2010. szeptember 2. csütörtök - Rebeka, Dorina. Holnapi névnap: Hilda
Kedd, 2010. február 9. 11:42
168 Óra Online írása
Címkék: adó APEH

Nagyon meglepődött, amikor kibontotta az APEH levelét...

A Szolnokon élő Sz. Mónika levelet kapott az APEH-tól, hogy fölöslegesen utalja a tb-járulékot, mert munkáltatója, egy pécsi cég minden szükséges adót és járulékot fizet. Az ügy szépséghibája: Mónika nem tudott róla, hogy dolgozik – írta a beol.hu.
Egy pécsi cég bejelentette a lányt mint alkalmazottat, ám erről épp csak az érintett nem tudott. Az APEH szerint ez nem is olyan ritka eset. A munkáltatónak nem kell csatolni a munkaszerződést, ha bejelenti alkalmazottját. Elegendő, ha megadja a szükséges adatokat, így a dolgozó adóazonosító jelét, TAJ-számát.

A család gazdasági visszaélésre gyanakodott. Különösen, amikor az adóhatóság ügyfélszolgálatán azt a felvilágosítást kapták, hogy az adatok szerint a foglalkoztató egy pécsi cég. Mónika ugyanis korábban a baranyai megyeszékhelyen tanult.

A vállalkozás nevét az adótitokra hivatkozva nem adták ki az APEH ügyfélszolgálatán.

Magyar Norbert, az adóhatóság sajtóreferense szerint a történtek mögött két dolog állhat. A lány az adott céggel, vagy a munkaerő-szervezőivel valamilyen adójogi kapcsolatba került korábban, és innen voltak meg adóazonosító adatai, amivel visszaéltek. A másik lehetőség, hogy a bejelentő cég egyszerűen elírta az adóazonosító jelet. Ez utóbbi a gyakoribb. Magyar Norbert szerint ugyanis sok hasonló esettel találkoznak.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

tsz elnok
2010-02-09 12:27:37   #1

Nekem is kuldhetnene egy ilyen levelet az apeh!:-))

1

 

168 óra

Lapajánló

 

Előfizetés

LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Orbán a király !

Cave - 2010.09.02 21:26

Hitler gyökerei Északafrikában eredtek?

Antagonista - 2010.09.02 21:24

2010 önkormányzati választások

primax - 2010.09.02 21:23

Hmmm....

Jucus - 2010.09.02 21:21

Nesze nektek kormányprogram

Cave - 2010.09.02 20:55

Lehet Más a Politika - Ki és mit tud róluk?

magyar nemzett - 2010.09.02 20:20

magyarfoci

kykicz - 2010.09.02 20:18
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Életben marad-e a Magyar Gárda?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Partnerek: Genarál Média Kft. Hírkert.hu Napiász Online TabuTV