Az új békéscsabai választókerületi körzethatárok kialakítása során nem a józan ész, hanem a politikai megfontolások kerekedtek felül – állítja a helyi MSZP-szervezet.
Ezt egyebek között arra is visszavezetik a szocialisták, hogy az ezzel a munkával megbízott független jegyzők immár kormányhivatalnoknak számítanak. A Területi Választási Iroda jogerős döntése szerint minden rendben van. Minden valószínűség szerint elkezdődött az önkormányzati kampány.
Békéscsabán, a Körös-völgy 63 ezer lakosú fővárosában az október 3-i önkormányzati választásokon a korábbi 16 helyett 12 egyéni választókerületben indulhatnak el a jelöltek. Ennek nyomán jegyzői hatáskörben át kellett rajzolni az eddigi választókerületi határokat.
Az MSZP Békéscsabai Alapszervezete a törvényben megjelölt határidőn belül
kifogást nyújtott be a Békés Megyei Területi Választási Iroda Vezetőjének Békéscsaba egyéni választókerületeinek kialakításával kapcsolatban.
A békéscsabai jegyző, egyben a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetője július 13-án kelt határozatában megállapította és kijelölte az egyéni választókerületek sorszámát és területét. A közzétett térkép és választókerületi leírás alapján az MSZP alapszervezete
a törvényben említett kritériumok figyelmen kívül hagyását kifogásolta, és beadványában egyúttal konkrét javaslatokat is tett azok megváltoztatására.
A békéscsabai szocialisták öt választókörzet kialakításával kapcsolatban fogalmazták meg aggályaikat. Megítélésük szerint ezek a szavazókörök mind földrajzilag, mind lakástípusok és lakóterületek szerint elkülönülnek a körzetek többi részétől.
„Mivel az új választókerületi határok kialakítása több helyen
a minimálisan elvárható logikának sem felel meg, feltételezhető, hogy a Helyi Választási Iroda az elmúlt évek választási adatai alapján a Fidesz megrendelésére, a Fidesz szavazatok számának maximalizálása érdekében hozta meg döntését. A körzethatárok kialakítása során nem a józan ész, hanem a politikai megfontolások kerekedtek felül, és ennek a döntésnek a vesztesei a választópolgárok lehetnek” – írják az ügyben született közleményükben a MSZP-sek.
Az elmúlt hetekben élénk képviselői forgalom volt Szvercsák Szilvia békéscsabai jegyző szobájában. Meg nem erősített információk szerint több jobboldali képviselő a választási körzetek kialakításával összefüggő kéréseit is megfogalmazhatta ezeken a megbeszéléseken. Ezeket a feltételezéseket a békéscsabai jegyző éppúgy visszautasítja, mint az MSZP-nek az ügyben született állásfoglalását. Szvercsák Szilvia leszögezte, hogy a választókerületek kialakítása az erre vonatkozó törvényben szereplő
alapelvek maximális figyelembevételével történt. Hozzátette, a választási iroda vezetőjeként a választókerületek kialakításakor nem pártérdekeket, hanem kizárólag a jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe.
A békéscsabai szocialisták álláspontja szerint a parlament egyik, a magyar demokráciát nagymértékben befolyásoló intézkedése, hogy az eddig független jegyzőket kormányhivatalnokként említi. A törvény elfogadása egyidejűleg azt jelenti, hogy a közszolgák bármely pillanatban és indoklás nélkül az utcára kerülhetnek. Az eddig független jegyzők pedig
mindent megtesznek, hogy a Fidesz kedvébe járjanak, ennek egyik ékes bizonyítéka a hatáskörükbe tartozó választókerületi átalakítás ilyen irreális elvégzése.
A békéscsabai jegyző, választási körzethatárokat kijelölő, döntése ellen a békési megyeszékhely MSZP szervezete jogorvoslattal élt a Békés Megyei Területi Választási Irodánál (TVI). Azt szerették volna elérni, hogy kifogásaiknak helyt adjanak, egyben a korábbi döntést módosítsák.
Erre azonban nem került sor, ugyanis Dávid Sándor, a Békés Megyei Önkormányzat főjegyzője, egyben TVI vezetője
a jogorvoslati kérelmet július 16-án
elutasította, ezzel a békéscsabai jegyző korábbi döntését helyben hagyta. A Területi Választási Iroda vezetőjének indoka annyi volt, hogy „a kifogás nem alapos”, majd felsorolta a 12 egyéni választókerület lakosságszámait.
Ebből Dávid Sándor azt a következtetést vonta le, hogy az új körzethatárok kialakításával arányos nagyságrendű választókerületek jöttek létre, egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy megítélése szerint a békéscsabai szocialisták által javasolt körzethatárok „nagyobb szórást és aránytalanságot mutatnak.”
A TVI döntése jogerős, az ellen további jogorvoslatra nincs lehetőség. Ezt a szocialisták helyi szervezete
tiszteletben tartja, ám megjegyzik, hogy megítélésük szerint „az államigazgatás politikai megrendeléseket teljesít, az egyéni választókerületi határok ilyen mértékű átszabása a törvényes célok helyett kizárólag a Fidesz szavazatok számának maximalizálását szolgálja. A demokrácia ilyen mértékű csorbulása, a törvényben foglaltak figyelmen kívül hagyása
a választópolgárok arcul csapását jelenti.”
Mindezt az illetékes békéscsabai és Békés megyei választási szervek visszautasítják.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
laszlo01
egy példa: ha a pártom a városban 51%-kal rendelkezik, és tisztán elkülönülnek a körzetek szimpátia alapján, akkor a testületben 51%-om lesz. Ha úgy alakítom a határokat, hogy mindenütt legyen meg az 51%-om, akkor a testületben 100%-om lesz. Ilyen durván nyilván nem lehet az eredményeket befolyásolni, és a területi elrendezés sem ilyen, de elvileg ez is lehetséges.
Abban egyetértek, hogy mindig is pocsék volt az MSZP kommunikációja: ezzel vesztettek már 1998-ban is (apropó: ott is kedvezőtlen volt számunkra a területi eloszlás, mert országosan több szavazatuk volt, mint a Fidesz- kisgazda szövetségnek, mégis vesztettek).
Nem tudom miért csodálkozik az Mszp, erre ment ki az egész törvénymódosítás. Demokrácia Fidesz módra.
laszlo01'!
Igy van, és.....igazat mondani, valóban ha, kell 100x is egy nap,
elmenni a nép közé....
Ha már elmegyek választani,akkor mindegy, hogy hogyan szabták át a választókerületek határait, arra szavazok akire akarok.
Gondolom, ezzel mindenki így van.Hogy egy-egy szavazókörzetben hogyan alakulnak a szavazatok azt az adott pártok politikája határozza meg! Ha valamelyik párt veszít a népszerűségéből, most éppen az MSZP, az nem elsősorban csak az ellenzék aknamunkája miatt van!
Tetszettek volna jól politizálni, és akkor nem kellene rettegniük minden választáskor.
Nem csak a párt berkein belül ismertetni, hogy mit és hogyan akarnak, hanem a FIDESZ gyakorlatát átvéve, egyszerűen, érthetően nap mint nap elmondani, ha kell százszor is!
Úgy őszintén, mit vártatok ezektől?