel ő is gerinctelen féreg!Vagy nem?
"Én 74-ben születtem még kisz tag sem voltam". Tudjuk ki voltál-vagy,egy karrierista,a fidesznél is kopogtattál,csak valószinü hamar átláttak rajtad.Neked mindegy lett volna milyen párt,csak a hatalom közelébe kerülhess,te gerinctelen féreg!
Nekem Mesterházy még igen is „sötét ló”. Tehetséges, tanult, nem "nyuszi”, de még nem volt éles bevetésen. Még nem vizsgálta ügyészség, APEH, Nemzeti Nyomozó Iroda, nem köpték le, nem dobták meg, nem hazugozták és így tovább.
Azt, hogy "keszi" szerintem félreérti a mondanivalóját, az egy rossz beidegződés. Arra hivatkozik szerintem joggal, " akinek vaj van a fején, ne menjen napra". Néha úgy érzem, tényleg csak az erő, ne adj Isten az anarchia az, amiből ez a beképzelt, ám nem ostoba jobboldal ért.
"T "megmondóember". A ringbe, ha belép az ember, nem csak táncolnia kell, ütni is. Ha valaki nem szereti a ringet, de belekényszerítik, hogy akár a másik sérülése árán is, védje meg magát attól, hogy leüssék, az még nem olyan gazember, mint aki erre kényszerítette. Ha a példám nem elég plasztikus, gondoljon a drága jó jövendőbeli MOB elnök Koko-ra, vagy az általam igen tisztelt igazi sportember Erdeire. lehet, hogy ezek után felcsillan az értelem Önben is.
Szerintem az agresszió mindig a szavakban kezdődik.Aztán a tojás dobálásnál,a tojás szétkenésnél,a könyv égetésnél,a robbantgatásoknál a vége?Vagy gyilkolni is jogos?A XXI.század embere bunkósbottal védi az igazát?Így helyes?
szutor!
szerinted meghallják amit itt irogatunk?
nagyon megirtad a valóságot.
Felötlött már bennem is, hogyha csak a romák szavazatait szereznék visza, ugy gondolom semmi lilaködös igéret, csak aktivizálni , hogy szavazzanak máris más lenne az ábra...
és, már mondogatjuk itt elég régen, hogy a bal oldali médiát erösiteni, erösiteni, , mert lehet, hogy pár hónap, és nem lesz mit...
Mx-Mx-Mx, én a helyedben nem nagyon hangoztatnám, hogy nagy a kertem. Még kuláknak nyilváníthatnak, oszt meg beszolgáltathatnád a "földedet" a foci akadémia támogatása céljából.
Ott a pont Szutornál!
Anarhista nem leszek, de forradalmár az lehet hogy igen :). Mert bizony, ha ezek gyökeret tudnak ereszteni a magyar közrendben, akkor csak egy forradalom tudja letakarítani őket a pályáról. Amúgy én undorodom minden féle forradalomtól. Én a lassú evolúciós fejlődés híve vagyok, de a növényvilágból vett példával úgy tudnám leírni a helyzetet, hogy amikor a gyom erővel átveszi a teljes életteret, akkor bizony nem használ a normál evolúciós menetrend. Akkor bizony erővel kell irtani a gyomot. Nagy kertem van, tudom miről beszélek. :)
Mesterházy azt mondta, majd ezt mondta, keményít, bírál, odamond.
Hol vannak a párt egyéb jelesei? Vagy csak addig volt fontos törleszkedni, amíg ment a szekér? Hol az egység? A hegységben? Akkor irány kirándulni! Az MSZP kommunikációja azelőtt kritikán aluli volt, hozzájuk képest a metróalagút is földfelszíni építmény és láthatólag nem tudnak egy olyan garnitúrát összerakni most sem, aki állja a nemtelen támadásokat és még vissza is "üt". Töketlenkedésben viszont felülmúlhatatlanok. Jó kommunikációval még a hazugságokat is be lehet adni a népnek, míg rosszal, vagy nem létezővel még a kiváló dolgok is rejtve maradnak. Évek óta ezt a kritikát hallja az MSZP és mégsem tanulnak belőle, pedig már a saját kárukon keresztül tapasztalják egy ideje az elmondottakat. Hát csak tessék tessék, van még egy kiadó hely az SZDSZ és az MDF mellett!
Ki ez a kezsi, aki még írni sem tud magyarul? Le kell szögezni, hogy Mesterházynak van joga a magas lóra, mert nagyságrendekkel tanultabb és intelligensebb Orbánnál. Ő és Gyurcsány továbbra is a jövő emberei, mert a végén úgyis kiderül, hogy a félművelt Orbán csak acsarkodni, és harácsolni képes. Eddig már bebizonyosodott, hogy a fidesz hazugságokkal nyerte meg a választást, egyetlen ígéretét sem fogja teljesíteni, viszont a saját generációjának igyekszik minél több kedvezményt biztosítani.
Nagyon igaz az, hogy sokan fordultak el azért az MSZP-től mert gyávának tartották őket. Bizony oda kell vágni, de alaposan. Továbbá várom, hogy mikor jelenteti meg az MSZP, hogy mit végeztek a 8 év alatt, mit végzett a fidesz az első regnálása alalatt, és mit nem lehetett megvalósítani a fidesz ellenkezései miatt. Kezsinek meg üzenem, azért nem tetszik a volt komcsik fideszes ajnározása, mert közben időnként nagyot kommunistáznak.
DDD Mx-...! a végén még anarhista leszel;-}}}}}
szvsz. nem kell semmiféle gárda, csak némi tisztességes öszinteség....
/azt nem irom, hogy teljes körü, mert szerintem olyan nincs , nem létezik sehol senkinek, sohasem/