Az Orbán-kormány két éves ámokfutásának károkozását a magyar néppel fizettetik meg Lázár Jánosék, de a felelősséget nem merik vállalni – így reagált az MSZP a Fidesz frakcióvezetőjének szombati előadásán elhangzottakra.
Lázár János a Lakiteleki Népfőiskolán tartott előadásában
azt mondta, attól függetlenül, hogy kinek milyen a politikai meggyőződése, egyet kell azzal értenie, hogy a rendszerváltozás után 2010-ben Magyarország a teljes gazdasági és társadalmi csőd állapotába került.

Forrás: mindennapi.hu
A szocialista párt közleménye ennek kapcsán felidézi, hogy Orbán Viktor 2010 júliusában Angela Merkel kancellárnál tett látogatása során ismerte el, hogy a szocialista kormányok korrekt módon és válságkezelésből jelesre vizsgázva adták át az ország irányítását. Orbán kijelentette, Magyarország világbajnok teljesítményt nyújtott a pénzügyi konszolidációban.
Az MSZP közleménye arra is emlékeztet, hogy Orbán Viktor 2010. november 10-én a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban (amely
a Fidesz weboldaláról is elérhető) úgy fogalmazott: Magyarország két egymást követő kormánya olyan lépéseket tett, amik összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott.
A szocialisták a távirati iroda 2012. január 2-án kelt anyagára hivatkozva azt írják: „Három hónap alatt hat százalékkal emelkedett az államadósság GDP-arányos szintje. Az adatok szerint az előzetesen közöltnél is kissé nagyobb, 82,6 százalékos az államadósság GDP-arányos szintje.”
„Ennél magasabban utoljára 1995-ben járt a mutató, ráadásul úgy sikerült ilyen rekord magasságba lökniük az államadósságot, hogy közben einstandolták 3 millió magyar ember nyugdíj-megtakarításait adósságcsökkentési céllal, de ehelyett eltőzsdézték azt” – áll a szocialista párt közleményében.
„Nem árt emlékeztetnünk e meleg napon Lázár Jánost a forint árfolyam változásaira, amely az energia árát, a hiteltörlesztések mértékét és ezekből adódóan a megélhetést jelentősen befolyásoló tényező: 2010 tavasza 1-Euro = 265-HUF, 1- CHF = 185-HUF, míg az Orbán-kormány második évében 1-Euro = 285-HUF, 1- CHF = 238-HUF. És ez már kedvezőnek mondható a fideszes politikusok – többek között a Kósa–Szijjártó-páros – forintbedöntő nyilatkozatai és pártjuk felelőtlen gazdaságpolitikája után. Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba kerül a Fidesz értelmetlen „háborúskodása” – írja szombati közleményében az MSZP.
Hozzáteszik, az egykulcsos adórendszer évente 500 milliárd forint hiányt okoz a költségvetésnek, és a munkavállalók 82%-a szenvedett el reálbércsökkenést Lázár János és a Fidesz-frakció szavazataival elfogadott törvény miatt.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Még egy filmidézet:
"Én politikus vagyok, tehát hazug, csaló.
Miközben a kisdedeket csókolom, ellopom a nyalókájukat."
Ugye ez is érthető?
A Bukás (Hitler) című dokumentum (jellegű) filmben hangzik el Göbbelstől (nem szó szerint):
A nép tehet mindenről. Nem kényszerítette őket senki. Ők választottak minket, és most szépen el lesz vágva a nyakicájuk...
Komment nem kell hozzá. Ugye?
Most jönnek a gondok!
Államtitkár lesz, és le kell mondania a polgármesterségről
És ott a városon a 'csúcsadósság', látható eredmény nélkül.
Hacki Tamás is ilyen szájtartással csinált karriert, igaz azt lehetett élvezni.
Amit a parlamenti füttymester fütyül, az viszont teljesen hamis. Igaz, ő nem az EU-nak, hanem a fülkeforradalmi nézőtérnek nyomja. Zemútnyócév a h-moll szvit zenéjére.
Nyocévig ült a büfében.Felháborodott fejjel.
Akkor jött ki a sör mellől amikor a fizetésért le kelet menni az autómatához.
Van a képén bőr képviselőinek munkáról,47.000Ft-ról stb.stb.beszélni nyócév kocsmázás után.
Kaptak 75%.Visszaéltek vele. Ennyi.
Érdekes ember ez a Lázár!
Első négyéves ciklusába listavezető, több mint 18 millióval, a költségtérítés zsebelésében, ezt a másodikban majdnem megduplázta.
A városára 8 év alatt több mint 20 milliárdot (!!) terhelt, 280 millióról (ő mondta!) indulva.
Autót béreltetett és fizettetett, részben a városával, közben a költségtérítést felvette!
'Mindenki annyit ér, amennyije van....', de a forrás valahogyan elrejtve, még a vagyonnyilatkozata előtt is. (Az idén már egyszer módosítania kellett!)
Az Erstét ki akarta paterolni, orbáni segítséggel, így fenyegetőzött.
Nagy sokára megegyeztek, a részletek titkosak, a 20,5 milliárd terhe persze a váerosa lakosaié.
Érdekes emberke....
Értem.Az MSZP nem ellenzékként, hanem a Fidesz élő lelkiismereteként működik.A furdalás azért még nem megy.
Azért kellett elhitetni mindenkivel azt, hogy csődközeli helyzetben vagyunk, hogy igazolják a saját hülyeségeiket. Már amikor bevezették az egykulcsos adót, akkor látták, hogy itt megszorításokkal fogják tudni csak pótolni a kiesett bevételeket. Akkor gyorsan bedobták Kósát, akinek köszönhetően soha nem látott mélységekbe süllyedt a forint mind az Euroval, mind a svájci frankkal szemben. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy ezeknek semmi sem drága. A magánnyugdíj vagyon lenyúlásával pedig úgy csökkentették az államadósságot, hogy azokat az összegeket amiket kötelezően a pénztáraknak állampapírokba kellett fektetni azt egyszerűen eltüntették. Csak így és csak ennyivel csökkent az államadósság, de köszönhetően a dumájuknak annyit romlott a forint, hogy a deviza adósság növekedése miatt ott vagyunk, mint előtte.
Azt hiszik még mindig, hogy ezt a népet továbbra is az orránál fogba tudják vezetni, mint ahogyan a választások előtt megvezették.
Hát mi van lúzerjanika?Ha valamit elkúrtok annak nincs gazdája?A Gyurcsány legalább be merte vallani,hogy elkúrtuk,de ti inkább másra mutogattok,aholyett,hogy nyíltan bevvallanátok,hogy elfuserált az egész"programnak"csúfolt valami,amit-mint bólogatójánosok,támogattatok!!Frakció fegyelem!Ezt hangozattjátok folyton,de hogy mire adtátok a szavazatotokat,arról fogalmatok sincs,csak egyszerűen rábólintotok mindenre,nem veszitek a fáradtságot magatoknak,hogy számolnátok a következményekre!!!Szégyen,hogy ilyenre adtuk anno a voksunkat-bár én nem-,most ihatjuk a levét!!!!!
:-)), hogy hülye legyen!
Ha mégis hülyének néznek, akkor meg tudomásul vehetik, hogy mindenkinek joga, hogy hüle legyen!é
"Mindenki hülye, csak mi nem vagyunk azok" a vezérelv ezeknél !
Köpni rá!
Ja, és elzavarni a sztyeppére !
Azt, hogy a gazdasági válság után, hogyan kerültünk messze az államcsődtől, azt maga a FIDESZ ismerte el.
Lázár úr. A beszéde íróit el kel zavarnia.
A másik érdekes téma a társadalmi csőd állapota.
Hát igen, ez fogós, ravasz ügy. Ki mit tekint ennek? Ha a változás abban áll, hogy az egyház, soha nem látott befolyást érvényesít az óta, igaza van. Ha azt vesszük, hogy az Önök által középosztálynak titulált 200.000 gazdag, soha ilyen kedvezményben nem részesült, megint csak igaza van. Ha azt gondolja, hogy minden még elosztható vagyon, végre a FIDESZ hívőknek jut, nem Hagyóknak (a nagyságrend még kérdéses), akkor gilt az állítás.
Csakhogy, van itt még közel 8 millió ember, akik, kevesebbet keresnek, drágábban élnek, akik nem juthatnak állami oktatáshoz, nem juthat időben egészségügyi ellátáshoz, nem kapnak segélyt és rokkantnyugdíjat, és évtizedek alatt megszerzett jogosultságaikat veszítik el, már hazugság az állítása. Az persze lehet, hogy, ha Gaskó áruló szakszervezetei vezetőt tekintik a legitim "Szakszervezetnek" a többinek, coki, akkor javult a viszonyuk, az érdekképviseletekkel, de hogy is van az új munkatörvénykönyv, a sztrájkjog, stb.
Ön abban a kategóriába szerepel, akiknek bizony számot kell adniuk, a saját jogalkotói ötleteik eredményéről. Ez nem lesz sima ügy. Lehet, hogy ön is csak annyit fog érni, amennyit meghagynak, az összelopott vagyonából? Hát az lesz a társadalmi igazságosság.
T.Lázár János!
Tudom, hogy mindenki annyit ér, amennyi dohányt "be tudott gyűjteni" a Gazdi segítségével, és jóváhagyásával.
Azért szeretném emlékeztetni a frakció vezető urat, hogy amikor az előző kormány az önök jelenleg a "nép egyetértésével és felhatalmazásával" megpróbált az oktatásban és az egészségügyben hozzájárulást kérni, akkor rögtön nemzethalált vizionáltak, és az a "NÉP" amelyik ma élteti és Áldó imában emlegeti önöket, rohant le szavazni a 300 forintos vizitdíjat. ( ja, hogy ma a sokszorosát fizeti ki a patikában a standard gyógyszereiért, hogy hónapokat vár az orvosi ellátásra, kit érdekel?)
Akkor a 2000 Ft/ hó tandíj megfizethetetlennek számított, maholnap a félmillió/szemeszter természetes és olcsó lesz.
Ja, és a magánynyugdíj "megvédésével", az államadósság ott van, ahol volt!!
Tisztelt Frakcióvezető úr! Ajánlom figyelmébe a Cavinton nevű gyógyszert, mely ugyan már elég régi, de megfizethető, és javítja a rövid, valamint a hosszú távú memóriát!
Tisztelettel: egy még alzheimer kórban nem szenvedő ember?polgár?nyugger? felesleges teher?
A Fidesznek az emúttízévért kéne térden álva bocsánatott kérni.. Csak ezt ők MÉG nem tudják!
Nem emlékszem, hogy a Fidesz és vezetői valaha is magyarázatot, elnézést, megkövetést, be- és elismerést tettek volna cselekedeteikért!!!!!!!!!!!!!!!
Sem a bal, sem a nemzeti radikális oldal felé!
Lézer bunkó Jankó! Azt ígértétek,hogy nem lesz nagy arányú leépítés a közalkalmazotti szférában.Akkor azt mivel magyarázod,hogy az összes Szimfónikus Zenekart,Szinházat, Kft-be kényszerítettétek.A teljes bizonytalanságba taszítottátok Őket.Eke orrú Jankó!Igaz Nektek nincs igényetek a kultúrára,de vannak még akik igénylik ezt a műfajt.Eljön még az elszámoltatás ideje.
Mindenki tudja a valót,csak ők nem!Jó fizetésért nagy hazugság jár.
A fidesz két éve bőven felért a szocik nyolc évével.Mind gazdaságilag,politikailag és erkölcsileg leépítették az országot.Remélhetőleg az ő törvényeik alapján fogják felelősségre vonni az összes képviselőt jelentős anyagi kár okozásáért.Visszavezethetjük őket a munka világába,orbánék kőbányájába szívesen veszik a kétkezi munkát.
Arról nem beszélve, hogy ez tahó lézer jankó még a csúti-fönök, Bajnait méltató írását sem olvasta el, továbbá nem látta a nemzetközi értékelést sem...
Csőd akkor lett, amikor kósa 20% valamint szófosó péter bejelentését megtette...
Az meg hab a tortán, hogy akkor ma tényleg mi van?
Ha az csődállapot volt,akkor ez a mai,mi?