Nyílt levelet juttatott el Morvai Krisztina többek közt a 168 óra online szerkesztőségébe is: ebben lejáratókampánynak nevezi azt, hogy a Budaházy Györggyel kapcsolatban kiszivárgott nyomozati anyag az ő és Gaudi-Nagy Tamás nevét is megemlíti. A levél címzettjeként a Hír Tv és az Echo Tv nézőit, illetve a Magyar Hírlap és Magyar Nemzet olvasóit jelöli meg.
Morvai Krisztina azért címezte levelét jobboldali médiumoknak, mert azok szerinte "koncentrált támadást" indítottak a nemzeti jogvédők ellen, ami – írja - oda vezethet, hogy nem lesz, aki kiálljon a magyarok emberi jogaiért.
A Magyar Nemzet és a Hír Tv már többször is beszámolt arról, hogy a Budaházy-üggyel kapcsolatos nyomozati anyagokban szerepel Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és Morvai Krisztina EP képviselő neve is.

Nemzeti internetfigyelő
A
Magyar Nemzet mai számában egyébként újabb részletekkel szolgál az ügyben: azt írják, Budaházy és az általa vezetett Hunnia Mozgalom rá akarta robbantani Lendvai Ildikóra a liftet, illetve azt tervezték, hogy felrobbantják Lapid Lajos egykori budapesti rendőrfőkapitány-helyettes autóját. Ezek nem szerepelnek a nyomozati anyagban. A lap információi szerint viszont az igen, hogy Budaházy megrendelésére verték meg Csintalan Sándort.
A
Bors ennek kapcsán azt írja, hogy nemrégiben napvilágot látott az egyik gyanúsított, F. Róbert vallomása, melyből kiderült: a jelenleg előzetesben ülő Budaházy György akart bosszút állni, amiért Csintalan ügynöknek nevezte őt tévéműsorában.
A lap úgy tudja, a Magyarok Nyilai egyik katonája, T. Csaba heteken keresztül figyelte Csintalant az eset előtt.

egerjobbik.hu
Gaudi-Nagy Tamás és védence, Budaházy György
Morvai és Gaudi-Nagy Tamás neve egyebek mellett a Magyar Demokrata cikkében bukkant fel.
Bencsik András főszerkesztő Budaházy bűnsegédjének nevezte Morvait és Gaudi-Nagy Tamást.
A Magyar Nemzet cikkeiben arra utal, a jobbikos képviselők politikai befolyásukkal segítették Budaházyt. Gaudi pert indított a Magyar Demokrata főszerkesztője ellen.
Gaudi-Nagy és Morvai sajtótájékoztatón is kifejtették véleményüket. Az
atv.hu idézi: Gaudi-Nagy emlékeztetett, hogy 2007-ben Polgári Magyarországért díjat kapott a Fidesz pártalapítványtól, míg Morvai Krisztina a 2006-os rendőri intézkedéseket vizsgáló Civil Jogász Bizottság elnöke volt. Hozzátette: a Fidesz-közeli médiumok akkor kiálltak mellettük, most támadást indítottak a nemzeti jogvédők ellen. "Miért áll ez érdekében a nemzeti együttműködés kormányának és a hozzá közel álló médiumoknak?"- idézi a szélsőséges politikusokat az ATV hírportálja.
Morvai Krisztina – írja a hírportál - arról beszélt a sajtótájékoztatón: a jobboldali médiumok
"lélektani hadviselésének" célja, hogy félelemmel töltsék el az embereket, s így megalapozzák azt a törvénymódosítást, amelynek alapján terrorveszélyre hivatkozva akár bírói engedély nélkül is lehetővé válik állampolgárok lehallgatása, lakásuk átkutatása.
Nyílt levelét úgy kezdi az EP-képviselő: „az elmúlt nyolc év során tisztességes magyar emberek, családok ezrei tapasztalták meg, hogy mit jelent egyik pillanatról a másikra kiszolgáltatottá és jogfosztottá válni a hatalom visszaéléseivel szemben.” Szerinte az emberek tömeges megfélemlítése, a tiltakozás elfojtása volt a cél – és úgy látja, az ő jogvédő tevékenysége is szabott ennek a folyamatnak gátat.
Hozzátette: a nemzeti sajtó rágalom kampányt folytat ellene, ami – írja - mindezek után érthetetlen. „Jogunk és alapunk van feltételezni, hogy a jelenlegi eljárás a politikai bosszúállás egy újabb fejezete, hiszen az ügyben folytatott házkutatások, lefoglalások és egyéb nyomozati cselekmények az ÁVH korszakát idézik” – írja. Morvai szerint nevetséges az is, hogy a kormány „amerikai mintára” terrorizmus ellenes harcot indított. Budaházyt egyébként jogvédőnek nevezi, akinek szerinte
a sukorói ügy felgöngyölítésében is nagy szerepe volt.
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A mi jó stancunk, bizony mondom néktek, igen-igen megmozgatja ujjaitokat, az enyémet is. És mi csak reagálunk, reagálunk...
Pedig kidobott energia!
Stanc azért ír ide, mert ahonnan az agyszüleményeit merítette, oda nem érdemes. Veszélyes dolog ha az illetékesek nem figyelnek a sakktáblákra és a gyalogok szétszélednek.
Morvai K. már tavaly tavasszal dicshimnuszokat zengett a Hezbollahról!
Szerintem nem kell sokat várni arra, hogy a magyar vagy nemzetközi terrorizmus a vicc kategóriába esik-e!?
Ha Budaházyt és bandáját nem ítélik hosszú börtönbüntetésre vagy netán fölmentik,a Világ összes gyilkos terroristáját azonnal szabadon kell engedni.Gaudi-Nagy Tamás pedig nem ügyvéd,hanem a terroristák bűnpártolója,Morvai Hisztina pedig egy söpredék "emberjogi"(értsd bűnözőpárti) jogász,aki folyamatosan lejáratja Magyarországot az Európai Unióban!
Stancika:ha a Gyurcsány-korszakban terror lett volna,akkor régen valamelyik fegyházban sínylődnél,miközben végigugatta az utóbbi 8 évet! Azért folytatódik az ügy,mert terroristáknak,mint a haverjaid felelniök kell és rács mögött helyük!
A cikk címe nem" Kovács Laci báttyátok".A cikkhez kérnek véleményt.Hogy magának és az elvtársainak mi,arra különösen kíváncsi lennék.Megköszönném,ha megosztaná velünk.
Urbis! Kovács Laci báttyátok szerintem sokkal nagyobb szégyen! Hány évig is égette az országot az a szemétdomb? 4? 8?
Elvtársak!
Már az is elég nagy szégyen,, hogy egy ilyen morvaiféle egyáltalán EU parlamenti képviselő lehet.
Stanc:
Lehetne részletesebben, tényekkel alátámasztva? Mert ez így egy zagyvaság ...
Nézzük, kik is a gazdagok. Széles Gábor? Csányi Sándor? Pintér Sándor? Demján Sándor?
Te kire gondolsz? Csak hogy értsem, miről beszélsz?
Mindig elgondolkodom azon, a jogrend (nagyon helyesen) még a gyilkosoknak is biztosítja a védelmet. Egyszer valahol megkérdezték a FIDESZ nagyágyúját (Kaya Ibrahim ügy és az UDZrt ügy védőügyvédjét Futó Barnabást) védene-e gyilkosokat? Azt válaszolta nem. Szemrebbenés nélkül védenek viszont csalókat, sikkasztókat, sőt köztörvényeseket is (ha van komoly dotáció). Most épen két sztárügyvéd egyezkedik vörös iszap kárpótlás ügyben. Hogy kerül a csizma az asztalra? Budaházynak (akinek gúnyneve nem idevaló), joga van védelemre. A védőnek dolga, hogy minden eszközzel elbizonytalanítsa a bíróságot. Megkérdőjelezheti a nyomozást, a vádiratot, a tanukat. Nekem a dolog eddig rendben van. Ám akkor, amikor e helyett, politikai nyilatkozatokat tesz, másokat vádol csak úgy általában, hogy nincs közben semmi törvényes végzés a kezében, sőt bujtogat, az már nem védőügyvédi feladat. Ha ők, remélem nem túl sokan, (Grespik is), erre az útra téved, akkor politikai szereplővé válva, semmi védelmet nem érdemelnek többet, mint az egyszerű állampolgárok. Ha lenne a vérükben egy piciny igazi jogi véna, nem ülnének olyan bizottságban, amiben elfogultságuk megkérdőjelezhetetlen, nem élnének vissza képviselői jogaikkal, és nem lennének bármely számukra nem elfogadott hatalom útjában. Ha ehhez az „úriasszony " stílusát is hozzárakjuk, jobb helyeken már be sem engednék.
Néha elég egy mondat,aminek a fényében érthetőbbé válnak események.Morvai és Gaudi Nagy Tamás Budaváryra,a népítéletet megtestesítő hazafira építette a karrierjét-olvasom.
Mindezt akkor,amikor a gyurcsányi hibákat rendszerbűnökké lehetett/lehet minősíteni,mikor Gyurcsányt hazaárulóként illik-a FIDESZ napi kommunikációja szerint-kezelni,a rá szavazókat előbb felelőtlen árulóknak később vele egyenrangú bűnözőknek nevezni és követelni,hogy úgy is kezeljék őket...miért lenne hát elérhetetlen Gaudi igazságügy miniszteri,Morvai köztársasági elnöki vágya?
Nem lehet most kifarolniuk Budaházy mögül.A bizonyítékokat kell kreáltnak minősíteniük és krokodilkönnyekkel felelősségre vonniuk a jobboldali médiát:miért teszik ezt a volt harcostársakkal?
Néha elég egy mondat és az ember rádöbben:a fene nagy hitek és szónoklatok mögött valójában milyen földi hatalmi álmok állnak.És vannak-mi több,nem is kevesen-,akiknek tök közömbös az is,hogy milyen áron.
Ugy látszik Krisztinkenemzetes asszonyt is elérte az amortizálási gyakorlat.....
Valahogy ezt az amortizálást támogatnám..
Adjon az Isten. Te jó ég! Olvasom itt a hozzászólásokat, és le vagyok döbbenve. Még mindig ennyi komunista lenne? Fletónak, meg Libajnainak kéne mér régen a Budaházi helyén ülni elvtársak! FIMSZP!
lehetséges,talân,hogy GAUDI elköltözik Belgiumba ?
Morvai Krisztina mosakodik, mert van mit lemosnia magáról. Ő nem EP képviselőnek, tanárnak való, hanem a Horty féle csendőrségben, ahol nem csak verbálisan, hanem fizikailag is kiélhetné szélsőjobbos tevékenységét.Esetlegesen még helye lett volna az AVH-ban is. Aki gyűlöletre buzdít, s szidalmazza azokat, kik féltik a demokráciát, s a jogbiztonságot. Ne tán a saját biztonságát is ,az menjen más országba . Nekünk elég volt abból, hogy Horty amikor bevonult a fehér lován háromezer ember lett lelövetve , bebörtönözve ,meggyalázva , mert másként gondolta el a világot maga körül, ne tán munkát és megélhetést akart.Aztán Rákosi ugyancsak néhány ezer embert meghurcoltatott, megveretett stb. Elég abból, hogy a saját népünket irtsuk, mert mer más gondolatot is ki mondani ,mint a Morvai féle demokrácia.....
Kik azok a "nemzeti jogvédők?"
A "vezér" megalkotta "bűvészinasát", a történet irodalmi része ismert; most már a "vezérnek" meg kell szabadulnia tőlük.
Morvai Krisztina: az EU parlamentben talán egy jobb képességű, emberi kvalitású ember található, az is csak takarít.
Az ördögnek mindig vannak ügyvédei.Egyébként ha sikerül nekik Táncsics Budaházy terrorista Gyurit kiszabadítani,lehet hogy szarba kerülnek,mert a közfigyelem,irányukba való fenntartása újabb és újabb,baromabbnál baromabb ötletek kiagyalására sarkallja majd őket,aminek következtében a nép azon része is majd elmebetegeknek fogja őket gondolni,akik jelenleg nem így tesznek.Bár a dolgok jelenlegi állása mellett,pár évig még el lesznek Budaházyval is.
A sukorói ügyben megmaradt földünket a fejünkre kenhetjük és nézhetjük azt a leépülést, ami a Velencei tó körül (főként az északi területén) továbbra is folyik. Győztünk!
Madarat tolláról...Ennyi!
Fogd a penzt es fuss, Morvai
Mit vártak a jobbikosok a vezértől. Velük is ugyanazt csinálja, mint a kisgazdákkal és a demokrata fórumosokkal. Amíg szüksége volt rájuk, addig kihasználta őket, azután kíméletlenül leszámol velük. Mert most a jobboldalon, de hamarosan az egész országban érvényes az elv, hogy egy a zászló és egy a vezér. Egyébként, ha igazak a vádak, azért nagy szégyen lenne Magyarország számára, hogy egy európai parlamenti képviselőnk egy terroristát pátyolgat.