29
168 Óra Online írása
2013. január 20.

Most visszakapja a Fidesz – de nem tetszik nekik

A Fidesz szerint mocskolódással tapétázzák ki az országot

Kapcsolódó írásaink

Magyarország ma nem kér sem a gyűlöletkeltésből, sem a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából, sem pedig a minimálbér csökkentéséből – közölte a Fidesz-frakció vasárnap az MTI-vel.

A nagyobbik kormányzó párt képviselőcsoportja azután adott ki közleményt, hogy az MSZP bejelentette: Magyarország ma elnevezéssel kampányt kezdenek. Winkfein Csaba elnökségi tagja azt mondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.

A Fidesz-frakció szerint a szocialisták semmit nem tanultak a 2010-es bukásukból, kezdeményezésük pedig gyűlöletkampány és az MSZP kudarca.
Úgy látják, a szocialisták „mocskolódással tapétázzák ki az országot”. Ez ma a Magyar Szocialista Párt; rombolás és uszítás – írták.

Véleményük szerint az óriásplakátokon mocskolódás helyett a bocsánatkérésnek lenne helye azért, hogy eladósították, kifosztották, megnyomorították az országot. „Az MSZP azonban egyre csak süllyed Ron Werber (izraeli-amerikai kampányszakember) gyűlölettel teli világába, egy olyan világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van. Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni, nem kér ebből” – írták.

A Fidesz azt hangoztatta: békét, nyugalmat, biztonságot és egy erős országot akarnak. Azt írták: „Gyűlölködés helyett a magyar családok, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők, a hazai vállalkozások kezét fogva kimászunk abból a gödörből, amit a baloldal ásott.”

Címkék: 
Népszava

Hozzászólások
Összesen: 29 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
davidoff90
2013-01-22 07:21:09   #29

Tudja vajaan,mindenki azzal főz,amije van.Már ha érti,hogy mit akarok ezzel mondani...Önnek.

nemkompetens
2013-01-21 11:42:03   #28

davidoff90 #26

Nagyon igazad van!!!
Leginkább felnőttnek kéne lennünk, és elvárni a politikusoktól, hogy felnőttként viselkedjenek (pl:felelősség vállalás...minden szinten), és minket is annak tekintsenek. Ez minden politikai oldalra igaz.
Ebbe beletartozik az is, hogy populista ígérgetéseket ne fogadjunk el, - mert ami túl szép hogy igaz legyen az nem is az (13. havi nyugdíj, stb.). És ha valaki ilyennel próbálkozik, azt ne engedjük még csak a politika közelébe sem.

feketebirka
2013-01-21 10:57:16   #27

Mit hepciáskodnak! Nem a Bajnait és Gyurcsányt gyalázó plakátjaikat ragasztották le vele!!!

Samu
2013-01-21 09:08:32   #26

Skicc Pali és Semmi Zsóti kettős plakát?

méra
2013-01-21 08:20:07   #25

Kedves Hajcihö/PuPu!
Még hogy olyant kérni bizonyos jóemberektől, hogy "olvassák el!"
Nem túl sokat várunk tőlük?
A végén még szellemi sérvet kapnának!

kedvesnővér
2013-01-21 07:44:10   #24

Hát igen amilyen az aggyonisten......
Téma lesz bőven:a köztársaság elvétele,az egykulcsos adó,a magán nyugdíj lenyúlása,a közmunka az ígért munkahelyek helyett rokkant nyugdíjak elvétele rehabilitáció címén, Byer cigányok kiirtására való uszítása a zsidózás a tandíj bevezetése az oktatás és az egészségügy szétverése a stadionok építése a MOL részvények megvétele a klientúra hizlalására tervezett gazdaságpolitika az agrárium tönkretétele a haveroknak gründolt nagybirtokok amin majd lehet dolgozni mindenkinek cselédként.
Az állampolgárok pökhendi megalázása a nyilatkozatokban.Az elesettekkel,szegényekkel gyerekekkel,öregekkel való lelketlen bánásmód. A határon túli magyarok hergelése és a választási győzelmük érdekében való aljas kihasználása megvétele.
A sokat hangoztatott keresztény elvek nem erről szólnak ez farizeus viselkedés vagy még annál is rosszabb Jézus nyílt színen való szembeköpése.
Na ennyi mindenből lehet plakát téma és egy csomó mindent még ki is felejtettem.

davidoff90
2013-01-21 06:21:52   #23

Ha te úgy,én úgyabbul.Ha te valamit akarsz,én meggátolom.Ha te valamit elkezdtél felépíteni én lerombolom és elkezdek tákolni egy másikat.A te embereid - az utolsó munkásig bezárólag - alkalmatlanok.Akkor van rendben,ha ÉN irányítok.Te úgy vagy sík hülye ahogy vagy,rossz indulatú,Mekk-mester,hazaáruló.
Négy évenként új világ kezdődik.Még a Nap is másként süt.A kb.fél országnak.Aztán kiderül,hogy a duma nem elég és fél országgal csak háborúzni lehet,haladni nem.
Lehet mindent agyonegyeztetni vagy erőből átverni lázálmokat.
A ló egyik vagy másik oldaláról csak leesni lehet.
Fogalmam nincs milyen kampánytechnika lehet a nyerő.
Miután a /nyílt/közvélemény kutatások is a politika eszközévé váltak,lassan gőzöm sincs arról,mi a valóságos közhangulat.
Itt,ahol élek,rossz.Mindenki Barabbást súg,majd Jézust kiáltja.Az időközi választáson nyert a FIDESZ.
Gyömrőn 20%-nyi ember mozdult meg,hogy Horthy ügyben véleményt nyilvánítson.
Lehet itt egymást minősitgetni és köpködni.Attól nem leszünk előrébb.
De illúziók fogságában sem lehet jól választani.Abban a hitben hogy csak egy kormánycsere kell és azonnal más lesz a világ,érlelődik egy újabb csalódás.Én így látom.Persze lehet hogy tévedek.

step
2013-01-21 06:21:48   #22

Mi is volt Semjén és Navracsics feladata?
(A párosból, állítólag, Semjén keresztény.)
Mit is mondott Orbán az ellenfél megsemmisítéséről?
Ezek csupa csupa szeretetmegnyilvánulások ugye?

ellenzék
2013-01-21 04:01:40   #21

Korrigálnám a Fidesz megfogalmazását. "Mocskolódással kezdi ...". Helyesen: Mocskokat ábrázoló plakátokkal kezdődik az ellenzék válasza. Azt viszont hiányolom, hogy a "fő mocsok" nem szerepel a mocskok között.
Válasz a buszok "tapétázására". A békamenet, ÖCF (Ökrök, Cédák Fóruma) fáradságot, az adó fizetők pénzét nem kímélve, elkezdte. Most jön a válasz!

Hajcihő
2013-01-21 00:52:19   #20

Ide teszem ezt a kiváló blogot, amit PuPu írt. Azt hiszem nem kell kommentálni. Íme:


GYŰLÖLET


A pszichiátria ismeri azt a jelenséget, mikor a beteg saját betegségének tüneteit másokon véli felfedezni, mintegy kivetítve azokat környezetére.
Ez az eset foroghat fenn a Fidesz - és mivel a Fidesz Orbánnal egyenlő – Orbán jelenlegi állapotában is, ami annál is kevésbé csoda, merthogy a Lánglelkű Vezér elméje kétségkívül kissé rojtos, mint a rossz minőségű anyagból varrt gatya korca.
Magyarország ma nem kér sem a gyűlöletkeltésből, sem a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából, sem pedig a minimálbér csökkentéséből - közölte a Fidesz-frakció vasárnap az MTI-vel.
Hát, ebből a nyilatkozatból komplett disszertációt lehetne írni, - el lehetne vele nyerni a Pszichiátriai Társaság Nagy Aranyérmét.
A Mandiner portál szerint a képviselőcsoport azután adott ki közleményt, hogy az MSZP bejelentette: Magyarország ma elnevezéssel kampányt kezdenek.
Winkfein Csaba elnökségi tagja azt mondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.
Ami azt illeti, nem csodálom a Fidesz aggodalmát, hiszen a két politikus tulajdonképpen a Fidesz leglényegét, az erőszakos szakmaiatlanságot testesíti meg, hajnali órán velük találkozni óriásplakáton felér egy hólapáttal abszolvált előzetes bejelentés nélküli pofánveréssel. .
Ennél már csak a Vezért idealizáló kökényszemű ifjú plakátja lenne gyönyörűbb, de ezt a Fidesz szokta kiragasztgatni úton-útfélen, ahol egyébként meg is találta helyét, hiszen az elhelyezés remekül passzol ahhoz az útszéli politizáláshoz, melyet folytat.
Ami a gyűlöletet és az ország kettészakítását illeti, abban egyébként kétségkívül a Fidesz, és ölbéli magzata, a Jobbik jeleskedett – ez utóbbi szervezetet anya híján Orbán személyesen hozta világra, és a kisded olyan is lett: barna, gusztustalan és büdös.
Ha gyűlöletről beszélünk, akkor elsősorban róluk kellene szót ejteni, csak az a baj, hogy követőit elválasztani a Fidesz híveitől hozzávetőleg olyan feladat, mint a készre sütött piskótából elválasztani a tojás sárgáját – reménytelen hozzákezdeni is.
De talán kár is lenne kínlódni, hiszen ha az ember elnézegeti például a Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatóján ágáló szakállas úriembert - mellesleg polgármestert és óraadó tanárt - aki apja felképelésére bíztatja a diákot, természetesen keresztényi szeretettől áthatva, akkor azonnal beláthatja mindenki, hogy az ilyennel nincs mit kezdeni, hadd haljon meg hülyén.
Ha valaki visszaemlékszik a Gyurcsánnyal szembeni Fideszes attrakciókra, Semjén és Navracsics büszke elégedettségére a szocialista miniszterelnök karaktergyilkossága kapcsán, vagy a televízió-székházat felgyújtó futball-huligánokra, akik éppen mostanában kapják meg jutalmukat stadionok formájában, azok számára percig sem kétséges, hogy ki is itt a gyűlölködés atyamestere.
Aki visszaemlékszik a Gyurcsányt leköpő szerencsétlen, gyűlölettől eltorzult arcú vénasszonyra, a 2006-os puccskísérlet vekkerrel a nyakukban ágáló, magukból kivetkőzött budai úriasszonyaira, az pontosan tudja, hogy a magyar demokratákat gyűlöletkeltéssel vádolni több, mint nevetséges.
A gyűlöletkeltés anno a Kónya-Pető vitával kezdődött, Orbán TF-en elmondott beszédével folytatódott, és a karaktergyilkosságokkal teljesedett ki.
Soha, semmi nem volt drága a kollégista maffiának, soha egy percig sem töprengtek el azon, hogy mi lesz a következménye annak, ha az országot szétszaggatják, ha a határon túli magyarok nemzeti érzéseit aljas módon felhasználják belpolitikai célok érdekében, ha tizenötmillió magyarról prédikálnak hárommillióval a hátuk mögött, néhány oligarcha és legfeljebb tízezer haszonleső szolga érdekében.
„Az MSZP azonban egyre csak süllyed Ron Werber (izraeli-amerikai kampányszakember) gyűlölettel teli világába, egy olyan világba, ahol az utcákon, a plakátokon csak uszítás és hergelés van. Magyarország nem akar soha többé velük süllyedni, nem kér ebből” - írják.
Mekkora marhák ezek!
Nem a liba csinálja a telet, amikor költözik, ő csak alkalmazkodik a környezethez.
Egyetlen kampányszakember sem csinál politikát, ők csak bemutatni segítenek azt, melyet mások alkotnak meg.
A Fidesz kampányai sem ad hoc ötleteken alapultak, hanem a politikai marketing módszerein és bár a népet szembehazudó módszerek is meglehetősen gusztustalanok, mégis az a politika az igazán kártékony, melyet megpróbálnak eladni.
Aki nem hiszi, olvassa el Debreczeni József könyvét 2006 októberéről, abból pontosan meg lehet tudni, hogyan építették fel Orbánék a Gyurcsány elleni kampányt, hogyan szervezték meg a 2006-os puccskísérletet, a Kossuth téri húgyosforradalmat.
A plakátokon pedig nem uszítás és hergelés folyik, hanem politikusok arcképe, nyilatkozataik és tetteik összevetése, már csak, hogy tudja a nép, hogy ki is vezeti az orránál fogva.
Nem gyűlölködés az, ha egy politikuson ellenfelei számon kérik a nyilatkozataikat, ha szembesítik szavaikat a valósággal.
Sőt, nagyon hasznos.
Merthogy sajnos sokszor vészesen tájékozatlan az egyszerű állampolgár, erre legszebb példa a magánnyugdíjpénztári vagyon elrablása.
A munkavállaló járulékait a munkáltató fizette be, így aztán, mikor ellopták a munkavállalótól felhalmozott pénzét, fel sem tűnt sokaknak.
Ha csak három napra is, de a kezébe nyomták volna a felhalmozott összeget, mondván, hogy ez a tied, pajtás, és utána akarta volna elvenni tőlük Viktor, hát tán még a fejét is letépik.
Ezért fontos, hogy az állampolgár tudja, hogy mi is történik vele, ezért kellenek a plakátok, melyek nem azt mondják, hogy gyűlöld, hanem azt, hogy tudd, mit művelnek veled!
A Fidesz plakátjain Gyurcsány és Bajnai szerepelt azzal, hogy ők tették tönkre az országot.
A szocialisták plakátjain csak az ígéretek és a valóság összevetése látható, hogy aztán ebből az derül ki, hogy talán mégsem Gyurcsány és Bajnai tette és teszi tönkre Magyarországot, az már nem az ő hibájuk.
Tisztességesen kellene politizálni talán…

:O)))

PuPu

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Megosztások