14
168 Óra Online írása
2016. március 1.

Öntől is elkérheti az autót a honvédség

Levelet kaphatnak egyes járműtulajdonosok a Magyar Honvédségtől arról, hogy nyilvántartásba veszik a kocsiját és rendszeres adatszolgáltatásra kötelezik. Az Index szerint terepjárókat és mikrobuszokat listáznak. Ha a honvédségnek egyszer szüksége lenne a kocsira, a tulajdonosnak elvileg át kell adni a slusszkulcsot. A tárca szerint ilyen azonban egyszer sem történt még.

Kapcsolódó írásaink

Az Index azt írja: több olvasójukat levélben tájékoztatta a Magyar Honvédség arról, hogy a kocsijukat igénybevételi céllal nyilvántartásba veszik és az autóval kapcsolatban rendszeres adatszolgáltatásra kötelezik. Aki kap ilyen levelet, mindenképpen reagálnia kell rá, mert akár milliós büntetést is kaphat, ha elmulasztja.

A levelekből kiderül: ha a honvédségnek szüksége van az autóra, akkor a tulajdonosnak nincs más lehetősége, mint átadni a slusszkulcsot, és nézni, ahogy elhajtanak a járművel. Azt most nem közölték, pontosan mire használnák az autókat.

A tulajdonosoknak minden év március elsejéig nyilatkozniuk kell a lajstromba vett jármű adatairól, és mindössze nyolc napjuk van fellebbezni a honvédségi határozat ellen.

Az érintetteknek a honvédséget tájékoztatniuk kell arról is, ha elromlik az autó vagy nem bevethető, ha eladták, ha kölcsön vagy bérbe adták, illetve ha más hatóság is kijelölte már esetleges szolgálatteljesítésre.

A Honvédelmi Minisztériumtól az Index azt a tájékoztatást kapta, hogy eddig egyetlen járművet sem vittek el a tulajdonosától, csak lajstromozzák a gépkocsiállományt, ha egyszer mégis kéne. Azt viszont nem árulták el, pontosan milyen járműveket listáznak.

A beszámolók alapján eddig inkább drágább, katonai célokra a világon sehol nem használt terepjárókat vettek nyilvántartásba, például BMW-t és Volvo városi terepjárót.

A hatályos jogszabályok értelmében minősített esetekben a honvédségnek lehetősége van arra, hogy a magán vagy céges tulajdonban lévő járműveket, ingatlanokat vagy technikai eszközöket igénybe vegyen.

Címkék: 

Hozzászólások
Összesen: 14 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
anzsuhaz
2016-03-02 19:53:36   #12

addig örülj amig csak kéri .Persze ahogy ezeket ismerem ha nem az ö kutyájuk kölyke vagy nem az ö almukból valo söt az ellen alomból nincs az az ocska 100 éves trabant amire nemzetbiztonsági okokbó ne tudnának igényt bejelenteni.

Iván Gyenyiszovics
2016-03-02 19:14:25   #11

No és a magán kézben lévő helikopterek és repülőgépek, amatőr tengeralattjárók, nagyméretű, hadihajónak használható vitorlások, motorcsónakok talán kimaradnak sorból, ezekről nem szól a híradás?

tengri00
2016-03-02 18:02:28   #10

Hazudtam az előbb. Az általános hadkötelezettség csak a magyar férfiakra vonatkozik 18 és 40 között.

A nőkre az én időmben vonatkozott!

tengri00
2016-03-02 17:56:01   #9

A honvédelmi törvény háború esetén a nőket is kötelezi a hadviselésre.

tengri00
2016-03-02 17:54:52   #8

"...A lóállomány a háború alatt igen erősen megcsappant, mert besorozták a lovakat is. Berendelték a gazdákat a járási székhelyeikre lovaikkal együtt, és akinek a lovát megfelelőnek tartották, azt minden további nélkül igénybe vették. Katona lónak elsősorban a heréit lovakat szerették, de háború esetén igénybe vették a kanca lovakat is, hiszen akkor még nem volt gépesítve a katonaság és minden szállításra lovakat használtak...."

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tyukod/pages/010_allattartas.html

tengri00
2016-03-02 17:49:44   #7

Talán sokaknak meglepetés, de ez benne van a honvédelmi törvényben. És ez többszáz évre visszamenően így van.
Az első háború előtt a lovakat sorozták be, azután a teher és személyautókat is!!!
Ráadásul ez minden európai országban így van.

Úgyhogy ezt a cikket tessék kérem a többi fellazítóhoz sorolni!

DONJ
2016-03-02 09:28:47   #6

Úgy szégyellem, hogy ma már mindenről, a régi emlékképek jutnak eszembe. Nagyapám a Horthy korban, előbb fiákeres volt (imádta a lovakat), majd a technika fejlődésével, taxizással kereste kenyerét a családnak, saját autója volt. Amikor a háború a "megfelelő " fázisba jutott, rekvirálták a járművét, úgyhogy a megért "felszabadítás" után, sofőrként dolgozhatott. Na, már most, hogy kerül ez a több mint 70 éves emlék „az asztalra”?
A miniszterelnök és csapata, tán csak nem háborúra készül? Nem tudhatom, mire tehát jó a nép ijesztgetése, de azt tudom, akár mit is hoz a jövő, mi a vesztes oldalon leszünk. Nekünk ugyanis, ebben van hatalmas gyakorlatunk.

markus0628
2016-03-01 23:42:05   #5

Ilyen már volt régen. Mégiscsak visszarendeződünk. Elbasztunk 27 évet a semmire. Maradtak a komcsik csak az éhes fajtából. Egyébként az én kocsimat vihetik, sőt fel is ajánlom ! Azzal menjen az Orbán a Várba ( sose ér oda )! Kár hogy nem fagyott be idén a Duna , már rég választhattunk volna kircsit !

öszike13
2016-03-01 17:51:22   #4

Közben az adóinkból az ukránoknak ad nyugdijat az Orbán.
Stadionokat épit az Orbán,
Azért is kisvasútat épit Alcsúton, az Orbán.
Világon nálunk a legmagasabb az ÁFA, mert felemelte az Orbán,
Kopaszok börtönviselt osztaga nálunk kulcs pozicióban vannak, mert engedi, és falaz nekik az Orbán.
aztán, igen ügyködik, hogy "helyzet"legyen....hm.

Kata Racta
2016-03-06 20:48:23

Érik már a helyzet egy magyar Reichstag-ra !

netuddki
2016-03-01 17:47:49   #3

A MANYUP után, most megcsippentik a drágább jármüveket. Ügyes!!!
Aztán majd kellenek a lakások is Orbán menekültjeinek.

Ma a jelszó:
"Miénk az ország vigyük haza". A 2/3 al viszünk mindent.

"the winner takes it all"

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
nonest: Szia! 18 fok, éjjel nagy égzengés és kis eső... 06:07
Társalgó, 2016.május
zoja: Végül is lehet, hogy a sorosozásban komoly igazság... 03:51
Orbán a király !
zoja: EGYSÉG – ŐSZÖD UTÁN - orbangy Az Üzenőfalon két... 03:06
Gyurcsány nem rossz politikus hanem katasztrofális
zoja: Ilyenek ezek...azt azért halkan megjegyezném,... 02:36
Úszunk a botrányban

A Propeller hírei