Esther Kinsky német írónő, akit először lengyelből fordított művei, majd saját alkotásai alapján ismertek meg a német és az angol nyelvterületen, 2000 óta Berlin mellett battonyai házában is él és dolgozik. Üdülő című nagy sikerű regénye immár magyarul is megjelent. A napokban a Deutschlandradio német közszolgálati adó Battonyán kérdezte Kinskyt annak a második lakhelyéül választott országnak a viszonyairól, amelynek nyelvét is megtanulta.
Idézetek Esther Kinsky válaszaiból:
„Orbán az EU- elnökség lejártával most talán akadálytalanabbul járhat el, miután megjátssza az erős embert, aki mindenkit helyretett az Európai Parlamentben.
Orbán ravasz. Nem okos, de ravasz – minden taktika, és nincs mögötte tartalom.”
„…. Mindegyre halljuk (az értelmiség) felhívásait, hogy össze kell tartani, ésatöbbi – de ezek a felhívások mind inkább kódoltak, a történések elleni kritikát becsomagolják a felhívásokba az összetartásra, a konszenzus keresésére, nem fogalmazzák meg nyílt politikai tiltakozásként. Úgy érzem, már tartanak tőle, hogy összeütközésbe kerülnek a média-törvénnyel. Azt hiszem, egyszerűen félnek – látni ezt most például a közszolgálati médiából való elbocsátásoknál. Amikor Magyarország volt az EU elnöke, sokkal több tüntetés, megmozdulás volt. Az emberek most egyszerűen nem mennek az utcára. ...
Magyarország nagy problémája az, hogy soha nem létezett a polgárjogokra orientált ellenzék, politikai mozgalom – s ott van azután a nagy árok az értelmiségiek, mondjuk, a polgárok – és a vidéki lakosság között. Hihetetlenül mélyen gyökeredzik a szkepszis az értelmiségiekkel szemben – természetesen a hihetetlen szegénység miatt indulatokból is.”
„Feltűnő, hogy az EU legjobb esetben felkészületlen volt az esetre, amikor soraiba felvett államokban nem tartják meg az alapvető jogokat.
Az EU nem tud beavatkozni, nem tudja legalább a testületek összetételét szabályozni – pedig ott kezdődik a demokrácia. Ha minden egy kézben van, ha mindenben egy helyről döntenek, akkor vége a demokráciának.”
Kovács államtitkárnak a Népszava internetes oldalának blogjával kapcsolatos panaszáról:
„ Várjuk csak meg, mi lesz ebből. Talán csak nem csukják be Európában teljesen a füleket és a szemeket – Németországban, Ausztriában például sokat írnak a magyarországi fejleményekről.
Az említett panasz júniusra vonatkozik – szinte elképzelhetetlen, hogy annak az EU egyik tagállamában törvényesen helyt adjanak. Persze arról is van szó, hogy pénzbüntetésekkel elhallgattassanak, elvonják a létezés alapjait. A büntetések olyan magasak, hogy egy ilyen kis ország kis médiumai azokat nem tudják elviselni.”
„Azt hiszem, általában nem is tudják, mi minden történt itt már a kormányváltás óta eltelt évben. Minden testületet lecseréltek, totális átalakítás és személycsere.
Hihetetlen, ahogyan ezt a taktikát előkészítették, hogy mindezt egyetlen év alatt véghez tudták vinni…”
További írásokat olvashat Németországról a www.ger-mania.hu honlapon
HozzászólásokÖsszesen: 12 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
kissapuka szarnyal yeah...:))))
Tukor:
De attol meg igaza van, jol latja a dolgot. Tetszik-e vagy sem...
A kedves írónő szerint csak Budapesten élnek - és csak a baloldalon - az értelmiségiek. Mit szólnának ehhez, ha olvasnák a vidéki egyetemek professzorai, mondjuk Debrecenben, Szegeden, vagy Pécsett.
http://hirszerzo.hu/publicisztika/20101130_orban_eltitkolt_interju
Szerintem davidoff90 erre gondolhattál. Ez egy álinterjú, amit persze el is mondanak az elején. Ettől függetlenül akár tökéletesen valódi is lehetne...
Ha ezt így a választások előtt elolvashatták volna az emberek, nemhogy a 2/3, de még a szimpla többség is úszott volna...
Kissapuka #7
Deine Deutschkenntnisse lässt noch zu wünschen übrig!!!
Zuerst lernen DANN belehren!!
(Besonders gilt es wenn du eine Deutsche Schriftstellerin belehren willst!!)
Mit vorzüglicher Hochachtung
davidoff90: írj linket, légyszives!
Elnézést hogy megint szólok.Ami az előbbiekből lemaradt:azért ajánlom a Hírszerző cikkének elolvasását,mert a legilletékesebb,Orbán Viktor fogja igazolni,hogy az írónő minden állítása igaz.
Az egy érdekes dolog, hogy azok a honfitársaink, akik rendszeresen kommunistáznak, mennyire nem veszik észre, hogy nem a lényegről beszélnek, hanem elhittek valakiknek valamit, és azt úgy ismétlik, mintha az a saját véleményük lenne és talán hisznek is benne. Megint és megint, gondolkodás nélkül, elmondják ugyanazt. A kommunistázók nem veszik észre, vagy talán nem akarják észrevenni, hogy amit gyűlölnek és kommunizmus gyanánt átkoznak, az valójában nem a kommunizmus. Amit gyűlölnek, az az elnyomás, a diktátum, a szabad akarat és a szabad vélemény kinyilvánításának a tilalma. A kommunistázó valahogy nem jut el a probléma halmaz elemzése során a lényeg közelébe sem, mert ha gondolkodna, ha elemezné a témát, akkor rájönne, hogy amit kommunizmusként gyűlöl, az valójában egy az összes zsarnokságra jellemző tünet együttes.
Én azt mondom, hogy ez eddig még nem lenne nagy probléma, mert aki hülyén akar meghalni, annak természetes joga, hogy maradjon hülye, és majdan hülyén lehelje ki a lelkét, remélhetőleg sok boldog évnyi élet után. A probléma az, hogy az effajta korlátoltság azt eredményezi, hogy ez a rendszeresen kommunistázó polgártársunk miközben ádáz verbális harcot folytat a "kommunizmus" ellen, aközben nem veszi észre, hogy pont ő vesz részt egy új zsarnoki rendszer kiépítésében az új elnyomó támogatásával. Miközben ádáz harcban áll a kommunistákkal, akik valójában már nincsenek is jelen a politika felső szintjein, azonközben ő is minden nap egy újabb téglát rak fel az új diktatúra most épülő épületébe. Na ez az a pont, amikor viszont a hülyeség, a gondolkodás hiánya, az elemzőképesség hiánya kézzelfogható probléma és bűn! Ezért aztán a kommunistázó polgártárs akár szereti ezt, akár nem, jó ha tudja, hogy ő és a hozzá hasonlók azok, akiket később pont úgy fognak átkozni a mostani tetteik miatt, amint ahogy ő átkozza most az akkori "kommunistákat", akik akkor, lehet hogy szintén a hülyeségük miatt tevően részt vettek annak a zsarnoki rendszernek a felépítésében. Pont így, tégláról-téglára, apró lépésekben épült az a diktatúra is!!!
Kérem a kommunistázó polgártársakat, hogy legalább háromszor olvassák el amit írtam, és próbálják átgondolni a lényegét! Aztán utána lelkük rajta, hogy továbbra is a kommunistákat gyűlölik, vagy meglátják a lényeget, és a zsarnokság ellen szállnak harcba. MINDEN ZSARNOK ELLEN!!!
Soha nem késő észbe kapni és a helyes útra térni!
Liebe Esther Kinsky !
Gyurcsany Das System hat versagt, es war nicht möglich,einen neuen,
anstatt alternatíve bauen.....
Mach dir keine Sorgen....
A Hírszerzőn olvasható Orbán megválasztása előtti nyilatkozata,melynek megjelentetését nyílt fenyegetéssel-akkor-megtiltotta.Ajánlom elolvasásra a hívőknek is,a Vezér szájából fogják megtudni,hogy mi a véleménye az emberekről,az elvakult hívőkről,bábként kezelt munkatársairól,s mindarról,amit azóta a gyakorlatban megtett./Számvevőszék megszüntetése,Alkotmánybíróság Fidesz bábokkal való megtömése,az alkalmatlan Schmitt köztársasági elnökké emelése,a nyugdíjpénztári vagyon bekebelezése./Egyszerűen nem hittem el,hogy ez az ember-ha nem volt erősen ittas-ezeket a dolgokat így napvilágra hozta.Nem kell ide ellenzéki akadékoskodás,valóban diktátora van Magyarországnak.És általa lenézetten kb.8 millió ostoba,potenciális választója.
Ez az őrült (hogy finoman fogalmazzak) nem ismeri a magyar közmondást: "Többet ésszel, mint erővel."
OV helyesen látja, hogy az EU jelenleg egy sóhivatal. Szép embermesék gyűjteménye. A könyörtelenség közben tombol. EU-s elvek és gyakorlat fényévnyire van. Idáig kamu volt az egész.