A parlamenti rajt előtt a közeli Bibó-szobornál gyülekeznek a szocialisták. Megfogyatkozva ugratják egymást: valaki poénból az Országgyűlésből kiesetteket keresi. Aztán a Jobbikra hangol a szegfűs csapat: – Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni – idézi Bibót Mesterházy Attila.
Majdnem mindenki piros nyakkendőt kötött, Lamperth Mónika vörös virágot tűzött a kosztümjére. Elvégre szimbolikus nap a mai. Egyiküknél nagy reklámszatyor, tele fehér antifasiszta pólóval. Mindannyiuknak jut belőle, Vona gárdamellényét ellenpontoznák majd vele.

Blikk
A patkóban már Mesterházy cipeli a titkos táskát. Mindenkivel külön egyezteti a tervet, hogy minden szocialista tudja a dolgát: ha Vona mellényben lesz, felveszik „a horogkeresztet a szemétkosárba” pólót. Zsong a folyosó, bár el-eltévednek az újak, lassan mégis megtelik az ülésterem harsány, diadalittas fideszessel, bokrétás, félszeg LMP-sel és izgága, atillás jobbikossal. Nagy az összevisszaság, csak a szegfűs frakcióban úr a rend és a szervezettség.
És jő Vona! Vakufényben, kameraerdőben.

kuruc.info
Felkapják a fejüket a szocialisták, hullámként szalad végig a frakción:
– Zakóban van!
Befuccsolt a terv, sutba dobhatják a szatyrot.
– Ha leveszi a zakót, elfordulunk – jön az újabb ukáz.
Elvégre nem lehet egyszerre esküdni meg öltözködni.
P. A.
Stop: feljelentették Vonát
Az igazságügyi és rendészeti miniszter feljelentést tett Vona Gábor ellen, amiért a Jobbik pártelnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében jelent meg a Parlament alakuló ülésén. A feljelentés már megérkezett a rendőrségre, a BRFK pedig megindítja az eljárás a pártelnök ellen.
A Parlament alakuló ülésén Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tette le a képviselői esküt. Ezzel a pártelnök botrányt kavart, mivel a jelenleg hatályos jogszabályok szerint "szabálysértést követ el, aki nyilvános rendezvényen olyan egyenruhát, vagy formaruhát visel, amelyről - annak jellegzetes tulajdonságai miatt - egy bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerhető fel".
Vona Gábor mellényes esküje után Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök utasította az igazságügyi és rendészet minisztert, hogy tegyen feljelentést a pártelnök ellen. A STOP információi szerint a feljelentés már megérkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra.
"A BRFK a továbbiakban a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el" - tájékoztatta a
STOPot meglehetősen szűkszavúan a kommunikációs osztály Vona Gábor további sorsáról.
HozzászólásokÖsszesen: 18 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ugy gondolom, hogy azért nem vonulgattak, mert
ünnepi nyitó ülés volt...
a parlament nem ügetö pálya, ha sokan annak is nézték....
bár az ügetön, jól nevelt lovak /állatok/ vannak többségben...
GYF már nincs a ringben, mi értelme öklözni...
bocs, klopédia elnézést...
klopádia!
Nem ,nem hiszem, hogy össze merné agattni az agancsát OV Vonával....
az nem az ö stilusa,- GYF számtalan lehetöséget kinált föl neki a négyszemközti, vagy nyilvános vitákra- egyszer sem ment el...
mostani választáskor sem állt ki senkivel a megméretettésre....
jó kifogás mint tudjuk az sosem rosz...
ellopta Vona OV-töl a korszak elkotó öletet, vagy csak lemásolta/?/
mert a polgári körökben még egy körtbe tartoztak....aztán Vona önnálósitotta magát....
Ugy látom Vonával nem lesz olyan könnyü dolga mint, az MDF,ás Torgyánékkal, ezért gondolom, hogy ki egyeznek...
mint már emlitetted is sok a hasonlóság a programjukban is...
és az általad említettháboru utáni elsö komunista párt programmal is....
jogállamiság, demokrácia.....ugy látszik sok minden elöfordulhat e két szó leple alatt....
OFF
Nagynepappe-vel létrehoztunk egy fórumot az otvenentul.hu-n: közélet, politika => 168 óra fun
Szívesen várunk mindenkit, aki csatlakozna hozzánk egy kis barátkozásra.
Elnézést az OFF-ért.
Nocsak nocsak!
Teccenek rájönni, hogy miről is szólt az őszödi beszéd? Jó szögletes tantusz volt.
A szocialistáknak nincsen vér a pucájukban, nem mertek kivonulni a Magyar Gárda egyenruhájának látványától.
Csak félre néztek! Ennyi telt belőlük.
A FIDESZ minden Gyurcsány beszédre kivonult. Ehhez képest az MSZP egy szar, megélhetési politikusok.
Nemhiába mondta Gyurcsány, hogy az MSZP párttagok fele a politikából él. Fontosabb nekik a képviselői fizetés mint az elvi politizálás.
HA OLYAN GÁZ VOLT A VONA MELLÉNYE,
MIÉRT NEM VONULTAK KI A SZOCIALISTÁK???
A Fővárosi Ítélőtábla határozata:
„A véleménynyilvánítás szabadsága magában foglalja az eszmék kifejezésének szabadságát, az öltözködés (pl.: egyenruha viselése) útján, valamint jelképek, szimbólumok használatával is. „
öszike13!
Nem úgy van az! Ki kell derülnie, hogy melyikük az alfa hím!
a sosem hazudó, a beigért két pofont mikor kezdi osztogatni?
tréfás lenne, ha az önkormi választásoknál OV kapná a két pofont a Jobbiktól...ha csak képletesen is...
mégis az az érzésem nem lesz itt semmi komoly csörte, nagy az Országháza, elférnek, ki is egyeznek...
T.pityesz!
ügy szeretném a véleményemet, látattni a Magyar Nemzet, Magyar Hirlap, Kuruc info, cimü hir portálokon, nem tudna a segitségemre lenni?
Ugyanis egyszerüen egyszer sem sikerül....a gépem jó, másutt megjelenik amit mondok, ezeken a forumokon sosem.
Elöre is Kköszönöm, ha válaszra méltat, vagy segit.
Hét az érveket azt megköszönnénk. Ezeket az ostobaságokat meg írhatja akár éjfélig is, de igaza van: minek?
Adjon az Isten! ÉNn nem értem mit lehet ennyit lovagolni egy mellényen! A komunisták kitüzöje nem volt gáz? Nem értem a sár dobálást a JOBBIK-RA! És pont egy ilyen gátlástalan senkiházi jelenti fel Vonát mint libajnai? Akinek 8 ember élete szárad a " lelkén" ? Vagy már senki nem emlékszik a HAJDU-BÉT dologra? Egy mellény a legfontosabb ilyenkor mikor 20 ezer gyerek éhezik az országban? Mikor 120 ezer gyerek alul táplált? Most a narancsvidékiek örülnek, hogy majd Hagyo elvisz minden balhét. Hát egy szart. Akkor minek vannak a kerületi polgármesterek? Rogán Anti miért nem kérdezi meg mi van a Margit hiddal? És irhatnék érveket éjfélig, de minek? Mikor most egy mellény a legfontosabb. SZÁNALMAS! Szebb jövöt!
öszike13!
Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy azért nem megy neki nyíltan Orbán a Jobbiknak (még), mert nem akarja elriasztani azokat a választókat akik ingadoznak a Jobbik és a Fidesz között.
Persze ha a helyzet úgy alakul, akkor továbbra is remekül együtt fognak működni. Miért is ne? Nagy különbség nincs köztük.
klopédia!
Szerinted az önkormányzati választások változtatnak bármin is?
eddig is nagyszerüen együtt tudtak müködni az önkormányzatokban Fidesz és Jobbik képviselök....
én ugy gondolom, a gárdisták szépen hivatás szerüen betöltik a hiányzó rendöri létszámot.......
és nagyon örülnék, ha pár hónap mulva ki derülne, hogy nagyot tévednék.....
reménykedni, mindig kell. Persze.
Kedves Zsua
Szutor nagyon jól emlékszik, hogy a fidesz kezdte ezt az idióta poló cirkuszt Répássyval, Rogánnal. Orbán bölcs? Hát már akármit csinál rögtön bölcs lesz? Ha így megy tovább, lassan Buddhát fogja váltani. Azon azért kezdjél el gyorsan gondolkodni, hogy aki a "nem ismerem a divatot" választ adja az egyértelmű kérdésre, az vagy hülye, vagy sunyi, ráadásul ez az egyed fog most kormányozni!!!
Zsua!
Ne legyenek kétségeid: csak az önkormányzati választásokig ilyen "bölcs" Orbán. Legalábbis remélem.
Rosszul emlékszel, ez nem a FIDESZ ostobáskodása volt, mert amikor az MSZP feljelentette Vonát és kérte a FIDESZ csatlakozását Orbán nagyon bölcsen azzal utasította el, hogy nekik most sokkal fontosabb dolguk van, mintsemhogy egy mellénnyel foglalkozzanak.
Nem javaslom a szocialistáknak, hogy belemenjenek valaha is ilyen gyerekes, polós huzavonába. Ez jól emlékszem a fidesz ostobáskodása volt. Ne hagyják magukat ilyesmibe belerángatni.Hagyják meg a hülyéskedést a fidesznek meg a jobbiknak.