Készült Orbán a Sándor-palotába?

Hamarosan új szereplő lép a nagypolitika színpadára. A szövegkönyv már aligha változik, a rendező instrukciói sem ígérnek teátrális újszerűséget, ám az államfő szerepfelfogása nagy valószínűséggel eltér a 2010-es bemutatón látottaktól. A hírek szerint a háttérben még az is szóba került, hogy Orbán Viktor maga költözzön a Sándor-palotába. A Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársát Nej György kérdezte.

- Néhány napja Orbán Viktor elárulta, hogy 2010-ben csak jogtiszteletből, történeti okokból nem változtattak a parlamentáris kormányformán, pedig több érv is szólt mellette. Miért éppen most idézi fel az akkori hezitálást? Vannak véletlenek?

– A miniszterelnök sohasem beszél meggondolatlanul. A történeti visszatekintéssel lebegtette azt a lehetőséget, hogy a kormányforma akár félprezidenciális rendszerré is átalakulhat. Schmitt lemondásával fölbukkanhatott a 2010-es elképzelés, hogy Orbán a Sándor-palotába költözzék. Ha valakinek kétharmada van, és azt tesz, amit csak akar – márpedig hazánkban ez a helyzet –, akkor miért zárjon be egy kaput, amelyet nyitva is hagyhat? Az ő esetében is úgy lehet: amit megtehet, esetenként csak azért nem teszi meg, mert úgyis megteheti.

- 2010-ben milyen érvek szólhattak a kormányforma gyökeres átalakítása mellett?

– Kizárólag hatalmi megfontolások. A kilencvenes évek elején lezajlott egy tudományos vita a magyar kormányzati rendszerről, és világossá vált, hogy Magyarország nem nagyon választhat szabadon kormányformát. Európában csak Cipruson van prezidenciális rendszer, mindenütt másutt parlamentáris szisztéma működik, leszámítva némileg Franciaországot, ahol a parlamentarizmusnak egy félelnöki változata jött létre, és néhány másik országot, amely inkább a francia mintát követi. Magyarország európai ország, itt a parlamentarizmusnak vannak hagyományai.

- Akkor még indokoltabb a kérdés: miért izgatta a hagyomány átalakítása a győzteseket?

– Mert a magyar kormányzati rendszer már a köztársasági alkotmány alapján sem volt teljesen parlamentáris – megjegyzem, ezen a húsvéti alkotmány, az alaptörvény sem javított. A köztársasági elnök jelöli például – nemcsak a legfőbb ügyészt, a Költségvetési Tanács, a Kúria elnökét, hanem – a miniszterelnököt is, és az Országgyűlés választja meg a jelöltet. Ez nem parlamentáris vonás. Az államfő ugyanis nem jelölni szokott, hanem neki szoktak jelölni – és ő kinevez. Azt csak Magyarországon gondolják, és a Fidesz is erre épít, hogy nagyobb a legitimitása egy köztisztséget viselő embernek, ha a parlament választja meg, mint ha az államfő nevezi ki. Ez marhaság. Hozzáteszem: a választgató parlament is funkciótlan, a klasszikus parlamentáris rendszerekben a parlamentet választják, nem a parlament választ.

- Az igazi parlamentarizmushoz, amelyről ön beszél, nyilván egészen másfajta politikai kultúra, mondjuk így: kulturált politizálás passzol. Abban nem jelölik a barát feleségét, nem alakítanak ki olyan jogkört, amely egyetlen személyhez, nem pedig testületekhez kötődik.

– Kétségtelen. Már akkor láthattuk a magyar kváziparlamentarizmus működési zavarait, amikor Sólyom László várta szépen, hogy egy seregnyi személyi javaslatára rábólintson az Országgyűlés, amely azonban „visszadobta” a jelölteket. Erre a strukturális problémára húsz éve igyekeztem felhívni a figyelmet, de a gyakorlatban Sólyomnál jött elő. Ezek a rendszer vadhajtásai, de az alapok parlamentárisak, mert teljesül három kritérium. Egyrészt az állam- és a kormányfő két tisztség, és nem egy; másrészt a kormány a parlament bizalmán nyugszik, és bizalmatlanság esetén megbukhat; harmadrészt elvileg feloszlatható a parlament, bár Magyarországon ez a leggyengébb láncszem: a gyakorlatban sohasem állt elő olyan helyzet, amikor ezt az alkotmány megengedte volna.

- Néhány paragrafus átírása elég-e a kormányzati modell átalakításához?

– Igen. A köztársasági elnökről szóló fejezetben át kell fogalmazni egy-két mondatot arról, hogy milyen esetekben oszlathatja fel a parlamentet.

A kormányt az elnökkel szemben is felelőssé kell tenni, és nagyobb szerepet kell adni az államfőnek a kül-, a bel- és a védelmi ügyekben. A gazdaságpolitika és az összes többi maradhat a kormánynál és a kormányfőnél. Nagyjából ennyi, és kész a félprezidenciális rendszer.

- 2010 őszén-végén közírók, elemzők már kezdtek lemondani a jogállamról, a harmadik köztársaságról. De az csak most derült ki, hogy Orbán Viktor félelnöki rendszeren gondolkodott. Vajon miért?

– Mert a legfelső vezetés valójában hamar lemondott a félprezidenciális rendszerről, rájött ugyanis, hogy van számára jobb. A magyar kváziparlamentáris modell ugyanis akkora hatalmat biztosít a kormányfőnek, hogy azt egy félelnöki ország prezidentje is megirigyelhetné. Orbán Viktor ugyanis három testületet is elnököl. Nem csupán a kormánya, hanem pártja élén is áll.

- A legtöbb európai országban is pártelnök a miniszterelnök.

– Igen, de nálunk a Fidesz elnöksége mint testület egyfajta minikormányként funkcionál. A klasszikus modellben a pártvezetés megy be a kormányba, nálunk viszont afféle miniszterelnöki kormány működik. Orbán áll továbbá a Fidesz–KDNP-frakciószövetség élén is. A brit modellt leszámítva, ha valaki kormányon van, nem vezethet frakciót, de a frakciószövetség konstrukciójával ezt is megoldották. Magyarországon – nem túlzás – frakciókormányzás folyik, a törvények többségét polgármesterek terjesztik be, köztünk szólva legtöbbször aligha olvassák el saját javaslataikat.

- De ha 2010-ben Orbán praktikus megfontolások és a hagyományok miatt nem költözött a várnegyedbe, miért fontolgatta volna ezt most? Hiszen könnyű volt kedvére való jelöltet találnia.

– A lebegtetés azért volt indokolt, mert a Fidesz által kitalált kormányzati modell csak akkor működik zökkenőmentesen, ha van egy kezes államfő. Schmitt Pál tökéletesen beleillett a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sajátos modelljébe. Ő gyakorlatilag megszüntette a köztársasági elnöki pozíciót. A Fidesz vezetőinek most hirtelen kellett keresniük egy hasonló típusú embert, ezért ismét végiggondolták azt, amit 2010-ben. És ezért tartották nyitva azt a bizonyos kaput, amíg megtalálták a megfelelő jelöltet.

- Áder János hogyan illeszkedik ebbe a logikába?

– Én úgy látom, hogy nagyon nehezen. Orbán Viktor kezdetben a második Schmitt Pált kereste. Kövér bajtársiassága megkérdőjelezhetetlen, de mi van, ha egy-két év múlva morális aggályai támadnak, és ellentmond valamely kormányzati intézkedésnek? Ez Áder esetében sincs kizárva.

- Legfeljebb visszaküld egy-két törvényt a parlamentnek, vagy előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. Ez még jól is mutat.

– A normakontroll nagyon erős jogkör. Ma már gyakorlatilag alig lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, utólag szinte csak az ombudsman, előzetesen pedig szinte csak ez elnök teheti meg. És nagyon erős jogosítvány a politikai vétó is, amellyel Schmitt ugyancsak nem élt. De nemcsak a jogi lehetőségekről van szó, hanem az elnök megszólalásairól is. A Fidesznek olyan emberre van szüksége, aki ha mikrofonközelbe kerül, neki kedveset mond.

- Mit jelenthet az, hogy az új elnök „védje meg az alaptörvényt”?

– Ez az alaptörvény Orbán Viktorra van szabva. A hozzá hű tisztségviselők szinte minden tisztségben kitarthatnak mellette még akkor is, ha a politikai széljárás esetleg megfordul. Ha a Fidesz egyszer elveszíti a választást, az államfő feloszlathatja a parlamentet, amennyiben a költségvetést a kormány március 31-ig nem tudja elfogadtatni az Országgyűléssel. Az államfőnek az alaptörvény védelme „alaptörvényi” kötelessége. De az alaptörvény egyet jelent Orbán Viktorral: ez az ő alkotmánya. Márpedig ezt Magyarország jövendő elnökének tudnia kell.