Az MSZP ma egy lomha tankerhajóhoz hasonlít. Szervezetét gyorsabbá, rugalmasabbá kell tenni – állítja a szocialisták új elnöke. Szerinte a tagság arra vár, hogy valaki tegyen már rendet a párt háza táján, hogy értse meg mindenki: nincs kibeszélés, nincs egyéni út. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
Láttam, kicsapta a biztosítékot önnél, hogy ideiglenes elnökként aposztrofálták névtelen szocialista nyilatkozók. Még kongresszusi beszédében is utalt rá.
– Nem szabad az önsorsrontást tovább folytatnunk. Ebben sajnos nagy a tradíciónk. Eddig valamennyi, hivatalát kezdő politikai vezetőnkről vagy megválasztott testületünkről suttogni kezdtek, hogy azok genezisében mi a hiba. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy széttartsunk. Össze kell zárnunk.
Azért van abban némi logika, amit a névtelenek állítanak. Szerintük az őszi önkormányzati választások után új helyzet alakulhat ki.
– Akkor a másik forgatókönyvet kellett volna megvalósítani, amely szerint a helyhatósági választások után rendezünk tisztújítást. De a párttagok többsége úgy döntött: nem veszíthetünk négy-öt hónapot, hiszen sok a dolgunk a párt újjászervezésével. Aki most feladatot vállalt helyi, megyei vagy országos szinten, nem három hónapra tette.
Molnár Csaba és Botka László visszalépésükkel is jelezték: átmenetinek tartják a mostani tisztújítást.
– Nem azt jelezték. Ezt nem is feltételezem róluk. Örültem volna, ha formálisan is szerepet vállalnak, bár így is tudnak dolgozni a sikerért. Én számítok rájuk. A munkához meg nem kell pozíció. Persze ha valaki mégis vállal funkciót, nagyobb a felelősség is.
Azt mondta, az MSZP körül ólálkodnak a farkasok, s közben állandóan fedezéket kell keresni a baráti tűz miatt is.
– Nem lehet a külső nyomással szemben felvenni a küzdelmet, ha a vezetőknek közben maguk mögé kell tekingetniük, nehogy hátba döfjék őket. Többen is megtapasztalták már ezt a múltban. Változtatnunk kell ezen.
Hogyan?
– Integrálni fogok mindenkit, és nem játszunk kiszorítósdit. Munka van bőven, aki nemcsak taktikázni akar, annak lesz feladata. Tapasztalom, nagyobb a felelősségérzet a szocialista politikusokban, semhogy személyes ambíciójuk, hatalmi törekvéseik mögé rendeljék a közösség érdekét.
A baráti tűz ellen Hiller István volt elnök is meghirdette a „támogasd vagy hallgass!” politikáját, de nem jött össze neki.
– Én nem pontosan ezt mondom. Most nagyobb a baj annál, hogy pusztán belső hatalmi játékokat lehetne űzni. Ez ugyanis nem érdekli az embereket. Sőt! Ha ezt csináljuk, itt hagynak minket a szavazóink. Azt látom, a tagság arra vár, hogy valaki tegyen már rendet a házunk tájékán, hogy értse meg mindenki: nincs kibeszélés, egyéni út, csak a közösség érdeke a fontos.
Az MSZP-ben Balogh András volt thaiföldi nagykövet, a párt köztársaságielnök-jelöltje lett a második ember. Balogh az ön ellensúlya lehet, hiszen ő a Baja-féle platform kiszemeltje.
– A professzor úr senkinek sem az embere. Zökkenőmentesen tudunk majd együttműködni. Örülök annak, hogy a generációs együttműködés nemcsak a mi szintünkön, hanem az alelnöki posztokon is megvalósul: Kovács László tapasztalt, Szabadkai Tamás pedig nálam is fiatalabb politikus. Tanítják: az a jó vezetés, ahol a tapasztalat és a lendület kéz a kézben jár.
Elemzők szerint a nemzetben gondolkodó Balogh megválasztása pacifikálhatja a pártellenzékinek kikiáltott Szili Katalint.
– Nem hiszem, hogy Szili Katit békíteni vagy csendesíteni kellene. A nemzeti gondolat számomra is fontos. Ahogy eddig is, ezután is integrálni szeretném a párt különböző irányzatait, platformjait. Mindenkire szükség van, aki előre akarja vinni az MSZP ügyét.
Azt hirdeti: társadalmi ellensúlyra van szükség Orbán centrális erőterével szemben.
– Ez a szakszervezetekkel, civilekkel, az értelmiséggel és az újonnan létrejövő demokratikus körökkel való szövetséget jelenti. Orbán Viktor úgy gondolja, parlamenti kétharmados támogatottsággal bármit megtehet Magyarországon. Erőből politizál. Úgy érzi, számára sehol sincs stoptábla. Eddig csak Brüsszelben tudtak neki megálljt parancsolni. A társadalmi összefogás arra épít majd, hogy az embereknek elegük lesz a Fidesz „túlhatalmából”, az egyeduralmi törekvésekből, az antidemokratikus, tekintélyelvű politikából, a múltba fordulásból, a szegényellenességből.
De miért lenne rokonszenves a civilszervezeteknek vagy az új köröknek épp az MSZP?
– Azért, mert politikánk lényege a modernizáció, a fenntartható fejlődés, a demokrácia és a szabadság védelme, a munkájukból élők, a kiszolgáltatottak képviselete, a társadalmi igazságosság segítése. Ezek a célok számukra is fontosak.
De a párt hitelességével bajok vannak.
– Így van. Kell egy kis idő, amíg az emberek megértik, hogy átverte őket a Fidesz, Orbán Viktor hazudott nekik. A kormány nem jó irányba vezeti az országot. A választókkal szemben türelmesnek kell lennünk.
Földes György szerint hiba lenne csak az ingahatásban bízni, amely szerint ha a Fidesz meggyengül, erősödik az MSZP.
– Igaza van. Nem lehet csak az ellenzék hibáira alapozni. Az MSZP-nek tartalmilag, stílusában felkészültebbnek kell lennie.
És hogyan lesz ilyen? Miként tudja megnyerni a fiatalokat, hiszen 57 év a párt szimpatizánsainak átlagéletkora.
– Az MSZP ma egy lomha tankerhajóhoz hasonlít. Szervezetét gyorsabbá, rugalmasabbá kell tenni. Ugyanakkor nem szabad lemondani a demokratikus működésről sem.
Az pedig lelassítja a pártot.
– Tudom, nem könnyű feladat, de nem lehetetlen. Hiszem, hogy a választók a pártot demokratizmusa miatt is juttatták már háromszor győzelemre. Most kockáról kockára újra kell építeni a rendszerünket, és a hitelességünket is muszáj visszaszereznünk. De ez nem megy gyorsan. Ahogy a jobboldalon, úgy köztünk sincsenek messiások.
Ön szerint egység nélkül szétzilálódik a párt. Lendvai Ildikó viszont óvott a műegységtől. Valódi az összetartás az MSZP-ben?
– Látszategységgel semmire se megyünk. A választók megérzik az őszintétlenséget. Én azt tapasztaltam, hogy tagságunk egységes és elszánt. Talpra fogjuk állítani az MSZP-t. Nagy és erős baloldali párt leszünk.
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Sajnálattal szembesülök, az MSZP kinyilatkoztatásaival, pontosan olyan érzésem van mint számtalan esetben, amikor félművelt, alkalmatlan vállalatvezetőket-tulajdonosokat voltam kénytelen hallgatni a vízióikról, miközben a cégük mindenestül rohant a csőd felé. Valahol láttak hallottak valamit, és azt most affektálva okoskodva előadják, csak mindig új "frontembert" kreálnak.
Egy baloldali párt, amelynek a szociáldemokrácia volna az alapköve, miért másolja a konzervatív, urambocsá totalitárius rendszerek működési elvét?
Semmi más dolguk nem lenne, mind a MUNKAVÁLLALÓKKAL foglalkozni és a munkavállalói lét kérdéseinek felvállalása....
...elvégre mindenki munkából él, még az is aki 8 éven keresztül őrjöngve lengette az árpádsávos zászlót, és lassan talán elhiszi, hogy Orbán nem tud vízen járni.....
Alapvetően az a baj ezzel az egész párttal, hogy a rendszerváltás után nem oszlott fel csak átalakult. Nem értem, hogy milyen jogon emelik ki "demokratikus" jellegüket. Szocialisták mikor építettek demokráciát? Soha. A hazugságaikat hazugságokkal próbálják elfelejtetni. Csak sokszor kell mondani és már el is hiszik. Hiszen hogyha van egy jól kiépített média mögöttük bármilyen hazugságot elhitetnek a sok birkával. Amíg úgy szavaznak az emberek, hogy "Jajj, de helyes ez a Gáborka" addig a párt is életben marad. 20ból 12 évet ők voltak kormányon és van bőr az arcukon bármit is más pártokra fogni. Azzal, hogy mióta beléptünk az EUba egyre rosszabb az ország helyzete senki sem foglalkozik, de hogy a Magyar Gárda így meg úgy arról aztán kell a sok lejárató cikk, hogy lehessen terelni. Ez a párt haldoklik már a szavazótábora is messze a legkorosabb idő kérdése és annyira elöregedik, hogy végül eléri az Szdszes 0%ot. Mondjuk érthető, hogy azok szavaznak rá akik több évtizeden keresztül kapták a kemény ideológiai beöntést. Én már a demokráciába születtem úgyhogy nem bizonyos szélsőséges, magyaridegen eszme, értékrend alapján szemlélem a politikát.
"politikánk lényege a modernizáció, a fenntartható fejlődés, a demokrácia és a szabadság védelme, a munkájukból élők, a kiszolgáltatottak képviselete, a társadalmi igazságosság segítése"
No lesz még mit túlórázni, mire ezt el is hiszik a zemberek.
Én nagyon drukkolok neki! :)
DONJ
köszönöm. Látom, vannak itt még gondolatok és van tartás is.
Tisztelt "öreg innovátor"
Amennyiben nem csak nevében azonos a korosztályunk, az Ön mondandója igazi telitalálat. A megalapozott, és végigvitt dolgok, a közösségek erejének értékelése, és bemutatása lehet jó kiindulópont. A mi demokráciánkban a pártok szimpatizánsainak köre nem hosszú évtizedes családi hagyományok átöröklésén, inkább a megélt események, döntések, élethelyzetek kapcsán alakul. Ma attól, hogy valaki sikeres ember, munkát ad másoknak, emberi módon bánik beosztottjaival és közben még nincsenek napi gondjai, ugyan úgy lehet érzékeny az elesettekkel való szolidaritásban, mintha egyszerű munkás lenne. Ezt a verziót ugyanis már kipróbáltuk.
A Lajtán túl a siker a többieknek is önbizalmat adhat, ha persze nem derül ki, hogy minden mondata álságos.
Mesterházy legnagyobb hátránya az , hogy viszonylag új ebben a körben, és élettapasztalata , a kudarcok feldolgozásban szerzett élmény és sok más dolog, csak hosszú tanulóidővel megszerezhető tulajdonság. Még nem meghatározó ismérve a mondatai tartalmának. Ebben az országban ellenségkép kell, sajnos, bemutatva minden nap a hibáit. Ezt egy ember nem tudja megtenni, ehhez veszélyt is vállaló helyi közösségek kellenek. Nem mi, kissé "meglett korúak”, hanem elsősorban a negyvenesek, akik még láttak mást, is mint a Szijjártó félék. Nem érzem azt a karizmatikus erőt benne, ami ma kell, nem az Ö hibája. A belső „ellenséget” viszont ki kell gyomlálni (ahogy Kövér tette a másik oldalon) Nem a vita a baj, a hátbatámadás, a kiszivárogtatás, a megvehetőség, a szereplési vágy adta handabandázás. El tudjuk képzelni, hogy a FIDESZ-ben nincsenek sokan, akik a NENY miatt öklüket harapdálják. Van ellenvélemény?
Soha nem bocsátom meg az Öszödi beszéd kiszivárogtatásának, máig homályos magyarázatát, csakúgy, mint Szili, Karsai, most a magát győztesként aposztrofáló Szanyi vétkeit. Nem kötelező, amire vállalkoztak, de ha vállalták vagy tisztességgel végigviszik, vagy kérnek egy helyet a FIDESZ lassan megalakuló balszárnyán.
"Integrálni fogok mindenkit, és nem játszunk kiszorítósdit."
Hol van Gyurcsány? Nem feltétlenül a személye hiányzik (bár nekem továbbra is szimpatikus), hanem az, hogy távollétében a vállaltan nyugatos, progresszív, szociálisan érzékeny de alapvetően polgári világszeméletű baloldali értelmiség - amely a magyar politikai küzdőtéren mindig is fontos szerepet vállalt - nincs képviselve (Vitányi láthatólag egyre kevésbé aktív, amit szomorúan, de tisztelettel veszünk tudomásul).
Mesterházy beszéde és cselekedetei nem először kerülnek egymással konfliktusba. Jó lesz vigyázni.
Ezt így nem lehet. Ki kell vágni, aki nem oda való, ki kell gyomlálni a korrupciót - ellenzékben ezt sokkal könnyebb.
Kovácsot és jó külügyesnek tartottam, de pártelnökként semmit sem tett. Most megint az élcsapatban.... vissza kellene már vonulnia Laci bácsi...
Senki sem mert robbantani, Gyurcsány sem, most ezek sem. Így viszont a hosszú táv zsákutca.
OPktóberben megint nem lesz kire szavazni.... a Fidesz pedig még az önkormányzatokat is megszerzi a teljhatalomhoz.
Érdemes tanulmányozniuk, hogyan építette fel magát a Fidesz ellenzékben, pl. a választókerületekre szabott helyi szervezetekkel, célirányosan (előbb-utóbb csak kialakulnak a kisebb parlamenttel kapcsolatos részletek). Nyugodtan, higgadtan, következetesen kell politizálniuk, és ejteniük kell a kompromittálódott embereiket, akkor hiteles váltópárt lehet még belőlük.