Momentán nem ügyvezető egészségügyi miniszter vagyok, hanem egészségügyi miniszter
Az Országgyűlés elfogadta az egészségügyi miniszter interpellációra adott, korábban elutasított válaszát a teljesítményvolumen-korlát eltörlésével kapcsolatban. Székely Tamás miniszter és Kupper András (Fidesz) között kisebb vita volt arról, hogy ügyvezetőnek számít-e a miniszter.
Mikola István (Fidesz) március 9-én azt mondta, valójában nem szünteti meg a kormány a teljesítményvolumen-korlátot, sőt azt jóval szigorúbbra szabják.
Az interpellációra adott választ akkor nem fogadta el az Országgyűlés, ezért az egészségügyi bizottság tárgyalt róla.
Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke és a többségi vélemény előadója beszámolt arról, hogy Székely Tamás a testület ülésén elmondta a kórházi finanszírozás átalakítása egyszerre szolgálja a megtakarítást és a szakmapolitikai innovációt, mivel a korábbiakhoz képest kiszámíthatóbb eljárás bevezetését tervezik.
Az új finanszírozási technikáról közölte, hogy a díjazás megállapításánál a területi ellátási kötelezettséget, a sürgősségi ellátást és a magas szakmai színvonalat kiemelten veszik figyelembe - írta az MTI.
Hozzátette: a bizottság elfogadásra javasolja az Országgyűlésnek a miniszter kiegészített válaszát. Kupper András (Fidesz), az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója, aki "Tisztelt ügyvezető miniszter úr!" megszólítással kezdte a felszólalását, azt mondta: a régen megszűnt bázisfinanszírozáshoz, a pénzforgalmi szemléletű, maradványérdekelt gazdálkodáshoz tér vissza az egészségügyi kormányzat, miközben 30 milliárd forintot vonnak ki az ágazatból.
Az eredeti interpellációt benyújtó Mikola István arról beszélt, hogy az egészségügyet megerősíteni kellene, és nem különböző trükkökkel forrásokat kivonni belőle. Mint mondta, az új finanszírozással és a 30 milliárd forint kivonásával kórházcsődökkel is számolni kell, nőni fognak a várólisták.
Székely Tamás egészségügyi miniszter elmondta: nincs szó trükközésről, a kiadási oldalt igazítják hozzá a bevételi oldalhoz. Előrelépésnek nevezte, hogy egy bizonyos teljesítmény felett a korábban nulla forint finanszírozás helyett pénzt fognak adni a kórházaknak.
Kitért arra, hogy a felmérések alapján rendszerváltás óta először 2008-ban csökkent a kórházak adósságállománya. Végül megjegyezte: "momentán nem ügyvezető egészségügyi miniszter vagyok, hanem egészségügyi miniszter".
Az Országgyűlés 183 igen, 163 nem szavazattal és 15 tartózkodással hagyta jóvá az egészségügyi bizottság jelentését.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Hogyan lehetséges az, amint egy kórház magánkézbe kerül, rögtön nyereségessé válik és nő a szolgáltatás színvonala is egyben? Például emberként kezelik a pácienseket, ami pénzben nehezen kifejezhető. Megvizsgálhatná a kérdést a tisztelt bizottság.