2010. március 15. hétfő - Kristóf. Holnapi névnap: Henrietta
Csütörtök, 2009. december 24. 06:14 Utolsó frissítés: 06:14
168 Óra Online írása

Ki a 25 magyar, aki mozgatja az országot?

Morvai akár háttérből befolyásolja a dolgok menetét

A 25 legfontosabb magyar listáját évről-évre neves szakértői zsűri segítségével állítja össze a Haszon magazin szerkesztősége. Íme, a „25 magyar, aki mozgatja az országot”: az élen Bajnai Gordon miniszterelnök áll, aki a tavalyi negyedik helyről került a csúcsra. Második lett Orbán Viktor, a harmadik pedig Simor András. A lista indulása óta csak két személy tudott minden évben az élmezőnybe kerülni: Csányi Sándor és Demján Sándor. A listán szereplők közül egyébként minden harmadik ember vállalkozó vagy politikus.
A tavalyi ranglistához képest meglehetősen sok az új szereplő: szereplésük előrevetíti a májusi választások várható eredményét. Nyolcan estek ki az előző évi összeállításhoz képest - írta a lap sajtóközleménye.

A lista nem annak alapján készül, hogy ki mennyit szerepel a nyilvánosság előtt, hanem azokat sorolja fel, akik valóban – akár háttérből – befolyásolják a dolgok menetét.

Érdekes hogy lista elindulása óta csak három ember maradt állandó: Csányi Sándor, az OTP feje, Demján Sándor és Orbán Viktor. Utóbbi megtartotta a tavalyi második helyet: A Fidesz elnökét „mindenki úgy kezeli, mintha már hatalomban lenne”.

A listavezető értelemszerűen Bajnai Gordon miniszterelnök, aki tavalyi 4. helyéről mozdult előre. A harmadik helyen Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöké áll, akinek személye a lap indoklása szerint bizonyos kérdésekben„fontosabb, mint a miniszterelnöké”.

Akik a sorsunkat befolyásolják

1. Bajnai Gordon
2. Orbán Viktor
3. Simor András
4. Morvai Krisztina
5. Oszkó Péter
További érdekessége hogy minden harmadik szereplő vagy vállalkozó-politikus vagy a politikához igen közel álló pénzember. Figyelemre méltó a „médiamágnások” visszaszorulása: Az előző évek ellenében a választások eredményére ezúttal gyakorlatilag nincsen befolyásuk.

A negyedik Morvai Krisztina

Új szereplő több fideszes színekben mozgó politikus (Navracsics Tibor, Varga Mihály, Kósa Lajos, Tarlós István), valamint Morvai Krisztina, a „Jobbik valódi ereje”. Rajtuk kívül szintén új a listán Oszkó Péter pénzügyminiszter. Kiesett több médiaszemélyiség és jó néhány MSZP-hez köthető közszereplő. Gyurcsány Ferenc az első helyről a hatodik helyre csúszott vissza, azaz jó orosz kapcsolatainak és virágzó vállalatbirodalmának köszönhetően igen befolyásos ember maradt.

A lap szerint jellemző az ország állapotára, hogy a kormánypárt vezetője, Lendvai Ildikó befolyásban messze elmarad a legfontosabb pénzemberektől.

Az összeállítás a fő lista mellett továbbiakat is tartalmaz. A 25 legfontosabb nő között - immár rangsor nélkül – a közélet, a politika, a művészet, a média és az üzleti élet legfontosabb egyéniségei szerepelnek. A „25 fiatal, akivel számolni kell a jövőben” olyan 40 év alattiakat sorol fel, akik következő esztendőt sport- vagy művészeti teljesítményükkel, politikai súlyukkal, meghatározó médiaszerepléseikkel befolyásolhatják. A 25 legfontosabb külföldi a hazánkban élő vagy az országra hatást gyakorló üzletembereket, politikusokat, cégvezetőket mutatja be, így például idén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) két döntéshozója is szerepel a listán, mivel ők ügyelnek arra, hogyan bánunk az országot a pénzügyi összeomlástól megmentő hitellel.

A listák teljes terjedelmükben a Haszon magazin most megjelent, 2010. januári számában olvasható.

Sólyom Lászlót Orbán követi népszerűségben

A politikusok népszerűségi listája viszont egészen más képet mutat: év végére átlagosan hat pontot estek a politikusok - ellenzéki és kormánypárti egyaránt. Egyedül Sólyom László, Orbán Viktor és Kövér László nem veszített népszerűségéből – mondta az ATV-ben Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója. A legnépszerűbb Sólyom Lászlót Orbán Viktor, a Fidesz elnöke követi a listán, az MSZP és az MDF miniszterelnök-jelöltjei fej-fej mellett végezve 30 pontot kaptak.

Závecz Tibor szerint a holtverseny a szavazói rablások lehetőségére hívja fel a figyelmet. Mint mondta, a Fidesz nagy veszélyben érezheti magát, mert Vona Gábor megítélése a Fidesz táboron belül pozitív. Ahogyan az MSZP számára az jelenthet veszélyt, hogy a szocialisták táborában Bokros Lajos rokonszenves - írta az ATV hírportálja.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

ortega
2009-12-25 21:28:02   #19

- Gyurcsány Ferenc az első helyről a hatodik helyre csúszott vissza -
- Figyelemre méltó a „médiamágnások” visszaszorulása: Az előző évek ellenében a választások eredményére ezúttal gyakorlatilag nincsen befolyásuk.-

A cikkből két idézet. Szerintem itt a lényeg. A pozíció, hatalom nélküli Gyurcsányt Orbánék részéről emlegetni több, mint balfácánság. A nemzeti tőke nagykorúvá lett, s egyik résztvevője és képviselője csupán Gyurcsány. A neolib hatalmi elit fő ereje a média volt. Fogy a levegő körülöttük. Ha már nem fogyott el. Nem az az alapvető kérdés hogy az MSZP, vagy a FIDESZ nyer, hanem, hogy az SZDSZ eltűnik a süllyesztőben. A liberálisból lett zsákmánypárt.
Kívánom: a FIDESZ nyerjen 43 - azaz negyvenhárom százalékkal. Rajtuk kívül kerüljön be (az SZDSZ kivételével) minden valamire való tömörülés a Parlamentbe. (LMP, Seres Márai Civilmozgalma, stb.)

aksiz
2009-12-25 18:18:44   #18

Kedves Ortega !

Igaza van ! Csak Szutor hozzászólására reagáltam.

ortega
2009-12-25 17:34:26   #17

Kedves aksiz!

Tisztelettel kérdezem, mi köze a pártoknak a védőoltáshoz? Az nem egészségügy-szakmai kérdés?
A pártok a közhatalom egy szeletét jelentik csupán. Miért nem nyilatkozott az APEH, az MNB, a Legfelső Bíróság ezügyben. Mert (még?) helyén van az eszük. Nem akarnak okoskodó - fontoskodó kisbercik lenni. Ja, hogy a pártokat a szavazatmatematika hajtja? Hogy a cél szentesíti az eszközt - mármint a hatalom megszerzését?
Pártjaink öncélúvá váltak. Jó lenne, ha azzal foglalkoznának, ami a funkciójuk. Értelmes világ - és jövőképek felvázolása, azok ütköztetése. Érthető nyelven mint a köz, mint a szakma számára.
Jelenlegi pártpolitika számomra Alkotmányellenes. a közhatalom két forrásból ered. A Parlament és a helyi önkormányzatok.
Addig, amíg országos pártok indíthatnak jelölteket helyi, önkormányzati választásokon, a pártdiktatúra alól nem fogunk tudni kibújni.
A dolog másik oldala: Polgármester ne lehessen országgyűlési képviselő a jelenlegi rendszerben. Se egyéniben, se listán. Tessék létrehozni a második kamarát, és ott a különböző érdekszférák képviselői között a helyük. (Munkadói, munkavállalói oldal, egyházak, különböző kamarák - orvosi, egészségügyi, kereskedelmi, stb. - civilszervezetek, stb).
Orbán, ha valóban történelmi szerepre vágyik, erre kell elmozdulnia. Ritka történelmi lehetősége lesz rá. Nem a négyéves ciklusban kell gondolkodnia. Fiatal Ő még ahhoz, hogy kiiratkozzon a közéletből.

aksiz
2009-12-25 15:31:29   #16

T. Szutor !

Tényleg furák az emberek, mint most Ön is, aki a Fidesz nyakába varrja a H1N1 miatti sajnálatos halál eseteket. Én legalább annyi kormány párti orvos bizonytalanságát hallottam az oltás hatékonyságáról, mint ahány ellenzéki oldalon lévőt. Még az Országos Tiszti Főorvos is bizonytalankodott egy ideig. De hallottam Pesti Imre orvost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, - már október végén - egyértelműen az oltás szükségességére felhívni mindenki figyelmét.
Jó dolog mindkét oldalra figyelni, és mindkét oldal sajtótermékét egy forma figyelemmel olvasni, akkor talán megtudhatjuk az igazságot.

öszike13
2009-12-25 12:15:26   #15

Nemzetes Krisztinke.... érdemes lenne a hátterét is kutatni...azt, hogy ki pénzeli.

Szerintem, zseni....mint ismert minden zseninek van egy kis beütése agyilag, Krisztinkénknek ez a beütés nagyra sikeredett;-{{

azazello
2009-12-25 11:52:39   #14

A nácizmus,támadás az emberi civilizáció és kultúra ellen.Elitélni minden normálisan gondolkodó embernek kötelessége.

császár
2009-12-25 09:14:17   #13

Ez a lista, nyilvánvalóan ostobaság. A megkérdezetteknek, láthatóan fogalma sincs arról kik, is befolyásolják sorsunk alakulását. Ez a manipulált közmédia eredménye.Más okra már gondolni sem merek.
Mint ahogy manipulációnak tartom, ennek az”eredménynek”, ilyen módon Morvai Krisztinára kihegyezett publikálását is.
Kinek jó az, hogy szélsőséges indulatokat indukáljanak, mesterségesen megvadított emberekben?
Kedves szerkesztők, kicsit több józanságot! Ha már kötelező, a tulajdonosi elvárások teljesítése, sokkal többre mennének, ha némi intelligenciával látnák el feladatukat. Példaként említhetném a hetvenes évek Népszabadságát.
Valahogy úgy kellene a dolgukat végezni, hogy ne a dadogásig ingerült ostoba hozzászólásokat váltsanak ki, hanem elgondolkodtatni kellene az embereket, például az ilyen „felmérések” hátteréről.

oregcsoro
2009-12-25 09:09:47   #12

Nos politikusok a háttérben?? Morvai K.sa többiek??Nos a világgazdasági válság,elszegényedés?? az semmi?? Ejnye nem veszik észre?? Ezek mind MEGÉLHETÉSI/Pofázo/Politikusok.Legtöbbje a Munkát ""MARX"" Tökéjéböl ismeri,sajátmaguknak a kétkezi melo BŰDÖS!!!Nos kb talán 40-50év mulva lészen normális politikus választék.Bruha-ha

Mx-Mx-Mx
2009-12-24 21:08:50   #11

Lehet ezt ragozni a végtelenségig.
A tény az hogy:
Morvai egy náci.

Rendesebb társadalmak kivetik magukból az efféle szemetet. A nürnbergi per óta tudjuk, hogy az afféle világnézet emberiség elleni bűn, amit morvai képvisel. Illene ebben a szellemben eljárni vele szemben és az összes szemét fasiszta ellen. Nem kellene vacakolni azon, hogy ezek csak szegény félrevezetett utcasöprők és segédmunkások, vagy egyéb, amúgy rendes emberek. A fasiszta az fasiszta. A fasizmus az egyik legnagyobb emberiség elleni bűn. Akár tettekben, akár szavakban nyilvánul meg. Mindenképpen a bűnök bűne. A készülődés szakaszában mindig "csak" szavakban nyilvánul meg ez a bűn, de mindenki tudja hova fog vezetni. Ők is tudják, és a céljaik tudatában manipulálják a társadalmat a felvilágisult jogrendszer következtében járó jogaik és a demokratikus szabályok mögé megbújva. Mi is tudjuk, és bénák vagyunk, nem vagyunk képesek disztingválni joggal élés és joggal visszaélés, joggyakorlás és bűnre szövetkezés között. Ideje lenne észhez térni.

asi63mow
2009-12-24 15:47:40   #10

Azt hiszem, az Isten tőled tagadott meg mindent, ami az életet széppé teszi!
Nyomorulttá váltál lélekben!
Ezt valószínűleg meg is érdemelted!
Csak annyi tiszteletet kapj, amennyire te képes vagy.
Nekem népes családom vagyon,aki remek emberek, nem szánalomgörcsök, mint te.
Jaja!
Még a karácsonyfánk is komcsiba öltözik minden évben!
VÖRÖS!!!!!!!!!!!!!DDDDDDDDDDDDDDD
Keresd meg orvosod, gyógyszerészed!!!!!!!!!:-))))))))))))))

bjnk
2009-12-24 14:59:01   #9

Csatlakozok "davidoff90" véleményéhez.

davidoff90
2009-12-24 14:26:10   #8

Ha a gyűlölködő mocskolódóknak mond az a szó valamit hogy szeretet,akkor szeretetteljes,meghitt ünnepeket kívánok nekik IS-s legalább néhány óra megnyugvást.

megfelelő
2009-12-24 12:52:11   #7

Van ebben a Nőben valami szép is.De mindjárt kiveszem!

marko91
2009-12-24 10:22:31   #6

Aki összeállitotta ezt a rangsort,biztos már előtte bekapta a szilveszteri snapszot,vagy eredendően pszichiátriai kezelésre szorul. Hogy Morva befolyásolja az ország sorsát. Röhej. Legfeljebb a többi prostiét.Ki az a barom aki Morvaira figyel ? Kivéve ha egy kis kalandot keres egy tapaszatalt nővel!

Jobbikos Tibi
2009-12-24 10:09:09   #5

Én a cikkhez szólnék hozzá.

Nem értem, hogy Morvai miért háttérből befolyásolná az ország alakulását, mikor ő nyíltan teszi ezt, Brüsszelben.
Az igazság meg amúgy az, hogy akik valóban alakítják az ország sorsát, azok neveiket nem ismerjük - illetve talán pár nevet. Simon Peresz, Dominique Strauss-Kahn, meg jópár itthoni bank és nagy cég vezetője, mint amilyen pl. Csányi Sándor vagy Leisztinger Tamás.

Korunk valódi urainak lételeme, hogy hatalmukat ne nyíltan, hanem a háttérből gyakorolják.

elsőistván
2009-12-24 09:07:36   #4

Ez alapján tisztán látható mi célja az ilyen közvélemény felmérésnek. A népszerűséget így összemosni a fontossággal-befolyással ez éppen a felmérés megrendelői ínyére való.

Én soha nem bíztam a felmérőkben, nálam csak egyszer próbálkozott valaki, de akkor is világos volt, a kérdések felállításban a válasz kimenetele kb 80%-ban eldöntött.

A másik nyilvánvaló népszerűségi tényező a médiaszereplés. Akit felvesz és gyakran emleget ilyen-olyan akár fals, meg nagyot mondó információval főleg a TV, az számíthat erre a népszerű listára, ergo ez egy nagyon is jó befektetés a népszerűségre törekvőknek, ezért érdemes sokat áldozni, ergo a listára kerülés már nem is érdem kérdése, hanem pénz-pénz és pénz.

azazello
2009-12-24 08:56:18   #3

A cikk címében szereplő Morvai Krisztina,egy sértett emberből botrányhőssé avanzsált figura.Közismertsége nem a befolyásosságával egyenlő.Benkő Dániel is ismert,mert letolt gatyával mászkál a kamerák előtt.Mégsem gondoljuk,hogy Ő irányítja az ország sorsát.Ha meg netán valaha mégis úgy alakulna hogy a Vona Morvai féle páros alakíthatna mondjuk kormányt,akkor önkéntelenül vetődne fel a gondolat,hogy Benkő Dániel legyen a köztársasági elnök.A miniszter posztokra(igény szerint),lennének további ötleteim.

szutor
2009-12-24 08:35:48   #2

Furák az emberek, most amikor a fidesz az influenzák elleni oltás ellenzését a kormánnyal szembeni ellenállássá változtatta, mely által sok kismamának és fiatalnak a gyilkosává vált, mégis hagyják az élen menni. Még mindig munkál az emberekbe az, hogy a világválság következményeit az MSZP nyakába varrják.

drukkker
2009-12-24 06:58:02   #1

Én nem hiszek a közvéleménykutatásoknak. Már többször becsaptak politikusokat, gondoljunk csak a Fidesz választás előtti jó mutatóira oszt mégis......
Például engem mikor kérdeznek meg? már ami az elmúlt 20 évet illeti. Soha ! Pedig igencsak befolyásolnám az eredményt. Nálam például Sólyom tök utolsó, vagy Kövér közvetlenül előtte lenne.
Az a baj, hogy ezek nem reális, hanem szimpátia mutatók. Vagyis nem a teljesítmény van mérlegelve, inkább a pártállás, vagy párt hovatartozás a mérvadó.
Kérdezzék egyszer a zembereket, "hoygan tetszik értékelni x-nek vagy y-nak a munkáját, emberi magatartását, család és hazaszeretetét, stb. stb. bezny ,hogy egész más eredmény jönne ki, vagy sokkal többet kellene kérdezősködni, mert a zemberek túlnyomó többsége nem ismeri a figurákat, illetve nem kíséri figyelemmel teljesítményüket, illetve meg sem tudja ítélni.

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Női kézilabda

dontworrybehappy - 2010.03.15 01:55

A Jobbik Európába

dontworrybehappy - 2010.03.15 01:43

Best of Communism !

drukkker - 2010.03.15 01:42

VÁLASZTÁS — 2010

llaci11 - 2010.03.15 01:02

Antiszemitizmus!

hegyaljai - 2010.03.14 22:34

Lehet Más a Politika - Ki és mit tud róluk?

hegyaljai - 2010.03.14 22:27

Társalgó 2010 március

nonest - 2010.03.14 21:57

Hmmm....

Dr Smart - 2010.03.14 21:31
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Meglesz-e a Fidesznek a kétharmad a parlamentben?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!