Nyögvenyelős a magyar kárenyhítés
Az agrárium lehet a legnagyobb károsultja az idei árvíznek - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. Az agrárpolitikus szerint a szektor biztosítási és finanszírozási rendszere is átalakításra szorulna.
Az idei árvíz is rávilágított arra, hogy szükség lenne a biztosítási rendszer reformjára, vagy legalábbis új elemekkel való kiegészítésre – derült ki Font Sándornak a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának adott nyilatkozatából.
A bizottsági elnök elmondta: áttekintették az uniós mezőgazdasági biztosítási rendszereket. Ezekhez képest a két éve életre hívott hazai kárenyhítési alap "eléggé nyögvenyelősen" működik csak. Font szerint a gazdák rosszul fogadták a rendszert, mivel szavai szerint nem látják, hogy a befizetett pénzük ellenében érdemi kártérítést kapnának.
A politikus példaként hozta fel a tavalyi aszálykárt, amikor a százmilliárdos nagyságrendű kár ellenében a gazdálkodók tízmilliárdos nagyságrendben kaptak segítséget a kárenyhítési alaptól.
A nyugati, jól működő példák közül az önkéntes nonprofit biztosítók rendszerét említett Font. Másutt az állam egy jelentős pénzügyi alapot hozott létre - ebben a gazdák befizetései nyomán jelentős tőke halmozódott fel.
Itthon az állam ugyan létrehozta a hasonló rendszert, de nem tett mellé tőkealapot, a katasztrófa pedig rögtön bekövetkezett - érvelt Font Sándor, aki szerint ezért nem volt annyi pénz a kasszában, hogy abból tényleges ellentételezést lehetett volna nyújtani a kárt szenvedetteknek.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!