Mesterházy: ez hazugság
Az eredményekre érdemes büszkének lenni - mondta kampánykörútjának csütörtöki állomásán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki Horváth Csabával, a szocialisták főpolgármester-jelöltjével a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház felújított szárnyát és a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat egynapos sebészetét kereste fel. A politikusok ezután a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat épületét tekintették meg a IX. kerületi Mester utcában. A látogatás után Mesterházy Attila elmondta: az egynapos sebészeti felszerelések 25 millió forintból újultak meg.
A politikusok Kálmán Sándor főigazgató és Arató Gergely, szocialista országgyűlési képviselőjelölt kíséretében járták be a X. kerületi kórházat. Mesterházy Attila a bejárás utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a látottak alapján egyértelmű, hogy az elmúlt 8 évben számos eredmény tette könnyebbé, jobbá az adott területen élő emberek életét.
"Az eredményekre érdemes büszkének lenni, és minden olyan politikai kampánnyal és kommunikációval érdemes szembe menni, amely el akarja tagadni a sikereket, vagy el akarja venni a magyar emberektől, a helyi önkormányzattól, a kormányzattól ezeket az eredményeket" – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.
Mesterházy hangsúlyozta, "hazugság, hogy romokban hever az ország, az elmúlt nyolc évben rengeteg fejlődés történt. Aki ezt tagadja, az el akarja venni a magyar emberek sikerélményét" – tette hozzá.
Mesterházy Attila a IX. kerületi Ferenc téren tartott rövid sajtótájékoztatón, néhány szimpatizáns körében elmondta: a kerületben nagyon sok fejlesztés történt az elmúlt időben, a lakásépítési beruházások eredményesek voltak. Horváth Csaba hozzáfűzte: a baloldali várospolitika lényege a közösségépítés. Mint kifejtette, a IX. kerületben olyan közösségi terek jöttek létre, amelyekre jó lemenni, ahol a város pezsgése újraindulhat.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem is az a baj hogy a szánkig ér a sz@r, hanem hogy lötyögtetik :o(
Kedves Astory!
Ez egy "JÓ" példa főleg amikor a menthetetlen beteg(agyhalott)
hozzátartozói 3 pappal megjelennek és megtiltják szervei felhasználását!Amivel természetesen életeket is menthetnének!!!
"Hetven szívműtétre váró beteg halt meg a Gyurcsány-kormány által bevezetett egészségügyi megszorítások óta a Debreceni Egyetemen - állítja Péterffy Árpád szívsebész, a debreceni modern szívsebészet megalapítója. Várólisták, halasztott szívműtétek - megszorítások zöld köpenyben."
"http://hetivalasz.hu/reflektor/gyurcsany-eredmenyei-70-szivmutetre-varo-beteg-halt-meg-27833"
Körülbelül annyi az igazság tartalma,mint 2006 os kampányban,hogy rosszabbul élünk mint 4 éve.Na és fejenayfiu(szijártó)a vagyon bevallásába 20 az az huszmillió forint megtakaritást valott be.Ja ha neki már az is rossz volt?
Innen alulnézetből nekem úgy tűnik,hogy nincs romokban az ország.Olyan városban lakom,ahol viszonylag stabil a foglalkoztatási lehetőség és bár nehezebb lett az élet,azért vannak még nem is kevesen akik szépen gyarapodnak.De ha olyan helyen élnék,ahol nem lehet dolgozni,ahol nem lehet egészségügyi ellátáshoz jutni,ahol nem tudnán,hogy mit adjak a gyerekeimnek enni,azt mondanám,hogy romokban az ország.És a kettő között is számtalan élethelyzet van,és ki mint él-rendszerint-úgy ítél.