Nincsenek csődben a kórházak - az MSZP szerint
Az MSZP szerint "elhamarkodott és felelőtlen" Pesti Imrének, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusának az a szombati nyilatkozata, amelyben tömeges kórházcsőddel fenyeget a legutóbbi egészségügyi forráskivonás miatt. Ezt Kökény Mihály szocialista politikus mondta szombaton az MTI-nek.
"A Fidesz szokása szerint újból vészharangokat kongat, bár az áprilisban bevezetett új finanszírozás egyes intézményeket érintő hatásáról jelenleg még nem rendelkezünk adatokkal" - mondta a parlament egészségügyi bizottságának elnöke. Hozzátette: az első adatok május közepén érkeznek meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz.
Pesti Imre szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, véleménye szerint az elkövetkező időszakban várható 10 százalék feletti forráskivonás egyértelműen az intézmények tömeges csődjét fogja jelenteni. Hozzátette: a nem súlyponti kórházak 15-20 százalékos, a súlyponti intézmények pedig 10 százalékos, vagy annál valamivel nagyobb forráskivonást kell, hogy elszenvedjenek.
Kökény Mihály szerint az említett mértékű csökkenés az április óta hatályos új finanszírozási rendszerben nem valószínű. A politikus "erősen túlzottnak" minősítette politikustársa szavait. Közölte: a megszorító intézkedés összességében a kórházak világát 2-3 százalékban érinti, ám - tette hozzá - az intézmények között lehetnek különbségek. A Fidesz politikusa példaként a fővárost említette, ahol - mint mondta - a 12 intézményből jelenleg négy csődben van, de a többiben sincs pozitív szaldó. Kökény erre reagálva közölte: Budapesten van olyan kórház, amelynek nincs adóssága, s van olyan is, ahol jelentős adósságot halmoztak fel.
Kijelentette: Pesti Imre nyilatkozatában tudatosan összemosta az új finanszírozási gyakorlatot és a főváros régi strukturális problémáit. Kökény Mihály közölte: Pesti Imrének tudnia kell, hiszen az Országgyűlés egészségügyi bizottságában elhangzott, a minisztérium vezetése vállalta, hogy a Magyar Kórházszövetséggel - amikor az első számok rendelkezésre állnak - egyeztetni fog arról, szükség van-e az új rendszer korrekciójára, vagy sem. Ha kell korrigálni, akkor korrigálni fognak, ám azt nem lehet ígérni - tette hozzá Kökény -, hogy a mai gazdasági helyzetben jelentős többleteket lehet a kórházaknak biztosítani. Hozzátette: arra viszont, hogy 15-20 százalékos forráskivonás ne legyen, lehet garanciát adni.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!