"Nagyon kemény jelzés" – Ez a válasz a Fidesz tervére
Nagyon kemény jelzésnek nevezte Szlovákia budapesti nagykövetének hazarendelését a külügyminiszter az ATV csütörtök reggeli műsorában. Balázs Péter elmondta: ez a lépés általában azt jelenti, hogy egy ország aggodalmát fejezi ki valamilyen szituációval kapcsolatban. Hozzátette, nem lenne meglepődve, ha beigazolódna, Szlovákia válaszlépéseket tervez a magyar állampolgárság kiterjesztése miatt.
A külügyminiszter szerint semmi nem indokolja a szlovákiai választások előtt, hogy Magyarország "előreszaladjon" ebben az ügyben, mert ennek kárvallottja a Magyar Koalíció Pártja lehet. Szerinte Robert Fico kormányfőnek szüksége van arra, hogy elterelje a figyelmet Görögország anyagi kisegítéséről, és ehhez jó téma a magyar állampolgárság ügye.
Martonyi János leendő külügyminiszter szerdán Pozsonyban tárgyalt a szlovák diplomácia irányítójával, Miroslav Lajcákkal. A szlovák miniszter barátságtalan lépésnek nevezte, hogy Magyarország nem konzultált hazájával az állampolgárság kiterjesztéséről.
"Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban" - fejtette ki Miroslav Lajcák.
Martonyi János elmondta: Budapest tudomásul veszi, hogy Szlovákiának aggodalmai vannak az állampolgárság kiterjesztése miatt. "A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre. (...) Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok" - vélekedett a kijelölt külügyminiszter.
A megbeszélést követően Szlovákia hazarendelte budapesti nagykövetét. A magyar Külügyminisztérium bejelentette: magyarázatot vár Pozsonytól.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Vona mint Stromfeld Aurél? Ne má'!
Csak így tovább!A Jobbik segítségével csapataink harcban állhatnak,hamarosan.Mert az elefánt a porcelánboltban csak rombolni tud.Nem ezt érdemlik a külhoni magyarok,de mi sem?
Ez a konfliktus mindkét oldalon elterelheti a figyelmet a gazdasági problémákról, tehát mindkét vezetésnek érdeke.
"...őszinte, nyílt és baráti lékör...", az elvtársi lemaradt besúgókám!